Rámen tészta házilag

Itt van. A böjti szél. Állok a konyhaablakban, a cigarettám parazsát felizzítja ez az őrült hurrikán. Meleg van. Hiába cibál és ijeszteget, tavaszt érzek benne. Hallgatom az orkánszerű dübörgést, és a szomszéd erkélyén a csilingelő szélcsengőt. Bambuszból van. Olyan a zenéje, mint egy no előadásnak. Képzeletemben látom is a szereplőket, a mozdulataikat, a maszkokat. Egyszer megnézhettem egyet - nevezik kabukinak is - és egészen lenyűgözött. Biztos voltam benne, hogy a szélhez köze van, bár ezt tudatosan nem tudtam, s lám, valóban.* A bambusz szélcsengő idézte fel az emléket.

Az ég éjfekete, a felhők is eltűntek, látom a csillagokat. A tér fáinak világítóan mély jádezöld a színük, pont olyan, mint vihar idején a Balaton hullámainak.

Varázslatos ez az éjszaka, talán mert a tavasz ígéretét hordozza. Vagy egy órán át álltam az ablakban, és csak hallgattam, miről mesél a szél.

Most már van a spájzomban egy ilyen feliratú üvegcse is: sült szódabikarbóna. :)) Mert a tennapi éccaka annyira japános hangulatba ringatott, hogy elkezdtem a jutyúbon no szinházat nézni. S aztán meg japán ételeket, mert nekem felkínálja ezt is, szokásom ugyanis gasztro témájú filmeket is nézni. No és persze a rámen. Nem vagyok rajongója a japán konyhának, de a rámen az más. Az egy isteni húsleves udon vagy soba vagy ramen tésztával. Sok tésztával. Míg az udon búzalisztből készül, kézzel vágják, a soba hajdinalisztből, szintén kézzel vágott, a rámentészta nyújtott.

Olvastam már erről a tésztáról, többek között azt is, hogy kínai eredetű, és ott egy bizonyos tó enyhén lúgos vizével készítik, attól lesz olyan egyszerre lágy és nyújtható, s ugyanakkor főzés után mégis harapható, al dente, amint az olaszok mondanák. Ezt a tojás nélküli tésztát Kínában inkább nyújtják, Japánban pedig vágják, és sok vastagsága lehet, régiónként eltérő. No és találtam hozzá receptet, hogyan készíthető mégis házilag.

Hozzávalók:
40 dkg liszt
2 csapott teáskanál sült szódabikarbóna
2 dl meleg víz

A szódabikarbónát 120 fokos sütőben süssük 1 órán át. A lisztet szitáljuk tálba. A meleg vízben oldjuk fel a sült szódabikarbónát. (Sokkal nehezebben oldódik, mint a nem sült.) Adjuk hozzá a liszthez a szódás vizet, gyúrjuk tésztává. Hagyjuk pihenni 1 óráig, majd tésztagéppel többször nyújtsuk át. Szép sima legyen. Aztán több darabban 5-ös fokozatig nyújtsuk, végül a gép spagettivágóján is engedjük át. Lehet kézzel is vágni, olyan 3-5 milliméter szélesre. Forrásban lévő sós vízben főzzük ki, ha feljön a víz tetejére kész is van, lehet leszűrni. Majd hideg vízzel öblítsük át. Ázsiai levesekbe, ételekbe használhatjuk. Ha ráment készítenénk, ez a mennyiség olyan 4-5 tál leveshez elegendő.

Az állaga egész más, mint a tojásos tésztáké, nem ragad annyira, masszívabb, ugyanakkor sima és jól nyújtható. Főzés után csúszós és harapható.

