Szerintem most először készítettem életemben cukkiniből krémlevest. Általában csak bele szoktam kockázni levesekbe: zöldséglevesbe, krumplilé levesbe. Nem vagyok nagy krémleves rajongó, de időnként azért terítékre kerül, ha olyan másodikat főzök, ami elé illik.
Cukkiniből azt hiszem ezer és egyféleképpen lehet krémlevest csinálni, ez egy variáció a végtelenből - ma ilyen hangulatom volt. Főleg mert volt kibontva reszelt parmezán, amit már muszáj volt elhasználni, fehérbor úgyszintén, bazsalikom meg rengeteg van az ablakomban.
Négy főre mondom. Egy közepes fej vöröshagymát apróra kockázva megdinszteltem 1 evőkanál olívaolajon, mikor üvegessé vált, két nagy gerezd fokhagymát is belereszeltem a fazékba, pár pillanatig kevergettem, míg az illata felszállt, aztán ment rá kb. 4 cl száraz fehérbor, amivel főztem 1-2 percig, majd hozzátettem 2 darabokra vágott salátacukkinit (olyan 25 cm-esek lehettek), és felengedtem alaplével. (Víz, plusz leveskocka.) Ízesítettem két csipet cukorral, borssal, és egy ágnyi bazsalikomlevéllel. Míg puhára főtt, 3 dl 3,5%-os hideg tejet kikevertem 3 púposkás teáskanál étkezési keményítővel. A puhára főtt cukkinit botmixerrel pürésítettem, majd besűrítettem a hozzáadott keményítős tejjel.
Tálalásnál megszórtuk parmezánal, és pirított rozskenyérkockákkal.
Nagyon finom volt!
Tipp: húskedvelők tálalhatják úgy is, hogy pirítanak apróra-pörcösre -ropogósra jóféle tokaszalonnát, és azzal szórják meg a leves tetejét parmezán helyett, illetve a kisült szalonna zsírjával is kissé megcsepegtethetik a leves tetejét.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése