Megint csak a szokásos heti tarokkpartinkra sütöttem. Mindenkinek nagyon ízlett, ezt a pár darabot sikerült megmentenem. Nem is mértem, csak összeszórtam, de azért megpróbálom rekonstruálni, mit is dobtam össze tegnap sebtiben. Egyébként az összegyúrástól a sütőből kivételig - pedig két nagytepsivel sült egymás után - háromnegyed óra alatt megvolt cakumpakk.
Hozzávalók 2 nagytepsinyi adaghoz:
30 dkg sima fehér liszt
10 dkg hideg vaj felkockázva
5 dkg hideg sertészsír
1 tojás
2 púposkás evőkanál tejföl (20%-os)
2 csapottabb mokkáskanál só
magkeverék 4-5 púpos evőkanállal: mák, napraforgó, tökmag, szezámmag, feketeköménymag, sima köménymag - ennek a keveréknek a fele megy a tésztába, fele a tetejére
kb. 2 dl tej
1 csomag sütőpor
A lisztet elkevertem a sóval és a sütőporral egy nagyobb tálban, majd elmorzsoltam benne a vajat és zsírt. Felütöttem egy tojást, annak a felét is a tésztához adtam, a másik felét meghagytam a tetejére. Majd a tálba tettem a magkeverék felét is, a tejfölt és annyi tejet apránként, amennyivel összeállt a tészta, az állaga pedig lágy volt, de nem ragadt, hanem szépen összeállt és elvált az edény falától. Nem gyúrtam, csak épp összeállítottam. Ha túlgyúrjuk, nem lesz porhanyós a kisült snack.
Közben begyújtottam a sütőt full hőfokra. A két nagy sütőtepsit kibéleltem szilikonos sütőpapírral. A tésztát lisztezett deszkán kb. 1/2-1 cm vastagra nyújtottam, a tetejét megkentem a maradék tojással, megszórtam a magokkal, amiket kézzel jól rá is lapogattam a tésztára, hogy beleragadjanak a tojásba, és ne potyogjanak majd le a kisült kockákról. Pizzavágóval 2 cm-szer 2 cm-es kockákra vágtam, tepsibe sorakoztattam és forró sütőben cirka 15 perc alatt meg is sültek.
Hetente egyszer tarokkozunk este. Ilyenkor kell valami az italok mellé, és ez a sajtos tökéletes rágcsa. Mivel tallérsütőm nincs, sütőben sütöttem, ráadásul valamikor még tavaly egy vásárban vettem ezt a rózsaszín sütinyomót, amit eddig nem is használtam, de most nagyon jól jött, mert ha nem mintázzuk meg valami ilyesmivel a kinyújtott tésztát - ami kellően be is "vagdossa" a felületét -, a tallérok felpúposodnak. Jól rá kell nyomkodni, ez a trükk, meg nagyon vékonyra kell kinyújtani a tésztát, illetve a szokásosnál sötétebbre kell sütni, és akkor tökéletesen ropogós lesz. Ha meg nem, az sem baj, mert nagyon finom úgy is.
Hozzávalók:
40 dkg finomliszt (ebből 5 dkg rétesliszt)
1/2 csomag sütőpor
20 dkg reszelt sajt (trappista vagy edami vagy más olvadós sajt)
10 dkg hideg vaj felkockázva
4 cl olaj
1 tojás
kb. 250 gr 20%-os tejföl
1 teáskanál só
2 csapott teáskanál köménymag
1 csapott teáskanál fekete szezámmag
3 púpos teáskanál fehér szezámmag
Begyújtjuk a sütőt 200 fokra. Két nagy tepsit kibélelünk szilikonos sütőpapírral.
A lisztet elkeverjük a sóval és a sütőporral. Majd elmorzsoljuk a hideg vajjal és az olajjal (lehet olíva is, az enyémben hidegen sajtot repceolaj van), hozzáadjuk a reszelt sajtot, tojást, és kezdetnek a megadott tejföl háromnegyedét. Összegyúrjuk, és ha még kell tejföl, adunk hozzá. A tészta állagának viszonylag keménynek, de gyúrhatónak kell lennie, és nem szabad ragacsosnak lennie sem. Háromba gombócoljuk a tésztát, az elsőt kinyújtjuk, addig a többit hűtőszekrényben pihentetjük. Mintázzuk, szaggatjuk, sütjük. Majd így járunk el a többi gombóccal is, közben folyamatosan sütjük a gáztepsinyi adagokat. A tésztamaradékot összegyúrjuk, kinyújtjuk, mintázzuk, szaggatjuk, sütjük. Addig ismételjük, míg az összes tészta elfogy.
Ha nincs ilyen mintázótok, vagy igazi tallérsütőtök, akkor meg lehet mintázni húsklopfolóval is, vagy lehet sütni gofrisütőben is.
Egy időben nagyon népszerű volt nálunk a sült vagy rántott camembert
sajt. Bevallom, nem értettem az érte való rajongást... egyszer
kóstoltam, de nem estem hasra tőle, sőt. A camembert szerintem úgy jó,
ahogy van, sütve kifejezetten rossz. Viszont.
Ettetek már görög
"rántott sajtot"? Ha nem, próbáljátok ki. Filo (vagy rétes) tésztába
csomagolják a fetasajtot, forró olívaolajban ropogósra sütik, mézzel
megcsorgatják, és fehér ill. fekete szezámmaggal megszórják. Pazar és
egyszerű. Az előételek, étvágycsinálók táborába tartozik. Egy nyáresti
kerti parti kimaradhatatlan darabja szerintem, mert egyszerre édes és sós íze egy menüsorban megtöri a csak sós falatok egyhangúságát.
Mióta itt a tavasz, és kikerültek a piacok standjaira a friss zöldfélék: újhagyma, kapor, petrezselyem zöldje, snidling, s más friss zöldfűszerek, azóta ezt a szószt szinte napi rendszerességgel készítem. Leginkább az újhagyma zöldje miatt, amit soha nem dobok ki, mert szeretem, hogy a nagyon enyhe hagymaíz ötvöződik benne a friss zöld karakteres ízével.
A chimichurri egy argentin BBQ szósz, hasonlítják az olasz pestohoz, de annál darabosabb és hígabb. Valójában a szintén olasz gremolatahoz hasonlít a leginkább.
Az alap chimichurri valamilyen jóféle olajból (hidegen sajtolt olajokra gondolok: napraforgó, repce, szőlő, kukorica vagy olíva), fokhagymából és petrezselyemzöldből áll. Ez az alap, és ez aztán tetszőlegesen kiegészíthető chilipehellyel vagy friss chilivel, oreganoval, sóval, borssal, vörösborecettel vagy akár citromlével. Nincsenek meghatározott arányok, a chimmichurrit mindenki szája íze szerint készítheti. Ahogy elnézegettem a recepteket, az oregano is eléggé alapfűszere ennek a szósznak.
