Indiai rizspuding (Kheer)

A Legfelsőbb Lélek nem vállalja magára senki jó vagy bűnös
cselekedetét. A megtestesült lényeket azonban megtéveszti az
a tudatlanság, amely befedi igazi tudásukat.

Amikor az ember értelme, elméje, hite és menedéke mind
szilárdan a Legfelsőbben gyökerezik, akkor tökéletes tudása
által teljesen megtisztul kétségeitől, és
feltartóztathatatlanul halad a felszabadulás útján.                                                                                                                                                              
(Bhagavad-Gíta V.15. és 17.) 
 

Íme egy nagyon egyszerű desszert. Tejberizs. A világ minden népénél, országában megtaláljuk. Ez az indiai változat és nagyon finom. Egyrészt kicsit krémesebb, lágyabb mint a mi tejberizsünk, másrészt a kardamom íze valami fantasztikus benne. Nem is beszélve a manduláról.

Hozzávalók 5 pohárnyihoz:
7 dkg rizs (jázmin),
1 l tej,
8 dkg kristálycukor,
2 dkg vaj vagy ghí,
4 zöld kardamom,
4 dkg szeletelt mandula,
csipet só.
A díszítéshez: mandula,
pisztácia vagy sáfrány.

A rizst a ghín két-három percig pirítottam, míg üveges lett. Aztán hozzáöntöttem a tejet. Forrás után kis lángon hagytam pötyögni egészen addig, míg a rizs szinte szétfőtt benne és a tej körülbelül majdnem felére elforrt. Ez olyan 30-40 perc főzést jelent. Nincs vele gond, elpötyög a tűzhelyen, csak néha néha kevertem meg.
Mikor már elkészült, akkor tettem hozzá a kristálycukrot, a 4 darab kardamomnak a kiszedett és mozsárban porrá zúzott magjait, a szeletelt mandulát és a csipet sót. Két percig kevergettem, míg a cukor eloldódott és le is vettem a tűzről. A lábosban hagytam kihűlni.

(Az a jó, ha elkészültekor még egészen folyékony, úgy értem sűrűn folyékony. Mert később a hűtőben még kicsit úgyis besűrűsödik és az igazán jó állaga a krémesség-lágyság.) Kihűlés után átkevertem és poharakba szervíroztam. Hűtőben jól hűtsük be, s aztán tálaljuk. A tetejét aprított pisztáciával és mandulával díszítettem.
Készíthetjük mézzel is cukor helyett.

.

Diós-konyakos sajtkrémleves

.

A sas nem volt mindig sas. A sas, mielőtt sas lett volna, Yukatengi volt, a Beszélő. 

A Yukatengi folyton csak beszélt. Folyton járt a szája. Csak magát hallotta. Sem a folyót, sem a szelet, sem a farkast. 

A holló azt mondta neki, hogy éhes a farkas. Ha nem beszélnél, meghallanád. Ahogy a szelet is. 

És ha meghallod a szelet, repülni fogsz. 

Yukatengi így befogta a száját, és átváltozott sassá. 

A sas szárnyal. És röptében benne van minden mondanivalója.

(Miért éppen Alaszka?)

Akkor az ünnepi háromévfordulós recept ez a konyakos-diós sajtkrémleves lesz, Erinaceának ajánlva. Valami érdekesebbet szerettem volna a sima besamelalapú, szerecsendiós változatnál (gondolom azt ismerted is), ezért kreáltam egy izgalmasabbat.
A leves képlékeny - már ami az elkészítési módot illeti. Több változatban is készülhet, a hozzávalóink meglététől függően.
Leírom ez hogyan készült, aztán a lehetséges módosításokat is.

Hozzávalók 4-6 főre:
1 közepes fej vöröshagyma (10-12 dkg),
2 nagyobb gerezd fokhagyma,
3 kicsit púposkás evőkanál liszt,
1 evőkanálnyi mustár,
1 evőkanál ghí (vagy sima vaj),
1 evőkanál dióolaj,
só,
iciripiciri fehérbors,
1 púposnagyobbacska késhegynyi őrölt fahéj,
1,3 liter csirkealaplé (vagy víz és 1 leveskocka),
5 dkg füstölt sajt,
25 dkg trappista vagy edami sajt,
2 félmarék dió,
1 evőkanál dióecet,
4 cl konyak,
1/2-1 dl tejszín..

