Fokhagymás sertésoldalas

"...A hittel az a gond, hogy olyasvalaminek az elfogadását jelenti, ami még nem lépett be az észlelés és felfogás mezejébe. A hit megfogalmazása az értelmen keresztül működik: azon energia révén, ami kivetítés és ragaszkodás fenntartásával tör be a megélt helyzetekbe - ez pedig szenv(edély). A Dzogcsenben nincs helye hívőknek. Az ember vagy érti, vagy nem. Lehetséges egy átmeneti idő, miközben a megérzést is felhasználva rájön, ám ha egy idő után még mindig nem érti, akkor nincs értelme tovább várnia. A teljességben veszünk menedéket, ami meghaladja a hitet vagy hitetlenséget. Nem hiszünk - tudunk. "

(Keith Dowman)

Jövő héten festetünk. Már pakolódásban vagyunk, ezért tegnap főztem előre. Ma már nem lesz időm rá.
Bár a zöldséges ételeket jobban szeretem, két húsételt készítettem. Mert a zöldséges étkek csak frissen jók, nem melegíthetők és nem tarthatók el több napig sajnos. Így hát fokhagymás sertésoldalas és pörkölt van a hűtőben. A pörkölt melegíthető, az oldalas hidegen is kitűnő paprikával, paradicsommal, kenyérrel. Sok zsírban sütöttem, hogy zsíros kenyeret is tudjunk enni. És hát a sülthús zsír fenségesen finom tud lenni. Ezerszer inkább eszem egy sima kis zsíros kenyeret, mint bármilyen bolti felvágottat.

Ha sertéshús, akkor oldalas. A kedvencem.
Az elkészítése végtelenül egyszerű. Az oldalast megmostam, jól besóztam. Tisztítottam 6-7 gerezd fokhagymát és szeletekre vágtam. Egy tepsibe jó sok zsírt tettem, rászórtam a fokhagymaszeletek felét, majd ráfektettem az oldalast. A tetejét nagyon kevés pirospaprikával is megszórtam és a maradék fokhagymagerezdeket is rátettem. Zsírt is tettem a hús tetejére. Alufóliával lefedtem a tepsit és feles lángon 2 és negyed órát sütöttem. A fóliát csak az utolsó 20 percre vettem le a tepsiről. Omlós-puha finomság lett a végeredmény.
Mikor kihűlt, egy tálba tettem a húsdarabokat és ráöntöttem a zsírját is.

Készíthető lábosban is. Ugyanez az eljárás - fedő alatt sütjük kislángon jó sokáig, sok zsírban.

Szilvás gombóc

Íme a Föld.
Sose lehet tudni, hogy hol van a fent és lent.
Íme az ember.
Nem lehet látni, de ott van a lényeg benn:

Van-e titka?
Van-e íze?
Van-e szíve, ami jó?
Van-e magja?
Van-e még egy?
Van-e húsa olvadozó?
Ember, mint a Föld olyan,
Gombócnak is lelke van!

Szilvásgombóc!
ó-ó-ó-ó!
Felszín édes hó...
Rajta aranyszínű morzsa!
Szilvásgombóc!
ó-ó-ó-ó,
Megkóstolható!

Benne van a kenyér, benne van a víz!
Benne van a tudás, benne van az íz!
Benne van az idő, benne van a só!
Benne van a válasz: embernek lenni jó!

jó, jó, jó,jó
Rajta hó, ami tűzforró,
jó, jó, jó jó
Olyan illatosan olvadó!
Jó, jó, jó, jó!
Ez egy jóízű kisbolygó!
Jó jó, jó, jó
Gomboóóc!
Szilvásgombóc!
ó-ó-ó-ó
Jaj, jaj, jaj de jó!

Szilvásgombóc!

                                    (Sztevanovity Dusán, Presser Gábor; A padlás)

Húsz év alatt megszámlálhatatlan vélemény, nyilatkozat született A padlásról. Ha kérdezték tőlem sikerének titkát, azt válaszoltam, nem tudom. Pedig gondoltam valamire, de nem mertem elmondani.
Ünnep van. Nem is akármilyen. Hadd fecsegjek egy kicsit, mintha a sokadik pohár után lennénk.

Idegenként érkeztünk ebbe az országba, apámat pár év múlva elvitte a politikai foglyokat gyűjtögető fekete autó. Körülöttem mindenki sírt, kesergett. Csak a nagymamám tartotta magát. Nem... Csak a nagymamám hite volt elég erős ahhoz, hogy megőrizze életerejét, humorát. Ő magyarázta nekem, hogy bármilyen gonosz és ostoba a világ ott kint, a jó itt van a falakon belül, a családban, a lelkünkben. És ez nagy erő, mert képes átlépni a sötétségen, és ott túl a felhőkön megtalálja a békét, elragadott szeretteinket. Tudom, Isten világáról beszélt, de nekem mesekönyveim manói, varázslói, törpéi és óriásai népesítették be ezt az elképzelt utazást. Később, az egyetemen tanultam a világmindenség fizikájáról, a végtelen űrről és a fekete lyukakról. Tudtam, hívő nagymamám és a tudomány világa összeér egymással. Csak kell egy hely, ahol átléphetünk az egyikből a másikba. Egy hely, ahol az embereket a barátság, a szeretet olyan erősen fűzi össze, hogy hiába dörömbölnek otthonunkon nagy fekete autók gazdái - akár börtönbe, akár a túlvilágra akarnak vinni valakit - sohasem szakíthatnak el bennünket egymástól.
A premier szünetében egy elismert dalszövegíró megkérdezte tőlem, mit akar, miről is szól ez a darab? Akkor csak zavartan mosolyogtam, arra gondolva, mi lesz ebből, ha még ő sem érti?! Húsz év múltán bevallom: A padlással csak azt szerettem volna elmondani, hogy a világból sohasem hiányzó T. Müllerek bármennyit pusztítanak, hazudnak, ármánykodnak; nem nyerhetnek. Addig nem, amíg vannak Mamókák, akár a valóságban, akár csak az emlékeinkben. Bármilyen fájdalmas volt elbúcsúzni a nagymamámtól, az édesapámtól, az összetartozás érzése, amit örökül rám hagytak, minden jó forrása az életemben. Ebből szeretne A padlás valamennyit továbbadni a közönségnek. Ha ez sikerült - nem vágytam többre.

(Sztevanovoty Dusán)

 

Azt hiszem, nincs ember, aki ne ismerné és szeretné. A magyar konyha nagy klasszikusa.

