Erdei gombás, kapros újkrumlileves



A nevem Carlos Castaneda. Szeretném, ha megtennétek ma valamit. Szeretném, ha felfüggesztenétek az ítéleteiteket. Kérlek ne gyertek ide a „józan ésszel” felfegyverkezve. Az emberek megtudják, hogy beszélni fogok, és jönnek, hogy leszólják Castanedát. Hogy megsértsenek. „Olvastam a könyveidet, gyerekesek.” „Az összes késői könyved unalmas.” Ne gyertek ezzel. Hasztalan. Ma arra szeretnélek kérni titeket, hogy egy órára nyissátok meg magatokat a lehetőségnek, amit meg fogok mutatni. Ne úgy figyeljetek, mint a jó tanulók. Korábban beszéltem már jó tanulóknak; holtak és arrogánsak. A józan ész és az eszmények ölnek meg minket. Foggal-körömmel ragaszkodunk hozzájuk – „majmok” vagyunk.

Ez az aminek don Juan Matus nevezett minket: őrült majmoknak. Harminc évig nem voltam elérhető. Nem mentem beszélni emberekhez. Most egy pillanatra itt vagyok. Egy hónap, talán kettő… aztán eltűnök. Nem lehetünk elkülönültek, nem csak most. Nem lehetünk azok. Adósok vagyunk azoknak, akik vállalták a vesződséget, hogy megmutassanak nekünk bizonyos dolgokat. Mi megörököltük ezt a tudást; don Juan azt mondta nekünk, ne mentegetődzünk. Azt szeretnénk, ha látnátok, hogy vannak különös, gyakorlati lehetőségek, amik nem elérhetetlenek a számunkra. Egzotikus élvezetet jelent számomra megfigyelni egy ilyen repülést – tiszta ezoterizmus. Ez csak a szemeim számára van. Nincsenek szükségleteim, nincs szükségem semmire. Annyira van szükségem rátok, mint egy golyóra a fejembe. De utazó vagyok, egy vándor. Navigálok – ott kinn. Szeretném, ha másoknak is meg lenne a lehetősége.

Nem élek kettős életet. Ezt az életet élem: nincs szakadék aközött amit mondok, és amit teszek. Nem azért vagyok itt, hogy a láncaitokat cibáljam, vagy hogy elszórakoztassalak titeket. Amiről ma beszélni fogok, nem a saját véleményem – don Juan Matusé, a mexikói indiáné, aki megmutatta nekem ezt a másik világot. Úgyhogy ne sértődjetek meg! Don Juan egy működő rendszerrel ajándékozott meg, ami varázslók huszonhét generációjára vezethető vissza. Nélküle egy öregember lennék, könyvvel a hónom alatt, diákokkal sétálgatva az udvaron. Nézzétek, mindig hagyunk egy biztonsági szelepet; ez az amiért nem ugrunk. „Ha minden más összeomlik, még mindig taníthatok antropológiát.” Máris vesztesek vagyunk, a vesztesek forgatókönyvével. „Dr. Castaneda vagyok… és ez a könyvem, a Don Juan tanításai. Tudja, hogy van puhafedelű kiadás is?” Egykönyves szerző lennék – a kiégett zseni. „Tudta, hogy ez a huszadik kiadás? Épp most fordították le oroszra.” Vagy esetleg a kocsitokat parkolnám le, és közhelyeket mondanék: „Túl meleg van… jó, csak túl meleg van. Túl hideg van… jó, csak túl hideg van. El kéne menni a trópusokra…”

*

1960-ban Carlos Castaneda a UCLA végzős antropológiahallgatója volt. Miközben a növények gyógyhatásait kutatta Arizonában, találkozott egy jaki indiánnal, aki beleegyezett, hogy segít neki. A fiatal terepmunkás óránként öt dollárt ajánlott fel festői vezetőjének, don Juan Matusnak, szolgálataiért. A vezető visszautasította. Castaneda nem tudta, hogy az idős, szandálas földműves páratlan varázsló volt, egy nagual, aki ravaszul besorozta játékosnak az Energia Mítoszába (Abelar Varázsló Akciószínháznak hívja). Szolgálataiért fizetségül don Juan valami mást kért: Castaneda „teljes figyelmét”.
A találkozásból született elképesztő könyv, a Don Juan tanításai: A tudás megszerzésének jaki útja, azonnal klasszikussá vált, elegánsan lefújta az észlelés kapuinak csuklópántjait, és felvillanyozott egy generációt. Castaneda azóta folytatja „a hagyma hámozását”, további naplókat téve hozzá, olyan szokatlan valóságok hivatalos magyarázatait, amelyek elmossák az Ént. Ennek a munkának az átfogó címe Carlos Castaneda eltűnése lehetne. „Találnunk kell egy másik szót a varázslás helyett” mondja Castaneda. „Az túl sötét. Középkori abszurditásokat kapcsolunk hozzá: rituálét, gonoszságot. Én a ’harcosságot’ vagy a ’navigációt’ szeretem. Ez az, amit a varázslók csinálnak: navigálnak.”
Azt írta, a varázslás munkadefiníciója „az energia közvetlen érzékelése”. A varázslók azt mondják, hogy a világegyetem esszenciája egy energiamátrixra hasonlít, amit a tudatosság fénylő szálai hálóznak be – valódi tudatok. Ezek a szálak fonatokká állnak össze, amik mindent magukba foglaló világokat tartalmaznak, mindegyikük ugyanolyan valóságos mint ez, a miénk csak egy a végtelen sok közül. A varázslók azt a világot, amit mi ismerünk „az emberi sávnak” vagy „az első figyelemnek” nevezik.
„Látták” az emberi forma esszenciáját is. Nem pusztán csont és bőr majomszerű fúziója volt, hanem egy tojásformájú fénylő labda, ami képes ezeknek az izzó szálaknak a mentén más világokba utazni. Akkor mi tartja vissza? A varázslók elképzelése az, hogy betemetett minket a társadalmi neveltetésünk, rászedve minket, hogy úgy észleljük a világot, mint a kemény tárgyak és véglegességek helyét. Úgy megyünk a sírunkba, hogy visszautasítjuk, hogy mágikus lények vagyunk, a programunk az egó szolgálata a szellem helyett.
Mielőtt rádöbbennénk, a csatának vége – nyomorúságosan az Énhez bilincselve halunk meg.
Don Juan tett egy ármányos javaslatot: mi történne, ha Castaneda átcsoportosítaná a csapatait? Ha felszabadítaná azt az energiát, amit szokás szerint lekötnek az udvarlás és a párzás agressziói? Ha megkurtítaná az önfontosságát és visszavonulna az egó védelmétől, fenntartásától és tálalásától – ha abbahagyná az azon való aggódást, hogy szeretik, elismerik vagy bámulják? Elég energiát gyűjtene ahhoz, hogy meglássa a világok közti rést? És ha igen, talán keresztül is menne rajta? Az öreg indián rákapcsolta a varázslók világának „szándékára”.
Amikor meghívják előadást tartani, Castaneda nem fogadja el a díjazást, sem az útiköltsége kifizetésére tett felajánlásokat. Néhány dollár általában a beugró, a terembér fedezésére. A megjelentektől csak egyet kér: a teljes figyelmüket.
„A szabadság ingyen van” mondja. „Nem lehet megvásárolni vagy megérteni. A könyveimmel megpróbálok megmutatni egy lehetőséget: hogy a tudat a szállítás vagy a mozgás közege lehet. Nem voltam túl meggyőző, azt hiszik, regényeket írok. A helyzet talán más lenne, ha magas lennék és jóképű – a Nagy Apura odafigyelnének. Az emberek azt mondják, hazudok. Hogy hazudhatnék? Csak azért hazudsz, hogy megszerezz valamit, hogy manipulálj. Én senkitől sem akarok semmit – csak konszenzust. Azt szeretnénk, ha konszenzus lenne arról, hogy vannak más világok a miénken kívül. Ha konszenzus van a szárnynövesztésről, akkor repülni fogunk. A konszenzussal tömeg jön létre; a tömeggel pedig mozgás.”
Castaneda és bűntársai az energetikai radikálisai annak, ami talán korunk egyetlen jelentős forradalma lehet – ami nem más, mint a biológiai kötelességet evolúcióssá alakítani. Ha az uralkodó társadalmi rend nemzést követel, a varázslók (energetikai kalózok mind) rettenthetetlen rendje valami mást, kevésbé földit akar. Megdöbbentő, epikus szándékuk az, hogy úgy hagyják el a Földet, ahogy don Juan tette húsz évvel ezelőtt: puszta energiaként, sértetlen tudomással. A varázslók ezt a halálugrást „absztrakt repülésnek” nevezik.

