2009. február 23., hétfő

Fish and chips - mediterrán módra




,A  túlságosan tiszta vízben nincsen hal."

                                                                                                                        (Caj Ken-tan)


Volt egy kibontott fél doboznyi hámozott paradicsomom a hűtőben, el kellett használni. Ez a recept azt hiszem, talán göröghonból való. Igazi mediterrán íze van.

Hozzávalók így télen 4 főre:
1 doboz hámozott paradicsomkonzerv,
12-14 db közepes burgonya,
2 közepes fej vöröshagyma,
1/2 citrom,
1 teáskanál szárított oregano,
só,
frissen őrölt bors,
1 csapott teáskanálnyi kristálycukor,
3-4 evőkanálnyi olívaolaj.

A burgonyákat alapos mosás után hajában előfőztem, fölforrással együtt úgy fél órát. Aztán hidegvízfürdőbe tettem, hogy kicsit lehűljön, majd megtisztítottam és vékony karikákra vágtam egy nagy tálba. A hagymát is negyedkarikákra vágtam, a citromot pedig alaposan megmostam és a felét karikáztam, aztán a gerezdek mentén kis darabokra vágtam, bele a tálba. A paradicsomokat is apróra vágtam, a levébe belekevertem a cukrot, és azt is a burgonyához adtam. Nyáron véleményem szerint nem kell bele cukor, mert az édes kerti paradicsom nem annyira fanyar, mint a konzerv. Az egészet sóztam, borsoztam, oreganót és olívaolajat csurgattam hozzá. (Nyáron természetesen ha van friss oreganónk, azzal készítsük.) Mindezt jól összekevertem, és egy jénai tálba tettem. Egy fél deci vizet is öntöttem alá, majd fóliával letakarva előmelegített sütőbe tettem, nagy lángra. Fél órát hagytam a gőzben, aztán levettem a takarót róla, és hagytam hogy kicsit megpiruljon.
Sózott, lisztbe forgatott halat sütöttem hozzá.

Figyelem! Aki nem rajong a kesernyés ízért, az hámozza meg a citromot úgy, hogy a fehér részt teljesen vágja le. Én szeretem, úgyhogy héjastul használom mindig a citromot.

2 megjegyzés:

Éva írta...

Na de hol a hal???

duende írta...

:) Ott van: lisztbe forgatott halat sütöttem hozzá. Mert hogy ez fish& chips, vagyis ropogósra sütött hal dukál mellé. :)