Az 1,2 kg lisztesebb, sütni való burgonyát (C jelzésű) hámozzuk, kockázzuk, enyhén sós vízben puhára főzzük. Közben 20 kisebb, közepesen érett szilvát hosszában az egyik felén késsel fölhasítunk, kiszedjük a magot belőlük. Majd jó sok fahéjjal elkevert kristálycukrot töltünk a magok helyére. A közben jó puhára főtt krumplit leszűrjük és alaposan áttörjük krumplinyomóval. Míg hűl a krumpli, 3 evőkanál olajon 15 dkg zsemlemorzsát enyhén megpirítunk egy közepes-kisebb lábosban. Ha már kezd színe lenni, le is vesszük a tűzről, és még 3 percig keverjük folyamatosan, mert a forró edény alja megégetné a morzsánkat. Ha kihűlt közben a burgonya, adunk hozzá 1 tojást, 1 csapott evőkanál búzadarát, 1 evőkanál olajat, sózzuk is kissé, és annyi lisztet szitálunk bele, amennyivel összeáll a tészta. Ez kb. olyan 25-30 dkg lesz. Épp csak túl legyen a ragacsos állapoton, akkor már formázható: nem ragad, de nem is lesz túllisztezve. Téglalap formára kinyújtjuk, és olyan 1/2 cm vastagra, és 5 cm-szer 5 cm-es kockákra vágjuk. Minden kocka közepébe kerül egy szilvaszem. A tésztát a szilvák köré alakítjuk gombóc formára, alaposan összedolgozva a széleket, hogy ne nyíljanak ki főzés közben. Míg gombócolunk, felteszünk egy nagy fazekat vízzel és egy csapott evőkanál sóval forrni. Ha felforrt, beletesszük a gombócokat, lapos fakanállal kissé és nagyon finoman alájuk nyúlunk, hogy ne ragadjanak a fazék aljára, aztán már nem bántjuk őket. Ha feljöttek a víz tetejére, még 4 percig főzzük, majd kiszedjük hármasával, négyesével a pirított morzsára, és körbegurígatjuk őket az edény füleit fogva és finoman. Így rájuk kerül a morzsa, de nem törnek és nem repednek ki. Egy szép és nagy tálba tesszük őket. Minden gombóccal így járunk el. Még egy dolog: a krumpli főzővizét egy másik edénybe szűrjük le, ne a mosogatóba. Kiváló levesalap, pl. suhantott leveshez. Így egykosszal a leves is megvan.

Pirított csirke vadászné módra (pollo alla cacciatora)

Ez egy kedvenc Planétás-receptem és ha jól tudom, valójában egy olasz recept. Már sokszor készítettem, de ilyenkor a legigazibb, mert van erdei gomba és nagyon ízletes kerti paradicsom is.
Nagyon finom étel. Viszont fotózhatatlan... :))

Hozzávalók:

1 csirke (vagy combok, szárnyak, máj kb. 1 kg),
1 nagy fej vöröshagyma,
1 gerezd fokhagyma,
20 dkg paradicsom (vagy egy olasz hámozott paradicsom konzerv),
20 dkg gomba,
1 csokor petrezselyemzöld,
1 csokor friss tárkony (vagy szárított) vagy zsálya vagy rozmaring,
1 dl száraz fehérbor,
frissen őrölt bors,
só,
liszt,
olaj vagy zsír.


Én most nem egész csirkét vettem, hanem felsőcombokat, szárnyakat és májat. Megtisztítottam a darabokat, aztán sóztam, borsoztam, lisztbe forgattam és 5 evőkanál olajon fedő alatt kislángon szép pirosra és teljesen megsütöttem. Míg sültek, addig előkészítettem a többi hozzávalót. A paradicsomokat forróvízbe dobtam és lehéjaztam. Az erdei gombát megtisztítottam és aprítottam. Én most vargányát és fekete tölcsérgombát használtam. A fekete tölcsérgomba a legfinomabb fűszergomba. Jó frissen is, de szárítva is.
A vöröshagymát és a lehéjazott paradicsomokat apró kockákra vágtam, a zöldfűszereket is aprítottam.
Mikor a csirke készen volt, kivettem őket a serpenyőből. A májakat csak most sütöttem át, épp csak 2-3 percig egy-egy oldalukon. Aztán a májdarabokat is eltávolítottam a serpenyőből. A visszamaradt zsiradékon megpirítottam a vöröshagymát és a vékony szeletekre vágott fokhagymát, majd a gombadarabokat is hozzátéve zsírjára pirítottam. Ezután tettem hozzá a kockázott paradicsomot, a zöldfűszereket és a fehérbort. Összeforraltam, aztán a csirkedarabokat visszatettem a finom raguba és fedő alatt még 5 percig főztem.
Ha túl kevés lenne a leve, vizet önthetünk hozzá még mielőtt beletesszük a húsdarabokat.
Párolt rizzsel írja a Planétás, de nem szeressük. Úgyhogy natúr nudlit készítettem köretnek. A friss fehérkenyér is igazán passzol a csirkéhez, vagy a polenta (puliszka) is szenzációs hozzá - s egy pohár az ételbe került borból illően lekíséri a falatot.

Tipp: ha nagyobb adagot készítünk, nem lesz elég nagy serpenyőnk hozzá. Ilyenkor süssük sütőben, tepsiben a csirkedarabokat. A többi megegyezik.

A pollo alla cacciatoria-nak számtalan variációja van. Készíthető csak fokhagymával is, gomba helyett olajbogyóval is. Ahogy mondani szokás: ahány ház, annyi cacciatoria.

Cukkinilepény fetával

Az egyik nagybátyámnak volt egy holdszámláló botja, a népünknél szokásos naptárféle, nem is akármilyen. Valamilyen különleges ágat használt erre a célra, és minden éjjel vágott rajta egy rovátkát, míg csak a hold „meg nem halt" - vagyis elfogyott. A pálca másik oldalára havonta került egy rovátka. Minden tavasszal új ágat kezdett. Így mindig pontosan tudtuk, mikor következik el valamelyik szertartásunk napja.

Időről időre nagyszüleim elvittek egy kis ünnepségre, le a völgybe. Nagyapa mindig vén vörös lovát lovagolta, amelyet minden törzsnél jól ismertek. Mindig rengeteg ennivalót vittünk, jutott belőle mindenkinek, volt ott squaw-kenyér, marhahús, az a fajta szárított hús, amit pápá-nak hívtunk, aztán a waszná-nak. vagy pemmikán-nak  nevezett, szárítás után porrá zúzott, majd bogyókkal és vesezsírral összepréselt hús. Hoztunk egy kanna kávét is, mezeimenta-teát, levest vagy más ilyesmit. A fűtaposó tánc vezetője mindig nagyapa volt. Gondosan készítette elő a tánchelyet. Csak az igazi harcosok vehettek részt a táncban - olyanok, mint Red Fish - Vörös Hal vagy Thin Elk - Sovány Szarvas -, akik a Custer-csatában harcoltak. Ahogy múltak az évek, a táncosok egyre öregebbek lettek, mind kevesebben voltak. Nagyapa is táncolt. Mindenki jól láthatta karján a hegeket, a fehér katonák ejtette sebek helyét. 

(Sánta Őz, sziú indián sámán)

Sajnos megjöttünk... Vége a balatoni nyárnak. Szívem szerint május közepén leköltöznék és szeptember végéig be sem tenném a lábam a városba... Majd egyszer, talán.

Egyetlen új ételt hoztam csak a babéros-citromos halon kívül - és még annak is adós vagyok a fotójával és az igazán pontos leírásával -, mégpedig a szintén Fahéj és Feta oldalán látott fetás cukkinifasírtot. Bár az enyém lepényke lett, mert spóroltam a liszttel. Hasonlít a prószára tulajdonképpen.

Nagyon-nagyon jóízű és finom. Szerintem a cukkiniből készült ételek egyik legjobbika. Van íze.... Mert ugye a tökfélék a' la nature nem dicsekedhetnek azzal, hogy különösebben ízletesek lennének. De nem is ezért szeretjük őket... hanem könnyűségük, nagy víztartalmuk miatt.

