2010. június 10., csütörtök

Uborkaleves jéghidegen

A sivatagon keresztül lovagló cowboy belebotlott egy indiánba, amint az, az úton feküdt, fejét és fülét a földhöz tapasztva.
– Mizujs, főnök? – kérdezte a cowboy.
 – Nagy sápadt arcú, vörös hajjal, vezet sötétzöld Mercedest, benne németjuhász kutya, és a rendszámtábla SDT 965, nyugatra tart.
– A mindenit, főnök, azt akarod mondani, hogy te mindezt a föld hallgatásából tudod?
– Nem a földet hallgatom. Az, az őrült keresztülhajtott rajtam.

(A. de Mello) 



Állítom, hogy a nyár leggyorsabb és legfinomabb levesei közé tartozik. Aki egyszer kóstolta, utána a rabja lesz... És kánikulában hetente többször is el fogja készíteni ezt a nagyszerű levest.
(Csak hogy később ne mondjátok hogy nem szóltam, hogy erős függőséget okoz!)

Hozzávalók 4 főre:
2 nagydobozos natúr joghurt,
30 cm-es darab kígyóuborka,
1 csapott teáskanál só (kb.),
1 gerezd citrom leve,
pár szál kapor,
pár szál menta,
1 gerezd fokhagyma,
jégkockák.
A díszítéshez:
apróra kockázott uborka, paradicsom,
menta és kaporlevelek,
esetleg extraszűz olívaolaj.

Az uborkát meghámoztam, majd szeletelve a turmixgépbe tettem a többi hozzávalóval együtt. A mentát leveleire csipkedtem, a kaprot csak nagyobb darabokra téptem. A robotgépben alaposan elturmixoltam.
Tálaláskor a tálkákba vagy poharakba jégkockákat tettem, erre öntöttem az uborkalevest.
A tetejét megszórhatjuk kis paradicsom- és uborkakockákkal, vagy meglocsolhatjuk egy kevés olívaolajjal is. De egyszerűen megihatjuk csak úgy is, mindenféle flinc-flanc nélkül is. Valami fergetegesen üdíző és jó! :)
(Nem beszélve arról, hogy roppant diétás és egészséges is: tisztítja és lúgosítja a szervezetet, vízhajtó, bőrtisztító, hajerősítő, gyulladáscsökkentő.)

2010. május 25., kedd

Vörösboros sertésmáj

.



Nem is májat akartam ma főzni... de olyan szép friss volt, és olyan régen került asztalra - nem hagyhattam ott a hentesnél.
Fuzionáltattam a tegnap estéről maradt pizzaszósszal, a végeredmény nagyon fincsi lett...

Hozzávalók 4 főre:
1 kg sertésmáj,
5-6 szál újhagyma zölddel együtt,
8 gerezd fokhagyma (ez is lehet újfokhagyma 2-3 szál),
5 dkg füstölt szalonna,
1/2 evőkanál sűrített paradicsom,
1 teáskanál bazsalikom,
1 teáskanál szurokfű (oregano),
1/2 mokkáskanál őrölt rozmaring (vagy egy 10 cm-es friss ágacska),
frissen őrölt bors,
1 teáskanálnyi frissen összezúzott koriandermag,
só,
liszt,
1 csapott teáskanál kristálycukor,
2 dl száraz vörösbor,
6 dkg vaj,
1 teáskanál olívaolaj.

A májat vékony csíkokra szeltem, az újhagymát karikákra, a fokhagymát apró kockákra. A vajon üvegesre pároltam a kétféle hagymát, majd a májcsíkokat beliszteztem és forróbbra téve a serpenyőt átsütöttem a szalonnadarabkákkal úgy, hogy borsoztam is. Hozzáadtam a pizzaszószt (sűrített paradicsomot, bazsalikomot, oreganot, rozmaringot, cukrot), majd felöntöttem a borral és némi vízzel és összeforraltam. Fedőt tettem rá és kis lángon sütöttem nem több, mint 10-15 percig.
Tálaláskor megszórtam sóval.
Jó sűrű és nagyon ízletes szaftja volt, a máj pedig omlós puha volt benne.
 