*

Amikor azt mondod „hegy”, „fa” vagy „a Fehér Ház”, egyetlen kifejezéssel részletek univerzumát idézed meg; ez a varázslat. Tudod, mi vizuális lények vagyunk. Megnyalhatod a Fehér Házat, megszagolhatod, megérintheted, és ez nem mondana neked semmit. De egyetlen pillantás elég, és tudsz mindent, amit tudni kell: „a demokrácia bölcsője”, vagy akármi. Még egy pillantásra sincs szükséged, és már látod Clintont bent ülni, Nixont térden állva imádkozni, akármit. A világunk részletek összeragasztása, magyarázatok lavinája – nem észlelünk, pusztán értelmezünk. És az értelmezési rendszerünk tett minket lustává és cinikussá. Jobb szeretjük azt mondani, „Castaneda egy csaló”, vagy hogy „Ez az egész az észlelési lehetőségekről nem nekem való”. Mi való neked? Mi „valóságos”? Ez a kemény, pocsék, értelmetlen mindennapi világ? A kétségbeesés és a szenilitás az, ami valóságos? Az, hogy a világ „adott” és „végleges”, félrevezető elképzelés. Kiskorunktól „tagok” vagyunk. Egy nap, mikor megtanultuk az értelmezés gyorsírását, a világ azt mondja: „Isten hozott!”. Isten hozott hova? A börtönbe. Isten hozott a pokolban. Mi van, ha kiderül, hogy Castaneda nem talált ki semmit? Ha ez igaz, akkor nagy pácban vagy.
Az értelmezési rendszert meg lehet állítani, nem végleges. Világok vannak világok hátán, és mindegyik ugyanolyan valóságos, mint ez itt. Ott abban a falban van egy világ, ez a szoba részletek univerzuma. Az autisták csapdába esnek, lefagynak a részletektől – az ujjukkal követik a repedést, addig, amíg vérezni nem kezd. Mi a mindennapi világ terében estünk csapdába. Vannak más lehetőségek, mint ez a világ, olyan valóságosak, mint ez a szoba, helyek, ahol élhetsz és meghalhatsz. A varázslók ezt teszik – milyen izgalmas! Azt gondolni, hogy ez az egyetlen mindent magába foglaló világ… az önteltség netovábbja. Miért nem nyitod ki az ajtót egy másik szobára? Ez az érző lények természetes öröksége. Itt az ideje új magyarázatokat hozni létre és értelmezni. Menj egy olyan helyre, ahol nincs a priori tudás! Ne dobd el a régi értelmezési rendszeredet – használd kilenctől ötig! És öt után? Mágikus időszak.

*

„Mit értettél azon, hogy az idő áthalad rajtad?” „Don Juannak volt erre egy metaforája. Egy vasúti kocsiban állunk, és nézzük, ahogy az idő vágányai távolodnak. Ott ötéves vagyok! Ott megyek! Csak meg kell fordulnunk, és hagynunk, hogy az idő áthaladjon rajtunk. Ilyen módon nincsenek a priorik. Semmi sem valószínű, semmi sem előfeltételezett, semmi sincs gondosan becsomagolva.”
Egy buszmegálló padján ültünk. Castaneda elbámult mellette a horizont felé. „Egy picike holnapom sincs – és semmim a múltból. Az antropológia tanszék többé nem létezik számomra. Don Juan mindig azt mondta, az élete első részét elvesztegette – bizonytalanságban élt. A második része a jövőben mélyedt el; a harmadik a múltban, a nosztalgiában. Csak az élete utolsó része volt a mostban. Ez az, ahol vagyok.”

*

„Nagyon régen egy varázsló feltett nekem egy kérdést: számodra milyen arca van mumusnak? Ez izgatni kezdett. Ennek a dolognak, amiről azt hittem, hogy homályos, sötét lesz, emberi arca volt – a mumusnak gyakran olyan arca van, mint valakinek, akiről azt hiszed, hogy szereted. Számomra a nagyapám volt. A nagyapám, akit imádtam. A nagyapám voltam. Veszélyes, pénzsóvár, részrehajló, kisstílű, gyűlölködő, tele kétségekkel – és mozdíthatatlan. Don Juan tudta ezt.”