Akinek a kertjében sok tökféle terem, annak szívből ajánlom a frissen préselt töklét így nyáron. Akár almával, céklával keverve is. Kiválóan energetizál, nagyon egészséges. Én is szoktam inni ilyenkor friss zöldségleveket.

Hozzávalók (kb. 4 főre):

1 közepes-nagyobbacska cukkini,

1 közepes fej vöröshagyma,

1 gerezd fokhagyma,

só,

frissen őrölt bors,

1 nagy csokor petrezselyemzöld,

15 dkg feta sajt,

1 tojás,

annyi liszt, ami sűrűbb nokedlitészta-állagot ad.

A cukkinit meghámoztam (mert vastag volt a héja) és tökgyalun lereszeltem. A hagymát kis kockákra vágva hozzáadtam, a fokhagymát belereszeltem, a petrezselyemzöldet szintén aprítva tettem hozzá. Lehelletnyit sóztam és hagytam állni 20 percig, hogy levet engedhessen. Aztán kinyomkodtam, mert így sokkal kevesebb lisztet kell hozzá adni. Még egy kicsit sóztam, borsoztam, egy tojást hozzáütöttem és annyi liszttel amennyi összetartotta, elkevertem. A fetát csak a végén morzsoltam bele, hogy kis darabokban maradjon a tésztában.

Kevés olajon serpenyőben evőkanálnyi adagokban megsütöttem. Csinálhattam volna prósza-méretűre is, ami egy serpenyőnyi.

Paradicsomsalátával ajánlom akár így önmagában is. Ha kiadósabb étekre vágyunk a párolt rizs is kiváló melléje, vagy akár a dinsztelt burgonya. Vagy mindekettő. :)

Készíthetjük ugyanezt szalonnával is, pl. bacon-nel, mert az jó vékonyra van vágva. Szerintem nincs az a megrögzött zöccségellenző pasi a világon, aki így szalonnával el ne majszolná nagyon szívesen a söre vagy a fröccse mellé. Azért ettünk ám finomakat. Készítettem jó kapros tökfőzeléket egyben sült fasírttal, dolmadest, sült halat, pulykából füstös húst, sütöttünk szalonnát hagymával, készült egyszer pizza is - no és lecsó is. Ettünk szőlőt és fügét a kertből. Meg sárgadinnyét és őszibarackot is.

És persze, kóstoltunk sok finom helyi bort is.

És láttunk megint gyönyörűségeket... Például egész közelben repkedő sólymokat.

Vagy a holdat az égen. Láttátok már ennyire vörös-narancsnak a holdat?! Két éjjel is ilyen volt - és ami a képen sajnos nem látszik: a mérete is hatalmas volt. A Balaton szemközti hegyei mögül kelt fel. Mintha egy nagy vörös tányér lebegett volna az égen...

A fénye rávetült a tó felszínére, amitől sejtelmes narancsfényben izzott a víz. Hihetetlen látvány volt.

Sajnos, az én kis egyszerű gépemmel csak ennyire sikerült megörökíteni. Pedig az összes hegy és kráter is tisztán kivehető volt a holdon. Fantasztikus képeket készíthettem volna - ha lett volna mivel.

Azért a színe így is látszik.

Prósza nyáriasan

Ha azt szeretnéd, hogy a valóság különbözzön attól, ami van, az olyan, mintha elkezdenél egy macskát ugatni tanítani. Próbálkozhatsz és próbálkozhatsz, és a végén a macska fel fog nézni rád és azt mondja, "miau".

(Byron Katie)

A prósza nálunk nagy kedvenc, biztosan eszünk 3-4 hetente egyszer. Isteni finom, olcsó és villámgyors étel. Nem csak a tél finomsága lehet, mert ilyenkor nyáron bármilyen zöldségfélével gazdagítható. Én most cukkinit, lila újhagymát és sárgarépát tettem plussszba bele. De keverhettem volna a tésztájába karfiolt, padlizsánt, spenótot, mángoldot, kukoricát, zöldbabot, csillagtököt, paprikát, paradicsomot, erdei gombát is. Egyszóval bármit, ami most a piacon kapható, ami megterem a kiskertekben.

Hozzávalók 4 főre:

6 darab közepes krumpli,

2 kisebb szál sárgarépa,

2 kisebb lila újhagyma,

1 kisebb cukkini fele,

1 gerezd fokhagyma,

2 kisdobozos kefír (vagy 4-5 dl aludttej),

1 mokkáskanálnyi só,

kb. 5-6 kicsit púpos evőkanál liszt,

olaj a sütéshez.

A krumplit a kisebb lyukú sajtreszelőn lereszeltem, majd egyből hozzákevertem a kefírt és a sót. A megtisztított zöldségeket kisebb darabokra, illetve vékony szeletekre vágtam és hozzákevertem a krumplis tésztához. A fokhagymát is belereszeltem, a lisztet is hozzávegyítettem a tésztához. Sűrű palacsintatészta állagot kell kapnunk. Az első darab sütésénél kiderül, elég lisztet tettünk-e bele, mert ha nem, akkor szakad. Akkor még kevés liszt kell hozzá. Sajnos pontos mennyiséget nem tudok megadni, mert ilyenkor még elég vizesek az újkrumplik, és mindegyik fajta kicsit eltérő.

Teflonserpenyőben, 1 evőkanálnyi olajon mindkét felét piros-ropogósra sütöttem a prószáknak. Most kisebbeket csináltam, mint a hagyományos prószanagyság - az épp egy serpenyőnyi, vagyis akkora, mint a palacsinta.

Így önmagában is nagyon finom, de ajánlok hozzá fokhagymával elkevert tejfölt, vagy joghurtot - nagyon jól kiegészíti.

Ha nem tejfölözzük, akkor lehet a tésztájába még például fetadarabokat, vagy kecskesajt darabokat is morzsolni, még gazdagabbá, izgalmasabbá tehetjük ezt az egyszerű, de nagyon finom ételt.

Az utolsó változat a kókuszos prósza. :) No nem kell megijedni. Kókusz a képen látható gyönyörű macsek. Hiányoztam neki (mert egész nap csvargott őurasága), ezért féltékeny volt a prószára, és befeküdt a képbe... :))

Grillezett zöldség-bőségtál

Nyaralás alatt olvastam is, szokásomhoz híven. Jean Shinoda Bolen: Bennünk élő istennők című könyvét már anno - mikor megjelent magyarul először -, évekkel ezelőtt többször elolvatam. Most jelent meg szintén tőle a Bennünk élő idősödő istennők, és a Bennünk élő istenek című könyv. Fantasztikusak, szívből ajánlom minden önmagát megismerni akaró nőnek és férfinak.

A Bennünk élő idősödő istennőkben ír a bölcsesség-istennőkről: Métiszről, Szófiáról, Hekatéről és Hesztiáról; szó esik az átváltoztató harag istennőiről: Szahmet és Kali-Ma képviseli ezt az energiát; és az együttérzés istennőiről: Kuan Yinről, Szűz Máriáról, és a Szabadság Asszonyáról. Áttekinti a Bennünk élő istennők archetípusait is újra - de már kiegészítve az idősebb korra jellemző tulajdonságaikkal. Ők a szűz-istennők: Athéné, Artemisz és Hesztia; a sebezhető istennők: Héra, Demeter és Perszephoné; s az alkimista istennő: Aphrodité. És szó esik a Bölcs Nők Köreiről is - ők a törzsi nagyanyák.


