A kedvenc villám-ebéd: citromos újkrumpli

Ami fontos, az nem a tanítás, hanem a tanítvány erőfeszítésének jellege. Még a megvilágosodás keresése is azt jelenti, hogy tudatod nem elég nagy. Nem vagy elég őszinte, mert a gyakorlásodat valamiféle szándék vezérli.

(Sunrjú Szuzuki: Nincs mindig úgy)

Ezt viszont most fotóztam, ez volt az ebéd. Ez a másik nagy kedvencem - a citromos újkrumpli. Semmi extra, de isteni. Ugyanúgy készül, mint a petrezselymes dinsztelt krumpli, csak citrommal. És néha zöldfűszereket is szórok mellé.

Hozzávalók:

étvágy szerint apró szemú újkrumpli,

szeméylenként 1 karika citrom héjastól,

só,

1-2 evőkanál olívaolaj (krumplimennyiségtől függően),

és kedv szerint zöldfűszerek.

A krumplikat megtisztítotam, olívaolajjal meglocsoltam, sóztam, elkevertem. Hozzátettem a citromkarikákat is és most vegyes zöldfűszereket: tárkonyt, oreganot, kakukkfüvet, rozmaringot. Kis lángon, fedő alatt 10 perc alatt puha lett. Kivettem a zöldfűszereket, a citromkarikákat is, és átpirítottam kissé. Negyedórás gyorsebéd. Fejes salátával, uborkasalátával isteni.

Nagyon finom csak citrommal-sóval-olívaolajjal is.

Vagy citrom-petrezselyemzöld párosítással is, vagy citrom-rozmaring kettőssel.

Ilyenkor dobhatunk bele egy darabka újfokhagyma-szárat is - isteni, enyhén fokhagymás ízt kölcsönöz a burgonyának.

A citromos újkrumpli fantasztikus körete lehet halételeknek például.

Erdei gombás, kapros újkrumlileves

A nevem Carlos Castaneda. Szeretném, ha megtennétek ma valamit. Szeretném, ha felfüggesztenétek az ítéleteiteket. Kérlek ne gyertek ide a „józan ésszel” felfegyverkezve. Az emberek megtudják, hogy beszélni fogok, és jönnek, hogy leszólják Castanedát. Hogy megsértsenek. „Olvastam a könyveidet, gyerekesek.” „Az összes késői könyved unalmas.” Ne gyertek ezzel. Hasztalan. Ma arra szeretnélek kérni titeket, hogy egy órára nyissátok meg magatokat a lehetőségnek, amit meg fogok mutatni. Ne úgy figyeljetek, mint a jó tanulók. Korábban beszéltem már jó tanulóknak; holtak és arrogánsak. A józan ész és az eszmények ölnek meg minket. Foggal-körömmel ragaszkodunk hozzájuk – „majmok” vagyunk.
Ez az aminek don Juan Matus nevezett minket: őrült majmoknak. Harminc évig nem voltam elérhető. Nem mentem beszélni emberekhez. Most egy pillanatra itt vagyok. Egy hónap, talán kettő… aztán eltűnök. Nem lehetünk elkülönültek, nem csak most. Nem lehetünk azok. Adósok vagyunk azoknak, akik vállalták a vesződséget, hogy megmutassanak nekünk bizonyos dolgokat. Mi megörököltük ezt a tudást; don Juan azt mondta nekünk, ne mentegetődzünk. Azt szeretnénk, ha látnátok, hogy vannak különös, gyakorlati lehetőségek, amik nem elérhetetlenek a számunkra. Egzotikus élvezetet jelent számomra megfigyelni egy ilyen repülést – tiszta ezoterizmus. Ez csak a szemeim számára van. Nincsenek szükségleteim, nincs szükségem semmire. Annyira van szükségem rátok, mint egy golyóra a fejembe. De utazó vagyok, egy vándor. Navigálok – ott kinn. Szeretném, ha másoknak is meg lenne a lehetősége.

Nem élek kettős életet. Ezt az életet élem: nincs szakadék aközött amit mondok, és amit teszek. Nem azért vagyok itt, hogy a láncaitokat cibáljam, vagy hogy elszórakoztassalak titeket. Amiről ma beszélni fogok, nem a saját véleményem – don Juan Matusé, a mexikói indiáné, aki megmutatta nekem ezt a másik világot. Úgyhogy ne sértődjetek meg! Don Juan egy működő rendszerrel ajándékozott meg, ami varázslók huszonhét generációjára vezethető vissza. Nélküle egy öregember lennék, könyvvel a hónom alatt, diákokkal sétálgatva az udvaron. Nézzétek, mindig hagyunk egy biztonsági szelepet; ez az amiért nem ugrunk. „Ha minden más összeomlik, még mindig taníthatok antropológiát.” Máris vesztesek vagyunk, a vesztesek forgatókönyvével. „Dr. Castaneda vagyok… és ez a könyvem, a Don Juan tanításai. Tudja, hogy van puhafedelű kiadás is?” Egykönyves szerző lennék – a kiégett zseni. „Tudta, hogy ez a huszadik kiadás? Épp most fordították le oroszra.” Vagy esetleg a kocsitokat parkolnám le, és közhelyeket mondanék: „Túl meleg van… jó, csak túl meleg van. Túl hideg van… jó, csak túl hideg van. El kéne menni a trópusokra…”

*

1960-ban Carlos Castaneda a UCLA végzős antropológiahallgatója volt. Miközben a növények gyógyhatásait kutatta Arizonában, találkozott egy jaki indiánnal, aki beleegyezett, hogy segít neki. A fiatal terepmunkás óránként öt dollárt ajánlott fel festői vezetőjének, don Juan Matusnak, szolgálataiért. A vezető visszautasította. Castaneda nem tudta, hogy az idős, szandálas földműves páratlan varázsló volt, egy nagual, aki ravaszul besorozta játékosnak az Energia Mítoszába (Abelar Varázsló Akciószínháznak hívja). Szolgálataiért fizetségül don Juan valami mást kért: Castaneda „teljes figyelmét”.
A találkozásból született elképesztő könyv, a Don Juan tanításai: A tudás megszerzésének jaki útja, azonnal klasszikussá vált, elegánsan lefújta az észlelés kapuinak csuklópántjait, és felvillanyozott egy generációt. Castaneda azóta folytatja „a hagyma hámozását”, további naplókat téve hozzá, olyan szokatlan valóságok hivatalos magyarázatait, amelyek elmossák az Ént. Ennek a munkának az átfogó címe Carlos Castaneda eltűnése lehetne. „Találnunk kell egy másik szót a varázslás helyett” mondja Castaneda. „Az túl sötét. Középkori abszurditásokat kapcsolunk hozzá: rituálét, gonoszságot. Én a ’harcosságot’ vagy a ’navigációt’ szeretem. Ez az, amit a varázslók csinálnak: navigálnak.”
Azt írta, a varázslás munkadefiníciója „az energia közvetlen érzékelése”. A varázslók azt mondják, hogy a világegyetem esszenciája egy energiamátrixra hasonlít, amit a tudatosság fénylő szálai hálóznak be – valódi tudatok. Ezek a szálak fonatokká állnak össze, amik mindent magukba foglaló világokat tartalmaznak, mindegyikük ugyanolyan valóságos mint ez, a miénk csak egy a végtelen sok közül. A varázslók azt a világot, amit mi ismerünk „az emberi sávnak” vagy „az első figyelemnek” nevezik.
„Látták” az emberi forma esszenciáját is. Nem pusztán csont és bőr majomszerű fúziója volt, hanem egy tojásformájú fénylő labda, ami képes ezeknek az izzó szálaknak a mentén más világokba utazni. Akkor mi tartja vissza? A varázslók elképzelése az, hogy betemetett minket a társadalmi neveltetésünk, rászedve minket, hogy úgy észleljük a világot, mint a kemény tárgyak és véglegességek helyét. Úgy megyünk a sírunkba, hogy visszautasítjuk, hogy mágikus lények vagyunk, a programunk az egó szolgálata a szellem helyett.
Mielőtt rádöbbennénk, a csatának vége – nyomorúságosan az Énhez bilincselve halunk meg.
Don Juan tett egy ármányos javaslatot: mi történne, ha Castaneda átcsoportosítaná a csapatait? Ha felszabadítaná azt az energiát, amit szokás szerint lekötnek az udvarlás és a párzás agressziói? Ha megkurtítaná az önfontosságát és visszavonulna az egó védelmétől, fenntartásától és tálalásától – ha abbahagyná az azon való aggódást, hogy szeretik, elismerik vagy bámulják? Elég energiát gyűjtene ahhoz, hogy meglássa a világok közti rést? És ha igen, talán keresztül is menne rajta? Az öreg indián rákapcsolta a varázslók világának „szándékára”.
Amikor meghívják előadást tartani, Castaneda nem fogadja el a díjazást, sem az útiköltsége kifizetésére tett felajánlásokat. Néhány dollár általában a beugró, a terembér fedezésére. A megjelentektől csak egyet kér: a teljes figyelmüket.
„A szabadság ingyen van” mondja. „Nem lehet megvásárolni vagy megérteni. A könyveimmel megpróbálok megmutatni egy lehetőséget: hogy a tudat a szállítás vagy a mozgás közege lehet. Nem voltam túl meggyőző, azt hiszik, regényeket írok. A helyzet talán más lenne, ha magas lennék és jóképű – a Nagy Apura odafigyelnének. Az emberek azt mondják, hazudok. Hogy hazudhatnék? Csak azért hazudsz, hogy megszerezz valamit, hogy manipulálj. Én senkitől sem akarok semmit – csak konszenzust. Azt szeretnénk, ha konszenzus lenne arról, hogy vannak más világok a miénken kívül. Ha konszenzus van a szárnynövesztésről, akkor repülni fogunk. A konszenzussal tömeg jön létre; a tömeggel pedig mozgás.”
Castaneda és bűntársai az energetikai radikálisai annak, ami talán korunk egyetlen jelentős forradalma lehet – ami nem más, mint a biológiai kötelességet evolúcióssá alakítani. Ha az uralkodó társadalmi rend nemzést követel, a varázslók (energetikai kalózok mind) rettenthetetlen rendje valami mást, kevésbé földit akar. Megdöbbentő, epikus szándékuk az, hogy úgy hagyják el a Földet, ahogy don Juan tette húsz évvel ezelőtt: puszta energiaként, sértetlen tudomással. A varázslók ezt a halálugrást „absztrakt repülésnek” nevezik.