Az enyémbe most került fél csokor kapor, 2 újhagyma zöld szára, 1 nagy csokor petrezselyem zöldje, 3 nagyobbacska gerezd fokhagyma, só, citromlé és leheletnyi reszelt citromhéj. Mindent aprítottam késsel, s aztán annyi olíva- és repceolaj keverékével öntöttem fel, amennyi éppen ellepte. Ízesítettem sóval, citromlével, reszelt citromhéjjal.
Van, aki robotgéppel készíti, de szerintem a késsel aprított zöldfűszer jobban megőrzi az aromáját, mint a nagyon felszecskázott.
A chimichurri egy isteni öntet vagy szósz, elképesztően intenzív a frissessége és szinte bármi megkínálható vele: a parázsra sütött újkrumpli valami pazar ezzel a szósszal, de frissensültekre, grillezett halakra is kiváló, sőt, a natúr főtt rizst meg egyenest megkoronázza. A grillezett zöldségek bármelyikét fantasztikusan ízletessé varázsolja: a cukkini, spárga, sárgarépa, zöldbab, karfiol, gomba mind-mind tökéletes vele. Ha pedig felkarikáztok pár érett paradicsomot és meglöttyintitek chimichurrival, kész is az isteni paradicsomsaláta. Uborkával hasonlóképpen jó.
Inkább mindig frissen készítsük, hogy a vitaminok megmaradjanak, de ha nem fogy el, hűtőszekrényben még pár napig eláll. Rá lehet szokni. Sőt. Addiktív. Itt a grillszezon, szerintem ne hagyjátok ki.
Mostanában
rákattantam az ázsiai konyhára. Arra már régen rájöttem, hogy a kínai
konyha nem az, amit nálunk idehaza a kínaiak kínai konyha néven adnak
el, és amit soha nem is szerettem. Olyan jó, hogy a háziasszonyok
világszerte megosztják saját nemzetiségük autentikus fogásait. Sokat
lehet tanulni tőlük.
A gombóc nagyon jellegzetes étel egész Ázsiában. Gombócnak mondják ugyan, de inkább kagyló formájú, általában darált hússal, rákkal töltött tésztabatyuk ezek. Én még soha nem ettem étteremben, ezért is gondoltam, hogy kipróbálom. Az ízekkel is lehet utazni. Egyik kedvenc kínai szakácsnőm receptje után csináltam, de az enyémben nincsen rák, csak darált hús.
Hozzávalók 25 db gombóchoz (ez 2 főre elég szerintem): a tésztához:
20 dkg liszt
2 dkg étkezési keményítő
1 mokkáskanál só
kb. 1,3 dl szobahőérsékletű víz a töltelékhez:
25 dkg darált sertéshús
1 újhagyma vékony karikákra vágva zöldjével együtt
2 evőkanál szójaszósz
1 kisebb tojás
1 csapott mokkáskanál kínai ötfűszer keverék
1 mokkáskanálkányi reszelt friss gyömbér
1 csipet cukor
2 cl víz
só, frissen őrölt bors az öntethez:
1 teáskanál őrölt chilipaprika
1/2 dl olaj (mogyoró vagy szója ha van)
2 gerezd apróra vágott fokhagyma
1 evőkanál szójaszósz
1 teáskanál cukor
1 teáskanál rizsecet (nálem ennek híján fehérborecet)
só
A tésztát összeállítjuk, az a lényeg, hogy apránként adjuk hozzá a vizet, mert jó keménynek kell lennie. Pihentetjük 30 percig, aztán szép simára átgyúrjuk, s még pihentetjük egy órát. Ezalatt beízesítjük és jól kikeverjük a darált húst, és elkészítjük az öntetet vagy mártogatóst. Ha eleget állt a tészta, hengerré formázzuk, kis darabkákra vágjuk, majd kis köröket nyújtunk belőlük. Míg ezzel foglalatoskodunk, addig teszünk fel egy nagy fazék vizet forrni, 2-3 teáskanál sóval. Ha mind betöltöttük a tésztakorongokat, mehetnek a forrásban lévő vízbe olyan 10 percre. A chilis szószba mártogatva fogyasztjuk.
Meglepő módon pillanatok alatt meg lehet csinálni a tésztakorongokat, azt hittem pepecsebb lesz, de nagyon hamar megvolt. Én egy kis tálban vizet is magam mellé készítettem, mert a tésztakorongok széleit vizeztem betöltés előtt, így könnyebben és biztosabban összeragadnak. A betöltés sem olyan lassú, csak nekem még nem állt még kézre a gombóc formázása igazán, de hát először csináltam. Szóval, nem olyan macerás, mint amilyennek látszik, ellenben isteni. Megtartom, eztán sűrűn fog készülni kínai vagy ázsiai gombóc, nagyon finom. Lehet egyébként gőzölni is, ha van valakinek kínai bambuszpárolója. Vagy serpenyőben először kevés olajon lepirítani a gombócok alját, aztán 1-2 evőkanálnyi vizet a serpenyőbe téve, fedővel lezárva meggőzölni a gombócokat. Ekkor is elég nekik 7-12 perc.
Tegnap lustaasszony rétest terveztem a halászlé utánra, aztán ez a bécsi túrós palacsinta lett belőle. Tulajdonképpen semmi extra, csak tejföl helyett egy tojásos-tejszínes öntetet kap sütőbetétel előtt, így egyfajta palacsintafelfújttá változik. Ami azt eredményezi, hogy szuper könnyű, olyan "repülős" lesz, nem olyan tömör, mint a hagyományos csőben sült magyar változat. Valamint messze nem olyan savanykás, inkább édes az ízösszhatás. Nekünk nagyon ízlett.
Hozzávalók 4 főre: 10 db vastag, masszív palacsinta, amihez kell:
1 tojás fehérje + 1 egész tojás
20 dkg liszt
1 csapott mokkáskanál só
1 púpos evőkanál kristálycukor
2 dl tej
2 dl víz
+vaj vagy olaj a sütéshez A töltelékhez:
25 dkg rögös túró
1 tojás sárgája
10-15 dkg kristálycukor (ízlés szerint)
1 vaníliás cukor
csipet só
mazsola ízlés szerint
1 citrom reszelt héja Az öntethez pedig szükség van ezekre:
2 dl tejszín
2 tojás
1 púpos evőkanál kristálycukor
+ vaj a tál kikenéséhez
A palacsintákat megsütöttem. A tojás sárgáját habverővel a cukorral, sóval fehéredésig habosítottam, majd hozzákevertem a túrót, mazsolát, reszelt citromhéjat, és betöltöttem a kész palacsintákat, aztán egy jó éles késsel félbevágtam őket. Egy jénait vastagon kivajaztam, és kissé egymásra halmozva soronként elrendeztem a fél palacsintákat. Végül a két tojást is jó habosra felvertem a cukorral, hozzákevertem a tejszínt és ráöntöttem a palacsintákra. Előmelegített sütőben kb. 20 percig sütöttem 200 fokon.