*

A majom fontolóra veszi az ismeretlent, de mielőtt ugrana, tudni akarja, hogy mi ebből a haszna. Üzletemberek vagyunk, befektetők, minimalizáljuk a veszteségeinket – ez egy kereskedői világ. Ha „befektetünk”, biztosítékot akarunk. Szerelmesek leszünk, de csak akkor, ha viszontszeretnek minket. Amikor nem szeretünk többé, levágjuk a fejet, és egy másikkal helyettesítjük. A „szerelmünk” pusztán hisztéria. Nem vagyunk szeretetteljes lények, szívtelenek vagyunk. Azt hittem, tudom, hogy kell szeretni. Don Juan azt mondta: „Már hogy tudnád? Soha nem tanítottak neked a szeretetről. Arra tanítottak, hogyan csábíts, irigykedj, gyűlölj. Még magadat sem szereted – máskülönben nem tennéd ki a testedet ilyen barbárságoknak. Nincs vér a pucádban, hogy úgy szeress, mint egy varázsló. Tudnál örökké szereti, a halálon túl is? A leghalványabb megerősítés nélkül – semmi ellenszolgáltatatás? Tudnál szeretni befektetés nélkül, csak úgy önmagáért? Sosem fogod tudni, milyen így szeretni, könyörtelenül. Tényleg úgy akarsz meghalni, hogy nem tudod?” Nem, nem akartam. Mielőtt meghalok, tudnom kell, milyen így szeretni. Így fogott meg. Amikor kinyitottam a szemem, már lefelé gurultam a hegyről. Még mindig gurulok.

(Bruce Wagner: Csak kétszer élsz
- interjú carlos Castanedával; www.gyujtopont.hu)






Ez egy nagyon egyszerű leveske, de abszolút szezonális. Az erdei, mezei gombák kibújásához most fantasztikus idők vannak: sok eső, páradús levegő és meleg. Ha piacon járunk, ne felejtsük el megnézni a gombás standokat, mert biztosan találunk finomságokat.
Valójában a leves tavaly tavasszal készült. A képen azt hiszem, sima termesztett csiperke van, de ez ne zavarjon senkit. Vargányával, szegfűgombával nagyon-nagyon finom levest főzhetünk, és nem is kell sok gombát vennünk vagy szednünk.

Hozzávalók 4 főre:
1 kupóc szegfűgomba (így árulják) vagy1-2 kisebb darab vargánya,
1 nagy csokor kapor,
1 evőkanál olaj,
50 dkg újkrumpli,
1 dl tejföl,
1 dl tejszín,
1 közepes fej vöröshagyma,
1 teáskanál ételízesítő (vagy hús- illetve zöldségalaplé),
só,
csipet borsikafű,
1 evőkanál liszt.

A burgonyákat megtisztítjuk, ha nagyobbak, daraboljuk is. A gombát megmossuk, ha vargánya, akkor szeleteljük is, és az olajon az apróra kockázott hagymával, sóval és borsikával zsírjára sütjük. Ezután hozzáadjuk a burgonyát, felöntjük vízzel (ha vízzel, akkor ételízesítőt is teszünk a levesbe) vagy csont- vagy hús- vagy zöldségalaplével, ízesítjük apróra vágott kaporral. Közben a tejföl-tejszín keverékével kikeverjük a habarást csomómentesre. (Lehet csak tejszínnel, vagy csak tejföllel is habarni.) Mikor minden megfőtt, behabarjuk a levest.
Tipp: kevés citromlével pikánsabbá tehetjük. Ősszel is készíthető, akkor is van kapor is, erdei gomba is. A burgonya meg mindig adott.
A leves gomba nélkül is nagyon finom, az újkrumpli, a kapor gondoskodik róla.

Megjegyzések

sedith üzenete…
Nagyon jól néz ki! Ismét. Mint mindig.:) Gyönyörű fotókat kreálsz.

Én már nem merek gombákat szedni. Egyszerűen félek. Van néhány, amit biztosra ismerek, de már azokat sem merem szedni, úgyhogy a gomba nálunk csak csiperkét jelent. Néhány évvel ezelőtt szedtem rókagombát és nem lett semmi bajom tőle, de amióta a lányok is velünk vannak (pl. terhesen sem mertem vagy most, hyog még szoptatok), nem emrek. Annyi rémhírt hallottam arról, hyog a mérgezőek "megfertőzik" a jókat is, hoyg félek. Nevess/etek ki, de ezzel sajnos, így vagyok.

Amúgy meg, nálatok mostanában volt eső?:O Mert nálunk egész áprilisban gyakorlatilag egy szem se esett, és májusban is talán 2-3 napra tehető eső volt össz-vissz. Az is akkora, hogy 2 centinél tovább meg sem áztatta a földet. A fák alatt meg száraz is maradt. A kertekben, ha nem öntöznének, az égvilágon semmi sem teremne. :(
Puszi, Edith
Mian üzenete…
Yesss! ebben is van kapor! már nem lehet rossz! :))) A gomba meg egyenesen isteni!
The Chef Viki üzenete…
Szegfűgomba! Nyami! Annyira aromás, nagyon szeretem.

Abból az esőből szívesen átveszünk pár ml-t, mert itt a Dél-Alföldön tombol az aszály :-( A téli havazás óta nem láttunk csapadékot.
napmátka üzenete…
Olyan régen ettem már gombát! Nagyon finom lehet ez a kapros leves, meg is kívántam...majd add le, légy szíves a rendelést egy adagra a virtuális éttermünkben! Vagy tudod mit? Kettőre inkább...:-)
duende üzenete…
Köszönöm Edit! :)

Ha félsz tőle, akkor tényleg ne edd, mert még bevonzasz valamit, amit nem kéne! :)

Nálunk van gombaszakértő a piacon. Ha mi megyünk gombászni, akkor is csak akkor készítem el, ha előtte átvittem a csarnokba, és megmutattam a szakértőnek.
Egyedül a nagy őzlábgombáét szoktuk megenni vizsgálat nélkül, azt tényleg nem lehet összekeverni semmivel.

Nálunk? Szinte minden nap van valamennyi. Mellette meg nagyon meleg is van, szóval tényleg szuper idő van a kiskerti terményeknek, a gombáknak is.
Ritka május!
duende üzenete…
Látom Mian, velem együtt kapor és gombaimádó vagy! :)))
duende üzenete…
Én is Viki! Tényleg nagyon finom! :)

Ó, hát csináljak esőt? Csak figyelj. Holnapra ott lesz! :)
duende üzenete…
Renedlés leadva! :)) Két adag neked, kettő nekem! :)

Nálunk már egy hónapja tele a piac finom erdei és mezei gombákkal. Én is nagyon szeretem.
sedith üzenete…
A gombaszakértő az jó dolog lehet, gondolom, valami tanulmányai vannak az illetőnek etéren, nem csak egy egyszerű falusi bácsi. Ha én ismernék egy iylet, akiben bízhatnék is, biztos, hyog igénybe venném szolgálatait. :)
Küldj ide is az esőből! (Bár mostanra eléggé lehűlt a levegő - Orbán-nap - de eső mégsincs.)

Ja, amúgy belépnék a klubba :D, a kaprot tényleg imádom, a gombát pedig nagyonnagyon szeretem. De ezenkívül is sok mindent szeretek!
trinity üzenete…
Hú, de aktív voltál ma-visszafele haladok a receptekkel:)))

Sajna, én is félek a gombától, pedig eközben meg nagyon szeretem....A kaprot meg IMÁDOM!!!!!
duende üzenete…
Nem is egy gombaszakértő van itt, legalább három. Igen, komoly tanfolyamot kell elvégezni. és általában csak olyanok jelentkeznek rá, akik már amúgy is régóta gyűjtők is. Nagy felelősség, Edit.

Erdélyben talán még többet használt fűszer, mint nálunk. Bár én kaporszezonban szinte mindenbe teszek, mert tényleg nagyon szeretem. Kapormártást pedig ilyenkor minden héten eszem legalább egyszer... :))
duende üzenete…
Á, ezt is a gépről ástam elő, egy tavalyi kép. De most pont aktuális, ezért is tettem fel, Trin.

Nálatok nincs gombaszakértő a piacon?