*

Amikor azt mondod „hegy”, „fa” vagy „a Fehér Ház”, egyetlen kifejezéssel részletek univerzumát idézed meg; ez a varázslat. Tudod, mi vizuális lények vagyunk. Megnyalhatod a Fehér Házat, megszagolhatod, megérintheted, és ez nem mondana neked semmit. De egyetlen pillantás elég, és tudsz mindent, amit tudni kell: „a demokrácia bölcsője”, vagy akármi. Még egy pillantásra sincs szükséged, és már látod Clintont bent ülni, Nixont térden állva imádkozni, akármit. A világunk részletek összeragasztása, magyarázatok lavinája – nem észlelünk, pusztán értelmezünk. És az értelmezési rendszerünk tett minket lustává és cinikussá. Jobb szeretjük azt mondani, „Castaneda egy csaló”, vagy hogy „Ez az egész az észlelési lehetőségekről nem nekem való”. Mi való neked? Mi „valóságos”? Ez a kemény, pocsék, értelmetlen mindennapi világ? A kétségbeesés és a szenilitás az, ami valóságos? Az, hogy a világ „adott” és „végleges”, félrevezető elképzelés. Kiskorunktól „tagok” vagyunk. Egy nap, mikor megtanultuk az értelmezés gyorsírását, a világ azt mondja: „Isten hozott!”. Isten hozott hova? A börtönbe. Isten hozott a pokolban. Mi van, ha kiderül, hogy Castaneda nem talált ki semmit? Ha ez igaz, akkor nagy pácban vagy.
Az értelmezési rendszert meg lehet állítani, nem végleges. Világok vannak világok hátán, és mindegyik ugyanolyan valóságos, mint ez itt. Ott abban a falban van egy világ, ez a szoba részletek univerzuma. Az autisták csapdába esnek, lefagynak a részletektől – az ujjukkal követik a repedést, addig, amíg vérezni nem kezd. Mi a mindennapi világ terében estünk csapdába. Vannak más lehetőségek, mint ez a világ, olyan valóságosak, mint ez a szoba, helyek, ahol élhetsz és meghalhatsz. A varázslók ezt teszik – milyen izgalmas! Azt gondolni, hogy ez az egyetlen mindent magába foglaló világ… az önteltség netovábbja. Miért nem nyitod ki az ajtót egy másik szobára? Ez az érző lények természetes öröksége. Itt az ideje új magyarázatokat hozni létre és értelmezni. Menj egy olyan helyre, ahol nincs a priori tudás! Ne dobd el a régi értelmezési rendszeredet – használd kilenctől ötig! És öt után? Mágikus időszak.

*

„Mit értettél azon, hogy az idő áthalad rajtad?” „Don Juannak volt erre egy metaforája. Egy vasúti kocsiban állunk, és nézzük, ahogy az idő vágányai távolodnak. Ott ötéves vagyok! Ott megyek! Csak meg kell fordulnunk, és hagynunk, hogy az idő áthaladjon rajtunk. Ilyen módon nincsenek a priorik. Semmi sem valószínű, semmi sem előfeltételezett, semmi sincs gondosan becsomagolva.”
Egy buszmegálló padján ültünk. Castaneda elbámult mellette a horizont felé. „Egy picike holnapom sincs – és semmim a múltból. Az antropológia tanszék többé nem létezik számomra. Don Juan mindig azt mondta, az élete első részét elvesztegette – bizonytalanságban élt. A második része a jövőben mélyedt el; a harmadik a múltban, a nosztalgiában. Csak az élete utolsó része volt a mostban. Ez az, ahol vagyok.”

*

„Nagyon régen egy varázsló feltett nekem egy kérdést: számodra milyen arca van mumusnak? Ez izgatni kezdett. Ennek a dolognak, amiről azt hittem, hogy homályos, sötét lesz, emberi arca volt – a mumusnak gyakran olyan arca van, mint valakinek, akiről azt hiszed, hogy szereted. Számomra a nagyapám volt. A nagyapám, akit imádtam. A nagyapám voltam. Veszélyes, pénzsóvár, részrehajló, kisstílű, gyűlölködő, tele kétségekkel – és mozdíthatatlan. Don Juan tudta ezt.”

*

A majom fontolóra veszi az ismeretlent, de mielőtt ugrana, tudni akarja, hogy mi ebből a haszna. Üzletemberek vagyunk, befektetők, minimalizáljuk a veszteségeinket – ez egy kereskedői világ. Ha „befektetünk”, biztosítékot akarunk. Szerelmesek leszünk, de csak akkor, ha viszontszeretnek minket. Amikor nem szeretünk többé, levágjuk a fejet, és egy másikkal helyettesítjük. A „szerelmünk” pusztán hisztéria. Nem vagyunk szeretetteljes lények, szívtelenek vagyunk. Azt hittem, tudom, hogy kell szeretni. Don Juan azt mondta: „Már hogy tudnád? Soha nem tanítottak neked a szeretetről. Arra tanítottak, hogyan csábíts, irigykedj, gyűlölj. Még magadat sem szereted – máskülönben nem tennéd ki a testedet ilyen barbárságoknak. Nincs vér a pucádban, hogy úgy szeress, mint egy varázsló. Tudnál örökké szereti, a halálon túl is? A leghalványabb megerősítés nélkül – semmi ellenszolgáltatatás? Tudnál szeretni befektetés nélkül, csak úgy önmagáért? Sosem fogod tudni, milyen így szeretni, könyörtelenül. Tényleg úgy akarsz meghalni, hogy nem tudod?” Nem, nem akartam. Mielőtt meghalok, tudnom kell, milyen így szeretni. Így fogott meg. Amikor kinyitottam a szemem, már lefelé gurultam a hegyről. Még mindig gurulok.

(Bruce Wagner: Csak kétszer élsz
- interjú carlos Castanedával; www.gyujtopont.hu)

Ez egy nagyon egyszerű leveske, de abszolút szezonális. Az erdei, mezei gombák kibújásához most fantasztikus idők vannak: sok eső, páradús levegő és meleg. Ha piacon járunk, ne felejtsük el megnézni a gombás standokat, mert biztosan találunk finomságokat.
Valójában a leves tavaly tavasszal készült. A képen azt hiszem, sima termesztett csiperke van, de ez ne zavarjon senkit. Vargányával, szegfűgombával nagyon-nagyon finom levest főzhetünk, és nem is kell sok gombát vennünk vagy szednünk.

Hozzávalók 4 főre:
1 kupóc szegfűgomba (így árulják) vagy1-2 kisebb darab vargánya,
1 nagy csokor kapor,
1 evőkanál olaj,
50 dkg újkrumpli,
1 dl tejföl,
1 dl tejszín,
1 közepes fej vöröshagyma,
1 teáskanál ételízesítő (vagy hús- illetve zöldségalaplé),
só,
csipet borsikafű,
1 evőkanál liszt.

A burgonyákat megtisztítjuk, ha nagyobbak, daraboljuk is. A gombát megmossuk, ha vargánya, akkor szeleteljük is, és az olajon az apróra kockázott hagymával, sóval és borsikával zsírjára sütjük. Ezután hozzáadjuk a burgonyát, felöntjük vízzel (ha vízzel, akkor ételízesítőt is teszünk a levesbe) vagy csont- vagy hús- vagy zöldségalaplével, ízesítjük apróra vágott kaporral. Közben a tejföl-tejszín keverékével kikeverjük a habarást csomómentesre. (Lehet csak tejszínnel, vagy csak tejföllel is habarni.) Mikor minden megfőtt, behabarjuk a levest.
Tipp: kevés citromlével pikánsabbá tehetjük. Ősszel is készíthető, akkor is van kapor is, erdei gomba is. A burgonya meg mindig adott.
A leves gomba nélkül is nagyon finom, az újkrumpli, a kapor gondoskodik róla.

A nyárelő ajándékai salátában megfogalmazva

Nem kell gondolkoznia. Ha mindenáron akar, lehet. De nem muszáj és teljesen fölösleges. Gondolkozom, tehát vagyok? Ezt az északi ember találta ki.

Egyáltalában nincs így. Nem gondolkozom, mégis egészen jól megvagyok. Sőt nem is vagyok. Az istenek vannak és én itt csak lopom a napot. Sőt, nem is én, hanem valaki, aki könnyebb, világosabb, nyugodtabb, mint az Én, aki nyugodtan és szabadon lebeg a világban.

(Hamvas Béla: Reggeli feljegyzés)

Az ötlet ManóAnyótól jött. Nála láttam a sonkás zöldborsót. Aztán továbbgondoltam. Nagyon gazdag és finom saláta kerekedett belőle. Grissinivel tálaltam.

Hozzávalók 4 főre:
70 dkg kicsi szemű újkrumpli,
70 dkg cukorborsó (csövestül),
15 dkg parasztsonka,
6-7 fej gomba,
4 félmarék rucola,
1 nagy csokor újhagyma zölddel együtt,
1 csokor szép zellerlevél,
3 tojássárgájából tartármártás.