Tipp: Nem szabad a sertésmájat sokáig párolni, mert akkor keményedik be. A titok a pont eltalált rövid párolási idő.
Rizzsel, főtt krumplival, csupasz nudlival, kuszkusszal, bulgurral vagy puliszkával (kukoricamálé) is köríthetjük. De akár tarhonyával is el tudom képzelni, vagy még jó kis zsömlegombócokkal is. Ha ez legutóbbi körítést választjuk, akár kevés tejfölt vagy tejszínt is adhatunk a raguhoz a végén.

Citromszörp

.

Hűvös,
Tiszta tekinteted
Az igazságosé.

Szakavatott vagy
És hozzáértő,
Nyugodt,
Tiszta és
Tökéletes.
Anyád szerint zseniális.

Ismered a válaszokat,
Tudod, mi az ábra.
Független vagy,
Mentes a ragaszkodásoktól.

Nyerőnek
Tartod magad.

Ram Tzu tudja:

Addig játszol,
Amíg a dolgok zűrössé nem válnak.

A felfordulást pedig nem szereted.


.......


Ram Tzu szeret téged,
S te semmit sem tettél azért,
Hogy ezt kiérdemeld.

Most azt várod,
Hogy Ram Tzu helyeseljen.

De nincs több szerencséd.



(Ram Tzu: Úttalan utakon - Spirituális "haladóknak")






Van az étkezőasztalomon egy nagy faragott fa tál. Mindig tele van citrommal. Most valamiért nem fogyott annyira, fel kellett használnom őket. Szörpöt készítettem belőlük.
A citromszörpben az a jó, hogy bármikor megcsinálhatjuk, mert egész évben hozzá lehet jutni e pazar mediterrán gyümölcshöz. És nem kell tartósítani sem, mert mindig annyit készíthetünk, amennyi rövid idő alatt elfogy - nincs vele semmi nagy munka. Csak kifacsarjuk a citromok levét, átszűrjük és elkeverjük cukorral. Vagy mézzel. A jól megmosott citromok héjából vékonyan vághatunk is a fehér rész nélkül, és az is belekerülhet - ebben a részben van a gyümölcs utánozhatatlan illóolaja.
Készíthetjük nyersen is, vagy akár felforralva. Ha nagyon tömény szörpöt akarunk, akkor csak a citromok levét keverjük ki cukorral, akár hidegen, akár felforralva szirupnak.
Én most vízzel higítottam. Hét citrom levéhez adtam 1/2 liter vizet és 1/2 kg cukrot. Valamint vágtam bele citromhéjdarabokat is és fel is forraltam. De tényleg nem kell még főzni sem. Akinek van otthon igazi! citrom illóolaja 2 cseppet tehet egy ekkora adaghoz, az illat fokozásáért. Nem szabad többet, mert az illóolajokat tilos belsőleg használni, mert nagyon marnak, erős szerek. Hűtőszekrényben tároljuk, míg el nem fogy.
Ha nem marad sok citrom a nyakunkon, akkor limonádét érdemes készíteni, mert a frissen facsart citromlében van a C vitamin. Minél többet áll, annál többet veszít a vitamintartalmából.
A szörp viszont - úgy vettem észre - kitűnő vízhajtószer.





Citrom illóolaj: baktériumölő (15 perc alatt elpusztítja a Meningococcust, 2 óra alatt a Pneumococcust, néhány óra alatt a Streptococcust), élénkítő, erősítő (a szimpatikus idegrendszert is erősítiÖ, lázcsillapító, szív- és érfalerősítő, vérnyomás-szabályozó, nyugtató, epehajtó, szabályozza a hasnyálmirigy működését, sebgyógyító, viszketéscsillapító, hangya és molyűző, masszázshoz narancsbőr ellen kiváló.
A citrom mint gyümölcs: kitűnő méregtelenítő, tisztító szer, zsíroldó - fogyókúráknál jól beválik. Lúgosítja a szervezetet. Hideg vízzel hűsítő hatású, forró vízzel izzasztószer. A citromlé higítottan is elpusztítja akolera, a diftéria és a tífuszbaktériumokat is.