* Ősi japán mítoszok a Napot jelképező szellemi erőt istennő alakjában őrizték meg. Az Ő neve: Amateraszu. A régi legenda szerint egy nap szörnyen megharagudott fivérére, a Vihar istenére. Bánatában egy barlang mélyére rejtőzött, melynek bejáratát hatalmas sziklatömbbel torlaszolta el. Attól kezdve a világot zord sötétség és hideg borította. Az istenek kétségbeesve próbálták előcsalogatni, bátyja még önkéntes vezeklésbe is kezdett. Mindhiába. A Napistennő hajthatatlan maradt. Ekkor Uzume, a Szépség és Művészet istennője járult a barlang elé és lassú, fenséges áldozati táncot lejtett. Amateraszu nem tudta legyőzni kíváncsiságát. Elhengergette a nyílást torlaszoló hatalmas követ. A csodás tánc annyira lenyűgözte, hogy szíve egészen megengesztelődött, s többé nem tért vissza a barlangba. A hagyomány így emlékszik arra, mikor a színház visszaszerezte a világnak az elveszített napfényt... A „nó" egy igéből származik, jelentése: képesség, tudás, művészet, alkotás. A nó-színház a japán klasszikus színjátszást foglalja magába, melynek alapvonásai megegyeznek a más kultúrákból ismert (pl. görög) színházak jellegével. Vagyis gyökerei a templomokban, ill. a templomok körül zajlódó népünnepélyek misztériumjátékaihoz nyúlnak vissza. A központi szerepet mindenütt a Nap töltötte be. A Fényt – mint a legfőbb jóság, igazság, akarat és bölcsesség szimbólumát – meg kell védelmezni a sötétség erőivel szemben. Az ember figyelmét évről évre vissza kell terelni ahhoz az ősi egységhez, harmóniához, melyből öncélúan kiszakadt. Elvezetni a természet és önmaga természetének lényegéhez; emlékeztetni az istenek és emberek közötti örök szövetségre; megtisztítani; ráébreszteni, mire képes.

(Terebess: No-színház)

Sertés sült & rilette

Ezek a hosszú februári éjszakák, mikor a kihűlt szobában felébredünk a szél vinnyogására, dideregve ülünk fel az ágyban, meggyújtjuk a kislámpát, rágyújtunk, megnézzük az órát - korábban virrad már, de nincs sok öröm benne, mert nappal is a tél odvában kucorgunk, betegségek, csőrepedések, füstölgő kályhák között, rongyokba és prémekbe bugyolálva -, s eszünkbe jut, hogy megint elmúlt egy farsang, az ablakon kocogtat a hamvazó szerda jeges ujja, az öröm elillant és öregszünk. Így ülünk a februári hajnalban. 

Kamránk, melyet ősszel bölcsen megraktunk, kiürült már; a befőtteket és az oldalast megettük, a savanyú káposzta végére járunk. A könyvekre csömörrel pillantunk az éjjeleken; úgy tetszik, már elolvastunk minden könyvet, s egyik sem tudott segíteni. Napközben félórákat fekszünk a kvarcfény alatt, tátogva, és szomjasan nyeljük, szopogatjuk az ózonízű fényt. Aztán arra gondolunk, hogy ez a hónap, mely telítve van zenekari hangversennyel és tüdőgyulladással. Ez a hónap, mikor egészen kis mozdulatokkal élünk, óvatosan és gazdaságosan, mint a bölcs állatok, melyek lecsökkentik ilyenkor az élet tevékenységét, mozdulatlansággal védekeznek, lassított érveréssel szunyókálnak és pislogva, rejtélyes félálomban várják a napot. E hetekben, tél vége felé, tanácsos különösebb erőpazarlás nélkül élni, mint a medvék.
De hajnal felé, az ébredés józan káprázatában, eszünkbe jut a farsang, mely megint egyszer elviharzott mellettünk, álruhában, lobogó szalagokkal, színes papírszeméttel szórta tele a világot, visított és sikongott, jeleket adott és integetett, s mi kitértünk előle. 

Most már itt a reggel, mely hamut hullat fejünkre. Az ablak előtt a fákat nyöggetik a böjti szelek.

(Márai Sándor: Február)

Három recept egyben. Egyrészt a "csirke 40 gerezd fokhagymával". Csak ez nem csirke. Másrészt csak egyszerűen egy jó sertéssült. Harmadrészt a maradékból csináltam rilettet. Oké, tudom ez nem klasszikusan az, de nekem megfelel rilette-nek is. Mert úgy jártam, hogy elájultam a szalámi áraktól. Ezer éve nem vettem, és most szembesültem azzal, milyen drágák a felvágottak (is). Amik amúgy ízetlenek, tele vannak adalékanyagokkal és vízzel, és még aranyárban is mérik őket. Akkor inkább sütök húst, ami hidegen is tökéletes.