"A bölcsesség egy nő, idős asszony, egy istennő és egy női archetípus. A görög mitológiában Métisz, akit Zeusz lenyelt. A Bibliában a rejtőzködő Szófia, aki nem nélküli, elvont fogalommá vált. A bölcsességre szürkületkor lelhetünk, ahol a három út találkozik Hekaté képében, vagy a tűzhely melegénél, Hesztiaként. A bölcsesség lehet a láthatatlan Sekinah is, aki a Sabbath kezdetét jelentő vacsoránál ellátogat a zsidó otthonokba. De az egykori kelta istennő, Cerridwen is ő volt, mint ahogy ő Saraswati, a hindu bölcsességistennő és Erda, Wagner Nibelung gyűrűje című operájából. A világban fellelhető mitológiákban és a kollektív tudattalanban - melyek egymás tükörképei - a bölcsesség nőnemű."

(Jean Shinoda Bolen: Bennünk élő idősödő istennők)

Szintén egy igazi nyári finomság - mindenki ismeri, nagy titkokat nem fogok elárulni a recepttel. :)
Grillezett zöldségek. Van a tálon piros, zöld, sárga paprika. Kukorica, karfiol, vargánya, minihagymák, cukkini, sárgarépa.
Nekem sajnos nincs grillezőm, de serpenyőben is kiválóan készíthető. Egy trükköt alkalmaztam csak. A nehezebben puhuló zöldségeket besóztam és állni hagytam. Karfiol, sárgarépa, hagyma. Ezek fél órácskát pácolódtak a sóban. Így kicsit bepuhulnak és grillezve tökéletes lesz az állaguk.
Semmi más nincs a zöldségeken, mint só és olívaolaj. Isteni finom, könnyű étek.
Krémes-tejszínes krumplipürével ettünk. Nagyon illett hozzá. De rizskörettel is tökéletes.
Persze fűszerezhetjük is a zöldségeket. De szerintem, így a saját ízükben a legfinomabbak.
Tipp:
Ha marad belőle, hidegen is tökéletes. Sőt, egy könnyű joghurtos öntettel salátának is átvariálható. Plussz burgonyával, rizzsel vagy akár tésztával is!

Cseresznyés-diós töltött dagadó

Behunyom a szemem, mivel látni akarok.

(Paul Gauguin)

Vettem délelőtt a piacon egy kicsi dagadót. Aztán úgy jártam, hogy semmi sem volt itthon, ami tölteléknek való lett volna. Legalábbis, a klasszikus értelemben. Nézegettem a hűtőt - semmi. A spájzot - semmi. Aztán a cseresznyés kosárkára esett a pillantásom. Ez az, gondoltam! Kicsit vad, kicsit szokatlan, de jó lehet... Az is lett, egészen fantasztikus finomság sikeredett ebből a meglepő és fura ötletemből.

Hozzávalók:

1 kisebb dagadó,

10 dkg darált hús,

1 zsömle,

1 félmaréknyi cseresznye kimagozva,

félmaréknyi dió,

1 tojás,

só,

2 késhagynyi őrölt fahéj,

1 késhegynyi őrölt szegfűszeg,

1 teáskanál balzsamecet,

1/2 gerezd fokhagyma,

2-3 dkg vaj,

1 teáskanál olaj.

A dagadó nagyon vékony végéről levágtam körülbelül egy 10 dkg-nyi darabot és robotgépben finomra daráltam. Aztán a húst óvatosan felszúrtam és ahol kellett varrtam, hogy a töltelék majd ne follyon ki. Csak a szélesebbik végén hagytam egy kézfejnyi nyílást. A húst be is sóztam.

A zsömlét vízbe áztattam, majd mikor bepuhult, kinyomtam és a darált húshoz adtam a tojással, fűszerekkel, balzsamecettel, cseresznyével és diódarabokkal együtt. A diót nem vágtam, úgy ahogy megtisztítva nagy darabokban volt, úgy adtam a töltelékhez. Jól elkevertem a tölteléket aztán betöltöttem a dagadóba, és a még szabadon maradt nyílást is bevarrtam. Egy jénai tálat kivajaztam, kevés olajat is tettem hozzá, erre fektettem a húst. A tetejére is vajat kentem és körülbelül 2 dl vizet aláöntöttem. Alufóliával lefedtem és forró sütőbe tettem. Egy órát sült fólia alatt, aztán anélkül, de már kicsit kisebb lángon. Mikor szép piros lett, kivettem a sütőből.

Hagytam 20 percet állni, mielőtt szeleteltem.

Szokatlan, de nagyon-nagyon finom. Melegen is, hidegen is kitűnő - hidegtálakra is fantasztikus. Ízre is, látványra is. Fűszerként ami még illene a töltelékhez: a csillagánizs, a kardamommag, a gyömbér.

Paprikás krumpli

A mai klasszikus menü egyik darabja: az örök, a megunhatatlan, az isteni paprikás krumpli.

Újkrumpliból meg... egyenesen isteni.

Hozzávalók 4 főre:

1,5-2 kg krumpli,

2 közepes fej vöröshagyma,

2 púpos teáskanál pirospaprika,

só,

1 púpos teáskanál darált paprika (Erős Pista vagy Édes Anna),

1 pici gerezd fokhagyma,

1 szárított erőspaprika,

nyáron 1 paradicsom és 1 paprika,

kolbász étvágy szerint (4 főre 2 hosszú szál),

10 dkg szalonna,

1-2-3 evőkanál olaj (a szalonna kisült zsírjának, mennyiségének függvényében, és csak ha kevés lenne a szalonnazsír... mennyi az elég? No ez egy jó kérdés :) ).

A krumplikat megtisztítottam és hosszú hasábokra vágtam. A szalonnát csíkokra vágtam, és be is irdaltam. A kolbászt nagyobb ferde darabokra vágtam.

A szalonnát a kevés olajon megsütöttem, majd kivettem az edényből. A visszamaradt zsiradékon megüvegesítettem a vöröshagymát kis lángon. Félrehúztam, pirospaprikát tettem rá és elkevertem a hosszában negyedekre vágott krumplival együtt. Fűszereztem darált csípős paprikával (Erős Pista), és egy nagyon kis gerezd fokhagymát is tettem bele egészben. A szalonnaszeleteket és a kolbászdarabokat is hozzátettem, és vízzel bőven felöntve nagy tűzön főzni kezdtem. Végig erős lángon csináltam, hogy a szaftja jól besűrűsödjön. Újkrumpliból tényleg tíz perc alatt elkészül. Ne nagyon kevergessük, mert a burgonya könnyen összetörik - inkább rázogassuk, tekergessük az edényt, mint a bográcsot szokás. Bár ez sem kötelező, de én pl. nem a gezemicés változatot szeretem. Legyen jó szaftos, sűrű, de a krumpli maradjon egyben és láthatóan az ételben. Ezért szoktam a kolbászt is, a szalonnát is nagyobb darabokban benne hagyni. Tálaláskor szebb, gusztusosabb.
 

