Céklavarázs

Ékszer

Múló 
pillanataim gyöngysorát
viselem.

                                   (d.)

Az jutott eszembe, hogy párolt káposztát ennék. De káposzta nem volt itthon, helyette Kata és Mamma eszembe juttatta a céklát. Tehát arra gondoltam, ugyanúgy fogom elkészíteni, mint a párolt káposztát. Lila, lila, gondoltam. Majdnem úgy is lett, csak főzés közben még földerengett a cipolle al balsamico is, úgyhogy ténykedésem némi kanyart vett.

Hozzávalók 4 főre:
személyenként 6-7 bébicékla vagy 1-1 nagyobb cékla,
1 nagy fej lilahagyma,
2 evőkanál olívaolaj,
só,
friss rozmaringág vagy zsályaágacska,
3-4 gerezd fokhagyma,
0,5 dl száraz vörösbor,
balzsamecet.

A céklát meghámoztam és cikkekre vágtam. A lilahagymát apró kockákra vágtam és az olívaolajon pici sóval üvegesre fonnyasztottam, majd hozzáadtam a vékony szeletekre vágott fokhagymát is, és még így együtt pároltam 1-2 percig. Ezután tettem hozzá a darabolt céklát. Sóztam, rozmaringágat dobtam mellé, vörösbort és kevés vizet öntöttem alá. Fedő alatt pároltam puhulásig. Kétszer pótoltam alatta a vizet, mert mindig csak keveset öntöttem alá. Mikor már puha volt a cékla, meglocsoltam kevés balzsamecettel és fedő nélkül nagy lángon elforraltam majdnem az összes levét. Ami maradt, az egy hihetetlen sűrű, finom ízű kivonat volt... Az jutott eszembe, hogy olyan, mint a lekvár.

Ez a párolt cékla nagyszerű köret, egészen különleges. Vadhúsokhoz abszolút ajánlanám. Előételnek is kiváló például ruccola levelekkel.

De finom barnarizzsel is, vagy hajában sült vagy főtt burgonyához is. Sajnos, mind megettem. Pedig kihűlve majonézzel vagy joghurttal elkeverve isteni lett volna hideg salátának is. Jó étvágyat hozzá! :)

Calzone

A hazugságok kényelmesek, de megóvnak az üdvösségtől, igazságtól, létezéstől. Az ember pontosan olyan, mint a hagyma. És a művészet a hagyma lehámozásában rejlik: hogyan jutunk el legbensőbb magjáig:

1. Fizikai érzékek.

Az első réteget a megrontott fizikai érzékek alkotják. Egyetlen pillanatra se gondold, hogy érzékeid olyanok, mint amilyennek lenniük kellene. Alapos edzést kaptak - megrontották őket. Minden érzékünk leromlott. Nem lehetünk természetesek - ezért vesztette el az ember a méltóságát, az ártatlanságát, a kecsességét, az eleganciáját. Ez az első réteg. Éleszd fel az érzékeidet.

2. Rögzültségek.

A második réteg a beléd nevelt társadalmi, politikai, vallási, ideológiai - rögzültségek, hitrendszerek rétege. Ezek tesznek kommunikációképtelenné. Pedig az élet kommunikáció.

3. Kimagyarázás.

A harmadik réteg az álindokok keresése, a kimagyarázás, a mentségek. Ezek mind kölcsönözöttek. Egyetlen egy sem a te, saját hiteles élményed, mégis egyfajta kielégülést ad: azt gondolod, hogy racionális lény vagy. A valódi józan ész csak akkor születik meg, ha intelligens vagy. Az intellektualitás és az intelligencia nem ugyan az.

4. Szentimentalizmus.

A negyedik réteg az érzelmesség, a szentimentalizmus. Álérzések, sok hűhó semmiért. Tehetetlen együttérzés, semmire sem jó, hamis érzések. A valódi érzés részvétel, elkötelezettség. Ez az ismérve: az érzésed cselekedetté válik. Ha csak érzés marad, akkor hamis.

5. Elfojtás.

Az ötödik réteget a megrontott, megmérgezett ösztönök adják: az elfojtás. Gurdjieff gyakran mondta, hogy minden központod áthelyeződött, átfedésben van egymással, zavarja a másikat, áttéved a másik területére, ezért nem tudod, mi micsoda. Így az egész rendszer neurotikussá válik.