Hozzávalók:
1,5 kg sertéshús (lapocka vagy tarja vagy császárhús, ez most kivételesen comb, de a lapocka vagy tarja vagy császárhús a jó)
40 gerezd fokhagyma
1/2 kg sertészsír
só
5-6 babérlevél
5-6 szegfűbors
2 teáskanál mustármag
1 evőkanányi zsályalevél (friss vagy szárított)
2,5 dl száraz fehérbor

A húst nagyobb darabokra vágtam, alaposan besóztam. A fokhagymagerezdeket megpucoltam. Egy tepsit kikentem a zsírral, beletettem a húsdarabokat, a fűszereket, és aláöntöttem a bort. Lefóliáztam és előmelegített, alacsony hőfokú sütőbe tettem. Olyan 120 fokra. Sütöttem 5-6 órán át. A végén levettem a fóliát s kissé rápirítottam. Főtt burgonyával, sült almával tálaltam. Időnként alálestem a fóliának, hogy nem sült-e le nagyon a szaft. Nem szabad hagyni, mert megég a fokhagyma. Ha nagyon elfogyna alóla a folyadék, pótoljuk. Úgy kell elkészülnie, ha rilettet is akarunk belőle, hogy a víz elsüljön, ugyanakkor ne égjenek le a fűszerek, és a fokhagyma.

Szeretem a sütőben sülteket. Ha semmi sem jut eszembe, mit főzzek, akkor a sült mindig kipótolja az ötlet-hiányt. Bármivel fűszerezhető, köríthető, abszolút lehet variálni.  Ehhez a változathoz nagyon jól illett volna még a vöröshagyma is, a szárított vargánya is, mint fűszer. De tényleg ahogy tetszik-műfaj.

Nem is értem, a rilette miért nem népszerűbb, pedig a magyar konyhába abszolút illik. Megvan az alapja nálunk is, a "lesütött hús". Ami tulajdonképpen a konfitált hús, de krémet nemigen csináltak belőle. Nem is értem, miért. Annyira magyaros jellegű pedig. 

Tehát a rilette ennyi lenne: a megsült húst szálaira szedjük, elkeverjük a visszamaradt pecsenyelével, a megsült fokhagymagerezdekkel. De csak annyival, amennyivel egy krémes állagot kapunk. Ha kellő ideig törjük-keverjük villával, valóban krémre kezd hasonlítani. Tálakba tesszük (nekem egy nagyobb és egy kistálkányi lett), és a tetejére öntjük a visszamaradt tiszta zsírt. Lefóliázzuk, hűtőbe tesszük. Hetekig eláll.

Kitűnő sör- vagy borkorcsolya, előételnek is tökéletes, svédasztalra úgyszintén. Ha egészen mini tálkákba tesszük, nagyon gusztán tálalható személyenként is. Nyáron még jobb ízes paradicsommal, paprikával, uborkával.

Csirkepaprikás

Ezt az ételt Veruska barátnőmnek ajánlom. :) A kedvence.

Sokszor borozunk, dumálunk este, s olyankor valamit kotyvasztunk is. Örülök, hogy vannak még lányok, akik meg akarnak tanulni főzni. Kétszeresen is jó ez, mert az ő élete is gazdagabb lesz, s nekem is öröm, mert van kinek átadni a tudományom.

Már idejét sem számolom, mióta írom a blogot. S a csirkepaprikás még nem került sorra. És ha hiszitek, ha nem, nem csak azért, mert kifelejtettem. Hanem mert nem is főztem. Bevallom, nem vagyok nagy rajongója, pedig ma megállapítottam, hogy nem is rossz étel. Az volt a gondom, hogy általában agyontejfölözik, és ezzel el is tüntetik a karakterét és ízét, s csak a tejföl - számomra - nem túl kedvelt íze marad. Egy savanykás szmötyi, amiben naracssárga pöttyök úsznak itt-ott, s alatta jellegtelen csirkehús. Nos, ez elég kiábrándító: menzai emlékeim vannak róla, meg másnál is így láttam. Nagyon sokan így főzik. Egyébként ma is jobban szeretem a sima csirkepörköltet, vagyis a tejföl nélküli változatot. A képeken a lábosban még ez az állapot látható, a tányéron már a tejfölös, klasszikus csirkepaprikás. Valamint a csirkecombot egyáltalán nem tudom megenni (a nem szeretem enyhe kifejezés, a "nyeles husival" ki lehetne kergetni a világból), a szárnyát viszont igen, úgyhogy nálam a csirkepörkölt kizárólag szárnyából készülhet. A mellehúsa száraz és íztelen, szintén nem alkalmas pörköltnek. (Rántva nagyon finom.)