Ha spórolnátok most a tojással, tegyétek el az ötletet későbbre.
Tipp: akkor lesz igazán finom, ha jó vaníliás. Ezért ha van otthon készített vaníliás cukrotok vagy rudatok vagy esszenciátok, készítsétek azzal. Annyira tojásos-krémes-vaníliás, hogy akár húsvétra is ajánlom desszertnek.
Tipp2: Ez most jutott eszembe. Ha tényleg spórolnátok a tojással, de liszt van otthon bőven, és van kedvetek házi tésztákkal bíbelődni, akkor készítsetek sült szódabikarbónát, mert azzal remek, roppanós tésztát lehet készíteni, majdnem olyat, mint a durumtészták.
Igencsak romlásnak indultak az almák a gyümölcstálamban, így mentőötletként ez a leves jutott eszembe mára. Tegnap este meg is főztem, reggelre fincsi hideg lett.
Hozzávalók 6-8 tálkához:
5-6 normál méretű alma tisztítva, kis kockákra vágva
2,2 liter víz
0,5 liter zsírdús tej
1 vaníliás pudingpor
2 vaníliás cukor
3 evőkanál világos nádcukor
15-20 dkg kristálycukor
1 teáskanál só
1 teáskanál őrölt gyömbér
1 fahéjrúd
6 szem szegfűszeg
2 evőkanál rózsavíz
1 evőkanál rum
2-3 evőkanál citromlé
a tetejére tálalásnál: mézes-mogyrós kukoricapehely
Föltettem a vizet főni a cukrokkal, sóval, fahéjrúddal, szegfűszegekkel, citromlével, gyömbérrel, és míg felforrt, megpucoltam az almákat és kis kockákra vágtam. Mikor már jó lobogósan forrt a víz, besűrítettem a hideg tejjel felhigított vaníliás pudinggal, s mikor újra forrt, beletettem az almakockákat is, és újraforrásig kevergetve főztem, végül azonnal hidegvízfürdőbe tettem. A vizet kétszer cseréltem alatta, hogy hamar hűljön, nehogy az almakockák túlpuhuljanak. Mikor már épp csak langyos volt, hűtőszekrénybe tettem éjszakára.
Mindenképpen kóstoljuk mikor hűl, mert kellhet bele akár só, akár cukor, akár más ízesítő. Kóstolással tudjuk igazán a szánkra igazítani az ízét. Annyira finom, hogy akár desszertként ehető. :)
Az úgy volt, hogy ettem volna egy kis vadast. (Főleg a gombóc miatt, imádom a zsömlegombócot, szerintem kár hanyagolnunk és csak vadashoz ennünk ezt az isteni köretet.) Meg ettem volna svéd húsgolyókat is. Közben meg jártomban-keltemben szép laskagombát láttam, megvettem. Mit vót mit tenni, kombináltam. Ímígyen ez lett a mai ebéd.
Hozzávalók 2 főre:
4 szelet hosszúkaraj
4 dkg vaj
só, bors
a mártáshoz:
40 dkg laskagomba
2 dl tejszín
2 púposkás evőkanál liszt
fél liter marhahúsleves (kockából is tökéletes)
3-4 evőkanál világos szójaszósz (ízlés szerint)
1 teáskanál kristálycukor
ha még szükséges só
frissen őrölt bors
kakukkfű
a zsömlegombóchoz:
1,5 zsömle
kevés zsiradék (vaj vagy zsír vagy olaj)
fél csokor petrezselymezöld
1 nagy tojás
só
25 dkg liszt
annyi víz, amennyivel összeáll a liszt és pirított zsömlekocka a tojással kicsit sűrűbb nokedlitésztává (kb. 2,5-3 dl)
Megpirítottam a kockákra vágott szikkadtabb zsömlét kevés zsiradékon, áttettem egy tálba, hozzászitáltam a lisztet, sóztam, elkevertem, ráütöttem a tojást, hozzáadtam az aprított petrezselyemzöldet és vizet, és a szokásosnál kicsit sűrűbb nokedlitésztává kevertem az egészet. (Én nem szeretem, ha túl lágy a zsömlegombóc, azt szeretem, ha haraphatóbb.)
Sózott forrásban lévő vízbe evőkanállal gombócokat szaggattam, és enyhe forrásban 10 percig főztem a gombócokat, s aztán kiszedtem őket egy tálba.
A vajon megsütöttem a sózott-borsozott, kiklopfolt karajszeleteket, majd félretettem őket egy tányérra. A visszamaradt vajon megpirítottam a szálakra tépkedett laskagombát kevés sóval, majd felöntöttem a marhahúslevessel. Adtam hozzá szójaszószt, cukrot, kakukkfüvet, kevés frissen őrölt borsot és felforraltam, Pár perc forrás után behabartam, újra felforraltam s még pár percig állandó keverés közben hagytam főni, s készen is volt. Ha kicsit sűrű lenne a mártás, higítsunk rajta vízzel.
Maradékhasznósítós ázsiai stílusú leves. Tegnap csirkét sütöttem egyben,
és annak mindig megmarad a mellehúsa. (Azt szeretjük a legkevésbé.) Jó
sok lé is kisült a csirkéből (bóti), sajnáltam kidobni, mert nagyon jó
ízű volt. Átszűrtem, főztem vele alaplevet - plusz a fagyasztóban
talált ilyen-olyan csontokból -, gyömbérrel, vöröshagymával,
fokhagymával, cukorral, ecettel és szójaszósszal. Átszűrtem, belefőztem a
piacon talált leveles kelt, gombát. Tálaláskor belekerült a megmaradt
mellehúsa, megszórtam még zöldhagyma zöld szárával, retekcsírával,
petrezselyemzölddel. Ja, és a tészta házi ramentészta, sült
szódabikarbónás vízzel gyúrtam. Isteni vót.