Citrom-tisztítókúra:

A súlyfeleslegtől megszabadító különféle kúrák közül, az egyik legnépszerűbb a limonádés módszer.
Az elképzelés szerint, amennyiben a citrom levét megfelelő arányban csípős paprikával, vízzel és mézzel összekeverjük, szervezetünk a tisztításához és az egyensúly fenntartásához szükséges vitamin és ásványi anyaghoz egyaránt hozzájut.
A méz cukrot, ásványi anyagot, B1, B2, B6, A és C vitamint, aminosavat, kalciumot, vasat, magnéziumot is tartalmaz. A csípős paprika pedig, még az aztékok idejében arról vált híressé, hogy méregteleníti a májat, szabályozza a koleszterinszintet és serkenti az anyagcserét. Ezen kívül A, B, C vitamint, kalciumot és káliumot tartalmaz. A citromléről pedig köztudott, hogy erősíti az immunrendszert, növeli az energiaszintet, erősíti a szívet, a vesét és nem utolsó sorban serkenti az agyműködést.
Az egyetlen gond, hogy a jobb látás, tisztább bőr, erősebb immunrendszer, több energia és az erősebb idegrendszer eléréséhez, ezt a kúrát legalább 7 napig ajánlott betartani. Valójában ez azt jelenti, hogy legkevesebb 7, de legalább 10 napig a fentiekben említett italkeveréket szabad fogyasztani. Bizonyára sokakban felmerül a kérdés, hogy mindössze a limonádés keverékkel „túlélhet-e” egy hetet? Elméletileg igen, mivel ez az ital minden olyan alapvető tápanyagot tartalmaz, mely a szervezet számára nélkülözhetetlen.

(Forrás innen.)

2010. május 24., hétfő

Magyaros karfiolleves

Ez egy igazi magyaros leves. Készíthetjük így natúran is, de tejföllel is gazdagíthatjuk. Ízletes, könnyű, gazdag és finom.

Hozzávalók 4 főre:

1 kisebb fej karfiol,
6 szem kisebb újkrumpli vagy 2 nagyobb krumpli,
3 szál újhagyma zölddel együtt vagy 1 nagy fej vöröshagyma,
1 gerezd fokhagyma,
1 dl tarhonya,
zöldség vagy húsalaplé vagy 2 liter víz és 2 db leveskocka,
só,
1 mokkáskanál kristálycukor,
1 mokkáskanál 10%-os ecet,
4 evőkanál olaj,
1 csapott evőkanál liszt,
1 púpos teáskanál pirospaprika,
1/2 paprika,
1 kicsi paradicsom (vagy 1 tk. sűrített paradicsom),
friss fűszercsokor: zeller, petrezselyem, tárkony és lestyánlevelek.
 
Nagyon egyszerű, sorban mindent beleteszünk a fazékba. Először 2 evőkanál olajon üvegesre pároljuk a karikákra vágott újhagymát és a félbevágott fokhagymagerezdet, majd megpirítjuk a tarhonyát is. (Tényleg pirítsuk meg, jó barnásra. Külön ízt fog adni a leveshez.) Fölengedjük zöldségerőlevessel (vagy vízzel és teszünk bele 2 leveskockát), sózzuk még ha kell, pici cukrot is teszünk bele, valamint az apró rózsákra szedett karfiolt, illetve a félbe vágott paradicsomot és a darabka paprikát is beletesszük, és a hosszában negyedbe vágott újkrumplit is, illetve az apróra vágott zöldfűszereket is.
Míg fő, készítünk 2 evőkanál olajból és 1 csapott evőkanál lisztből egy világos rántást. A végén, mikor már levettük a tűzről, hozzákeverjük a pirospaprikát is és kevés hideg vízzel simára keverjük. A leves levéből is keverünk a rántáshoz egy merőkanállal, majd az egészet a leveshez adjuk, s kevergetjük finoman, míg újra felforr a leves. Forraljuk még 5 percig. Végül egy mokkáskanál ecetet is keverünk hozzá. 

Aki szereti a tejfölös leveseket, az 1 dl sűrű tejfölt is keverhet a leveshez a végén - persze úgy, hogy először kevés forró leveslével elkeveri a tejföl, majd apránként higítja a habarást, végül a leveshez keveri.