Az út örökre megy tovább,
felhők alatt és hold alatt,
de bármily messze tért, a láb
végül hazafelé halad.
S a szem, mely lángot és csatát
látott kőtermek mélyiben,
a régi, ismert mezőkön át
füvön, fán, dombon elpihen.
~ J. R. R. Tolkien
A savanyú répa egy igazi vasi-zalai tájétel. A kerekrépából azt hiszem, máshol az országban nem készítenek ételt. Malacoknak szokták adni egyébként takarmánynak, mert nagyon egészséges és tápláló. Pedig régen népélelmi növény volt. Nálunk a piacon is kapni, nem csak savanyítottan, de frissen is. Nyersen szendvicsbe ízletes, igazi téli vitaminbomba. Az ilyenkor seízű paprika és paradicsom helyett.
A receptet szomszédasszonyomtól tanultam, ő ehte zalai, én viszont nem. Szülei így főzték régen, ő is így főzi - mai is. Hihetetlenül ízletes, csak egyre kell vigyázni. Ha egyszer belekóstoltál, nem tudod abbahagyni a kanalazgatást! :-)
Hozzávalók 6 főre:
1 kg savanyított répa,
20 dkg füstölt húsos csont,
50 dkg lapocka
30 dkg oldalas,
4 evőkanál olaj, vagy 1 evőkanál zsír,
só,
2-3 babérlevél,
10-12 szem egészbors,
1/2 liter natúr paradicsomlé,
2 dl tejföl,
2 csapott evőkanál liszt,
só.
A húst kockákra daraboltam, az oldalast csontonként elvágtam, a füstölt csontot úgyszintén. A zsíron átpirítottam a húst, míg zsírjára nem sült. Aztán hozzáadtam a savanyított répát, felöntöttem 1/2 liter paradicsomlével és annyi vízzel, ami bőven ellepte. Tettem bele babérlevelet, borsot és sóztam (óvatosan, mert a füstölt hús is sós). Fedő alatt a hús puhulásáig főztem, majd a lisztből és a tejfölből habarást készítettem, amivel besűrítettem a répát. Jól összeforraltam.
Nem kell megijedni, hogy ennyire paradicsomos. Meg tejfölös. Egészen fantasztikus így ebben az ételben.
Készíthetjük úgy is, hogy csak paradicsomosan, habarás nélkül. Így egészen könnyű étel. Tálaláskor aztán kínálhatunk hozzá tejfölt.
Kerekrépát savanyíthatunk házilag is.
32 megjegyzés:
Kár, hogy mifelénk nincs kultusza a kerekrépának:) Nagyon finomnak gondolom:)))
Babette: az is, bizony! :)
Olcsó és finom. Legalább olyan jó, mint a savanyú káposzta!
Anyukám is pár hete csinált. Nagyon szeretem.
...és olyan jó érzéssel gondolok vissza, mikor nagymamám gyalulta a répát és tette el...és amikor átmosta...és persze mikor megfőzte :)
Nagyon szeretem Zalában ismerkedtem meg vele :) Kb 15 -20 literes fazékban készítem -tejföl nélküli változatban-, mert nincs értelme kevesebbet készíteni. Így is 2 nap alatt elfogy és vagyunk rá 6-an.
Juj!!most nagyon ráéheztem...
Ez istenien hangzik! Imádom az ilyen ételeket. Az öcsém pedig épp most szerzett be kerekrépa magot, kapnis sajnos nálunk sem lehet, de őszre talán lesz saját termés. :)
Nagyon finom, bár én sem ismertem a tarlórépát régen, először Skóciában találkoztam vele, meg itt Norvégiában is lehet kapni minden üzletben:) Mondjuk savanyítva még nem ettem, de ki kéne próbálnom, nagyon kíváncsi vagyok erre a levesre. Imádom a savanyú leveseket. Megyek megnézem a savanyítást, köszi az ötletet:)
Csibe: én is odavagyok érte! :) Az én nagyiaim nem is ismerték, anyu sem főzött soha, nem vagyunk zalaiak. Úgy értem, én már itt születtem, de anyu Pesti volt, apu Hajdúszoboszlói. Legelőször szomszédasszonyomnál ettem, a recept is tőle van. :)
Bodri: :)) Nálunk is így megy... nem lehet megunni. Amíg tart a készlet, mindenki lelkesen eszi. :)
Flatcat: Szurkolok a jó termésért! :) A répa azt mondják, elég igénytelen növény, úgyhogy szerintem biztosan sikerülni fog a termesztése. Ez a savnyúrépás egytál pedig isteni. Úgy rá lehet szokni, minta töltött káposztára! :)
Trollanyu: nagyon egyszerű és 1-2 nap alatt elkészül a savanyú répa házilag is. Persze itt hordósan érlelik, ugyanúgy, mint a káposztát, de a gyorsított házi változat ugyanolyan finom. Ez a füstölt húsos egytálétel pedig abbahagyhatatlan. Majd meglátod! :)
Szóval itt van megint ez a csodazöldség, ez valami isteni finom, és látod továbbra sincs sehol máshol, csak ti ismeritek akik ott laktok Zalában, meg egy-két kiváltságos kívülálló /mint pl. én/, aki megkóstolhatta:-)))))))
Anikó: :) Most már lassan vége, elfogynak a téli készletek...
Kiprobaltam a hazi gyors savanyitast, nagyon finom lett, koszonom a receptet! Mivel elsore csak kis mennyiseget keszitettem, addig kostolgattuk, mig el is fogyott :). Ezt az egytaletelt is el fogom kesziteni, nagyon jol hangzik.
Kedves Espelette! Nagyon örülök, hogy ízlett! :) És ha így natúran bejött, az étel is nagyon fog ízleni szerintem! Örülök, hogy kipróbálta Valaki! :)
Szia,
elkészítettem, de nem az igazi...
http://oroszlanfoz.cafeblog.hu/2012/12/05/zalai-savanyu-kerekrepaleves-lapockaval-fustolt-oldalassal/
Szia Seafalcon! Megolvastalak, de nem bírtam rájönni, mitől főtt szét a répa a tiédben. Az az igazság, hogy itt van vastag reszelő, ami olyan 3 miliméterszer 3 milis hosszú csíkokra vágja a répát, és így szépen egyben marad. De. Szoktam én is házilag készíteni és a vastagabb reszelővel reszelni, pontosabban... na megvan.
Én a robotgép gyufaszálgyalujával szoktam leszelni és az sokkal vastagabb szálakat vág, mintha kézi reszelőn, a vastaglyukúval reszeled. Szerintem ezért ment szét.
Ha van robotgéped, ami ilyen vastag csíkokat vág, legközelebb azzal próbáld meg, úgy egyben marad. Azért örülök, hogy az íze ízlett! :)
Zalából írom, hogy NAGYON FINOM ÉTEL! ;)
Bizony az :)
Somogy-országban élek és itt is születtem. Nálunk sem ismerik a savanyított kerekrépát, pedig Zala a szomszéd megye.
Én, közel az 50-hez ismertem meg és ismertettem meg a tágabb rokonsággal a közös bográcsozások alkalmával. Mindenki imádja és nem értik, hogy miért nem ismerték meg eddig.
Én bográcsban készítem (1kg répa, 1kg bab, 1,5kg füstölt csülök, 1-2kg egyéb hús és a szokásos pörköl alap) nem levesnek, hanem 1 sűrűbb 1 tálételnek, kenyérrel fogyasztjuk.
Ja és holnap is ez készül! LOL
Na, nem lehet ez rossz! :D Amennyi finomság kerül bele... Mi is szoktuk bográcsban is készíteni, ha úgy adódik. És igen, akárki kóstolta, aki addig nem is ismerte, csodálkozik, hogy miért csak zalában lehet kapni répát, és savanyított répát. Én sem értem, mert isteni, legalább olyan jó, mint a savanyú káposzta.
Akkor jó étvágyat hozzá! :)
Nanó konyhája írta...
Éppen most készítem elő...
Talán másnapra is marad...