Négy tányérhoz kell: 1 csirkefarhát és egy kis darab karajcsont (más is lehet, én ezt tettem bele) 4-5 nagy gerezd fokhagyma 1 nagy fej vöröshagyma 1 darabka friss gyömbér, kb. 2 teáskanál cukor 2 teáskanál rizsecet (nálam fehérborecet) só 2 evőkanál világos szójaszósz leveles kel (helyette kelkáposztalevél is lehet felcsíkozva) 8 darab barna csiperke kevés fagyasztott zöldborsó valamilyen csíra (nálam retek) újhagyma (főleg a zöldje) korianderlevél (én ahhoz hozzá nem jutok, de nem is szeressem, tehát helyette petrezselyemlevél, de el is hagyható) sült vagy főtt csirkemell 3 liter víz plusz ramentészta
November végén készítettem kimchit egy szép, méretes kínai kelből. Egy nagyon kevés még maradt belőle, és most már jó savanykás is volt. A többit nyersen ettem meg, ezt most megfőztem levesnek. Brutáljó. :)
Hozzávalók 4 főre:
1 nagy kínai kelnek az 1/8 része kimcsiként és jó éretten
1,5-2 liter víz
3-4 evőkanál szójaszósz
némi só
1 zöldségleves kocka (vagy ha van zöldségalaplé, akkor az)
4-5 evőkanál kész főtt barna rizs
és opcionálisan, ha még dúsítani szeretnénk: 1 tofu felkockázva (lehet pirítani is)
A maradék kimchit laskára vágtam (mert a kimchiben egyben vannak hagyva a kínaikel levelei), felengedtem vízzel, zöldségleves kockát, szójaszószt, kevés sót, főtt rizst adtam hozzá és felforraltam. És készen is volt.
Nagyon-nagyon finom, szerintem a legjobb vegán leves, amit valaha ettem.
És újra készítek egy adag kimchit. Rá lehet kattanni, na. :)
Most volt a "kimchi day", én pedig véletlenül épp pár napja vettem egy szép nagy kínai kelt. Gondoltam - mivel koreai étterembe nem mostanában fogok eljutni -, hogy elkészítem. A fermentálásnak amúgyis nagy divatja van mostanság... Hát, nagyon finom! És nagyon inspiráló. Fogok más zöldségféléket is ennyire bátran fűszerezve savanyítani, a kimchi metódusa szerint. Nem kell nagy mennyiségeket készíteni, mindig csak annyit, ami pár evésre elfogy. S amíg esszük, addig készülhet a következő adag. Hűtőszekrényben pár nap alatt elkészül, de akinek van hűvös kamrája, készíthet többet is, mivel minél tovább áll, annál finomabb lesz. És annál egészségesebb. Ha mindig van kimchi, vagy más fermentált zöldségféle a konyhánkban, egész télen ehetjük a finom vitaminokat, és nem kapszula meg por formájában. Nem beszélve róla, nem az ízetlen salátát, paradicsomot és hasonlókat vesszük meg "zöldségfogyasztás" címén így télen. Ehető önmagában, rizzsel vagy hajában főtt burgonyával, de meg is főzhető, ugyanúgy, mint a mi savanyúkáposztánk, vagyis készíthetünk vele leveseket, egytálételeket is.
Kaptunk egy kiló nagyon szép vaddisznógerincet egy kedves ismerősünktől. Tegnap este kivettem a fagyasztóból és felöntöttem csurig jó zsíros, 3,6%-os tejjel, abban olvadt ki. Jót tett neki, egyrészt hihetetlenül omlósra és porhanyósra sült, másrészt a vadhúsra jellemző - általam annyira nem kedvelt - erős íze is eltűnt. Egyébként ha vadpörköltet főzök, akkor is mindig előáztatom így a vadhúst.
Hozzávalók 4 főre:
1 kg vaddisznókaraj csont nélkül
20 dkg mag nélküli aszalt szilva (az a krémes, nem túl száraz fajta)
1 közepes fej vöröshagyma
3 nagy gerezd fokhagyma
4 dkg vaj
só, frissen őrölt bors
1 púpos evőkanál mustár
1 púpos teáskanál magos mustár
3 teáskanál méz
1 dl száraz fehérbor
1 dl víz
1 mokkáskanál koriandermag
1 kis darabka fahéjrúd
2 babérlevél
5 szem szegfűbors
1 evőkanál világos szójaszósz
ribizlizselé
A húst kivettem a tejből, és kissé lemostam. Jól besóztam, borsoztam, megkentem a mustár, magos mustár, méz keverékével és kivajazott tepsibe tettem, amit kibéleltem a vastag karikákra vágott vöröshagymával, fokhagymagerezdekkel, aszalt szilvával és a fűszerekkel. Aláöntöttem a bort, a vizet és lefóliáztam, majd előmelegített, 170 fokos sütőben 2,5 órát sütöttem. Kivettem, a fahéjrúd és a szegfűborsok kivételével mindent átöntöttem egy kislábosba, és jól elturmixoltam. Az aszalt szilva remekül sűrít, csodás mártás lett belőle. Még fel is kellett higítanom körülbelül a duplájára vízzel. Ízesítettem szójaszósszal és sóval még. A képen látszik is, milyen sűrű, még higíthattam volna rajta igazából. Egyben főtt burgonyával - burgonyafánkkal lett volna az igazi, de most az epém nem szerette volna - és ribizlizselével tálaltam. A ribizlizselé elengedhetetlen hozzá, fantasztikusan kiegészítette a mártás ízét a fanyarságával. Ha nincs ribizlizselénk a kamrában, még málnalekvárral tudom elképzelni vagy meggylekvárral, mindkettővel isteni lenne.
Míg újra felforraltam a szószt, addig visszatettem full hőfokra a húst a sütőbe, hogy kissé meg is piruljon. Elég neki 10 perc.
Körete lehet még a rizs vagy az angolok kedvelte yorkshire pudding, vagy a burgonyafánk vagy burgonya krokett. Ha nincs vadhús, marhából is készíthető, de vadból jobb.
A minap a Lila Füge fészbuk oldalán jött szembe ez a vaníliás krémtúró, Karai Dávid követte el, én meg örültem, mert mindig is imádtam ezt a finomságot. Csak nem jutott még eszembe hogy itthon is megcsináljam, pedig a neten százezer recept van belőle már régóta. És a boltokban ugye csak icipici adagban árulják. Ráadásul eszméletlen gyorsan elkészül.
Én változtattam kicsit az arányokon, rögtön dupla adaggal csináltam, mert tegnap este vendégeim voltak.
Az enyémbe került:
50 dkg krémes sovány túró
4 tojás sárgája
4 dl tej
1 és 1/2 púpos evőkanál étkezési keményítő
8 evőkanál cukor (ebből 5 vaníliás)
csipet só
fél marék mazsola
3 cl rum+3 cl víz
Én először a mazsolát áztattam be a víz és rum keverékébe, hagy álljon, így pont be is ázott, mire elkészültem. És én nem a poharak aljára tettem a mazsolát, hanem a turmixolás után csak belekevertem a kész krémbe.