A paprikás krumplinak is vannak "fortélyai", hogy igazán finom lehessen. Az egyik az, hogy abszolút sok zsiradék kell bele, mert a krumpli eszméletlenül sokat felvesz, és ha nincs elegendő zsiradék alatta, száraz és íztelen lesz, valamint a pirospaprika színanyagai sem tudnak kioldódni. A másik fortély az, hogy jó ízű és minőségű szalonna és füstölt kolbász kell bele, ha igazánigazán finomat akarunk enni. Nem lecsókolbász, hanem rendes parasztkolbász. A harmadik tippem az, hogy sok hagyma kell alá, és azt az elején sokáig kell dinsztelni, hogy krémessé tudjon főni később, mert maga az étel nagyon hamar elkészül. Tehát az elején a hagymát sokáig pároljuk, akkor lesz finom, sűrű és krémes az étel szaftja. S végül: igazán jó minőségű őrölt pirospaprika kell hozzá. Ez is nagyon fontos. Több éve lejárt, meg kifakult, meg keserű, stb... paprika NEM kerülhet az ételbe. Végül: nem szétfővős, hanem jó formatartó fajta és jóízű krumplit válasszunk hozzá. És még egy dolog. Ízlések és pofonok... én a paprikás krumpliba mindig hosszú hasábba vágom a krumplit. Egyrészt nem fő széjjel olyan könnyen, másrészt egészen más az egész étel formavilága ettől az egyszerű alaki tényezőtől. Sokkal szebb, gusztább. De ez tényleg csak magánnyűg. :)

A paprikás krumpli sok változatot megenged. Készíthetjük teljesen a' la natúran, húsféle nélkül is - ez a vega változat. Ezt is ehetjük tejföllel, vagy natúran. Keverhetünk bele nokedlit, vagy tarhonyát.

A húsos változatra is igazak a fentiek. Plusz: készíthetjük csak szalonnával. Vagy csak kolbásszal. Vagy mindkettővel. A virslit is bírja, a lecsókolbászt is, de ezekkel nem lesz annyira finom szerintem.

Bárhogy is készítsük, friss fehér házikenyérrel ajánlom, és egy pohár jóféle száraz vörösbor is méltó társa. És természetesen, bármilyen salátával vagy savanyúsággal. Ki mit szeret - bármi finom hozzá: kovászos vagy savanyú uborka, tejfölös vagy sima uborkasaláta, hagyományos fejes saláta, savanyú almapaprika, káposztasaláta. Bármelyikkel királyi étel.

A kedvenc villám-ebéd: citromos újkrumpli

Ami fontos, az nem a tanítás, hanem a tanítvány erőfeszítésének jellege. Még a megvilágosodás keresése is azt jelenti, hogy tudatod nem elég nagy. Nem vagy elég őszinte, mert a gyakorlásodat valamiféle szándék vezérli.

(Sunrjú Szuzuki: Nincs mindig úgy)

Ezt viszont most fotóztam, ez volt az ebéd. Ez a másik nagy kedvencem - a citromos újkrumpli. Semmi extra, de isteni. Ugyanúgy készül, mint a petrezselymes dinsztelt krumpli, csak citrommal. És néha zöldfűszereket is szórok mellé.

Hozzávalók:

étvágy szerint apró szemú újkrumpli,

szeméylenként 1 karika citrom héjastól,

só,

1-2 evőkanál olívaolaj (krumplimennyiségtől függően),

és kedv szerint zöldfűszerek.

A krumplikat megtisztítotam, olívaolajjal meglocsoltam, sóztam, elkevertem. Hozzátettem a citromkarikákat is és most vegyes zöldfűszereket: tárkonyt, oreganot, kakukkfüvet, rozmaringot. Kis lángon, fedő alatt 10 perc alatt puha lett. Kivettem a zöldfűszereket, a citromkarikákat is, és átpirítottam kissé. Negyedórás gyorsebéd. Fejes salátával, uborkasalátával isteni.

Nagyon finom csak citrommal-sóval-olívaolajjal is.

Vagy citrom-petrezselyemzöld párosítással is, vagy citrom-rozmaring kettőssel.

Ilyenkor dobhatunk bele egy darabka újfokhagyma-szárat is - isteni, enyhén fokhagymás ízt kölcsönöz a burgonyának.

A citromos újkrumpli fantasztikus körete lehet halételeknek például.

Erdei gombás, kapros újkrumlileves

A nevem Carlos Castaneda. Szeretném, ha megtennétek ma valamit. Szeretném, ha felfüggesztenétek az ítéleteiteket. Kérlek ne gyertek ide a „józan ésszel” felfegyverkezve. Az emberek megtudják, hogy beszélni fogok, és jönnek, hogy leszólják Castanedát. Hogy megsértsenek. „Olvastam a könyveidet, gyerekesek.” „Az összes késői könyved unalmas.” Ne gyertek ezzel. Hasztalan. Ma arra szeretnélek kérni titeket, hogy egy órára nyissátok meg magatokat a lehetőségnek, amit meg fogok mutatni. Ne úgy figyeljetek, mint a jó tanulók. Korábban beszéltem már jó tanulóknak; holtak és arrogánsak. A józan ész és az eszmények ölnek meg minket. Foggal-körömmel ragaszkodunk hozzájuk – „majmok” vagyunk.
Ez az aminek don Juan Matus nevezett minket: őrült majmoknak. Harminc évig nem voltam elérhető. Nem mentem beszélni emberekhez. Most egy pillanatra itt vagyok. Egy hónap, talán kettő… aztán eltűnök. Nem lehetünk elkülönültek, nem csak most. Nem lehetünk azok. Adósok vagyunk azoknak, akik vállalták a vesződséget, hogy megmutassanak nekünk bizonyos dolgokat. Mi megörököltük ezt a tudást; don Juan azt mondta nekünk, ne mentegetődzünk. Azt szeretnénk, ha látnátok, hogy vannak különös, gyakorlati lehetőségek, amik nem elérhetetlenek a számunkra. Egzotikus élvezetet jelent számomra megfigyelni egy ilyen repülést – tiszta ezoterizmus. Ez csak a szemeim számára van. Nincsenek szükségleteim, nincs szükségem semmire. Annyira van szükségem rátok, mint egy golyóra a fejembe. De utazó vagyok, egy vándor. Navigálok – ott kinn. Szeretném, ha másoknak is meg lenne a lehetősége.

Nem élek kettős életet. Ezt az életet élem: nincs szakadék aközött amit mondok, és amit teszek. Nem azért vagyok itt, hogy a láncaitokat cibáljam, vagy hogy elszórakoztassalak titeket. Amiről ma beszélni fogok, nem a saját véleményem – don Juan Matusé, a mexikói indiáné, aki megmutatta nekem ezt a másik világot. Úgyhogy ne sértődjetek meg! Don Juan egy működő rendszerrel ajándékozott meg, ami varázslók huszonhét generációjára vezethető vissza. Nélküle egy öregember lennék, könyvvel a hónom alatt, diákokkal sétálgatva az udvaron. Nézzétek, mindig hagyunk egy biztonsági szelepet; ez az amiért nem ugrunk. „Ha minden más összeomlik, még mindig taníthatok antropológiát.” Máris vesztesek vagyunk, a vesztesek forgatókönyvével. „Dr. Castaneda vagyok… és ez a könyvem, a Don Juan tanításai. Tudja, hogy van puhafedelű kiadás is?” Egykönyves szerző lennék – a kiégett zseni. „Tudta, hogy ez a huszadik kiadás? Épp most fordították le oroszra.” Vagy esetleg a kocsitokat parkolnám le, és közhelyeket mondanék: „Túl meleg van… jó, csak túl meleg van. Túl hideg van… jó, csak túl hideg van. El kéne menni a trópusokra…”

*

1960-ban Carlos Castaneda a UCLA végzős antropológiahallgatója volt. Miközben a növények gyógyhatásait kutatta Arizonában, találkozott egy jaki indiánnal, aki beleegyezett, hogy segít neki. A fiatal terepmunkás óránként öt dollárt ajánlott fel festői vezetőjének, don Juan Matusnak, szolgálataiért. A vezető visszautasította. Castaneda nem tudta, hogy az idős, szandálas földműves páratlan varázsló volt, egy nagual, aki ravaszul besorozta játékosnak az Energia Mítoszába (Abelar Varázsló Akciószínháznak hívja). Szolgálataiért fizetségül don Juan valami mást kért: Castaneda „teljes figyelmét”.
A találkozásból született elképesztő könyv, a Don Juan tanításai: A tudás megszerzésének jaki útja, azonnal klasszikussá vált, elegánsan lefújta az észlelés kapuinak csuklópántjait, és felvillanyozott egy generációt. Castaneda azóta folytatja „a hagyma hámozását”, további naplókat téve hozzá, olyan szokatlan valóságok hivatalos magyarázatait, amelyek elmossák az Ént. Ennek a munkának az átfogó címe Carlos Castaneda eltűnése lehetne. „Találnunk kell egy másik szót a varázslás helyett” mondja Castaneda. „Az túl sötét. Középkori abszurditásokat kapcsolunk hozzá: rituálét, gonoszságot. Én a ’harcosságot’ vagy a ’navigációt’ szeretem. Ez az, amit a varázslók csinálnak: navigálnak.”
Azt írta, a varázslás munkadefiníciója „az energia közvetlen érzékelése”. A varázslók azt mondják, hogy a világegyetem esszenciája egy energiamátrixra hasonlít, amit a tudatosság fénylő szálai hálóznak be – valódi tudatok. Ezek a szálak fonatokká állnak össze, amik mindent magukba foglaló világokat tartalmaznak, mindegyikük ugyanolyan valóságos mint ez, a miénk csak egy a végtelen sok közül. A varázslók azt a világot, amit mi ismerünk „az emberi sávnak” vagy „az első figyelemnek” nevezik.
„Látták” az emberi forma esszenciáját is. Nem pusztán csont és bőr majomszerű fúziója volt, hanem egy tojásformájú fénylő labda, ami képes ezeknek az izzó szálaknak a mentén más világokba utazni. Akkor mi tartja vissza? A varázslók elképzelése az, hogy betemetett minket a társadalmi neveltetésünk, rászedve minket, hogy úgy észleljük a világot, mint a kemény tárgyak és véglegességek helyét. Úgy megyünk a sírunkba, hogy visszautasítjuk, hogy mágikus lények vagyunk, a programunk az egó szolgálata a szellem helyett.
Mielőtt rádöbbennénk, a csatának vége – nyomorúságosan az Énhez bilincselve halunk meg.
Don Juan tett egy ármányos javaslatot: mi történne, ha Castaneda átcsoportosítaná a csapatait? Ha felszabadítaná azt az energiát, amit szokás szerint lekötnek az udvarlás és a párzás agressziói? Ha megkurtítaná az önfontosságát és visszavonulna az egó védelmétől, fenntartásától és tálalásától – ha abbahagyná az azon való aggódást, hogy szeretik, elismerik vagy bámulják? Elég energiát gyűjtene ahhoz, hogy meglássa a világok közti rést? És ha igen, talán keresztül is menne rajta? Az öreg indián rákapcsolta a varázslók világának „szándékára”.
Amikor meghívják előadást tartani, Castaneda nem fogadja el a díjazást, sem az útiköltsége kifizetésére tett felajánlásokat. Néhány dollár általában a beugró, a terembér fedezésére. A megjelentektől csak egyet kér: a teljes figyelmüket.
„A szabadság ingyen van” mondja. „Nem lehet megvásárolni vagy megérteni. A könyveimmel megpróbálok megmutatni egy lehetőséget: hogy a tudat a szállítás vagy a mozgás közege lehet. Nem voltam túl meggyőző, azt hiszik, regényeket írok. A helyzet talán más lenne, ha magas lennék és jóképű – a Nagy Apura odafigyelnének. Az emberek azt mondják, hazudok. Hogy hazudhatnék? Csak azért hazudsz, hogy megszerezz valamit, hogy manipulálj. Én senkitől sem akarok semmit – csak konszenzust. Azt szeretnénk, ha konszenzus lenne arról, hogy vannak más világok a miénken kívül. Ha konszenzus van a szárnynövesztésről, akkor repülni fogunk. A konszenzussal tömeg jön létre; a tömeggel pedig mozgás.”
Castaneda és bűntársai az energetikai radikálisai annak, ami talán korunk egyetlen jelentős forradalma lehet – ami nem más, mint a biológiai kötelességet evolúcióssá alakítani. Ha az uralkodó társadalmi rend nemzést követel, a varázslók (energetikai kalózok mind) rettenthetetlen rendje valami mást, kevésbé földit akar. Megdöbbentő, epikus szándékuk az, hogy úgy hagyják el a Földet, ahogy don Juan tette húsz évvel ezelőtt: puszta energiaként, sértetlen tudomással. A varázslók ezt a halálugrást „absztrakt repülésnek” nevezik.

*

Amikor azt mondod „hegy”, „fa” vagy „a Fehér Ház”, egyetlen kifejezéssel részletek univerzumát idézed meg; ez a varázslat. Tudod, mi vizuális lények vagyunk. Megnyalhatod a Fehér Házat, megszagolhatod, megérintheted, és ez nem mondana neked semmit. De egyetlen pillantás elég, és tudsz mindent, amit tudni kell: „a demokrácia bölcsője”, vagy akármi. Még egy pillantásra sincs szükséged, és már látod Clintont bent ülni, Nixont térden állva imádkozni, akármit. A világunk részletek összeragasztása, magyarázatok lavinája – nem észlelünk, pusztán értelmezünk. És az értelmezési rendszerünk tett minket lustává és cinikussá. Jobb szeretjük azt mondani, „Castaneda egy csaló”, vagy hogy „Ez az egész az észlelési lehetőségekről nem nekem való”. Mi való neked? Mi „valóságos”? Ez a kemény, pocsék, értelmetlen mindennapi világ? A kétségbeesés és a szenilitás az, ami valóságos? Az, hogy a világ „adott” és „végleges”, félrevezető elképzelés. Kiskorunktól „tagok” vagyunk. Egy nap, mikor megtanultuk az értelmezés gyorsírását, a világ azt mondja: „Isten hozott!”. Isten hozott hova? A börtönbe. Isten hozott a pokolban. Mi van, ha kiderül, hogy Castaneda nem talált ki semmit? Ha ez igaz, akkor nagy pácban vagy.
Az értelmezési rendszert meg lehet állítani, nem végleges. Világok vannak világok hátán, és mindegyik ugyanolyan valóságos, mint ez itt. Ott abban a falban van egy világ, ez a szoba részletek univerzuma. Az autisták csapdába esnek, lefagynak a részletektől – az ujjukkal követik a repedést, addig, amíg vérezni nem kezd. Mi a mindennapi világ terében estünk csapdába. Vannak más lehetőségek, mint ez a világ, olyan valóságosak, mint ez a szoba, helyek, ahol élhetsz és meghalhatsz. A varázslók ezt teszik – milyen izgalmas! Azt gondolni, hogy ez az egyetlen mindent magába foglaló világ… az önteltség netovábbja. Miért nem nyitod ki az ajtót egy másik szobára? Ez az érző lények természetes öröksége. Itt az ideje új magyarázatokat hozni létre és értelmezni. Menj egy olyan helyre, ahol nincs a priori tudás! Ne dobd el a régi értelmezési rendszeredet – használd kilenctől ötig! És öt után? Mágikus időszak.