A nővérem az anyósától tanulta, nagyon ízletesen készíti. Amikor utoljára itt járt, hozott savanyított répát. Akkor a fagyasztóban landolt, most kerül sorra... ;)
Kedves Nanó! Jó étvágyat hozzá! :)
Ha már a kerékrépát szóba jött, el kell mondani, hogy a kerékrépás rétes is egy csoda. A hoszú szálakra gyallúlt répát édsített tejben roppanósra főzzük, de előtte kb egy negyed órát hideg vízben kell áztatni, knyomkodni.
És kész a töltelék, ha a tejből alaposan lecsöpögtettük.
Köszönjük a tippet! Majd megcsinálom! :)
Épp ma főztem itt Békésben. erre felé nem ismerik én pedig zalai gyerek vagyok. Felénk csak tisztán tejföllel készítették , én is úgy főztem.
Mégvalamit. Régen nem adták állatoknak takarmányként, hanem lesavanyították mint a káposztát és a céklához is adták pótlásként. A savanyú répa fogyasztható ugyanúgy mint a savanyú káposzta. A takarmány répa egy másféle répa. A hiteles forrás Zalából. :)
:) Én még idén nem láttam a piacon, talán még pár hét és megjelenik a natúr, és talán novemberre a savanyú is. És igen, céklával is isteni! :)
Sajnos itt Békés megyében nem ismerik. Tavaly sikerült magot szereznünk és mi magunk savanyítottunk de csak keveset. A párom idősebb lányának nagyon megízlett. Most mentünk Somogyba az én ifjabb fiamhoz és lelkemre kötötte hogy hozzunk. :) Mivel Kaposváron éltem sokáig, így tudtam, ott a piacon időnként lehet kapni. Szerencsénk volt és kaptunk. Így főztem tegnap a párom lánya Dius naaagy örömére. :) Szülőhazámban Zalában olyan étek volt mint mint a savanyú káposzta. A falunkban szinte mindenki savanyított akkoriban és nyersen is ropogtattuk. Aratás után vetették a tarlóra és október végén, november elején lehetett szedni, aztán irány a savanyító. :) Ki kell próbálni! Akár csak tejfölösen, akár csak paradicsomosan is fincsi. Mi csak tejföllel főztük.
Itt még mindig nagy divat. A piacra sokan kihozzák a nyers répát is, meg a savanyítottat is, a nagyobb zöldségeseknél is mindig van a svanyú káposzta mellett répa is. Én is nagyon szeretem, pedig nem vagyok zalai, de télen szoktam többször is savanyú répát főzni, meg köretként is imádom a nyers répát fehérborral, karamellizált cukorral, sok petrezselyemmel megfőzve. :)
Hűhaaa! Köretként még nem ettem, viszont savanyúként húsokhoz igen. Na meg csak úgy nyersen ropogtatva. :) Most terjesztem itt Békésben is. :D Páran már igen érdeklődnek iránta. :D Talán elterjed.
Pedig nagyon finom! :) Általában sült csirkéhez készítem, remek párosítás! :) Ez a recept az: https://szellemafazekban.blogspot.com/2010/11/kerekrepa-karamellizalt-vajban.html - kerekrépa karamellizált vajban
Most vettem 6 kg-ot a METRO-ban. Még van sok!
Hévízen ettem, vagy 8 éve. Isteni volt. Sajnos, itt az Alföldön nem lehet hozzájutni, de az idén újra megyek és hozok.
Nem tudom miért csak nálunk van, pedig az egyik legfinomabb és legegészségesebb téli zöldségféle a savanyított répa...
Isteni finom, főleg a csülkös-babos répa, de igazából minden formában nagyon-nagyon tartalmas finom étel, én még a régi hagyományos savanyítást ismerem és a recepteket is, csak egy jó tanács ami nem hiányozhat egy répás ételből sem, az a borsikafű
Én is Zalában ismertem meg ezt az ételt, az élet sajnos elsodort onnan, s vissza tértem Balatonra, de a szívem egy darabja ott maradt...Örökre❤️
Csülkös-babosan még nem főztem, de ami késik, nem múlik! :) A borsikát szoktam káposztába, babos ételekbe, ebben is jó lehet!
Megjegyzés küldése