A diót szárazon megpirítottam a lábosban, aztán félretettem egy kistányérra. Ghít és dióolajat öntöttem az edénybe, majd üvegesre pároltam rajta a vöröshagymát. Mikor már áttetsző volt, fölcsavartam a lángot és karamelles-barnára rápirítottam. Csak ekkor, a végén adtam hozzá a kis kockákra vágott fokhagymát is, és épp csak megfuttattam a zsiradékban. Hozzáöntöttem a konyakot és nagy lángon hagytam az egészet, a konyak elpárolgásáig. Lisztet tettem hozzá, amit 1-2 percig pirítottam, aztán felöntöttem alaplével apránként. Botmixerrel teljesen simára alakítottam. Fűszereztem fehérborssal és fahéjjal. Főztem 10 percig, majd hozzákevertem a reszelt sajtokat is. Így is főztem még 5 percig. A végén kevés dióecettel savanyítottam. Legvégül pedig 1/2 dl tejszínt öntöttem hozzá. Tálaláskor megszórtam az összeaprított dióval.

Készíthető úgy is, hogyha nincs dióolaj a készleten, hogy a diót az elején a vajban pirítjuk meg, majd félretesszük. Aztán összeaprítjuk kissé, és a botmixerrel a levesbe krémesítjük. Így garantált lesz a diós aroma. Ha nincs dióecetünk, akkor a levest a végén még egy kevés konyakkal lehet pikánssá tenni.
Ehhez a leveshez szerintem a brie típusú sajtok jobban illenének, de nekem most ez volt készleten. Így is tökéletes volt. Valamint parmezánnal sem lenne utolsó. Akkor viszont én liszttel pótolnám ki a leves sűrűségét és csak parmezánt tennék hozzá, úgy 15 dkg-ot. Ha nincs otthon konyak, akkor félbarna vagy barna sörrel is el tudnám képzelni ezt a finom és izgalmas levest. Sörből nyugodtan beleöntenék legalább 3 dl-nyit, alapléből pedig ennyivel kevesebbet tennék. Tejszín nélkül is tökéletes, bár lágyított az összhatáson és kihozta a diós aromát. Kevés ételben szeretem a tejszínt, de ebben a levesben kifejezetten jó volt.
Vegák zöldségalaplével készítsék.

Tisztított vaj (ghí, szemne)

Ez a világalkímia: az életből kiköpülni az üdvöt. Ez a világegyetem csillagainak, a bolygóknak, az atomoknak, a szeleknek, a tengereknek, a sugárzásoknak végső értelme. Mindez azért történik, hogy végül is vajas kenyeret ehessünk. 

(Hamvas Béla: Tabula Smaragdina)

Még egy kicsit maradok a zsiradékoknál. Ha a tökmagolaj az Őrség folyékony aranya, akkor a ghí, vagyis tisztított vaj pedig Indiáé. A ghível készült ételeknek semmihez sem fogható ízük van. Ha indiai ételt készülünk főzni, a ghí véleményem szerint elengedhetetlen alapanyag. Egészen más íze van, mint a sima vajnak. Most 30 dkg vajból készítettem, és 15 perc alatt készen is volt. Megéri rászánni ezt a csekélyke időt. A 30 dkg vajból 21 dkg ghí lett. Minél nagyobb mennyiségből készítjük, annál hosszabb a sütési idő is. Mivel nem minden nap főzök indiai ételt, nekem ez a mennyiség elég lesz egy jódarabig, legalább 5-6 ételhez lesz elegendő. A ghí akkor is használható, ha nem indiait főzünk, mert például a natúran sült hirtelensültek olyan ízt kapnak tőle, hogy az elmondhatatlan. Az ízetlen és száraz natúr pulyka- vagy csirkemell egészen átlényegül tőle.

A ghí szobahőmérsékleten is hónapokig eláll. Ezért is ezzel főznek-sütnek Indiában, mert  vaj így tartósítható. A sütés során a vajból eltávozik a víz, s ami visszamarad, egy teljesen vízmentes zsiradék. A sütés során a színe, illata, íze megváltozik. A színének olyannak kell lennie, mint a folyékony aranynak. Az illata a pörkölt mogyoróéra vagy dióéra emlékeztet, ízében is megjelenik ez a diós, mogyorós teltség. A ghí még nagyon magas hőmérsékleten sem ég meg, nem kezd füstölni. Kiváló alapanyag tehát akár főzéshez, akár sütéshez.

 

A ghít nagyon lassan kell sütni, nehogy megégjen. A tűzhely legkisebb lángjának legkisebb fokozatán. Eleinte hab keletkezik rajta, ezt célszerű leszedegetni. Sülés közben érdekes szortyogó hangot hallat, amit az edény aljáról felszálló vízbuborékok adnak ki. Akkor van készen, mikor ez a hang megszűnik, és a vaj színe és illata is megváltozik. Az alján marad egy kissé sötétre sült ragadós réteg, apró kis göröngyökből, ezek a vaj fehérjetartalmának kicsapódásai. Nem kell egyáltalán kevergetni éppen ezért, mert így a végeredmény egy szép tiszta, aranyszínű zsiradék lesz.