A cukorborsót megtisztítottam és cukrós-sós vízben megfőztem. Elég neki 5 perc főlés. A burgonyákat lekapargattam és egyben megfőztem sós vízben. Hagytam kihűlni. A sonkát apróra kockáztam, kevés olívaolajon piros-ropogósra megsütöttem. A gombát szeleteltem és a visszamaradt zsiradékon kevés sóval zsírjára sütöttem. Mikor minden kihűlt, egy tálba tettem a hozzávalókat. Fölkarikáztam az újhagymát is, leveleire szedtem a zellert, a szárát szintén karikáztam. Rucola leveleket tettem hozzá, majd az egészet tartárral finoman összekevertem. Hagytam hűtőben érni 2 órát. Isteni finom volt, jól illett hozzá. Ha nem lettem volna lusta tegnap piacra menni, akkor méginkább nyárelőajánéka-saláta lett volna. Ugyanis nálunk már van vargánya. Szóval aki hozzájut, azzal készítse! :)

Vegetáriusok természetesen sonka nélkül készítsék. Simán gombával is nagyon finom. De ajánlhatok bele a hús helyett finom kecskesajtot vagy juhsajtot, vagy pl. füstölt tofut. Ez a saláta nagyon finom sima olívaolajas-balzsamecetes öntettel is. Csak nekem tegnap volt maradék tartárom, el kellett használni.

A rucola-ról, vagy más néven borsmustárról:

"A rucola - magyarul borsmustár - a Földközi-tenger országaiban őshonos fűszernövény. Az antik korban nemcsak, mint gyógy- és fűszernövényt tartották számon, hanem, mint titkos ajzószert. A magyar nyelvben még nem annyira honosodott meg, melyet mi sem mutat jobban, mint hogy a helyesírása még nem egységes. Többféle írásmóddal is találkozhatunk: rucola, rukkola, rukola, ruccola. A napjainkban egyre nagyobb népszerűségnek örvendő rucola sikerrel képviseli magát a magyar háziasszonyok konyhájában, változatosságot garantálva a saláták világában.
A gyors növekedésű, vitamdús levélzöldség színe élénkzöld, alakja hasonlít a pitypangéra, azonban kevésbé csipkézett. Íze frissen borsos, enyhén csípős, leginkább mustárra, tormára, földimogyoróra emlékeztető. Magas A-, C- és K vitamintartalma figyelemreméltó, ezenkívűl kálciumot és vasat is tartalmaz. Ismert még antibakteriális és emésztést elősegítő hatása is.
Ha friss, vágott leveleket vásárolunk, arra ügyeljünk, hogy azok szép zöld színűek legyenek. A hűtőszekrényben csupán 1-2 napig őrzi meg frissességét, ezután gyorsan megsárgul.
Tavasztól őszig folyamatosan vethető a rukola, de célszerű egy-két élő cserépnövényt beszerezni, otthoni használatra elegendő, mindig friss, s nem igényel különösebb gondozást, s még konyhánkat is feldobja.
Konyhai felhasználását illetően a legkedveltebb salátákban; már néhány rucolalevél egészen új ízt adhat egy már megszokott salátának. Karakteresebbé tehetünk vele pizzákat, rizottókat, leveseket is. Sokan szendvicseket is díszítenek vele. Markáns íze miatt az első próbálkozáskor csupán csak kis mennyiségben javallt - hirtelen túlzásba vitt felhasználása örökre kedvünk szegheti."

(Forrás: Elitkonyha)

*

Petrezselymes újkrumpli

Az íny végtelenül intelligens érzék, amely bámulatos árnyalatokat képes megállapítani, és csodálatra méltó színvonalra tud emelkedni. Végül az ínynek olyan fantáziája van, amelynek például a tapintás vagy a szaglás nyomába sem ér, sőt még a hallás is csak ritkán.

Nem szégyellem bevallani, hogy kóstolási és torkossági ösztönöm minden időben igen nagy volt. Ennek az ösztönnek sok élményt köszönhetek.

(Hamvas Béla) 

Igazából nem is akartam erről az egyszerű ételről bejegyzést írni, de ma épp ezt készítettem ebédre magamnak egy kis főtt brokkolival. Szomszédasszonyom épp átjött és megjegyezte, hogy ő soha nem tud finom krumplit csinálni, az enyém meg olyan guszta mindig. Kérdezte, hogyan csinálom... hát ezért kerül fel. És mert május vége-június az újkrumpli szezonja. Ilyenkor szinte mindennap eszem. A világ legfinomabb csemegéje!

Tehát. A burgonyát megtisztítom a vékony héjától. Ezt úgy a legegyszerűbb, ha egy tálba vizet engedünk és abba tesszük a krumplit. Késsel finoman megkapargatjuk - pillanatok alatt lejön a héja. A vízbe áztatásos módszer azért is jó, mert ha kicsit régebbi az az újkrumpli, akkor nehezen engedi a haját. Éppen ezért, újkrumpliból mindig csak annyit vegyünk, amennyi el is fogy. Én az újkrumplit nem szeretem tisztítás nélkül, mert annyira vékony ilyenkor a héja, hogy sütésnél csak összepöntyörödik és elrághatatlan. A későbbi, már "öregebb" burgonyáknak azonban finom a haja is, nyugodtan lehet sütni pucolás nélkül is.

Aki nem szeretné, hogy barna legyen mind a tíz ujja, az húzzon vékony gumikesztyűt. A burgonya ilyenkor nagyon színez is.

Ha kicsik a krumplik, nem is kell elvágni. Ez nálam olyan diónyi méret. Ha ennél nagyobbak, félbevágom őket. Megsózom, vajat teszek hozzá - 4 főre való krumplihoz kb. 4-5 dkg-ot -, és egy teáskanálnyi olívaolajat. A krumplit jól elkeverem a sóval. Közepes lángra teszem és fedő alatt, saját gőzében puhul be. Víz nem kell hozzá! Elég neki 10-15 perc. A saját gőzben való főzés teszi ezt a fajta burgonyát ellenállhatatlanná. Tényleg ne tegyetek alá vizet, nem kell. 

A dinsztelt krumplihoz - mert hogy ez az - a legjobb teflonos edényt használni, mert hajlamos leragadni. Akár serpenyőt, akár lábost, de mindenképpen teflonost ajánlanék hozzá. Nem csak vajjal, de finomabb zsírokkal sütve is pazar, például kacsa vagy libazsírral, vagy mangalicával, vagy jóféle házi sertészsírral is tökéletes. Vagy finom olívaolajjal is. Én vaj és olívaolaj rajongó vagyok.

Míg puhul a krumpli, apróra vágom a petrezselymet. Mikor már puha a burgonya, leveszem a fedőt és fölcsavarom a gázt nagy lángra. Átpirítom a kész burgonyákat, elég sűrűn rázogatva, hogy keveredjenek. Mikor már szép pirosasak, rászórom a zöldégződjét, átforgatom rajta és hagyom fél percig hogy a petrezselyem is átforrósodjon. És már kész is.

Így szeretem a legjobban. A vaj és a saját gőzben való párolódás fenségessé teszi. Ez a készítési mód természetesen nem csak az újkrumplinál előnyös és finom. Én szinte majdnem mindig így készítem a burgonyát köretnek, vagy kockákra vagy vékony karikákra vágva. Ez a párolt változat szinte minden mellé finom köret, petrezselyem nélkül is, natúran is. De kaporral vagy más zöldfűszerekkel, fokhagymával, citromkarikákkal is igen jó.

Sárkányfűleves szegfűgombával, diós kecskesajttal

„Kiskoromban a főszakács nagyon kedvelt engem. Annyira szerettem őt, hogy mindig vele akartam lenni, még ha ez csak annyit jelentett is, hogy a köntöse szegélyét láthattam a tibeti házakban a helységek elválasztására szolgáló függönyök alatt. Ő pedig, szerencsére, jól viselte a viselkedésemet. Szinte teljesen kopasz, roppant nyájas és egyszerű ember volt. Nem volt túl jó mesélő, és nem nagyon szeretett játszani, de ez egyáltalán nem számított. Azóta sokat tűnődtem kettőnk viszonyáról. Néha úgy gondolom, az étel alapvető alkotóeleme az élőlények közti, mindenfajta kapcsolatnak.”

(Tenzin Gyatso, a XIV. Dalai Láma )

A mai leves abszolút spontán jött. Piacon voltam, és vettem egy pici kupóc csirkegombát. Ezen kívül a bolhán megkiabált egy hatalmas, mexikói stílúsú fontott gyümölcsös tál. Az udvaron pedig megláttam a hatalmasra nőtt csalánokat. Gondoltam, a tál épp alkalmas a teleszedésre. Így készült ma sárkányfűleves - akarom mondani klorofillleves, akarom mondani csalánleves - csirkegombával, diós kecskesajttal és rozskenyérpirítóssal.

Hozzávalók 4 főre:
1 nagyobbacska csokor csalánlevél,
1 kis kupóc szegfűgomba,
4-5 fej fokhagyma,
2 dkg vaj,
só,
1 csapott teáskanál kristálycukor,
zöldségerőleves vagy egy kevés ételízesítő,
2 dl sűrített tej,
1 evőkanálnyi liszt,
rozskenyér.

A csalánt forróvízbe dobtam, így már nem csíp. Leleveleztem és apróra vágtam, mint a spenótot szokás. A vajon a vékony szeletekre vágott fokhagymát megfuttattam sóval, majd hozzáadtam a csalánt is. Kicsit együtt pároltam őket, aztán felengedtem vízzel. Ételízesítőt, sót, cukrot tettem bele. Hagytam forrni 5 percig, majd a sűrített tejből és lisztből készített habarással behabartam. Aztán botmixerrel alaposan pürésítettem.
A gombát megmostam és sóval, borssal, kakukkfűvel serpenyőben megsütöttem. A levest a sült gombával, morzsolt diós kecskesajttal, és kis rozspirítósokkal tálaltam.
Ha valaki tejérzékeny, főzzön bele 2 szem burgonyát, kiválóan sűrít és finom ízt is ad a levesnek.