*

„Mit értettél azon, hogy az idő áthalad rajtad?” „Don Juannak volt erre egy metaforája. Egy vasúti kocsiban állunk, és nézzük, ahogy az idő vágányai távolodnak. Ott ötéves vagyok! Ott megyek! Csak meg kell fordulnunk, és hagynunk, hogy az idő áthaladjon rajtunk. Ilyen módon nincsenek a priorik. Semmi sem valószínű, semmi sem előfeltételezett, semmi sincs gondosan becsomagolva.”
Egy buszmegálló padján ültünk. Castaneda elbámult mellette a horizont felé. „Egy picike holnapom sincs – és semmim a múltból. Az antropológia tanszék többé nem létezik számomra. Don Juan mindig azt mondta, az élete első részét elvesztegette – bizonytalanságban élt. A második része a jövőben mélyedt el; a harmadik a múltban, a nosztalgiában. Csak az élete utolsó része volt a mostban. Ez az, ahol vagyok.”

*

„Nagyon régen egy varázsló feltett nekem egy kérdést: számodra milyen arca van mumusnak? Ez izgatni kezdett. Ennek a dolognak, amiről azt hittem, hogy homályos, sötét lesz, emberi arca volt – a mumusnak gyakran olyan arca van, mint valakinek, akiről azt hiszed, hogy szereted. Számomra a nagyapám volt. A nagyapám, akit imádtam. A nagyapám voltam. Veszélyes, pénzsóvár, részrehajló, kisstílű, gyűlölködő, tele kétségekkel – és mozdíthatatlan. Don Juan tudta ezt.”

*

A majom fontolóra veszi az ismeretlent, de mielőtt ugrana, tudni akarja, hogy mi ebből a haszna. Üzletemberek vagyunk, befektetők, minimalizáljuk a veszteségeinket – ez egy kereskedői világ. Ha „befektetünk”, biztosítékot akarunk. Szerelmesek leszünk, de csak akkor, ha viszontszeretnek minket. Amikor nem szeretünk többé, levágjuk a fejet, és egy másikkal helyettesítjük. A „szerelmünk” pusztán hisztéria. Nem vagyunk szeretetteljes lények, szívtelenek vagyunk. Azt hittem, tudom, hogy kell szeretni. Don Juan azt mondta: „Már hogy tudnád? Soha nem tanítottak neked a szeretetről. Arra tanítottak, hogyan csábíts, irigykedj, gyűlölj. Még magadat sem szereted – máskülönben nem tennéd ki a testedet ilyen barbárságoknak. Nincs vér a pucádban, hogy úgy szeress, mint egy varázsló. Tudnál örökké szereti, a halálon túl is? A leghalványabb megerősítés nélkül – semmi ellenszolgáltatatás? Tudnál szeretni befektetés nélkül, csak úgy önmagáért? Sosem fogod tudni, milyen így szeretni, könyörtelenül. Tényleg úgy akarsz meghalni, hogy nem tudod?” Nem, nem akartam. Mielőtt meghalok, tudnom kell, milyen így szeretni. Így fogott meg. Amikor kinyitottam a szemem, már lefelé gurultam a hegyről. Még mindig gurulok.

(Bruce Wagner: Csak kétszer élsz
- interjú carlos Castanedával; www.gyujtopont.hu)

Ez egy nagyon egyszerű leveske, de abszolút szezonális. Az erdei, mezei gombák kibújásához most fantasztikus idők vannak: sok eső, páradús levegő és meleg. Ha piacon járunk, ne felejtsük el megnézni a gombás standokat, mert biztosan találunk finomságokat.
Valójában a leves tavaly tavasszal készült. A képen azt hiszem, sima termesztett csiperke van, de ez ne zavarjon senkit. Vargányával, szegfűgombával nagyon-nagyon finom levest főzhetünk, és nem is kell sok gombát vennünk vagy szednünk.

Hozzávalók 4 főre:
1 kupóc szegfűgomba (így árulják) vagy1-2 kisebb darab vargánya,
1 nagy csokor kapor,
1 evőkanál olaj,
50 dkg újkrumpli,
1 dl tejföl,
1 dl tejszín,
1 közepes fej vöröshagyma,
1 teáskanál ételízesítő (vagy hús- illetve zöldségalaplé),
só,
csipet borsikafű,
1 evőkanál liszt.

A burgonyákat megtisztítjuk, ha nagyobbak, daraboljuk is. A gombát megmossuk, ha vargánya, akkor szeleteljük is, és az olajon az apróra kockázott hagymával, sóval és borsikával zsírjára sütjük. Ezután hozzáadjuk a burgonyát, felöntjük vízzel (ha vízzel, akkor ételízesítőt is teszünk a levesbe) vagy csont- vagy hús- vagy zöldségalaplével, ízesítjük apróra vágott kaporral. Közben a tejföl-tejszín keverékével kikeverjük a habarást csomómentesre. (Lehet csak tejszínnel, vagy csak tejföllel is habarni.) Mikor minden megfőtt, behabarjuk a levest.
Tipp: kevés citromlével pikánsabbá tehetjük. Ősszel is készíthető, akkor is van kapor is, erdei gomba is. A burgonya meg mindig adott.
A leves gomba nélkül is nagyon finom, az újkrumpli, a kapor gondoskodik róla.

A nyárelő ajándékai salátában megfogalmazva

Nem kell gondolkoznia. Ha mindenáron akar, lehet. De nem muszáj és teljesen fölösleges. Gondolkozom, tehát vagyok? Ezt az északi ember találta ki.

Egyáltalában nincs így. Nem gondolkozom, mégis egészen jól megvagyok. Sőt nem is vagyok. Az istenek vannak és én itt csak lopom a napot. Sőt, nem is én, hanem valaki, aki könnyebb, világosabb, nyugodtabb, mint az Én, aki nyugodtan és szabadon lebeg a világban.

(Hamvas Béla: Reggeli feljegyzés)

Az ötlet ManóAnyótól jött. Nála láttam a sonkás zöldborsót. Aztán továbbgondoltam. Nagyon gazdag és finom saláta kerekedett belőle. Grissinivel tálaltam.

Hozzávalók 4 főre:
70 dkg kicsi szemű újkrumpli,
70 dkg cukorborsó (csövestül),
15 dkg parasztsonka,
6-7 fej gomba,
4 félmarék rucola,
1 nagy csokor újhagyma zölddel együtt,
1 csokor szép zellerlevél,
3 tojássárgájából tartármártás.