Az elkészült ghít apró lyukú szűrőn aztán átszűrjük egy edénybe (vagy ritkább szövésű vászonanyagon), amibe tárolni szándékozunk. Tartható hűtőszekrényben is, de én inkább a spájzot, vagy konyhapolcot javaslom. Kár lenne ha hűtőízt kapna ez a drága finomság.

Török vöröslencseleves (ezogelin corbasi)

.
Az emberi nyomorúságból az, ami elkerülhető lenne, nem elsősorban a butaság, hanem a tudatlanság, a tudni nem akarás miatt létezik még ma is. Az önismeret hiánya az, ami a legpusztítóbb.

(Carl Sagan)

Az utóbbi két évben meglehetősen rákaptam a hüvelyesekre. Előtte nem nagyon főztem, ettem. Valamiért elfelejtődtek. Azt hiszem, az indiai konyha iránti rajongásom változtatott az áldatlan állapotokon. Indiában ugyanis nagyon népszerűek - főleg a vegetáriánusok körében - a dahl-ok, vagyis a gazdag, laktató egytálételek: csicseriborsóból, babfélékből, lencsefélékből, sárgaborsóból. Már régóta szemeztem a  vöröslencsével és ma úgy hozta az élet, hogy olyan boltban jártam, ahol egyszerűen felkínálta magát.

Ez az étel azonban török. Nem csak az indiai, de az arab konyha is a szívem csücske. A török konyhát is beleértve. Anno Áginál, aki főz csodálkoztam rá erre a nagyon laktató, sűrű, szinte főzelékszerűen gazdag levesre. Aztán utánanézegettem a neten és több helyen is megtaláltam.

A vöröslencse csodálatosan égőnarancs színű. Kicsi szemű (valós mérete kisebb mint a képen), villám gyorsan megfő. Áztatás nélkül is 20-30 perc alatt szétfő. Tehát ettől a lencsefajtától ne is várjuk, hogy egyben marad. Ahogy puhul, el is oldódik, színe kifakul. Íze nem különösebben jellegzetes - sőt, inkább azt mondanám: jellegtelen. Mintha a lencse és a sárgaborsó keveréke lenne, de jelentősen letompított ízvilággal. Akár az általunk ismert lencsét vagy sárgaborsót idézem vissza a számban, mindkettő sokkal-sokkal jellegzetesebb, erőteljesebben meghatározható zamatú. Ennek ellenére ez a leves nagyon finom.

Hozzávalók 2 főre:

15 dkg vöröslencse,

1 nagy fej vöröshagymának a fele (kb.6-8 dkg),

2 gerezd fokhagyma,

só,

frissen őrölt bors,

3 dkg vaj,

1 evőkanál olívaolaj,

5 dkg rizs,

5 dkg bulgur (búzatöret),

1 evőkanál szárított menta,

1 mokkáskanál pirospaprika,

1 evőkanál sűrített paradicsom,

1 és 1/2 liter víz vagy alaplé (vagy víz és 1 és 1/2 leveskocka).

A tetejére:

5-6 evőkanál olívaolaj,

1 mokkáskanál pirospaprika

és aki szereti 1/2 mokkáskanál

erős pirospaprika,

plussz: citromgerezdek.

A vaj és olívaolaj keverékén megdinszteltem kevés sóval az apró kockákra vágott vöröshagymát és fokhagymát. Mikor üvegessé vált, hozzátettem a vöröslencsét, a sűrített paradicsomot és a rizst is, majd felöntöttem másfél liter vízzel. Zöldség-alaplével az igazi, ha nincs tehetünk bele másfél leveskockát, de anélkül is jó.

Fűszerezzük borssal és pirospaprikával. Mikor a lencse szétfőtt a levesben, hozzátesszük a bulgurt is és a szárított mentát. Sok kell bele, úgy az igazi. Tényleg nagyon illik ehhez az ételhez. Még tíz percig főzzük, és készen is van. Ha túl sűrű lenne, vízzel higítható.

Egy pici lábosban kissé felmelegítjük az olajat (én fokhagymás olívaolajat használtam), félrehűzzuk a tűzről és belekeverjük a pirospaprikát. Én erőset is tettem bele és nagyon illett a leveshez. Tálaláskor ezzel a szép színű olajjal megcsorgatva díszítjük, citromgerezddel kínáljuk. Nagyon finom hozzá a citrom savanyúsága, ezzel válik kerekké a leves ízvilága.

Ez pedig talán egy még autentikusabb, és jóval egyszerűbb recept.