"Paella" a'la duende

Annál inkább vagy igazi önmagad, minél közelebb vagy ahhoz, akinek álmodtad magad.

(Pedro Almodovar)


 

Nem volt kedvem piacozni ma az esőben. És különösebben főzni sem, úgyhogy egy mindentbele a tepsibe ételt készítettem. Először a gyors rakott burgonyát választottam - nagyon sokszor készül nálunk mert isteni finom és most különösen "szezonja van", hiszen fejes salátával, uborkasalátával isteni. De aztán kevésnek bizonyult a krumplikészlet. Tettem hozzá rizst is. Aztán így már más is eszembe ötlött... a spanyol paella, példának okáért. Persze tudom hogy teljesen másképp készül... de már nem volt mit tenni, éreztem a finom fűszeres, üdítően paradicsomos ízt a számban... Így módosult teljesen az én kis gyors rakott burgonyám. Paellává lényegült, legalábbis ízében és hozzávalókban mediterránosra varázsoltam. Nagyon finom volt. Megtartom. Mert bár megeszem a rizst - de csak ha krumpli íze van. :)) Na ebben az ételben még a rizs is ízlett!

Hozzávalók 4 főre:

8 kisebb-közepes krumpli,

1 bögre rizs (2,5 dl),

1 csokor újhagyma zöld szárai,

1 nagy fej vöröshagyma,

5-6 gerezd fokhagyma,

3 evőkanál olaj,

egy 20 cm-es darab lángolt szárazkolbász,

20 dkg házi, igazi füstölt sonka,

1 dobozos hámozott paradicsom konzerv,

só,

frissen őrölt bors,

bazsalikom,

kakukkfű, zsálya,

1 csokor petrezselyemzöld,

1/2 dl száraz vörösbor,

4 dl víz,

1 csapott teáskanál kristálycukor.

A burgonyát vékony karikákra vágtam egy méretes szépnagy tálba. A vöröshagymát is, a csokor újhagyma zöld szárait is belekarikáztam, a rizst is hozzátettem. Megszórtam a fűszerekkel, sóval, meglocsoltam olajjal, a vörösborral és a rizs mennyiségének kétszerese vízzel. A fokhagymát vékony szeletekre vágva tettem hozzá. A paradicsomokat apró kockákra vágtam a konzervből, a levét is az ételhez tettem. Picit cukroztam, nehogy túl fanyar és savanykás legyen a bor és a paradicsom miatt. A petrezselymet is aprítva adtam az ételhez. A kolbász, sonka is vékony karikákban illetve csíkokban került a többihez. Mindezt kézzel jól összekutyultam-kavartam és tepsibe tettem. Előmelegített sütőben nagy lángon és alufóliával lefedve sütöttem 3/4 órán át, majd a fóliát levéve még kb. 20 percet. Csak egy egészen kevés szaft maradt alatta. Friss fehérkenyérrel, és a száraz vörösborral leöblítve ettük.

Ez a változat inkább krumplidomináns. Aki rizskedvelőbb, készítse dupla mennyiségű rizzsel, és egészen kevés burgonyával: 3-4 kisebb darabbal.

Hagymás rostélyos

Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, a szemnek láthatatlan.

(A. de Saint-Exupéry)

Egy újabb klasszikus. Bár nem klasszikus módon készítem. Ha itthon vagyok és tehetem, minden fajta szelet húst - pl. a cigánypecsenyét is -, inkább párolom. Pontosabban elősütöm és párolom. Nem rajongok a hirtelensültekért, mert nem könnyű elkészíteni sem őket, ráadásul nem csak sütni kell e villámmódon, de elfogyasztani is. Ha egy hirtelensült kihűl, vagy áll egy kicsit, fogyaszthatatlan lesz - legalábbis nekem. A hirtelensülteknél nagyon nem mindegy, milyen hőfokon és mennyi ideig sütjük. Ezen áll vagy bukik minden. És a hús minőségén, amit sajnos inkább nem minősítenék... Ha én lennék a mezőgazdasági miniszter, csak szabadon és természetesen tartott állattartást engednék. Az összes nagyüzemet bezárnám...

Na, szóval egy hirtelensült akkor marad puha, ha a közepe kicsit nyers marad. Én pedig egyáltalán nem rajongok a véres vagy majdnem véres húsokért. Meghagyom az angoloknak, egyék csak.

Az én hagymás rostélyosom nagyon ízletes és porhagyósan puha lett. A hagymakarikák viszont ropogtak rajta - tényleg finom volt.

Hozzávalók 4 főre:

személyenként étvágy szerint 25-35 dkg marhahús: fehérpecsenye vagy más színhús;

mustár;

só;

frissen tört bors és köménymag;

4-6 nagyobb fej vöröshagyma;

olaj.

A hússzeleteket kiklopfoltam, majd alaposan bekentem mustár és olaj keverékével. Egy egész napra hűtőbe tettem lefedve pácolódni. Másnap mozsárban durvára törtem színes borsot és köménymagot - ezzel és sóval fűszereztem a húsokat. (Mikor pácolunk, ne tegyünk sót a páckeverékbe. Csak sütés előtt sózzunk.)

Egy nagy serpenyőbe 3 evőkanál olajat tettem és jól fölhevítettem. A hússzeleteket így hirtelen átsütöttem, hogy kérget kapjanak. Mikor mind készen volt, az addig félretetteket is visszatettem a serpenyőbe és vizet öntöttem rá. Majdnem ellepte a hússzeleteket. Fedő alatt, kis lángon pároltam. Másfél óra múlva a hús omlósan puha lett. Ekkor zsírjára sütöttem, vagyis hagytam az összes vizet elfőni róla, csak egy nagyon kevés szaftot hagytam alatta.

Mikor már láttam hogy hamarosan kész a hús, a hagymát kicsit vastagabb karikákra vágtam egy tálba. Lisztet szórtam rá és jól elkevertem, hogy mindenütt érje a karikákat a liszt. Bő és jó forró olajban ropogós-pirosbarnára kisütöttem. Szalvétára szedtem ki, hogy az olaj lecsöpöghessen.

Burgonyapürével, és hagyományos fejes salátával tálaltam.

Ez az étel is alkalmas grillen sütésre. A hagymakarikák helyett egyszerűen csak húzzuk nyársra hagymákat és süssük meg.

*

Egy francia klasszikus: Coq au vin - Kokoven

- Hát téged meg mi lelt? Nagyon fényes kedvedben vagy.
- Mondd, Felicie mama, milyen virág ez?
- Kankalin. Miért kérded?
- Ma minden szép színes, Felicie, a kertek, az utca, a mező, az állatok, az ég. A kankalin nélkül meg olyan szürke volt.
- Úgy látom, a hideg elvette az eszedet, te gyerek!
Felmásztam az ablakpárkányra, Felicie magához ölel.
- Felicie! Én egy csokor kankalin vagyok, napocska van bennem, és mindig virágozni fogok!

(Viviane Villamont: Kisdarázs)

Ez az egyik kedvenc húsételem. Borban főtt kakas. Igaz, a képen az a bizonyos kakas egy tyúk, de tényleg emancipáció van... A csarnokban nálunk lehet kapni szabadon tartott tyúkot, ezért lett hölgy az úrból.

Ezt a finomságot akkor készítettem először, mikor a két duci hölgy megjelent a színen és a TV képernyőjén. Akkor is, most is az ő receptjük alapján csináltam, némi módosítással. Annyival, hogy elfelejtettem hogy 24 órára vörösborban kellett volna fürdenie a tyúkocskának. Tehát az én kokovenem nem pácolódott, de így is porhanyós-omlós-puha lett.

Hozzávalók:
1 kakas vagy tyúk,
1 üveg jófajta száraz vörösbor a tyúkra
2-3 dl konyak a flambírozáshoz,
20-30 dkg gomba: lehetőleg erdei - én most szilvafaalja gombából készítettem, mert az nyílik most,
15 dkg húsos szalonna,
1 nagy fej vöröshagyma,
12 fej minihagyma,
2 evőkanál olívaolaj vagy vaj vagy a kettő keveréke,
só,
2 teáskanál kristálycukor,
liszt a húsok beforgatásához,
és a provanszi fűszerek: 1 csokor petrezselyemzöld, kakukkfű, rozmaring, majoránna, köménymag, bazsalikom, 2-3 babérlevél, frissen őrölt bors.

A römertopf tálat beáztattam.

A tyúkot daraboltam. Besóztam, borsoztam és lisztbe forgattam. Ez amiatt kell, mert így a kész étel finom sűrű szaftos lesz és védi is a húst a kiszáradástól.

A zsiradékon kisütöttem az apróbb kockákra vágott szalonnát, majd félretettem a megsült darabokat egy tálkába. A visszamaradt zsiradékon üvegesre fonnyasztottam a nagy fej apró kockákra vágott vöröshagymát, majd nagy lángra téve a húsokat átsütöttem rajta annyira, hogy kérget kapjanak. Végül konyakkal meglocsoltam és flambíroztam. Vagyis gyufával benyújtottam gyorsan a konyak beleöntése után. Ezzel a művelettel vigyázzunk, mert irtó nagy lángra kap rögtön, szóval húzzuk el a kezünket villámgyorsan a serpenyő fölül - a kollázsképen látszik is, mekkora a lángja.