A többi ugyanaz: A tojások sárgáját elkevertem a cukor felével plusz a keményítővel, csipet sóval. A tejet felforraltam a cukor másik felével, majd először egy merőkanállal a tojássárgájákhoz adtam a forró tejből és azonnal jól elkevertem. Aztán még egy evőkanál forró tejet kevertem bele, végül a keveréket visszaöntöttem a lábosba, és kis lángon sűrűsödésig újra felforraltam állandó keverés mellett. Hideg vízfürdőbe tettem, közben néha megkevertem. Mikor langyosra hűlt, a túróval jól összeturmixoltam. Végül a rumos mazsolát is hozzá kevertem.
Fantasztikusan finom, tényleg az a retro vaníliás túró íz. Sokszor fogom még készíteni.
Tipp: Mivel a vaníliarúd aranyárban van, nekem van egy nagy üvegem, tele vaníliás cukorral: egy vaníliarudat kettévágtam, és felöntöttem kristálycukorral. Jó erős vanília íze és illata van. Ha fogy, mindig utántöltöm. A krémtúró akkor finom, ha kellően vaníliás.
Egy ideje figyelek rá, hogy több halfélét együnk. Például halászlevet is rendszeresen főzök mostanában, hála a házunk alatt lévő remek halboltnak. Tegnap is a halleves végett tértem be, de épp nem volt friss kárászuk, ellenben megláttam ezeket a szépséges tintahalakat. Ahogy az a végzet által történni szokott, egész más zsákmánnyal jöttem ki a boltból, mint amiért mentem... Úgyhogy reprodukáltam a nemrégiben, Szabadkán evett ételünket, mert nagyon ízlett. És a halastól azt is megtudtam, hogyan nevezik a szerbek és horvátok által nagyon kedvelt mándoldos krumplit, amit előszeretettel készítenek halak, illetve tenger gyümölcsei mellé. A neve egyszerűen blitva, s ha jól tudom, ez a mángold neve náluk. Ami kihívást jelentett, az a kalamári tisztítása és sütése volt, még soha nem csináltam egyiket sem. De jelentem: remekül sikerült mindkettő.
A kalamári tisztítása: általában fagyasztva kapható, ezért este későn letettem a fagyasztóból a normál hűtőbe, így reggelre ki is olvadt. Azzal kell kezdeni, hogy a fejénél megfogjuk, és kihúzzuk a belsejét. Aztán kihúzzuk a kis áttetsző csontját, ami úgy néz ki, mint egy kis műanyag, hosszúkás levélke. Könnyen kijön. Aztán egy hosszúnyelű kiskanállal kikaparjuk a belsejét, hogy teljesen tiszta legyen, a külsejéről pedig eltávolítjuk a két kis úszót és a vékony bőrt. Majd alaposan megmossuk. Aztán a fejrészről levágjuk a kis csápokat a szemek mögött, így egyen maradnak a kis úszók. Ahogy elvágjuk, egy kis gömbölyű porcos rész marad a csápok közepén, azt is eltávolítjuk, majd alaposan megmossuk a letisztított csápokat is. Ezeken marad kis szürkés bőr, ami nem eltávolítható, szóval ezzel együtt sütjük. Végül besózzuk és visszatesszük a hűtőbe sütésig.
A kalamári sütése: vághatjuk karikákra is, de egyben is hagyhatjuk a törzseket. Én egyben hagytam. A fölösleges vizet öntsük le a kalamárikról, hogy ne fröcsköljön nagyon sütésnél. Egy serpenyőt nagyon forrósítsunk fel, mert tulajdonképpen grillezni fogjuk. Amikor már jó forró a serpenyő, kevés olívaolajat öntsünk bele és helyezzük a serpenyőbe a tintahalakat: mind a törzseket, mint a kis csápokat. Rázogassuk a serpenyőt időnként, hogy minden oldalról tudjanak a darabok grilleződni. A tintahalnál nagyon kell ügyelni arra, hogy ne süssük túl, mert egyik pillanatról a másikra cipőtalp állagúra tud keményedni. Én olyan három percig sütöttem, és hihetetlenül omlós és puha lett, ugyanakkor gyönyörű színt is kapott. Ennyi pont elég neki, tökéletesen átsül.
A blitva hozzávalói 2 főre:
70 dkg burgonya
25 dkg mángold
só, frissen őrölt bors
2 evőkanál olívaolaj
2 nagy gerezd fokhagyma
A burgonyát hajában megfőzzük, majd megtisztítjuk. A mángoldot megmossuk és a középső, vastag ereket kivesszük, aztán a leveleket nagyobb négyzetekre vágjuk. Egy serpenyőbe kockázzuk a főtt burgonyát, sózzuk, borsozzuk és olívaolajjal megöntjük, majd kissé átpirítjuk. Végül hozzáadjuk a mángoldot is, és az apróra vágott fokhagymát is. Addig sütjük, míg a mángold összeesik.
Mivel mi kaptunk hozzá Szabadkán egy egyszerű öntetet is, én is elkészítettem, mert nagyon illett a sült kalamárira.
Az öntet: fél-egy deciliter olívaolajban elkeverünk fél csokor apróra vágott petrezselyemzöldet, egy nagy gerezd zúzott fokhagymát és pici sót, majd alaposan összekeverjük.
Tálalás: a blitvát tálaljuk a grillezett kalamárival a tányéron, mellé adjuk az öntetet és én paradicsomsalátát is készítettem: paradicsom félkarikázva, egy szál újhagyma zöldjével együtt karikázva, sózva, citromlével kissé meglocsolva, olívaolajjal is kissé megöntve. Mindezek mellé még citromgerezdeket is tettem az asztalra, mert a kalamárinak nagyon jót tesz, ha nemcsak ezzel a petrezselymes-fokhagymás öntettel kínáljuk meg, de kevés citromlével is.
Ez a petrezselymes-fokhagymás öntet nagyon jó a rántott padlizsánkarikákra is, csakúgy mint pár csepp citromlé - mert azt is sütöttem ma, mármint rántott padlizsánkarikákat. Isteni volt hozzá ez a fokhagymás öntet, csakúgy, mint a paradicsomsaláta.
Nem ördöngösség és mennyei finom étel. Méltón búcsúztattuk az idei nyarat, azt hiszem. Tipp: ha nem kapunk mángoldot, helyettesíthetjük spenótlevelekkel is.
Még soha nem készítettem stifado-t, azaz a görögök vörösboros marharaguját. Tegnap átestem a tűzkeresztségen (szó szerint leégett a fél karom, mert kifröccsent az olaj...). Nem marhahúsból főztem, hanem vadból. De a recept autentikusnak mondható, több eredeti görög videnyót is megnéztem hozzá, kivétel a tej használata. A tejjel főzés mániám vadhúsoknál, a pörköltet is így csinálom, mert egyrészt porhanyósabb lesz, másrészt teljesen elveszi azt a nagyon jellegzetes vadhúsízt.