Ha klasszikusokat főzünk, csináljuk jól, én azt mondom. Mivel ez egy olaszosan egyszerű étel, a hozzávalóknak jóknak kell lenni. Tehát jó hagyma kell bele, jó csirke, a legjobb édesnemes pirospaprika, és jó minőségű tejföl. Hiszen nincs is benne több hozzávaló. Szerencsére én a paprikát az Alföldről kapom, házilag termesztett, szárított és őrölt paprika. Gyönyörű színe van és nagyon finom íze. Nagyon fontos a jó paprika: jártam már úgy, hogy keserűt vettem (mert késett az alföldi szállítmány) és az egész ételt elrontotta. A hagymát egy makói sráctól veszem a piacon. A csirke az bolti, sajnos nem jutok hozzá máshoz, de ez most egészen jóízű, és szép sárga is volt. Persze a tanyasi csirke lenne a nyerő. Tejfölből kimértet veszek, tejszínízű, jó krémes és sűrű.

A paprikás csirkét is el lehet tehát rontani. Először is ha nem jók az alapanyagok, ahogy fentebb írtam. Aztán ha túlhagymázzuk. A hús súlyának cirka 20 százaléka legyen a vöröshagyma, semmiképpen nem több. A harmadik sarkalatos pont, hogy a hagymát kellően meg kell dinsztelni, mielőtt belekerül a csirkehús. Nem jó rostogós hagymadarabokra harapni a szaftban. A negyedik, hogy mindig kissé öntsük csak fel, a túl hosszú lé nem eredményez sűrű, ízletes szaftot. Az ötödik, amit már szintén írtam: ne tejfölözzük túl. S végül: szerintem káromlás bóti tésztával tálalni a paprikás csirkét. Ha nincs türelmünk nokedlit készíteni, nem is érdemeljük meg ezt a finom ragut, ez a véleményem, oszt meg lehet kővel dobálni. :)) Legalább olyan illúzióromboló, mint a menzás lisztes tejfölben úszó csirkepaprikásnak nevezett szörnyedvény. Szerintem.

Hozzávalók 4 főre:
12 db csirkeszárny vagy 6 egész comb (kb. 1 kg)
2 normále fej hagyma (kb. 20 dkg)
6 dkg vaj (Ha csak csirkepörköltet készítünk, akkor nyugodtan lehet zsírral vagy olajjal főzni, szerintem ebbe a tejfölös-tejszínes klasszikusba a vaj nagyon jó ízt ad.)
3 púposkás teáskanál édesnemes pirospaprika
só
1 kis gerezd fokhagyma (el is hagyható, ízlés szerint)
5 dkg sűrű tejföl (2 púpos evőkanál)
2 evőkanál tejszín
1 teáskanál liszt (el is hagyható, ízlés szerint)
A nokedlihez:
50 dkg liszt (nagyevőknek 60 dkg, 4 tojás és kb. 2,5-3 dl víz)
3 tojás
1,5 teáskanál só
kb. 3 -3,5 dl víz (ki mennyire roppanós vagy lágy nokedlit szeret).

A csirkét mindig alaposan megtisztítom, mert nem szeretem, ha tokok, pihék, szőrök maradnak rajta. A szemöldökcsipesz nagy segítség, valamint egy lángot meg szoktam gyújtani a tűzhelyen és lepörkölöm az apró szőröket, majd folyó csapvíz alatt jó alaposan meg is mosom a darabokat. 

A hagymát apróra kockázom, vajon egy mokkáskanál sóval üvegesre párolom, majd egy decinyi vizet  hozzáöntök és hagyom forrni olyan 10 percig. Ezután teszem bele a pirospaprikát, a csirkedarabokat, és visszateszem nagy lángra. Sózom és addig sütöm, míg kifehérednek a húsdarabok. (Kell legyen alatta valamennyi víz is, hogy ne égjen meg a pirospaprika, tehát már itt egy rövid lében van a csirke.) Ha kifehéredtek, felöntöm annyi vízzel, hogy olyan háromnegyedéig érjen a húsdaraboknak. Ha teszek bele fokhagymát is, akkor most és egészben a gerezdet.

Fedő alatt hagyom rotyogni, míg megpuhul a csirke, ez olyan 1-1 és 1/2 óra. Ezalatt a hagyma is szépen szétfő, és sűrű szaftja lesz. Ha nagyon elfőné a levét, kicsivel pótolom. 