A kész húsdarabokat a römertopf tálamba sorakoztattam. Ezután a gombát pirítottam meg, zsírjára sütöttem sóval és borssal, aztán féltetettem egy tálba. Végül a pici hagymákat sütöttem át a cukorral hogy karamellizálódjanak. Kell rá a cukor, mert különben a kész étel túl fanyar lenne. Kiegészíti, szépen kikerekíti az ízét. A kész hagymákat a gombához tettem a szalonnadarabokkal együtt, és rászórtam majd jól elkevertem rajtuk a fűszereket: babérlevelet, petrezselymet, köménymagot, majoránnát, bazsalikomot, kakukkfüvet és rozmarinszárat tettem hozzá. Ez a fűszeres ragu került a húsok tetejére, aztán felöntöttem az egészet a vörösborral. Rátettem a fedőt és isten nevében sütőbe tettem. Fél lángnál kicsit kisebben sütöttem jó 4 órán át.

Az eredeti recept szerint a gombát és hagymákat csak a sütés befejezte előtt 1 órával kellene hozzátenni, de az ízélmény szerintem így lett tökéletes. A gombák is, a hagymák is szépen egyben maradtak.

Tipp: ezt az ételt a közelgő hétvége miatt is ajánlanám, mert akár bográcsban is készíthető. Viszont akkor tényleg pácoljuk be előtte 24 órával, kis lángot tartsunk a bogrács alatt, és ha tudjuk, fedjük is le egy nagy fedővel. Akinek van szabadtéri kemencéje, az mégjobb: fantasztikus étel lesz a végeredmény. Köretként friss fehérkenyeret vagy hajában főtt újkrumplit vagy lágyabb puliszkát javasolnék. Jó étvágyat hozzá! :)

Lazac finomfüves mártással

Minden embernek arra kell törekednie,
hogy még halála előtt megtudja,
mitől menekül, hová menekül és miért.

                                                                                                   (James Thurber)

A lazacot nagyon szeretem, az egyik legfinomabb halfajta. Egyre kell vigyázni a sütésénél: nem szabad túlsütni, mert akkor száraz lesz. Ha éppen eltaláljuk a sütési időt, akkor viszont nagyon zamatos és szaftos tud lenni.

Hozzávalók 4 főre:

6-8 szelet lazac (mérettől és étvágytól füddően),

só,

1 teáskanálnyi olívaolaj,

2-3 dkg vaj.

A mártáshoz:

5 dkg vaj,

2 csapott evőkanál liszt,

5-6 dl tej,

1 dl tejszín,

5 dkg juhtúró,

pár csepp citromlé,

só,

friss zöldfűszerek, ezek lehetenek:

petrezselyem, újhagyma zöld szára, tárkony, kapor, kakukkfű, citromfű.

Az én változatomban petrezselyemzöld, tárkony és újhagymazöldje van, mert még csak a tárkonyom nőtt ki, és a piacon pedig be tudtam szerezni a másik kettőt. De nagyon finom kaporral is, citromfűvel is, kakukkfűvel is. Háromfélét válasszunk bele, azt a hármat, ami elérhető, kapható, vagy van otthon, vagy amihez épp hangulatunk van.

Először a mártást készítettem el: a vajon a lisztet kicsit átpirítottam, aztán apránként de folyamatosan kevergetve tejjel felengedtem, mártás sűrűségűre. Adtam bele kevés tejszínt is, és a juhtúrót. Míg ezek kicsit összerotyogtak és a brinza is elolvadt a mártásban, addig összevágtam a zöldfűszereket. Ezeket is a mártásba kevertem, kóstoltam és kevés citromlét is csepegtettem bele. Kóstoljuk meg mindenképpen, hogy a só és a citromosság pikánsan jó ízt alkosson a zöldfűszerekkel és a juhtúróval.

Mikor kész volt a mártás, egy teflonserpenyőbe 1 teáskanálnyi olívaolajat és némi vajat olvasztottam, és mikor kellően forró lett a zsiradék, beletettem a húsz perccel korábban besózott halszeleteket. Közepes lángon sütöttem addig, míg a szeletek kicsit több mint félénél nagyobb vastagságban átsültek. Ez látszik az oldalánál, a tetejénél is, elkezd kifehéredni. Ekkor megfordítottam a szeleteket és készre sütöttem. Nem volt több, mint 5 perc. A vaj elég forró legyen - ne égen, csak legyen sütésre alkalmas a hőfoka -, mert ha nem az, leragadhatnak a szeletek. Viszont ha kellő hőmérsékletű olajba tesszük, akkor nem, akkor egyből összekapja a hő a rostokat és így a nedvesség a halhúsban marad. Ez igaz egyébként a hirtelen sült húsokra is.

Nagyon gyors, egyszerű és egészséges - és nem utolsó sorban isteni finom étel.

Azzal a bizonyos hasselbach burgonyával tálaltam. Anya főztjei között láttam először, pedig állítólag most nagy divat. Mindenesetre, tényleg finom így a burgonya. Egy órával az étel készítése előtt tegyük sütőbe. Hámozzuk meg, vagdaljuk be - de az alját hagyjuk egyben. Sózzuk, vajat és olívaolajat tegyünk rá. Én kevés vizet is öntöttem a tepsibe a krumplik alá és fóliával lefedtem 1/2 órára, majd fólia nélkül sütöttem készre. Sajnos az én sütőm nem valami jó. Alul minden megég, a teteje meg mindennek sületlen. Ez van.... :))

Egyben sült fasírt

Hozzávalók 4 főre:

80 dkg darált hús,

4 db zsömle,

2 tojás,

1 közepes fej vöröshagyma,

1 nagy gerezd fokhagyma,

15 dkg füstölt szalonna,

só, őrölt bors,

1 teáskanál pirospaprika
2 evőkanál olaj.

A zsömléket beáztatom, és mikor felszívták a vizet, jó alaposan kinyomkodom őket és a darált húshoz teszem. Hozzáütöm a 2 tojást is, fűszerezem. A fokhagymát reszelve, a vöröshagymát apró kockákra vágva adom hozzá. Kézzel alaposan összedolgozom a masszát.

Egy tepsit kiolajozok, és a vékony csíkokra vágott szalonnából egy akkora sávot rakok ki, amekkora a fasírt lesz majd: mert erre a füstölt ágyra helyezem a masszát. Megformázom és a tetejére is teszek a szalonnacsíkokból, valamint megkenem olajjal is. Kevés vizet aláöntök - úgy egy decinyit -, és fóliával letakarom a tepsit. Előmelegített 3/4-es sütőben egy és negyed órát sütöm fólia alatt, aztán eltávolítva szép pirosasra sütöm.

Ha gombát is teszek bele, azt előtte megpárolom egyben, mert sok vizet ereszt, és ha nyersen tenném a fasírtba, lyuk keletkezne - amiatt hogy majdnem felére összesül a gomba. Tehát pároljuk meg, mielőtt a masszába tesszük. (Sóval, borssal, kakukkfűvel - sokkal finomabb lesz így az íze.)

Tálalható gyakorlatilag bármilyen körettel - ízlés szerint.

Sajtos cukkinitallérok bundában

A megkínzott nők gyakran fejlesztenek ki hátborzongató mélységű és szélességű káprázatos ítélőképességet. Nem kívánom ugyan senkinek, hogy szenvedések árán jusson hozzá a tudattalan rejtelmeinek megismeréséhez, tény azonban, hogy a súlyos elnyomás olyan tulajdonságokat hív életre, amelyek kárpótolnak a veszteségekért és védelmet nyújtanak.

Általában a nők életének félútján jön el az az idő, mikor meg kell hozniuk azt a döntést - ami egyben a jövőt illető legfontosabb pszichikus döntés is -, hogy megkeseredett életet éljenek-e vagy sem. Ez általában a harmincas éveik végén, vagy negyvenes éveik elején következik be. Ilyenkor érnek el arra a pontra, hogy "torkig vannak mindennel" és "betelt a pohár" és "minden csak púp a hátukon". Húszas éveik álmai talán gyűrötten hevernek egy sarokban. Talán szívük összetört, házasságuk csődöt mondott, túl sok volt a be nem tartott ígéret.

A hosszú életet megélt testben felhalmozódott a törmelék. Nem lehet megkerülni.

Aki utazott már a régi Mexikóban, Új-Mexikóban, Dél-Coloradóban, Arizonában vagy egyéb déli részeken, az láthatta az apró fehér kereszteket az utak mellett. Ezeket hívják descansosnak, nyugvóhelyeknek. Nevek állnak rajtuk, és a kereszteket néhol elborítják a mű- vagy valódi virágok. A descansos szimbólumok halált jeleznek. Ott, azon a helyen szakadt meg váratlanul egy élet útja.

Húszéves koruk előtt a nők ezer halált halnak. Ebbe vagy abba az irányba indulnak, s megszakadt útjuk. Reményeik, álmaik szakadtak félbe. Mindezeket felőrölte a descansos malma. Aki szerint ez nem így van, az még mindig alszik. Igaz ugyan, hogy mindez elmélyíti az individualizációt, a differenciálódást, a felnövekedést, a környezetből kinövést, a virágzást, az éberré és tudatossá válást, azért ezek egyben mélységes tragédiák is, és meg kell őket gyászolni.

Descansost úgy készíthetünk, hogy szemügyre vesszük életünket és megjelöljük a kisebb halálok és a nagyobb halálok helyszíneit. Én ilyenkor a legszívesebben azt csinálom, hogy egy nagy, fehér papíron megrajzolom egy nő életvonalát, s kisgyermek korától kezdve a mai napig kereszttel jelölöm azokat a helyeket, ahol énjének és életének darabkái meghaltak. Bejelöljük, hogy mely utakra nem lépett rá, mely ösvények szakadtak félbe, hol történt útonállás, árulás és halál. Apró kereszteket rajzolok oda, ahol gyászolni kellett volna, vagy ahol még mindig gyászolni kell.

Azt javaslom mindenkinek, hogy üljön le, s életvonala megrajzolásával készítsen descansost, kérdezze meg: "Hova is rajzoljam a kereszteket? Mely helyre kell emlékeznem, melyek az áldott helyek?" Mindegyik olyan jelentést hordoz, amelyet az ember jelen életébe áthozott. Emlékezni kell rájuk, egyben azonban el is kell felejteni őket. Ehhez időre van szükség. És türelemre.

