Szilvásgombóc - gyerekkori ízek

Íme a Föld.
Sose lehet tudni, hogy hol van a fent és lent.
Íme az ember.
Nem lehet látni, de ott van a lényeg benn:

Van-e titka?
Van-e íze?
Van-e szíve, ami jó?
Van-e magja?
Van-e még egy?
Van-e húsa olvadozó?
Ember, mint a Föld olyan,
Gombócnak is lelke van!

Szilvásgombóc!
ó-ó-ó-ó!
Felszín édes hó...
Rajta aranyszínű morzsa!
Szilvásgombóc!
ó-ó-ó-ó,
Megkóstolható!

Benne van a kenyér, benne van a víz!
Benne van a tudás, benne van az íz!
Benne van az idő, benne van a só!
Benne van a válasz: embernek lenni jó!

jó, jó, jó,jó
Rajta hó, ami tűzforró,
jó, jó, jó jó
Olyan illatosan olvadó!
Jó, jó, jó, jó!
Ez egy jóízű kisbolygó!
Jó jó, jó, jó
Gomboóóc!
Szilvásgombóc!
ó-ó-ó-ó
Jaj, jaj, jaj de jó!

Szilvásgombóc!

                                    (Sztevanovity Dusán, Presser Gábor; A padlás)

Húsz év alatt megszámlálhatatlan vélemény, nyilatkozat született A padlásról. Ha kérdezték tőlem sikerének titkát, azt válaszoltam, nem tudom. Pedig gondoltam valamire, de nem mertem elmondani.
Ünnep van. Nem is akármilyen. Hadd fecsegjek egy kicsit, mintha a sokadik pohár után lennénk.

Idegenként érkeztünk ebbe az országba, apámat pár év múlva elvitte a politikai foglyokat gyűjtögető fekete autó. Körülöttem mindenki sírt, kesergett. Csak a nagymamám tartotta magát. Nem... Csak a nagymamám hite volt elég erős ahhoz, hogy megőrizze életerejét, humorát. Ő magyarázta nekem, hogy bármilyen gonosz és ostoba a világ ott kint, a jó itt van a falakon belül, a családban, a lelkünkben. És ez nagy erő, mert képes átlépni a sötétségen, és ott túl a felhőkön megtalálja a békét, elragadott szeretteinket. Tudom, Isten világáról beszélt, de nekem mesekönyveim manói, varázslói, törpéi és óriásai népesítették be ezt az elképzelt utazást. Később, az egyetemen tanultam a világmindenség fizikájáról, a végtelen űrről és a fekete lyukakról. Tudtam, hívő nagymamám és a tudomány világa összeér egymással. Csak kell egy hely, ahol átléphetünk az egyikből a másikba. Egy hely, ahol az embereket a barátság, a szeretet olyan erősen fűzi össze, hogy hiába dörömbölnek otthonunkon nagy fekete autók gazdái - akár börtönbe, akár a túlvilágra akarnak vinni valakit - sohasem szakíthatnak el bennünket egymástól.
A premier szünetében egy elismert dalszövegíró megkérdezte tőlem, mit akar, miről is szól ez a darab? Akkor csak zavartan mosolyogtam, arra gondolva, mi lesz ebből, ha még ő sem érti?! Húsz év múltán bevallom: A padlással csak azt szerettem volna elmondani, hogy a világból sohasem hiányzó T. Müllerek bármennyit pusztítanak, hazudnak, ármánykodnak; nem nyerhetnek. Addig nem, amíg vannak Mamókák, akár a valóságban, akár csak az emlékeinkben. Bármilyen fájdalmas volt elbúcsúzni a nagymamámtól, az édesapámtól, az összetartozás érzése, amit örökül rám hagytak, minden jó forrása az életemben. Ebből szeretne A padlás valamennyit továbbadni a közönségnek. Ha ez sikerült - nem vágytam többre.

(Sztevanovoty Dusán)

Azt hiszem, nincs ember, aki ne ismerné és szeretné. A magyar konyha nagy klasszikusa.

Hozzávalók 4 főre:

nudlitészta 6 közepes burgonyából,
személyenként 3-4-5 szilva (nagyságtól függően),
5 evőkanál kristálycukor,
1 mokkáskanál őrölt fahéj,
só a főzővízbe,
porcukor a tálaláshoz,
5 evőkanál olaj,
8-10 evőkanál zsemlemorzsa.

A szilvákat kimagoztam, aztán a mag helyére fahéjas kristálycukrot tettem, plusz még meg is szórtam a maradékkal a gyümölcsöket. Egy nagy lábosban olajon zsemlemorzsát pirítottam.

A nudlitésztát kinyújtottam 1 cm vastagra és körülbelül 10-szer 10 cm-es kockákra vágtam. Minden kocka közepébe tettem egy szilvát, aztán összegombócoltam a tésztát de úgy hogy teljesen összeálljon. Jól össze kell dolgozni, különben kinyílik főzéskor.

Forrásban lévő sós vízben 5 percig főztem a gombócokat.

Kiszedés után a pirított morzsába forgattam őket. Porcukorral meghintve tálaltam.  

TIPP: apróbb szemű sárgabarackkal is készíthető és... isteni finom azzal is. :) A sárgabarackos gombócnál a fahéj el is hagyható.

(A Dusán cikket az Ördögöd van! blogon találtam, köszönet érte.)

.