Hozzávalók 4 főre:
1 kg vad apróhús vagy marhahús (lábszár, lapocka, nyak)
0,5 kg apró vöröshagyma vagy salottahagyma
6 gerezd fokhagyma apróra vágva
4 dkg vaj
3 evőkanál olívaolaj
1 dl száraz vörösbor
1 dl zsírdús tej
1 hámozott, darabolt paradicsom konzerv
1 kisdobozos sűrített paradicsom
só, frissen őrölt bors
2 szem szegfűszeg
1 8-10 cm-es darab fahéjrúd
1 teáskanál kristálycukor
1 teáskanál vörösborecet (el is hagyható)
2 nagyobb babérlevél
A lábosban (én öntöttvasban csináltam) a zsiradékon jól körbepirítottam az egészben hagyott, tisztított apróhagymákat, majd kivettem őket egy tálkába, s azon nyomban sütöttem is a nagyobb darabokban hagyott húst is több részletben, hogy süljön, ne főjön. Mikor minden darabot átpirítottam, visszatettem az egész húsmennyiséget a lábosba, aláöntöttem a zsírdús tejet, a húst sóztam és borsoztam és hagytam forrni nagy lángon - többször átkevergettem közben -, míg az összes tej elfőtt és zsírjára sült a hús. Aztán hozzáöntöttem a vörösbort is, hagytam rotyogni egy percig, s tettem is a raguhoz a többi belevalót is: a paradicsomkonzerveket, a fűszereket, kivétel az apróhagymák. Kevés vizet is öntöttem hozzá, lefedtem és kis lángon hagytam főni úgy 2 órát, míg majdnem puha volt, ekkor került bele az apróhagyma is, és még 20 percet-fél órát hagytam főni, a hús puhulásáig. Közben kóstoltam, ha valami hiányzott, pótoltam: só vagy cukor vagy bor vagy ecet.
Friss, házi sütésű kenyérrel tálaltam. Az a jó, ha sok szaftja van, ennek olyannak kell lennie, hogy lehessen tunkolni. Körete alapvetően a kenyér, de szerintem egyben hagyott apró újburgonyával is nagyon finom, vagy akár rizzsel is.
Bablevest főztem ma, s ahogy kevergettem a rántást, és szállt fel az isteni mogyorós-karamellás illata a barnára pirított lisztnek, az a gondolat jutott eszembe, hogy elfelejtettük a rántást. Kiment a divatból, ma már maximum csak habarunk, vagy még azt se, hanem étkezési keményítővel sűrítünk, vagy éppen magával az adott zöldséggel, amiből a főzelék készül. (Én nem. Nem állok be a rántástól sikítva menekülők táborába soha.)
Nincsen ez így jól. Azért nincs, mert a pirított lisztnek van egy csodálatos telt íze és illata, amit nem lehet mással helyettesíteni. Például bab- és lencselevest csakis sötét szemleszín rántással lehet igazán finomra főzni, ahogy a rántott levest is. Sokan ezért nem szeretik, mert nem tudják jól főzni. Mert ahhoz is igazán meg kell pirítani a lisztet, hogy kiszabaduljanak az aromák és illatok. És ha jól csináljuk, az egyszerű rántott leves maga a csoda tud lenni.
A rántás elleni ellenszenv is csak egy hisztéria, amit nem is értek. A zsemlében, kenyérben helyénvaló a liszt, de ha levesbe vagy főzelékbe egy kevés belekerül, akkor már az ördögtől való?
kép: net
A rántást egyébként a franciáktól vettük át, náluk roux-nak nevezik, és a korábbi, szikkadt kenyérrel történő sűrítést váltotta fel. A rántás előtt a legegyszerűbb leves ez volt: szikkadt vagy száraz kenyér vízzel felöntve, sózva. Ebből született például a spanyol gazpacho is. Olaszországban is máig főznek sokféle olyan levest, ami úgy végződik a tálalásnál, hogy a tányér aljára egy szelet szikkadt kenyeret tesznek, s arra merik rá a forró levest. Én imádom ezeket a leveseket is, mert egyrészt finomak, másrészt a kenyér minden morzsája felhasználásra kerül, s nem a kukában végzi. Ezt finomították a franciák és helyettesítették a rántással. Például az egyik nagyon híres étel, a gumbo - ami az amerikai dél (Louisiana) talán leghíresebb fogása - francia gyökerekkel bír, és az alapja a csokoládészínűre készített roux.
A magyar konyha egyik sajátossága éppen a rántás elterjedt használata volt, a szakácskönyvek mindig megadták hogy világos, zsemleszín vagy sötét rántást készítsünk az ételhez. Ma már szerintem egyáltalán rántást is kevesen tudnak készíteni. Pontosan így kell csinálni:
A rántásnál alapszabály, hogy forró rántást hideg vízzel, kihűlt rántást forró folyadékkal engedünk fel. A rántást végig kevergetni kell, és mielőtt a folyadékot hozzáöntenénk, le kell húzni a tűzről. Aránya általában egy az egyhez, vagyis amennyi a zsiradék, annyi a liszt is.
Világos rántást besamel mártáshoz és zsenge zöldségfélékhez, valamint krémlevesekhez készítünk, zsemleszín rántást erőteljesebb zöldségekhez, például egy frankfurti leveshez, vagy például vadas mártáshoz, a sötét színű rántás babhoz, lencséhez, vagy barnamártáshoz illik.
Létezik diétás rántás is, ez úgy készül, hogy a liszt szárazon van megpirítva, s aztán felengedve és az ételhez adva.
Ennyit a rántás védelmében.
"Ha az ember természeti lény lenne, az abszolút
táplálék nem lehetne más, mint a gyümölcs. De tudjuk, hogy származásunk
szerint nagyobbik felében a természeten túlról valók vagyunk, és igazi
humánus ételeinket magunknak kell megcsinálni. Az ételek rafinált volta
lépést tart életünk bonyolultságával, és bizonyosnak látszik, hogy
életünkben sok szövevény első oka valamely szövevényes étel.
Ezen
az alapon nyugodtan lehetne szendvics, vagy desszert életről beszélni.