Légy magadhoz jó, készítsd el a descansost, önmagad azon aspektusainak nyugvóhelyét, melyek egykor elindultak valamerre, de soha nem érkeztek meg. A halál helyeit, a sötét időket jelölik, ugyanakkor szenvedésedre is emlékeztetnek. Átalakító erejűek. Sok minden szól amellett, hogy a földhöz szögezzünk bizonyos dolgokat, hogy ne követhessenek bennünket mindenhová. Okkal helyezzük őket nyugalomba.

(Clarissa Pincola Estes: Farkasokkal futó asszonyok)

A helyzet az, hogy még mindig lapult egy fél cukkini a hűtőben. :)) És hát húsvétkor és után nem igazán eszünk zöldségfélét. Legalábbis, míg a maradékok el nem fogynak ugye... Nos, ez utóbbi megtörtént, így ma zöldséges fogásra vágytam.

Semmi extra egyébként, csak bundásfinomság is régen volt. Sima rántott cukkinihez kevés volt a maradék, így kissé felturbóztam. Egyébként szerintem kiváló meleg előétel is lehet akár. Én olívás-citromos fejes salátával ettem.

Hozzávalók:

kicsi cukkini (olyan, ami még nem magos),

só, őrölt bors,

reszelt olvadós sajt (én füstöltet, trappistát vegyesen reszeltem le),

frissen reszelt szerecsendió,

petrezselyemzöld (kaporral is fantasztikus lehet),

kevéske vöröshagyma nagyon apró kockákra vágva,

a panírozáshoz liszt, tojás, zsemlemorzsa és bő olaj.

A cukkiniket megmostam és vékony karikákra szeltem. Besóztam. A sajtokat lereszeltem és elkevertem sóval, őrölt borssal, reszelt szerecsendióval, aprított petrezselyemzölddel, vöröshagymával. Jól összegyurmázgatva két cukkiniszelet közé ügyeskedtem a sajtkeveréket, majd paníroztam lisztbe, tojásba, zsemlemorzsába - de duplán. (Panírozás előtt jól nyomjuk össze a tallérokat, szépen egyben maradnak.) Jó bő olajban kisütöttem.

Salátaágyon tálaltam. A fejes salátát csak icipicit sóztam, olívaolajjal és kevés citromlével meglocsoltam, majd finoman átkevertem.

Ha éhesebbek vagyunk és főételnek fogyasztjuk, ajánlom még mellé a krumplipürét is.

Nagypénteki menü: krumpli leves, tojásos nokedli

Ha megmaradtok tanításomban, valóban tanítványaim vagytok, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.

(Jézus mester - János könyve)

Végre kaptam csodás, zsenge fejes salátát! Nem azt a műtrágyázott bőrleveles fajtát, hanem igazi kerti harmatgyenge gyönyörűséget. Ez el is döntötte a nagypénteki menü java részét: tojásos nokedli dukál hozzá. Emellé készítettem ezt az egyszerű és gyors kis levest. A hűtőben ugyanis még lapult egy kicsi cukkini, és teljesen jó állapotban volt - gondoltam itt az ideje elhasználni ezt is.

Tehát a leves hozzávalói 4 főre:
1 kicsi cukkini,
4 kisebb burgonya,
1 kisebb fej vöröshagyma,
1 gerezd fokhagyma,
2-3 evőkanálnyi olaj,
só,
1 csapott teáskanál pirospaprika,
zellerlevelek,
1 mokkáskanálnyi ételízesítő.
A kölesegombóchoz:
4 evőkanál köles,
2 evőkanál tojás,
só,
1 púpos evőkanál liszt.

A vöröshagymát, fokhagymát, burgonyát apró kockákra vágtam, és az olajon pici sóval 5 percig pároltam. Aztán pirospaprikáztam, felöntöttem vízzel, tettem hozzá még zellerleveleket, sót és némi ételízesítőt. Mikor már majdnem puha volt a krumpli, beletettem a kis kockákra vágott cukkinit is. Puhulásig főztem.

A kölest megfőztem sós vízben, majd leszűrtem. Kevertem hozzá tojást és lisztet, olyan állagúra hogy formázni tudjam. Lobogóan forró sós vízben főztem 4-5 percig. Kölön kis tálkába szedtem.

A kölesgolyó helyettesíthető grízgaluskával is, aki szereti.

De el is hagyható. Zellerlevél sem kötelező bele, de én nagyon szép csokrot kaptam kedvenc árusomtól, és nagyon fini volt a levesben. Egyébként szinte teljesen azonos a krumlilé levessel, csak most benne is maradt a burgonya is. A kedvenc levesem!

A tojásos nokedli nagy kedvenc nálunk így tavasszal. De csak és kizárólag fejes salátával vagyok hajlandó megenni, és csak és kizárólag hagyományosan készítve: sós-cukros-ecetes bő lében.

Szeretem a mindenféle olívaolajas, balzsamecetes, stb. salátákat, de a tojásos nokedli csak ezzel a salátával finom és igazi. Sosem készítenék mellé más salátát. Kóstoltam már mással is - szomszédban, barátoknál - de nem jött be.

A tojásos nokedlinek is van egy titka. No semmi komolyra ne gondoljunk. Mindössze annyi a csínja, hogy sok olajat kíván. Ha nem elég a zsiradék rajta, akkor ehetetlenül ízetlen és száraz lesz. Nem egy élmény. Tehát bőven locsoljuk meg a kész nokedlit olajjal, mielőtt ráütnénk a tojást.

Hozzávalók 4 főre a nokedlihez:
45 dkg liszt,
2 tojás,
1 teáskanál só,
kb. 3 dl víz.
A rávaló:
6-8 evőkanál olaj,
5 db tojás,
1/2 dl tej vagy tejszín.

A nokedlitésztát csak akkor keverjük ki, amikor a bő, sós főzővíz már forr. a hozzávalókat épp-csak rusztikusan keverjük össze, nem kell teljesen simára, mert nem palacsintát készítünk. A tojás azért keveredjen teljesen el benne, de akkor jó ha kicsit csomóskás marad. A vizet részleteiben adjuk hozzá, liszttől is függ, mennyit vesz fel. Amikor forr a víz, gyorsan beleszaggatjuk több részletben a tésztát. Minden alkalommal öblítsük át kicsit a csap alatt hideg vízzel a szűrőkanálban, jól rázzuk le, és így tegyük a lehetőleg teflonos lábosba. Mikor az összes nokedli kész, keverjük el az olajjal. Sok kell hozzá. A tojásokat felverjük a tejjel vagy tejszínnel (krémesebb lesz), sóval, és a nagy lángra tett nokedlire öntjük. Végig kevergetjük, míg a tojás egésze megszilárdul rajta. Túlsütni sem ajánlatos, éppen csak ne legyen nyers rajta a tojás.

A fejes salátát én mindig leveleire szedem, és alaposan, folyó vízben levelenként átmosom. Vendéglőkben szokták nagyon elegánsan félbe vagy negyedbe vágva tálalni a salátát, de én nem szeretem. Képtelenség rendesen megtisztítani. A közepe tele lehet homokszemcsékkel és élőlényekkel. A léhez nem tudok mennyiségeket írni, csak nagyjából, mert attól függ, mekkora tálban készítjük. Az én tálamba körülbelül 1 liter víz fér. Ehhez kell 1 púpos teáskanál só, 3 púpos evőkanál kristálycukor, és 2-3 teáskanál 20 %-os ecet. Mindenképpen kóstoljunk. Csak szájjal lehet a jó salátalé arányait eltalálni. És ízesebbnek kell lennie, mert a megmosott levelekről belekerülő víz még higít rajta.

A salátaleveleket csak étkezés előtt tegyük a lébe, mert hamar megfonnyadnak az ecettől-sótól. Tehát frissen készítsük, vagy tartsuk külön a megmosott leveleket és a levet, és mindig csak annyit tegyünk a salátalébe, amennyit megeszünk. Több helyütt divat a forrázott saláta, de én nem kedvelem. A frisset szeretem.

A jól elkészített tojásos nokedli friss fejes salátával az egyik legfinomabb étel tud lenni. :)

Parajos dinsztelt burgonya

Pontosság, önfegyelem, külső-belső rend, tisztaság. Fegyelem nélkül nincs spirituális út, fegyelem nélkül nincs szabadság. Ez ellentmondásnak tűnik. Pedig csak a rám kényszerített fegyelem gátolhatja a szabadságomat. Az önként, belátásból, meggyőződésből vállalt fegyelem kiszabadít kényelemszeretetem, lustaságom, önzésem börtönéből. Ugyanakkor az öröm, a jó közérzet nem tilos. Mindennek meg van az ideje. Az egyik legnagyobb keresztény misztikus, Avilai Szent Teréz ezt igen tömören így fogalmazza meg: ha böjt, akkor böjt, ha sült hús, akkor sült hús.
A cél ugyan nem önmagunk megváltása, önmagunk boldogítása, de egy egészséges közösségben, szanszkritul szangában, ahol mindenki elsősorban jóindulattal, segíteni akarással, toleranciával és nem elvárással fordul a másik felé, ott, ahol mindenki szüntelenül azon fáradozik, hogy szeretetet adjon, ott mindenki kapni is fog szeretetet. Csak egy ilyen csoportban generálódhat annyi pozitív energia, ami önmagában is mint közösség, de tagjain, mint egyéneken keresztül is módosíthatja a társadalmat mozgató energia minőségét.
Manapság elterjedt vélemény, hogy mindenki elsősorban önmagáért felelős.
Igaz, hogy a világot nem tudom megváltoztatni, csak önmagamat. De azt is tudjuk, hogy minden mindennel összefügg és minden kölcsönhatásban van. Sein ist mitsein, a lét együttlét, pontosabban egymással lét. Egy közösség szellemiségét minden tag viselkedése formálja. Minden cselekedetünknek, gondolatunknak következménye van.
Az üres tükörben a kolostor elöljárója megszidja Jan szant, mert robogóját figyelmetlenül vezette, kiegészítve az eseményt egy fiktív történettel:

„- A koanok tanulmányozása - mondta - annak megértéséhez vezet, hogy a világon minden összefügg. Minden lényt láthatatlan szálak kapcsolnak egymáshoz. És mindenki, aki felismerte ezt az igazságot, figyelni fog, tudatosan tesz mindent, amit tesz. De te nem vagy ilyen.
- Nem? - kérdeztem udvariasan.
- Nem – mondta az elöljáró. És elégedetlenül nézett rám. - A múltkor láttalak, amint befordultál egy utcasarkon, és nem tetted ki a kezedet. Figyelmetlenségeddel arra kényszerítettél egy teherautósofőrt, aki véletlenül mögötted haladt, hogy a járdára hajtson, erre föl egy gyerekkocsit toló hölgy nekiütközött egy nagy kereskedelmi társaság igazgatójának. Ez amúgy is rossz hangulatban volt, és elbocsátotta az egyik alkalmazottját, akit egyébként talán megtartott volna. Ez az ember pedig aznap este leitta magát, és megölt egy fiatalembert, akiből zenmester lehetett volna.”