6. Leromlott intuíció.

Majdnem teljesen öntudatlanná váltunk az intuíció jelenségével szemben. Nem tudjuk, hogy létezik valami efféle, mert az intuíció a hatodik réteg. Az az öt réteg olyan vastag, hogy sosem sikerül megéreznünk a hatodikat. Az intuíció egészen más jelenség, mint a józan ész. A józan ész egy sort követ, egy logikát, következtet, lépésről lépésre halad. Az intuíció ugrik: ez egy kvantumugrás. Az intuíciónak nincsenek eljárásai, a problémáról egyszerűen átugrik a megoldáshoz. Egy villanás az egész. Amikor eldobod a józan ész rögzültségeit, mikor átjutsz az öt rétegen, akkor kivirágzik az intuíció.

Az intuíció azt jelenti, hogy összhangban vagy önmagaddal, tökéletes összhangban. Ennek eredményeképpen a megoldások a semmiből bukkannak fel.

(Osho: Intuíció)

Nagyon sokszor sütök pizzát... Meg tudnék élni rajta, imádom. Hiába, az olasz vér, ugye... :)

Egyszer lesz egy igazi kemencém is, mert abban az igazi. De addig is, házi Vesta tűzhelyem is jó szolgálatot tesz. Köszönet néki, mert élőlény számomra, társ.

Calzone-t még nem csináltam, most ez volt soron.

Hozzávalók 4 főre:

A tésztához:

40 dkg liszt,
1 teáskanál só,
2 evőkanál olívaolaj,
2 dkg friss élesztő,
1 mokkáskanál kristálycukor,
kb. 2,5 dl langyos víz.
A töltelékhez:
1 dobozos hámozott paradicsomkonzerv,
1/2 szál füstölt parasztkolbász,
rengetegsok sajt (én vegyesen füstöltet és trappistát tettem bele),
1 közepes fej vöröshagyma,
1 teáskanálnyi olívaolaj,
némi só,
1 mokkáskanálnyi kristálycukor,
1 mokkáskanál bazsalikom,
késhegynyi őrölt rozmaring (vagy friss, vágott rozmaring),
1 teáskanál oregano (szurokfű).
A kenéshez:
olívaolaj,
1 gerezd reszelt fokhagyma.

A lisztet tálba szitáltam, elkevertem a sóval, adtam hozzá olívaolajat is. Egy csészében langyos vízzel és cukorral simára kevertem az élesztőt, majd ezt is a liszthez adtam, és tésztává dagasztottam. Addig, míg szép sima lett, elvált a kezemtől és az edény falától. Liszteztem, tiszta nylonzacsival letakartam és kb. 3/4 órát hagytam kelni.

A töltelék: A hagymát negyed karikákra vágtam, a kolbászt fél szeletekre, a sajtot és a paradicsomokat kisebb kockákra vágtam. Mindezt egy tálba tettem, a konzerv paradicsom levével együtt. Sóztam, pici cukrot tettem hozzá, fűszereket és olívaolajat. Jól összekevertem.

Mikor a tészta megkelt, négy darabba vágtam, és minden darabot gombóccá formáztam. Hagytam kelni 20 percet, aztán kisebb kerek lapokká nyújtottam. A tészta egyik felére tettem a töltelékből, de a szélén hagytam kb. 2 centi helyet üresen, amit aztán megvizeztem, majd ráhajtottam a töltelékes részre a másik felét - az üresen hagyott tésztát. Jól összenyomkodtam. Kiolajozott tepsibe tettem, és megkentem a fokhagymás olívaolajjal. Körülbelül 25 percig sütöttem, háromnegyedes lángon.

A töltelék bármi lehet... Csak sok sajt legyen benne. Vegák természetesen zöldségekkel töltsék: gomba, spenót, cukkini, stb...

