Hideg almakrémleves



Először is, elszigeteltségben nem létezik élet. Létezni annyit tesz, mint kapcsolatban állni, és kapcsolatok nélkül nincs élet. A kapcsolat a két ember közötti kölcsönhatásra való tudatosságot jelenti.
Vajon mire alapulnak általában a kapcsolatok? A kölcsönös egymásrautaltságra és segítségnyújtásra - nemde? Legalábbis ezt állítjuk. Ám vajon mit látunk, ha félretesszük a szavakat, az egymás előtt viselt érzelmi álcáinkat?
A kölcsönös kielégülést - igaz? Ha nem szerzek örömöt neked, megszabadulsz tőlem, ha viszont a kedvedben járok, elfogadsz engem házastársként, barátként, vagy szomszédként. Ez egyszerűen tény... De mit jelent a valódi kapcsolat? A valódi kapcsolat félelem nélküli közösséget jelent, amelyben kellőképpen szabadok vagyunk ahhoz, hogy megértsük egymást, és közvetlen módon kommunikáljunk egymással. Ha két ember között valódi kapcsolat van, azaz közösségben élnek egymással, az óriási hatásokkal jár. Ilyenkor nem létezik elszigeteltség, nincs felelősség és kötelesség, csak szeretet van. A felelősség és kötelesség szavakat mindig az elszigetelten, falak mögött élő emberek hangoztatják. Aki szeret, az nem beszél ilyesmiről - egyszerűen csak szeret, és ezért megosztja másokkal az örömét, a bánatát, vagy akár a vagyonát is. Vajon elmondható ez általában a családokra? Nyilvánvalóan nem. Következésképp a család pusztán egy ürügy arra, hogy továbbvidd a neved, a hagyományaidat, hogy szexuális és pszichológiai értelemben megkapd, amire vágysz, azaz a család csupán az én folytonosságát szolgálja, és a halhatatlanság, az állandóság egy formájává vált. A családot ezenkívül használjuk még a kielégülés eszközeként is: a külső, üzleti, politikai vagy társadalmi életben kegyetlenül kihasználjuk embertársainkat, otthon pedig próbálunk kedvesek és nagylelkűek lenni. Ez abszurd! A világban szenvedünk, ezért otthon igyekszünk békére és kényelemre lelni, azaz kapcsolatainkat használjuk az öröm, a kielégülés eszközeként, ez pedig annyit tesz, hogy nem szeretjük, ha bármiféle zavart okoznak az életünkben. Azaz, akkor törekszünk kapcsolatokra, ha azokban kölcsönös kielégülésre lelünk; és ha ez nem következik be, változtatunk a kapcsolatainkon - elválunk, vagy együtt maradunk ugyan, de máshol keresünk örömöt, vagy egyik kapcsolatból a másikba vetjük magunkat, míg rá nem lelünk arra, amit keresünk, azaz kielégülésre és a biztonság, a kényelem érzésére. ha nem lelem örömömet valakiben, ha az adott személy nem okoz számomra kielégülést, holott én arra törekszem, akkor természetes, hogy konfliktusok lépnek fel közöttünk, hiszen mindketten egymás által vágyunk elérni a biztonságot, és ha ez a biztonság bizonytalanná válik, féltékenyek, erőszakosak és birtoklóak leszünk. Vagyis kapcsolataink folyton birtoklásba és ítélkezésbe torkollnak, mindig megjelennek bennük az "én" biztonságra, kényelemre és kielégülésre vonatkozó követelései, és ez természetesen nem azonos a szeretettel.
A kapcsolatok a megnyilatkozásról szólnak, azonban mivel nem akarunk megnyilatkozni, elrejtőzünk a biztonságban, így kapcsolataink elsekélyesednek, elveszítik a jelentőségüket és szépségüket. Valódi kapcsolatok csak a szeretetben létezhetnek, a szeretet azonban nem azonos a kielégülésre való törekvéssel. A szeretet csak akkor létezhet, ha önzetlenek vagyunk, és ha közösséget élünk meg, nem csupán a partnerünkkel, de a legmagasabb rendű entitással, a valóssággal is - ez pedig csakis akkor következhet be, ha megfeledkezünk az énünkről. Általában azonban nem a szeretet fontos a számunkra, hanem szeretetünk tárgya, a másik személy; a szeretet helyett az ember válik fontossá, akinek a szeretetünket adjuk... A szeretet az egyik legnehezebben megérthető dolog. Semmiféle intellektuális késztetés nem eredményezhet szeretetet, semmiféle módszer, eszköz vagy önfegyelem nem képes erre. A szeretet olyan létállapot, amelyben megszűnnek az én tevékenységei, ám ez nem következhet be azáltal, hogy pusztán elfojtjuk vagy megfegyelmezzük e tevékenységeket - vagy igyekszünk kitérni előlük. A tudatosság minden szintjén meg kell értenünk énünk tevékenységeit. Időről időre megéljük a szeretet pillanatait, amikor nincsenek bennünk gondolatok és indítékok, ám az ilyen pillanatok nagyon ritkák, ezért hát igyekszünk ragaszkodni hozzájuk, és így falat emelünk az élő valóság és a mindennapi lét közé.

(J. Krishnamurti: Végső szabadság)





Rövid és egyszerű leszek, mint ez a leveske... :)
Mint említettem, nagyon szeretem télen az almakompótot. Most is azt főztem, de már elég tottyadt volt az almácska. Így krémleves lett belőle.
Főztem egy almakompótot, csak most a kardamommagot és a grapefruitot kihagytam belőle, a többi ugyan az. És kicsit tovább főztem most. Jól lehűtöttem, a levéből vettem el pürésítés előtt, mert soknak találtam (megittam szörp gyanánt). Botmixerrel pürésítettem és némi tejszínt öntöttem hozzá. Voilá, ennyi a leves. Ja, jól behűtve az igazi. Tejszínhabbal és durvára vágott dióval tálaltam.
Aki szereti benne az "akadékot", főzzön bele mazsolát, de azt ne turmixolja össze, vegye ki pürésítés előtt. Valamint: megbolondítható valamilyen jóféle alkoholos itallal, egészen nyugodtan... Elbírja.
Isteni könnyű leveske lehet valamilyen forró-friss-fűszeres sülthusi előtt. És univerzális a dolog. Mert lehet enni desszertként is. :))

Megjegyzések

napmátka üzenete…
Hát a mai ebédet biztos bevállaltam volna Nálatok! A finom levest a calzone előtt ettétek?
duende üzenete…
Igen! De ez már a tegnapi ebéd volt! :)