Ha megfontoljuk ezeket a gondolatokat, akkor talán bárhol és bármikor nagyobb felelősséggel, empátiával, toleranciával, fogunk a környezetünk felé fordulni.
A világ olyan, amilyenné formáljuk. A „világ” individuumok összessége. Elsősorban magamat tudom formálni. A csendben, fegyelmezetten, rendszeresen történő ülés által valami történik velem, bennem, benned, bennünk. Légy türelmes és kitartó, és bízzál az eredményben, még akkor is, ha lassan mutatkozik meg.

(Marghescu Mária)

Ma laskagombát rántottam ebédre. Ez a finom burgonya a körete volt: szaftos, puha, krémes - a rántott finomságok kissé szárazak -; jól kikerekítette a gomba egyszerűségét. Egyébként is, a dinsztelt krumpli a kedvencem. Hetente egyszer biztosan készül. Én szeretem önmagában is, valamilyen friss salátával (erre még várni kell), de finom garnírungként is.
A fotó kicsit megtévesztő, mert akkor készült mikor épp beletettem a lábosba a friss leveleket. Nagyon összeesik, de az íze belepárolódik a burgonyába. Aki nagyon szereti ezt a finom levélzöldséget, nyugodtan tehet bele nagyobb mennyiséget is.

Hozzávalók 4 főre:
12 db közepes burgonya,
4 kupóc spenót,
3-4 gerezd fokhagyma,
3 dkg vaj,
1 teáskanálnyi olívaolaj,
1 csapott teáskanál só,
2 dl tejszín,
frissen reszelt szerecsendió - 1/2 mokkáskanálnyi körülbelül,
pici frissen őrölt bors.

A dinsztelt burgonyához szükséges egy teflonos lábos, vagy nagyobb teflonos serpenyő, mert különben leragad.
A spenótot megmostam, a középső szárakat eltávolítottam. A burgonyát tisztítás után vékonyabb karikákra vágtam egy teflonos lábosba. Sóztam, fűszereztem (a fokhagymát vékony karikákra vágva adtam hozzá), olajat és vajat tettem rá, jól elkevergettem. Föltettem a tűzre, a nagyobb laskára vágott spenótlevelekkel együtt. Meglocsoltam a tejszínnel. Fedő alatt kis lángon - néha megkeverve - puhulásig pároltam. Ez körülbelül 20-25 perc.
(Készíthető úgy is, hogy a parajt csak a legvégén tesszük bele, és 1-2 percig pároljuk csak a már puha burgonyával.)
Szárazabb húsok, halak kiváló körete.

Töki pompos

A Buddha útja egészen más volt. Eleinte tanulmányozta ugyan korának hinduista gyakorlatát, és aszkétaként élt. A Buddhát azonban nem érdekelték az emberi lény elemi összetevői; sem a lét metafizikai teóriái. Az foglalkoztatta inkább, hogy miként is létezik ő ebben a pillanatban. Ez volt számára a kérdés. A kenyér lisztből készül. A Buddhának az volt a legfontosabb, hogyan lesz a lisztből kenyér, ha a kemencébe teszik. Hogyan világosodhatunk meg, ez érdekelte. A megvilágosodott ember oly lény, aki saját maga és mások számára is tökéletes, vonzó személyiség. A Buddha azt akarta megtudni, hogy miként lehet ezt az eszményi emberi személyiséget kialakítani, hogyan is lettek a múlt idők bölcsei bölcsekké. Hogy rájöjjön arra, hogy miként lesz a tésztából tökéletes kenyér, egyre-egyre csak kísérletezett, amíg aztán egyszer csak sikerült neki. Ez volt az ő gyakorlása. Lehet persze, hogy nem nagyon tartjuk érdekesnek, hogy mindennap újra és újra ugyanazt főzzük. Ez bizony elég unalmas, mondhatjátok. Ha elveszítitek az ismétlés szellemét, gyakorlásotok elég nehéz lesz, bizony, de ha teli vagytok erővel és életkedvvel, nem lesz nehéz. Különben is, nem tudunk nyugton maradni amúgy sem, tennünk kell valamit. Ha tehát végeztek valamit, nagyon figyelmesek, gondosak és éberek legyetek. Az az eljárásunk, hogy kemencébe tesszük a tésztát, és gondosan figyeljük. Ha egyszer már tudjátok, hogyan lesz a tésztából kenyér, megértitek majd a megvilágosodást. Az érdekel minket, hogyan jön létre ebből a fizikai testből a bölcs. Nem azzal törődünk, hogy mi a liszt, mi a tészta, mi a bölcs. A bölcs az bölcs. Az emberi természet metafizikai magyarázatai nem kérdések számunkra.
A gyakorlásnak az a módja tehát, amit mi hangsúlyozunk, nem válhat túlságosan eszményesítetté. Ha egy művész túlzottan az eszményit keresi, öngyilkos is lehet, mivel nagy a szakadék, ami eszménye és valóságos képessége között tátong. Mivel nem képes a szakadékot áthidalni, kétségbe esik. Ez a szokványos lelki út. A mi lelki utunk viszont nem ilyen idealisztikus. Bizonyos értelemben keressük azért az eszményit: érdekeljen azért, hogy olyan kenyeret süssünk, ami ízlik, és jól néz ki! A gyakorlás valójában abból áll, hogy újra és újra ismételni kell, míg rá nem jöttök, hogyan váltok kenyérré. Nincs semmi titok a módszerünkben. Gyakorolni csak a zazent, és magatokat kemencébe rakni: ennyi az utunk.

(Shunryu Suzuki: A zen szellem az örök kezdők szelleme)

Kutakodtam a recept neve után. A pompos állítólag szlovák szó, azt jelenti, leszakított tészta. Tök pedig egy helyiségnév.
Régen, mikor az egész hétre való kenyértésztát dagasztották és sütötték, akkor készült a kenyérlángos. Mert a pompos kenyérlángos tulajdonképpen. Ami kimaradt a nagy kenyerekből, azt lángosként sütötték meg. Régen ugyanis 2-3 kg-os nagy kenyereket sütöttek.
A pompost nem csak azért sütötték, mert "kimaradt" a kenyérből, hanem mert mindig éhes és türelmetlen siserehad várta a friss kenyér elkészültét. Tehát először a kenyérlángos sült ki. Kicsit sületlenre hagyták, úgy vették ki a kemencéből. Ekkor rápakolták a kamra finomságait, és így tették vissza készre sülni. A töki pompos igazából fatüzelésű kemencében sülve az igazi, kicsit megfüstölődve, a tűz ízét őrizve. Mit igazi... A világ egyik legfinomabb étele. Azért sütőben sem rossz! :)
Készülhet sima kenyértésztából, vagy krumplis kenyértésztából is. Feltétje lehet szalonna, kolbász, sok-sok vörös- vagy lilahagyma, tejföl, sajt, fokhagymás zsír tejföllel-hagymával, stb. Attól függ, mi van otthon. Ha simán feltét nélkül készítjük, kiváló kísérője gazdag leveseknek, egytálételeknek is.

Hozzávalók 4-5 főre:
A tésztához:
1/2 kg liszt,
2 közepes burgonya sós vízben megfőzve majd leszűrve és áttörve,
1 dl burgonyafőzővíz (ki ne öntsük),
kb. 1-1 és 1/2 dl langyos víz,
1 evőkanál olaj,
1 teáskanál só,
1 teáskanál kristálycukor,
2 dkg élesztő.
A tetejére:
vega módra:
tejföl,
lila-vagy vöröshagyma,
fokhagyma,
olívaolaj,
reszelt olvadós sajt.
Nem vega módra:
szalonna,
kolbász,
sonka tetszés és hűtőtartalom függvényében,
olvasztott zsír,
tejföl,
lila- vagy vöröshagyma,
fokhagyma,
reszelt olvadós sajt.

