2012. május 26., szombat

Epres malpura



Egyik elsős tanítványom az iskolaudvaron eldobott egy kavicsot, és majdnem eltalált vele (szerencsére engem). Szigorú arccal kérdőre vontam, hogy tudja-e miért nem szabad kaviccsal dobálózni, erre ő elkámpicsorodott, és azt mondta:
- De Kati néni, az egy szív alakú kő volt!

😍 😌
 Már három éves volt a kisfiunk, mikor megtartottuk az esküvőt a férjemmel. Felpróbáltam a menyasszonyi ruhát és kisétáltam a nappaliba a tükörhöz, ahol a kisfiam játszott éppen, mire tágra nyílt szemekkel és döbbent hangon megszólalt:
- Anya, te tündér lettél?

 😇
 A kórházudvaron járva, a szülészet mellett halad el éppen anya és fia,
mikor a kicsi jól informáltan megkérdezi:
- Itt születtem a múltkor. Emlékszel rá, anya?

 😷
 Az ovis gondterhelten ücsörög a sarokban. Miután nem vesznek róla
tudomást meg is szólal:
- Csak növök, csak növök, de sosem leszek már iskolás?

 😔
 Kisfiam egyházi oviba jár. Nagyon eleven gyerek, egyszer még a
türelmes dadus nénit is felbosszantotta.
- Hogy fogsz így a mennyországba kerülni?
Nagycsoportos kisfiam kijelentette:
- Majd ki- be rohangálok, csapkodom a kaput, és Szent Péter ki fog
kiabálni, mint anya ha mérges, hogy gyere be fiam, mert úgy megruházlak, hogy több füled lesz , mint fogad.

 😈
 Keresztfiam három éves. Délután a játszótéren egy idős asszony megkérdezte tőle:
  - Mi leszel, ha nagy leszel?
Így felelt: - Boldog!
Szerintem ez a legtutibb válasz.

(gyerekszájak)




Azt hiszem, ma az anyukák kedvence leszek. No meg a kispöttyöké is. Mert ez egy imádnivaló, isteni, gyümölcsös villámdesszert. Gyereknapra ajánlom. :)
Már régóta készítem, de valahogy mindig azonnal eltűnik... Nem. Nem az UFOk. Csak a hűtő-konyhapult-tűzhely bermudaháromszöge.
Előre figyelmeztetek minden kedves mamát, hogy a kis fánkocskák sütésének idejére valamivel foglalják le csemetéiket, lehetőleg nem a konyhában végzendő teendővel vagy játékkal. Illetve a joghurt összeállításának munkálataira is vonatkozik ez, mert akkor meg az eprek tűnhetnek el pillanatok alatt a kis pocakokban. E desszertnek tehát sokszoros esélye van az el nem készülésre, mert vagy a fánkocskák illannak el mire összeraknánk, vagy az eper, vagy az epres joghurt. Tapasztalat. :)


 


Egyébként Vegavarázs receptje, amiért sokszorosan hálás vagyok, mert az egyik kedvencemmé vált így nyáridőben, gyümölcsszezonban. Az indiai konyha újabb remeke. És annyira egyszerű elkészíteni, hogy csak na. Ám finomsága fordítottan arányos az elkészítés nehézségével és gyorsaságával.
És ami még most eszembe jutott: A kihűlt olajat amiben sütöttük, szűrjük le, s aztán kiválóan felhasználható lángos sütéséhez is. Elvégre nyár van, szezon. És azt hiszem, egy finom lángosért is hálás lesz az egész család apraja-nagyja. :)

Hozzávalók 4 főre:
20 dkg fehér liszt,
8 dkg cukor,
1 csipet só,
1/2 kávéskanál sütőpor,
1,5-2 dl tej,
bő olaj a sütéshez.
A gyümölcsös joghurthoz:
2 nagydobozos natúr joghurt,
25-30 dkg eper,
porcukor ízlés és gyümölcsédesség szerint,
1 csipet só.

A lisztet elkeverjük a csipet sóval, a cukorral, sütőporral, majd lassanként adagolva hozzá a tejet (így nem lesz csomós), egy sűrű palacsintatésztát keverünk. Hagyjuk negyed óráig állni, hogy a sütőpor dolgozhasson benne.
Közben elkészítjük a gyümölcsös joghurtot is: az epreket megmossuk, letisztítjuk a zöld leveleit és négybe vágjuk. Adunk hozzá porcukrot, és villával jól elkeverjük, kissé össze is nyomiszkoljuk, hogy levet is tudjon engedni. Állni hagyjuk, míg kisütjük a kis fánkokat.
Egy kislábosban bő olajat melegítünk (legalább 3 cm magas legyen az olaj), mikor elérte sütési hőfokot, teáskanálnyi kis halmokat cseppentünk. Akkor jó az olaj hőmérséklete, ha próbaképpen egy cseppnyi tésztát beleengedünk, és az lemegy az aljára, de egyből fel is rúgja magát, és gyöngyözve-táncolva sülni kezd. A kis fánkocskákat tehát kisütjük, a hőfokot tartjuk - ez közepes lángot jelent, így nem is sülnek túl gyorsan, de lassan sem a tésztagombóckák. A sütés felénél meg is forgatjuk őket, hogy mindkét felük megsüljön. Papírtörlőre kiszedjük.




Mikor mind készen van, hagyjuk kihűlni őket. Közben a joghurtot összekeverjük a cukros gyümölccsel, egy csipet sót is adunk hozzá.
Tálaláskor minden pohárba teszünk 4-5 darab fánkot, s ráöntjük az epres joghurtot.

12 megjegyzés:

N.D. írta...

sóhaaaj! No ebbe a bermuda háromszögbe én is szívesen bekerülnék...
holnap én is epres finomságot fogok készíteni.

Éva írta...

Nagyon tetszettek a szellemes mondások! Igazi gyerekszáj!
A poharas édességednek csodás lehet az íze. Nagyon guszta!

duende írta...

N.D.: :)) Már jártál ott, eltűntél, de bármikor felbukkanhatsz újra. :)
Kíváncsian várom! :)

Kedves Éva, nagyon köszönöm. :) Egyszerű, de finom kis finomság, valóban.
Ugye? Imádom a gyerekszájat. :)

Tálaló írta...

Az én apróságom még csak "japánul"beszél,és azt hiszem addig jó nekünk:))

Nagyon finom lehet.Szegeden vagyunk,itt nincs mérlegem,meg eper is csak pár szem van.Így jól jönne ha tudnál nekem egy pohárral elém varázsolni:))Aztán majd otthon én is megcsinálom:))

duende írta...

:)) Akkor a csöppöd igazolja a magyar-japán rokonságot! :)

Varázsolni? Hm... Majd igyekszem. ha sikerül, reggelre lesz egy kehely a hűtődben. :) Ha nem... hát akkor még gyakorolnom kell a varázstudományt. Mindenesetre beíratkozom Harry Potterhez, vagy a Roxfortba... :)

Tálaló írta...

Csak sejtem,hogy japán,merthogy nem európai az biztos:))

Nem volt reggel a hűtőben,de a férjem előbb kelt és rendkívül jókedvűnek tűnt mikor én felébredtem.Állította,hogy nem evett semmit...de szerintem eperillata volt.

duende írta...

:)))

Mági írta...

Olyan szépen írtál...:)

NYAMMM írta...

Úristen, nagyon guszta ez a poharas desszert!

Csibe írta...

Már ránézésre is vittem :) Köszi!

Anikó írta...

Milyen pofon egyszerű kis finomság, minek mindent túlbonyolítani, ha így is lehet:-))))

duende írta...

:) Köszi szépen Lányok, vigyétek-egyétek, isteni. :)