Végül a tejfölt elkeverem a tejszínnel, kevés liszttel, és a forró szaftból is keverek hozzá egy merőkanállal, majd ezt öntöm a pörkölthöz, állandó finom keverés közben. (Ne törjük össze a húst, ilyenkor már omlós, puha.) Hagyom még 3-5 percig rotyogni, hogy a lisztíz eltűnjön és a tejföl-tejszín íze hozzáidomuljon a többihez. (Legközelebb liszt nélkül készítem, nem kell bele, elég jó sűrű volt amúgy is a szaftja. Csak mivel sosem főztem még csirkepaprikást, hallgattam a receptekre, de szerintem nem kell bele liszt.)

Amíg rotyog a csirke, addig el tudjuk készíteni a nokedlit is: tegyünk fel egy nagy fazékban vizet forrni 2-3 teáskanál sóval. Közben a tojásokat verjük fel, a lisztet szitáljuk egy tálba, keverjük el benne a sót, adjuk hozzá a tojást és a vizet és keverjük el alaposan. Nem kell simára dolgozni, csak rendesen elkeverni. Amikor forr a víz, nokedliszaggatóval szaggassuk ki, ha feljöttek a felszínre a nokedlik, szűrőkanállal szedjük ki és kissé öblítsük át folyó hideg vízben, majd egy nagy tálba tegyük kevés zsiradékkal, ami lehet vaj, olaj, zsír. Kell a nokedlire, hogy ne ragadjon össze.

Szerintem a csirkepaprikás még nudlival is nagyon finom (csupasz nudlival), vagy puliszkával is, vagy házi tarhonyával. Sőt, a nokedlit fűszerezhetjük tavasszal kaporral is, sőt, keverhetünk a tésztájába túrót is. Házilag készített csipkedett tésztával is mennyei lehet. Rizzsel el nem rontanám. :)

Aki tejfölösebben szereti, természetesen kínálhat a tálalásnál külön kisköcsögben még tejfölt.
Nyáron egy paradicsom, paprika is mehet bele. S természetesen aki csípősen szereti, az valamilyen csilit is főzhet bele.

Herbatea magas lázzal járó influenzára

Az idei télen már másodszor kaptam el az influenzát. Remek. Akkor is, most is jól be is lázasodtam. Nem is kívánok mást, csak folyadékot, savanykás folyadékokat. Főztem finom kompótot narancs- és citromlével s mézzel és jól behűtve kanalazgatom, meg főztem húslevest nagyvájlinggal, meg teát. Most ezek mennek meg az influenziabacik.

Hozzávalók a herbateához:
3 rész* zöld tea,
3 rész fehérfűzfakéreg,
2 rész hársfavirágzat,
1 rész édeskömény,
1 rész kakukkfű,
1 rész kamilla,
1/2 rész macskagyökér.
+ citrom leve, fehérbor, méz (hársméz)

* 1 rész = lehet 1 teáskanál is, vagy 1 evőkanál is, az arányt jelöli.

A teakeverékből 1 teáskanállal adjunk 3 dl vízhez, ha mindig frissen készítenénk.
A keverékhez a fűzfakérget és az édesköménymagot ne adjuk hozzá csak mérjük ki. Ezekből nem forrázatot, hanem főzetet készítettem. Főzet: forrásban lévő vízbe szórjuk a kérget és édesköményt, lefedve főzzük 5-8 percig, majd elzárjuk a gázt alatta. Még hagyjuk 20 percig fedő alatt, majd leszűrjük.
A többi hozzávalóból forrázatot készítettem, vagyis teát a szokásos módon. A forralt vizet kissé hagytam hűlni, hogy olyan 90 fokos legyen, beletettem a szárítmányokat és fedő alatt hagytam 10 percig, majd leszűrtem. Végül a leszűrt forrázatot és főzetet összevegyítettem. Aztán ízesítettem  citromlé, fehérbor és méz keverékével. Én egyszerre lefőztem 2 litert, vagyis egy napi adagot. A 2 literhez adtam 1 citrom kifacsart levét és 2 dl fehérbort. Hársmézzel ízesítettem.

Figyelem: a fűzfakéreg természetes szalicilt tartalmaz. Aki érzékeny rá, ne fogyassza ezt a teát. Szalicil van például az Aszpirinben is.