Az élesztőt a krumpli főzővizének és langyos víznek a keverékében elkevertem kristálycukorral. Aztán a lisztet egy tálba szitáltam, sóztam, elkevertem a főtt és áttört burgonyával. Egy evőkanál olajat adtam hozzá és az élesztős folyadékot. Nem egyszerre csurgattam bele, mert kelt tésztánál ugye sosem tudni, pontosan mennyi folyadék is kell bele. A tészta jól dagasztható legyen, mint a kenyértészta. Kidolgoztam, liszteztem, tiszta nylonzacskóval betekartam a tálat és hagytam egy órát kelni.
Aztán sordrófával kinyújtottam nagyjából négyzet alakúra és fél cm vastagságúra. A nagy sütőtepsit megszórtam a szitából liszttel, és rátettem a kinyújtott tésztát. Kézzel még elegyengettem. Villával sűrűn beszurkáltam, hogy egyenletes maradjon, ne púposodjon fel itt-ott. Félig megsütöttem 3/4-es lángon, majd kivettem. Az enyém tetejére rengeteg lilahagymakarika került. Meglocsoltam vízzel kicsit higított és sózott tejföllel, amibe belereszeltem egy gerezd fokhagymát és olívaolajjal. Zsírral legalább annyira jó, mint finom olívával. Csak nekem most nem volt itthon szírom. Megszórtam reszelt sajttal. Visszatettem a sütőbe és készre sütöttem.
A töki pomposra ne sajnáljuk a hagymát. Jó bőven legyen rajta, úgy finom!
Készíthetjük úgy is, hogy nem sütjük elő, hanem egyből rápakoljuk a tetejérevalókat - mint a pizzánál.

Medvehagymás prószatekercs salátaágyon

Régen a világ sokkal egyszerűbb volt. Manapság viszont roppant bonyolult világban élünk. Ennek az a fő oka, hogy túlságosan sok ember él a bolygón. A népesség túl gyorsan növekszik. 1945-ben nagyjából kétmilliárd ember élt ezen a világon, és ugyanennyi ember élt a történelem hosszú évezredein át is a földön, és ez elég volt. Ma közel hatmilliárd ember él a világban. E tények közvetlen összefüggésben vannak azzal, hogy hirtelen jelentősen megnőtt az emberek és más élőlények által tapasztalt szenvedés.

Napjainkban az emberek sokkal közelebb élnek egymáshoz, így a közöttük lévő viszonyrendszer sokkal összetettebbé vált. Az anyagi javak utáni vágy elmélyült és erősebb lett. Az emberek gondolkodásmódja és élete is sokkal komplikáltabbá vált, ennek következtében ma sokkal több a szenvedés, mint korábban bármikor. Manapság sokkal több szenvedést okozunk az összes többi lénynek e világban. Mindennek ártunk: a levegőnek, a víznek, a fűnek és a fának is. Egész erdőségeket vágunk ki és mind több zöld övezetet tüntetünk el. Szennyezük a vizeket, a légkört és a talajt. Az emberek új fegyvereket fejlesztettek ki és egyre újabb módokat találnak ki arra, hogyan ártsanak egymásnak. Az emberek folyton azt mondják, hogy szabadságot akarnak, de a valóságban ők az első számú diktátorok a földön.

Emiatt olyan fontos manapság, hogy az emberek fölébredjenek. Minél előbb fel kell ismerjék, hogy mi az igazi feladatuk. Miért élünk ezen a világon? Mit csinálunk itt? Amikor megszületünk, honnan jövünk? Amikor meghalunk, hová megyünk? Mindenki azt mondja, "nem tudom". Ilyen az ember. Nagyon okos állatnak gondolja magát. De ha közelebbről megvizsgáljuk, hogy mi történik a világban, akkor rájöhetünk, hogy minden intelligenciája ellenére az ember valójában a legostobább állat, hiszen nem érti önmagát. A kutya tudja, hogy mit kell egy kutyának csinálnia, egy macska is érti, hogy mit kell tennie. Minden állat tudja a dolgát, és csak azt teszi, amit tennie kell. Mi viszont nem ismerjük igazi feladatunkat, sem igazi utunkat ezen a világon, helyette csupán önmagunknak élünk.

(Seung Sahn: A zen iránytűje)

Hát kérem, most fogyott el az az egy adag rettentő drágán - 150! forintért - vett medvehagymám. Ma valami gyors ebéd mellett döntöttem. A prósza mindig jó, mindig finom, és nem túlzok: 20 perc alatt cakumpakk készen is van. Szomszédasszonyom pedig a hétvégén már nem bírta saláta nélkül, vett egy szép nagy fej jégsalátát, aminek a felét nekem adta. Aki még nem salátázik, az a salátaágyat készítheti szép reteklevelekből is. Az is nagyon finom!

Egyébként a medvehagyma prószában is isteni. És ebbe az ételbe tehetünk bőségesen, elbírja.

Hozzávalók 4 főre:

A prószatésztához:

1 kg burgonya (tisztítatlanul mértem),

1/2 liter kefír vagy aludttej (az aludttej az autentikus),

1 púposabb teáskanál só,

15 dkg liszt (körülbelül),

4 evőkanál olaj.

Plussz: 1 jó marék medvehagyma.

A töltelékbe:

1 dl tejföl,

só,

40 dkg kecsketúró.

A salátához:

1 nagy fej saláta,

pár csepp tökmagolaj,

lehelletnyi só,

nagyon pici almaecet.

A burgonyát nyersen lereszelem - mint a sajtot szokás, úgy - a vékonyabb, kisebb lyukú reszelővel. Hozzáöntöm a kefírt (aludttejet), az olajat, sózom, és a jó apróra fölvágott medvehagymát is hozzákeverem. Hozzákeverem a lisztet is. Annyi kell hozzá, hogy olyan jó sűrű palacsintatészta-állaga legyen. Ezért írtam csak körülbelüli mennyiséget. Ha túl lisztes úgy sem jó, ha túl folyós úgy sem, mert nem fog összeállni a tészta - és mindez a krumpli víztartalmától is függ.

Teflonserpenyőben sütöm ki. Egy merőkanálnyit belemerek, aztán evőkanállal jó vékonyra ellapítom. Közepes láng kell neki, úgy átsül, és szép piros-ropogós lesz.

A kecsketúrót elkeverem a tejföllel és kissé sózom is. A jégsalátát vékony szálakra vágtam, icipicit sóztam és pár csepp ecetet, kevés tökmagolajat tettem rá, aztán jól elkevertem. Elterítettem a tányér alján, mintha füves rét lenne... :)

Jó vékony prószát sütöttem, amit elkészülte után megkentem a tejfölös kecsketúróval, majd föltekertem. A salátaágyon tálaltam. Felséges volt. :)

Ha nem jutunk kecsketúróhoz, természetesen tehéntúróval - vagy akár juhtúróval is - készíthető. Én szerencsés vagyok, nálunk van egy néni a piacon, aki felséges krémes kecsketúrót szokott készíteni, tőle vásárolom.

Medvehagymás, burgonyás pelmenyi

A modern ember tudata minden egyéb vonatkozást kívül hagyva csakis a csupasz humanizmus rendjébe kapcsolódik... s ez annyit jelent, hogy elhagyja életének tulajdonképpeni értelmét. Csak így támadhatott a modern materialista ökonomizmus, amely teljes meghódolás az anyagi princípium előtt. 

(Hamvas Béla: A világválság)

Mivel két főre főzök, mindig mindenből van maradék...

Az a nagy marék medvehagyma is háromszorra fog elfogyni. Tehát egy újabb variáció.

Megjegyzem, isteni finom.

Az elkészítését viszont ismét mint meditációt ajánlom. Türelem kell hozzá.

A másik problémám, hogy nem igazán tudok receptet írni. Mert nem méricskéltem, nem is lehet.

Azért úgy nagyjából. Mert hogy sok sárgarépa is árválkodott a hűtőmben. Tehát egyszerű tészta helyett én most sárgarépás szép tavaszi variációt csináltam.

Szóval.

Hozzávalók 4 főre:

2 méretes szép narancs-piros sárgabéka (sárgarépa),

4 közepes burgonya,

1 kisebb maréknyi medvehagyma,

só,

2 tojás,

35 dkg liszt - úgy körülbelül,

1 evőkanál olívaolaj,

1 evőkanál vaj.

A sárgabékákat (családunk anno 2 éves férfitagja nevezte így, mivel akkor még szerinte a sárgarépának semmi értelme nem volt) megtisztítottam és vékony karikákra vágva sós vízben megfőztem. Leszűrtem, és áttörtem. Lehet krumplinyomóval, villával vagy botmixerrel.

Közben a meghámozott és kockákra vágott burgonyát is megfőztem sós vízben, majd leszűrtem és krumplinyomóval áttörtem. A medvehagymát apróra vágtam és hozzákevertem.

Egy nagyobb tálba szitáltam a lisztet, hozzáadtam a sárgarépapürét, a tojásokat, egy teáskanál sót, és tésztát gyúrtam a hozzávalókból. Középkemény legyen. Éppen ezért, összegyúrás után fél órát pihentettem a tésztát, hogy ki tudjam nyújtani deszkán, sodrófával. Négy darabba gombócoljuk, mert vékonyra kell nyújtani.

Szóval kb. 1 milliméter vékonyra nyújtottam a tésztát, és a legnagyobb pogácsaszaggatóval köröket vágtam belőle. Aztán egy ecsettel körbevizeztem a szélüket, majd egy kiskanálnyi medvehagymás burgonyát tettem a közepükre. Félbehajtottam a kört, és kézzel jól összenyomkodtam.

Forrásban lévő sós vízben főztem ki. Nem vettem ki egyből, körülbelül 3-4 percig hagytam főni a kis töltött tésztákat.

Olvasztott vaj és olívaolaj keverékében forgattam meg őket. Más nem is nagyon kívánkozik rájuk.

Bár. Köretnek is extra, pl. tejszínes natúrsült tengeri hal, vgay csirke- vagy pulykamell mellé.

Tipp: 1: A sárgarépától egyébként nincs különösebb íze a tésztának, csak szép a színe. Ezért látványos körete lehet bárminek, akkor is, ha nem töltjük.

2.: Aki nem jut hozzá mevehagymához, vágjon snidlinget vagy újhagyma zöldet a burgonyatöltelékbe. Azzal is nagyon finom.