Az ilyen szendvics és desszert ételeken élő emberek a normalitást
teljesen elvesztették. Bizonyos határokon túl ez már nem is élet, csak
hisztéria. Ha az ember útközben a normális élet felé az alaptételeket
keresi, a józan és nyugodt táplálékot, alig talál néhányat. A normális
élet az, ami az ételek között a rántottleves. Semmi különös. Szenzáció
nélkül. Messze azon túl, hogy valaki szereti, vagy sem. Az ember a nap
bármely szakában eheti, reggelire, ebédre, vacsorára, forrón, langyosan,
vagy hidegen. Zsíron, vagy olajon pörkölt liszt és víz. A püthagóreusok
kétféleképpen ismerték, sósan, esetleg köménymaggal, ahogy mi esszük,
vagy a halványan pirított lisztet tejjel föleresztve, mézzel édesítve. A
tibeti csámpá is ilyesféle étel, de a lisztet forró teával öntik fel,
és néha faggyúdarabokat tesznek bele. A rántottleves mindennemű
feszültség nélkül való étel; ami különösen szeretetreméltó benne, hogy
szelíd és egyszerű. Magától értetődik, hogy a csecsemő első étele az
anyatej után a rántottleves. A rántottleves kristálytiszta éhség-étel,
ami körülbelül azt jelenti, hogy nem ínyencség, és nem torkoskodni való,
vagyis nem izgalom, hanem az éhes ember számára készült, és kenyérrel a
legjobb, ha pedig a kenyeret megpirítják, vagy különösen ha azt apró
kockákra vágva forró zsírban kicsit megsütik, gazdag, tömény és laktató,
annyira, ha az ember két tányérral megeszik, semmit sem kíván utána,
csak egy pohár félédes bort. A normális étel, mint a kenyér, a krumpli, a
főzelék, a főtt rizs, a szalonna, megunhatatlan, mert nem akar mást,
mint táplálni. A konyha nagy művei, mint a franciasaláta, vagy a
birsalmával töltött sült kacsa, esetleg a pástétom, tele van hátsó
gondolattal; komplex művek, sok rétegű ételek, nem is tudják magukat
egyszerre kimondani. Rántottlevestől gyomrát még senki sem rontotta el.
Mindenesetre van asszony, elég ritka, aki annak, hogy mit főz, teljes
tudatában van; az ilyen asszony rántottlevesében a földanya íze
határozottan felismerhető. Ilyesmit meleg szív nélkül készíteni nem
lehet. Legtöbben, ha a leves durva, azzal védekeznek, hogy csak
rántottleves. Mintha nem a közhely lenne a legtöbb, mintha az, ami
közönséges, nem az értékek felső foka lenne. A rántottleves íze a
leginkább rokon a tejes búza ízével. Ha az ember ezt megkóstolta, az
élet kedvességéről mindent megtudott.
A bűncselekmények között
kétségtelenül a legsúlyosabb az élelmiszer hamisítás. Ebben bizonyos
tekintetben együtt van az árulás, a káromlás, a mérgezés, a csalás, a
hazugság, mindez alattomosan és rejtve; gyűlöletes nyereségvágyból
visszaél azzal, hogyha az ember megéhezik, ennie kell. Akármilyen
rettenetes, de úgy van, ahogy dosztojevszkij mondja: rugdaljatok,
püföljetek, alázzatok meg, köpdössetek le, csak adjatok enni, enni. Az
ételhazugságnál csak egy még súlyosabb van, a hamis prófétaság, amely az
embert hazug gondolatokkal mérgezi meg. A nemes és a valódi kenyeret
már csaknem elvesztettük. Alig van ennél nagyobb hiány, s ezért ennél
mélyebb fájdalom. A rántottleves olyan egyszerű és szerény, hogy azt
hamisítani még senkinek sem jutott eszébe. Talán azért is, mert olyan
olcsó, és nem érdemes. Helyzetünk mindenesetre nem reménytelen; még van
Bach-zenénk és Palazzo Pittink, van Velázquezünk és Hölderlinünk, a
normalitás még nem tűnt el teljesen, amíg van rántottlevesünk, krumplink
és főtt rizsünk.
Vendégeim voltak tegnap, úgyhogy kolbászt töltöttem és sütöttem. Három félét és mind a három nagyon finom lett, nagy sikerük volt. Nagyképűen elneveztem őket német, olasz és marokkói kolbásznak, valójában az egyik zöldfűszeres (német), a másik nagyon egyszerűen édesköményes (olasz), s a harmadik pedig egzotikus és csípős (marokkói).
Jön a grillszezon, ezek a kolbászok tökéletesek egy kertipartihoz is, grillen sütéshez.
Hozzávalók 12 főre:
2,5 kg darált hús
0,5 kg tokaszalonna bőre nélkül, darálva
és összekeverve
a zöldfűszereshez:
1 kg darált hús
1 dl zsíros tej
2 teáskanál só (körülbelül), frissen őrölt bors
1/2 közepes vöröshagyma lereszelve
8 db medvehagymalevél
1/2 csokor petrezselyemzöld
1 teáskanál szárított oregano
1 mokkáskanál reszelt szerecsendió
csipet cukor
az olaszhoz:
1 kg darált hús
1 dl zsíros tej
2 teáskanál só (körülbelül)
1 mokkáskanál édeskömény mozsárban porrá őrölve
1/2 gerezd zúzott fokhagyma
1 púpos teáskanál frissen tekert bors
csipet cukor
az egzotikus-csípőshöz:
1 kg darált hús
1 dl víz
1/2 gerezd zúzott fokhagyma
1 mokkáskanál cayenne bors
2 teáskanál só (körülbelül), kevés frissen őrölt bors
1 mokkáskanál koriandermag és 1/2 mokkáskanál római kömény valamint
1/2 mokkáskanál köménymag mozsárban porrá őrölve
1 púpos teáskanál pirospaprika
1/2 mokkáskanál őrölt fahéj
csipet cukor
+ 3 hosszú szál sertés vékonybél
A belet mossuk alaposan át és hagyjuk ázni hideg vízben, míg bekeverjük a töltelékeket. A darált húst és a darált szalonnát keverjük össze, majd kilónként tegyük külön tálba és fűszerezzük. Töltsük be, majd a hosszú szálakat helyenként csavarintsuk meg, attól függően, mekkora kolbászkákat szeretnénk sütni. Egy hústűvel böködjük be a kolbászokat, így nem fognak szétdurranni.
Süthetjük sütőben is, vagy serpenyőben is. Nekem sütőben soha nem sikerül úgy megsütnöm, hogy a bőre elvékonyodjon és ropogóssá váljon, úgyhogy én a serpenyős sütést kedvelem, mert ha kellően hosszú ideig sütjük a kolbikat, a bőre ropogós és jó sült lesz, olyan, mintha grillen sült volna. Viszont én most egyben hagytam a karikákat, de így meg őrült nehéz volt forgatgatni, úgyhogy mikor már megszilárdult a hús, elvágtam darabokra a tekeréseknél a kolbászokat. Legközelebb, ha ekkora mennyiséget csinálok, inkább madzaggal elkötöm a kolbik végeit darabonként, sokkal könnyebb úgy sütni. Víz nem kell alá, fedő sem kell rá, viszont lassú tűzön kell sütni, egyrészt hogy átsüljön, másrészt így lesz ropogós a bőre.
