2010. március 2., kedd

Sült banán a la' Mexikó

.

Mielőtt a dédnagyanyám akár csak megnyikkanhatott volna, Tita, koraszülöttként, már világra is jött, a konyhaasztalon, a tűzhelyen rotyogó zöldségleves, a kakukkfű, a babér, a koriander, a forralt tej, a fokhagyma, és természetesen a vöröshagyma szaga közepette. Mint nyilván sejtik, a szokásos fenékre verésre nem volt semmi szükség, mivel Tita már sírva jött a világra, talán mert tudta, hogy a csillagokban jó előre megíratott: megtagadtatik tőle a házasság öröme. Nacha úgy mesélte, hogy Titát a szó szoros értelmében a könnyáradat csusszantotta ki ebbe a világba, mely elöntötte az asztalt, meg még a konyha padlóját is.
Aznap délután, amikor az ijedtség már elmúlt, a víz pedig, hála a napsugaraknak, elpárolgott, Nacha összesöpörte a könnyeknek a padlót borító vörös kőlapokon lerakódott üledékét. Egy ötkilós zsákot töltöttek meg ezzel a sóval, s jó ideig használták a főzéshez. E szokatlan születési körülmények eleve úgy szabták meg Tita élete folyását, hogy valami határtalan vonzalmat érezzen a konyha iránt, s hogy élete nagy részét benne töltse, úgyszólván születésétől fogva, mert épp csak két napos volt, mikor apja, vagyis az én dédnagyapám, szívrohamban meghalt. Elena mamának a megrázkódtatástól elapadt a teje. Mivelhogy azokban az időkben még nem volt tejpor, sem semmi efféle, dadát pedig se égen, se földön nem tudtak szerezni, komoly bajban voltak, hogyan csillapítsák a kislány éhségét. Nacha, aki a világon mindent, de mindent tudott, ami csak a konyhával kapcsolatos - és még sok egyebet is, ami most nem tartozik ide -, ajánlkozott, hogy ő majd gondoskodik Tita táplálásáról. Úgy érezte, ő a legalkalmasabb személy, hogy "megformálja a gyomrát annak az ártatlan kis jószágnak", noha soha nem volt férjnél, és soha nem volt gyereke. Írni-olvasni nem tudott, hanem a konyhai tudományban, abban olyan járatos volt, mint senki más.
Így aztán, ettől a naptól kezdve Tita kiköltözött a konyhába, s tejes kukoricaliszten meg teákon, kicsattanóan egészséges kislánnyá cseperedett. Csakis ezzel magyarázható, hogy valamiféle hatodik érzéke fejlődött ki mindennel kapcsolatban, ami ennivaló.

(Laura Esquivel: Szeress Mexikóban - Regény, havi folytatásokban, szerelemmel, finomságokkal, házipatikával...)




Valamelyik nap ebédhez almakarikákat akartam sütni bundában. Aztán ránéztem a gyümölcsöstálra és megállapítottam, hogy a banánokat sürgősen meg kell enni. Úgyhogy ez a recept a fent említettnek egy továbbgondolt változata. Nekem Mexikót idézi - bár még sajnos soha nem jártam ott...

Hozzávalók:
személyenként 1 banán,
egérketészta 2/3 kukoricalisztből 1/3 normál lisztből (nem kell sok belőle és persze sem narancshéj, sem mazsola nem kell bele),
natúr kukoricapehely,
bő olaj a sütéshez,
csokoládé,
némi őrölt fahéj,
pici porcukor a díszítéshez.

A banánokat félbe, majd hosszában is ketté vágtam. Az egérketésztába beleforgattam őket és valahogy ráimádkoztam a kukoricapelyhet. :)) Bele is keverhetjük az egérketésztába, talán úgy könnyebben megmarad rajta.





Forró olajban kisütöttem és azon forrón olvasztott, fahéjas csokoládéval meglocsoltam.
Nagyon finom. Mondhatnám abbahagyhatatlan. Szenvedéllyé tud válni. A banán krémes benne, a kukoricapelyhek pedig eszméletlenül roppannak rajta... És a csokoládé hozzá...


12 megjegyzés:

Chef Viki írta...

Nagyon szeretem azt a könyvet s a belőle készült filmet is!

Na jó... Antoniot is :-)

Ginger írta...

Szia!
Örülök ennek a receptnek, mert banánból olyan nehéz desszertet kitalálni. Én a jól bevált banánkenyeret szoktam csinálni, és az angol karamellás Banoffee Pie-t.

Wise Lady írta...

Ez a desszert nekem is tetszik.

Ági, aki főz írta...

Hú, ez a szöveg mennyire jó! Imádom! Ilyenkor mindig arra gondolok, bárcsak én írnék így!

A banános cucc is nagyon szimpi! Jó lehet az ízek összhangja.

Raindrop írta...

Óóóóóó, mexikó, mexikó! (densz)

Szióka Duende!
Viszek egy kis banánt! :)
Annyira elképesztően szép, hogy nem is egyet! Egy egész tányérral!
Gyönyörű fotók, szuper bejegyzés!

Ildinyó írta...

Jujjjj, ez nagyon nagyon tetszik!!! Kipróbálom majd én is!
És hát... óóó Mexikó! Na igen. Oda én is nagyon szívesen elmennék! Én csak sárgultam, mert a nővéremék ott voltak nászúton...hmmmmmmm... Gyönyörűűűű! Tetszik a bevezető történet is!!

Padparadsa írta...

Banános egy csoda, Mexikó varázslatos, az idézet fantasztikus, Banderas hmmm... - ez maga a Mennyország?! Jobbra, balra, vagy egyenesen előre? ;))

baba_ írta...

De jó, hogy mondod, már el is felejtettem, hogy ezt a könyvet el akartam olvasni :DD (Kiszorította a listáról a többi olvasnivaló :) )
Na ezért maradjanak az idézetek! ;)

ágota írta...

Nagyon finom tud így lenni a banán, jóformán csak sülten eresztem az asztalunkra. A film a jó helyszínek ellenére sok(k) volt számomra.

duende írta...

Viki, én is! De a filmet égen-földön nem lelem...

Ginger: Nagyon szívesen - mit nem hoz ki az emberből a sürgősség... :)
Van egy jó kis banánhab-receptem is, majd valamikor azt is megcsinálom!

Whise Lady: örülök! :)

Ági: Én is! :) Szerintem tudsz Te így írni!
Nagyon finom volt, nekem nagyon ízlett!

Raindrop: köszi! :) Remélem, ízlett! :))

Ildinyó, ne is modd... álmaim országa. Eléldegélnék ott egy hasiendán szívesen!

Padparadsa: :)) Mindegy merre indulunk, a mennyország minden irányból megtalálható! :)

Baba: köszi és szívesen! :)

Olzka, a banánt mindenhogy imádom: sülten, turmixnak, sütiben, mindegy. :))
A film? Nekem tetszett. A regény is, film is kicsit sok - de szándékosan ilyen. Túlzó. Szerettem.

L.Krisztina írta...

Azt, hogy szeretek itt lenni, még akkor is ha nem mindig írok most ezzel a díjjal szeretném megköszönni !

duende írta...

Köszönöm szépen Kriszti! :)