Hideg almakrémleves

Először is, elszigeteltségben nem létezik élet. Létezni annyit tesz, mint kapcsolatban állni, és kapcsolatok nélkül nincs élet. A kapcsolat a két ember közötti kölcsönhatásra való tudatosságot jelenti. Vajon mire alapulnak általában a kapcsolatok? A kölcsönös egymásrautaltságra és segítségnyújtásra - nemde? Legalábbis ezt állítjuk. Ám vajon mit látunk, ha félretesszük a szavakat, az egymás előtt viselt érzelmi álcáinkat?
A kölcsönös kielégülést - igaz? Ha nem szerzek örömöt neked, megszabadulsz tőlem, ha viszont a kedvedben járok, elfogadsz engem házastársként, barátként, vagy szomszédként. Ez egyszerűen tény... De mit jelent a valódi kapcsolat? A valódi kapcsolat félelem nélküli közösséget jelent, amelyben kellőképpen szabadok vagyunk ahhoz, hogy megértsük egymást, és közvetlen módon kommunikáljunk egymással. Ha két ember között valódi kapcsolat van, azaz közösségben élnek egymással, az óriási hatásokkal jár. Ilyenkor nem létezik elszigeteltség, nincs felelősség és kötelesség, csak szeretet van. A felelősség és kötelesség szavakat mindig az elszigetelten, falak mögött élő emberek hangoztatják. Aki szeret, az nem beszél ilyesmiről - egyszerűen csak szeret, és ezért megosztja másokkal az örömét, a bánatát, vagy akár a vagyonát is. Vajon elmondható ez általában a családokra? Nyilvánvalóan nem. Következésképp a család pusztán egy ürügy arra, hogy továbbvidd a neved, a hagyományaidat, hogy szexuális és pszichológiai értelemben megkapd, amire vágysz, azaz a család csupán az én folytonosságát szolgálja, és a halhatatlanság, az állandóság egy formájává vált. A családot ezenkívül használjuk még a kielégülés eszközeként is: a külső, üzleti, politikai vagy társadalmi életben kegyetlenül kihasználjuk embertársainkat, otthon pedig próbálunk kedvesek és nagylelkűek lenni. Ez abszurd! A világban szenvedünk, ezért otthon igyekszünk békére és kényelemre lelni, azaz kapcsolatainkat használjuk az öröm, a kielégülés eszközeként, ez pedig annyit tesz, hogy nem szeretjük, ha bármiféle zavart okoznak az életünkben. Azaz, akkor törekszünk kapcsolatokra, ha azokban kölcsönös kielégülésre lelünk; és ha ez nem következik be, változtatunk a kapcsolatainkon - elválunk, vagy együtt maradunk ugyan, de máshol keresünk örömöt, vagy egyik kapcsolatból a másikba vetjük magunkat, míg rá nem lelünk arra, amit keresünk, azaz kielégülésre és a biztonság, a kényelem érzésére. ha nem lelem örömömet valakiben, ha az adott személy nem okoz számomra kielégülést, holott én arra törekszem, akkor természetes, hogy konfliktusok lépnek fel közöttünk, hiszen mindketten egymás által vágyunk elérni a biztonságot, és ha ez a biztonság bizonytalanná válik, féltékenyek, erőszakosak és birtoklóak leszünk. Vagyis kapcsolataink folyton birtoklásba és ítélkezésbe torkollnak, mindig megjelennek bennük az "én" biztonságra, kényelemre és kielégülésre vonatkozó követelései, és ez természetesen nem azonos a szeretettel.
A kapcsolatok a megnyilatkozásról szólnak, azonban mivel nem akarunk megnyilatkozni, elrejtőzünk a biztonságban, így kapcsolataink elsekélyesednek, elveszítik a jelentőségüket és szépségüket. Valódi kapcsolatok csak a szeretetben létezhetnek, a szeretet azonban nem azonos a kielégülésre való törekvéssel. A szeretet csak akkor létezhet, ha önzetlenek vagyunk, és ha közösséget élünk meg, nem csupán a partnerünkkel, de a legmagasabb rendű entitással, a valóssággal is - ez pedig csakis akkor következhet be, ha megfeledkezünk az énünkről. Általában azonban nem a szeretet fontos a számunkra, hanem szeretetünk tárgya, a másik személy; a szeretet helyett az ember válik fontossá, akinek a szeretetünket adjuk... A szeretet az egyik legnehezebben megérthető dolog. Semmiféle intellektuális késztetés nem eredményezhet szeretetet, semmiféle módszer, eszköz vagy önfegyelem nem képes erre. A szeretet olyan létállapot, amelyben megszűnnek az én tevékenységei, ám ez nem következhet be azáltal, hogy pusztán elfojtjuk vagy megfegyelmezzük e tevékenységeket - vagy igyekszünk kitérni előlük. A tudatosság minden szintjén meg kell értenünk énünk tevékenységeit. Időről időre megéljük a szeretet pillanatait, amikor nincsenek bennünk gondolatok és indítékok, ám az ilyen pillanatok nagyon ritkák, ezért hát igyekszünk ragaszkodni hozzájuk, és így falat emelünk az élő valóság és a mindennapi lét közé.