A marokkóit legközelebb marhahúsból készítem, úgy az igazi, vagy 2/3-ad marha, 1/3-ad sertéshúsból. A zöldfűszeresbe pedig mehet másféle zöldfűszer is, épp mi van kéznél, szerintem finom kakukkfűvel, zsályával, rozmaringgal, tárkonnyal, majoránnával, csomborral, bazsalikommal, de akár mentával is. S ebbe a zöldfűszeresbe lehet reszelni akár kevés citromhéjat is.
A kolbászokhoz sütöttem házi kenyeret, fehéret és rozscipót. S persze mustár dukál hozzá, no meg habzó hideg sör vagy üde fröccs.
Éppen elkészült húsvétra a házi karajból érlelt sonkám. Fel is írtam a naptárba, hogy el ne feledjem mikor készítettem. Március 21.-én kezdtem a műveletet, ami abból állt, hogy alaposan besóztam. Ez azért kell, hogy kiengedje a levét. Semmiképpen sem jódozott sóval, hanem jóféle parajdival, méghozzá gyakorlatilag betemettem. Így hagytam 24 órán át, aztán kiástam, leszedtem róla a sót, és kevés fehérborral át is öblítettem de úgy, hogy maradjon is rajta a borból. Készítettem egy fűszerkeveréket: mozsárban a chilipelyhet, koriandermagot, 2 szem szegfűborsot, borsot, 2 babérlevelet porrá őröltem, s még kevertem hozzá kevés füstölt pirospaprikát is, és fél gerezd zúzott fokhagymát. Ezt a keveréket aztán 1 púposabb teáskanál sóval elkevertem, és rákentem a karajra, hogy mindenütt legyen rajta a fűszeres sóból. Alaposan betekertem folpackkal, és sonkahálót is húztam rá. Beluggattam hústűvel mindenhol, hogy tudjon lélegezni. Hűtőbe tettem, és naponta forgattam. Most pár napja kivettem a fóliából, és áttekertem mullpólyával, gyógyszertárban vettem. Csak azért, hogy kicsit gyorsabban száradjon, s készen legyen húsvétra.
Viszont nem jó még, a szélén egy kis rész igen, de ahogy vágtam a szeleteket, a közepe még rózsaszín, vagy éretlen és nyers. Kell még neki 3-4 hét. Vagyis ne vegyétek ki a fóliából, nem lehet gyorsítani. Én is visszacsomagoltam, mg állomásoztatom a hűtőben. Egy ekkora, vagyis kilós darabnak kell két hónap.
Amúgy isteni. Csak biztatni tudok mindenkit, hogy kísérletezzen, mert munka gyakorlatilag nincs vele, csak figyelem és türelem és idő kell hozzá. Főleg a száradást kell figyelni, de tapintásra érződik, mikor már jó. Pontos receptet itt sem lehet írni, szerintem ehhez is gyakorlat kell, ráérzés. Függ a hús víztartalmától, nagyságától, a hely mennyire szellőzik, ahol tároljuk és így tovább. De nem egy bonyolult dolog, szóval bátorság. A végeredmény pedig fantasztikus.
Kellemes Ünnepet kívánok Minden Kedves Olvasómnak!
Hozzávalók egy 30-szor 10-es, normál kenyérsütőformányihoz:
30 dkg liszt 1,5 dl tej 2 dkg friss élesztő 1 csapott mokkáskanál só 1 evőkanál kristálycukor 5 dkg olvasztott vaj 1/2 tojás a töltelékhez: 8 evőkanál kristálycukor 3 enyhén púpos teáskanál őrölt fahéj 4 dkg olvasztott vaj fél marék mazsola fél marék tortadara a tetejére: 1/2 tojás a lekenéshez
A tésztát megdagasztjuk, a vajat csak a végén adjuk hozzá, mikor már
fényes, sima a tészta és addig dagasztjuk, míg teljesen felveszi a vajat
is. Lágy tészta legyen, mert úgyis formában sül, foszlósabb lesz és
könnyű. Mikor duplára kel, nyújtsuk ki nagy téglalappá, kenjük meg
olvasztott vajjal, szórjuk meg fahéjas cukorral, mazsolával és
tortadarával. Tekerjük fel a hosszabb oldalának irányából, majd vágjuk
hosszában kétfelé a tekercset. Kicsit potyogni fog belőle ez-az, de majd
visszatesszük a redőkbe. Fonjuk össze úgy, hogy mindig a vágott rész
legyen felül. Tegyük szilikonos sütőpapírral bélelt formába, kenjük meg
tojással, és letakarva még kelesszük fél órát, s aztán előmelegített,
180 fokos sütőben süssük 30-35 percig. Én most sziruppal nem locsoltam
meg, de lehet, nem túl édes így sem. Ha sziruppal is megöntenénk, akkor
készítsünk egy-egy arányban cukor és víz keveréket, kb. összesen 3
dl-nyit, forraljuk be, míg csak másfél deci marad, és öntsük a kalács
tetejére, miután kivettük a sütőből, s míg forró. Hűlés után
szeleteljük. Töltelékként lehet akár durvára vágott diót vagy mandulát
vagy mogyorót is beletenni. Ez egyébként egy nagyon jó kalácstészta,
sima kalácsnak is tökéletes.
Ismét csak maradékhasznosítás. Semmi sem vészhet kárba egy konyhában.
Volt fél adag maradék vadpörköltem, aminek jócskán volt szaftja, de csak kb. 12 kocka hús volt benne. Meg volt kb. 20 db medvehagymalevelem, amit már nagyon el kellett használni.
Úgyhogy a 3 tojást turmixgépben alaposan összeturmixoltam a medvehagymalevelekkel, majd liszt hozzáadásával tésztát gyúrtam belőle. Félretettem pihenni. Közben vajon kevés sóval megpároltam a kis kockákra vágott szárzellert, és a tökreszelőn lereszelt kisebb sárgarépát. Felöntöttem a darabolt paradicsomkonzervvel, és a zöldségek puhulásáig főztem. Aztán hozzáadtam a maradék pörköltet, de a húsdarabokat kissé összevágtam. A pörkölttel együtt főztem még olyan 15 percig, kicsit sóztam kevés cukrot is adtam hozzá. A pörköltben egyébként volt bor, így azt nem kellett most beletenni.
Közben kinyújtottam és vágtam a tésztát, és sós vízben kifőztem. Azonnal tálaltam, ráreszelt finom keménysajttal, név szerint Old Hollanddal, a Lidlben szoktuk venni, és bevallom őszintén, szerintem finomabb a parmezánnál, állagára ugyanolyan, de ízében zamatosabb. Mennyei volt. :)
Ez két nagy adag, ha előételként fogyasztanátok, akkor 4 főre is elég.