(J. Krishnamurti: Végső szabadság)

Rövid és egyszerű leszek, mint ez a leveske... :)
Mint említettem, nagyon szeretem télen az almakompótot. Most is azt főztem, de már elég tottyadt volt az almácska. Így krémleves lett belőle.
Főztem egy almakompótot, csak most a kardamommagot és a grapefruitot kihagytam belőle, a többi ugyan az. És kicsit tovább főztem most. Jól lehűtöttem, a levéből vettem el pürésítés előtt, mert soknak találtam (megittam szörp gyanánt). Botmixerrel pürésítettem és némi tejszínt öntöttem hozzá. Voilá, ennyi a leves. Ja, jól behűtve az igazi. Tejszínhabbal és durvára vágott dióval tálaltam.
Aki szereti benne az "akadékot", főzzön bele mazsolát, de azt ne turmixolja össze, vegye ki pürésítés előtt. Valamint: megbolondítható valamilyen jóféle alkoholos itallal, egészen nyugodtan... Elbírja.
Isteni könnyű leveske lehet valamilyen forró-friss-fűszeres sülthusi előtt. És univerzális a dolog. Mert lehet enni desszertként is. :))

Krumplis pogácsa

Egy zen mester, Rinzai haldoklott, a halálos ágyán feküdt. Valaki megkérdezte tőle:
- Mester, az emberek meg fogják kérdezni a távozásod után, mi volt a tanításod lényege? Sok dolgot mondtál, sok dologról beszéltél, nehéz lesz összesűrítenünk. Mielőtt elmész, kérlek sűrítsd össze te magad, egy mondatba, s mi majd gondosan megőrizzük.
A haldokló mester kinyitotta szemét, eleresztett egy hatalmas kiáltást, egy oroszlánüvöltést. Alig akarták elhinni, hogy ebben a haldokló öregemberben ennyi energia lehet. Nem számítottak rá. Rinzai viselkedését nem lehetett kiszámítani, mindig is ilyen volt, de még egy ilyen kiszámíthatatlan embertől sem várták, hogy utolsó pillanatban ilyen oroszlánüvöltésre legyen képes. És ahogy mindannyian döbbenten nézték - persze leállt az elméjük - Rinzai azt mondta:
- Ez az!
Majd lehunyta szemét és meghalt.
Ez az...
Ez a pillanat, ez a csendes pillanat, ez a gondolatoktól nem fertőzött pillanat, ez a csend, mely körülölelte a meglepődést, ez az utolsó oroszlánüvöltés a halál torkában - ez az.

Igen. Az irány ennek a pillanatnak a megéléséből születik. Ebben rejlik a szépség.
Légy éber, mindig meglepő, kiszámíthatatlan, lüktessen benned az élet, az ismeretlen. Nincs térkép, merre indulj. A pillanat csak a felfedezés nagy szenvedélyével ajándékozhat meg.
Az az ember, aki bízik, akit izgalom borzongat még a halál kapujában is, az képes az oroszlánüvöltésre. Még haldokolva is - mert tudja, hogy semmi sem hal meg -, még a halál pillanatában is ezt mondja: ez az!
Mert minden egyes pillanat: ez az! Lehet élet, lehet halál; lehet siker, lehet kudarc; lehet boldogság, lehet boldogtalanság.

Minden egyes pillanat... ez az.

(Osho: Intuíció)

Hát a krumplis pogácsa receptjével bajban vagyok, mert sosem mérem ki a hozzávalókat. Általában akkor készítem, ha van maradék főtt burgonya. Nagyon finom például székelykáposztához, vagy egyszerű vacsoraételnek kefírrel vagy teával. Vagy almával. Én almával szeretem a legjobban.
Megpróbálom összeszedni a hozzávalókat:
kb. 3 nagyobb krumpli főve és összetörve,
35-40 dkg liszt,
2 meglehetős kanál zsír vagy vaj vagy margarin,
1 teáskanál só,
2 dkg élesztő,
1 tojás,
1 kiskanál kristálycukor,
és annyi kefír vagy joghurt (vagy tejföl), amennyivel dagasztható tésztát tudunk készíteni (kb. 4 dl).

Az élesztőt nagyon kevés langyos vízben a cukorral simára kevertem. A lisztet egy tálba szitáltam, összekevertem a tört krumplival, a sóval és hozzáadtam a felolvasztott zsiradékot is, valamint az élesztőt és a kefírt. Összedolgoztam, míg elvált a kezemtől és az edény falától a tészta. Beliszteztem, egy tiszta nylonzacsit húztam a tálra és hagytam kelni. Mikor megkelt duplájára, deszkára borítottam, újra átgyúrtam kicsit, hagytam pihenni 20 percet, aztán kinyújtottam kb. centi vastagra. A tetejét késsel berácsoztam és kiszagattam. Zsírozott tepsibe tettem és a tetejüket megkentem a felvert tojással. Hagytam sütés előtt ismét 20 percet állni őket, majd előmelegített forró sütőben megsütöttem. Ezek most kicsit lapik lettek, mert elfelejtkeztem a tésztáról, és kicsit túlkelt, nagyon lágy lett a tészta. De így is jó volt. :)