A cukorborsót megtisztítottam és cukrós-sós vízben megfőztem. Elég neki 5 perc főlés. A burgonyákat lekapargattam és egyben megfőztem sós vízben. Hagytam kihűlni. A sonkát apróra kockáztam, kevés olívaolajon piros-ropogósra megsütöttem. A gombát szeleteltem és a visszamaradt zsiradékon kevés sóval zsírjára sütöttem. Mikor minden kihűlt, egy tálba tettem a hozzávalókat. Fölkarikáztam az újhagymát is, leveleire szedtem a zellert, a szárát szintén karikáztam. Rucola leveleket tettem hozzá, majd az egészet tartárral finoman összekevertem. Hagytam hűtőben érni 2 órát. Isteni finom volt, jól illett hozzá. Ha nem lettem volna lusta tegnap piacra menni, akkor méginkább nyárelőajánéka-saláta lett volna. Ugyanis nálunk már van vargánya. Szóval aki hozzájut, azzal készítse! :)

Vegetáriusok természetesen sonka nélkül készítsék. Simán gombával is nagyon finom. De ajánlhatok bele a hús helyett finom kecskesajtot vagy juhsajtot, vagy pl. füstölt tofut. Ez a saláta nagyon finom sima olívaolajas-balzsamecetes öntettel is. Csak nekem tegnap volt maradék tartárom, el kellett használni.

A rucola-ról, vagy más néven borsmustárról:

"A rucola - magyarul borsmustár - a Földközi-tenger országaiban őshonos fűszernövény. Az antik korban nemcsak, mint gyógy- és fűszernövényt tartották számon, hanem, mint titkos ajzószert. A magyar nyelvben még nem annyira honosodott meg, melyet mi sem mutat jobban, mint hogy a helyesírása még nem egységes. Többféle írásmóddal is találkozhatunk: rucola, rukkola, rukola, ruccola. A napjainkban egyre nagyobb népszerűségnek örvendő rucola sikerrel képviseli magát a magyar háziasszonyok konyhájában, változatosságot garantálva a saláták világában.
A gyors növekedésű, vitamdús levélzöldség színe élénkzöld, alakja hasonlít a pitypangéra, azonban kevésbé csipkézett. Íze frissen borsos, enyhén csípős, leginkább mustárra, tormára, földimogyoróra emlékeztető. Magas A-, C- és K vitamintartalma figyelemreméltó, ezenkívűl kálciumot és vasat is tartalmaz. Ismert még antibakteriális és emésztést elősegítő hatása is.
Ha friss, vágott leveleket vásárolunk, arra ügyeljünk, hogy azok szép zöld színűek legyenek. A hűtőszekrényben csupán 1-2 napig őrzi meg frissességét, ezután gyorsan megsárgul.
Tavasztól őszig folyamatosan vethető a rukola, de célszerű egy-két élő cserépnövényt beszerezni, otthoni használatra elegendő, mindig friss, s nem igényel különösebb gondozást, s még konyhánkat is feldobja.
Konyhai felhasználását illetően a legkedveltebb salátákban; már néhány rucolalevél egészen új ízt adhat egy már megszokott salátának. Karakteresebbé tehetünk vele pizzákat, rizottókat, leveseket is. Sokan szendvicseket is díszítenek vele. Markáns íze miatt az első próbálkozáskor csupán csak kis mennyiségben javallt - hirtelen túlzásba vitt felhasználása örökre kedvünk szegheti."

(Forrás: Elitkonyha)

*

Petrezselymes újkrumpli

Az íny végtelenül intelligens érzék, amely bámulatos árnyalatokat képes megállapítani, és csodálatra méltó színvonalra tud emelkedni. Végül az ínynek olyan fantáziája van, amelynek például a tapintás vagy a szaglás nyomába sem ér, sőt még a hallás is csak ritkán.

Nem szégyellem bevallani, hogy kóstolási és torkossági ösztönöm minden időben igen nagy volt. Ennek az ösztönnek sok élményt köszönhetek.

(Hamvas Béla) 

Igazából nem is akartam erről az egyszerű ételről bejegyzést írni, de ma épp ezt készítettem ebédre magamnak egy kis főtt brokkolival. Szomszédasszonyom épp átjött és megjegyezte, hogy ő soha nem tud finom krumplit csinálni, az enyém meg olyan guszta mindig. Kérdezte, hogyan csinálom... hát ezért kerül fel. És mert május vége-június az újkrumpli szezonja. Ilyenkor szinte mindennap eszem. A világ legfinomabb csemegéje!

Tehát. A burgonyát megtisztítom a vékony héjától. Ezt úgy a legegyszerűbb, ha egy tálba vizet engedünk és abba tesszük a krumplit. Késsel finoman megkapargatjuk - pillanatok alatt lejön a héja. A vízbe áztatásos módszer azért is jó, mert ha kicsit régebbi az az újkrumpli, akkor nehezen engedi a haját. Éppen ezért, újkrumpliból mindig csak annyit vegyünk, amennyi el is fogy. Én az újkrumplit nem szeretem tisztítás nélkül, mert annyira vékony ilyenkor a héja, hogy sütésnél csak összepöntyörödik és elrághatatlan. A későbbi, már "öregebb" burgonyáknak azonban finom a haja is, nyugodtan lehet sütni pucolás nélkül is.

Aki nem szeretné, hogy barna legyen mind a tíz ujja, az húzzon vékony gumikesztyűt. A burgonya ilyenkor nagyon színez is.

Ha kicsik a krumplik, nem is kell elvágni. Ez nálam olyan diónyi méret. Ha ennél nagyobbak, félbevágom őket. Megsózom, vajat teszek hozzá - 4 főre való krumplihoz kb. 4-5 dkg-ot -, és egy teáskanálnyi olívaolajat. A krumplit jól elkeverem a sóval. Közepes lángra teszem és fedő alatt, saját gőzében puhul be. Víz nem kell hozzá! Elég neki 10-15 perc. A saját gőzben való főzés teszi ezt a fajta burgonyát ellenállhatatlanná. Tényleg ne tegyetek alá vizet, nem kell. 

A dinsztelt krumplihoz - mert hogy ez az - a legjobb teflonos edényt használni, mert hajlamos leragadni. Akár serpenyőt, akár lábost, de mindenképpen teflonost ajánlanék hozzá. Nem csak vajjal, de finomabb zsírokkal sütve is pazar, például kacsa vagy libazsírral, vagy mangalicával, vagy jóféle házi sertészsírral is tökéletes. Vagy finom olívaolajjal is. Én vaj és olívaolaj rajongó vagyok.

Míg puhul a krumpli, apróra vágom a petrezselymet. Mikor már puha a burgonya, leveszem a fedőt és fölcsavarom a gázt nagy lángra. Átpirítom a kész burgonyákat, elég sűrűn rázogatva, hogy keveredjenek. Mikor már szép pirosasak, rászórom a zöldégződjét, átforgatom rajta és hagyom fél percig hogy a petrezselyem is átforrósodjon. És már kész is.

Így szeretem a legjobban. A vaj és a saját gőzben való párolódás fenségessé teszi. Ez a készítési mód természetesen nem csak az újkrumplinál előnyös és finom. Én szinte majdnem mindig így készítem a burgonyát köretnek, vagy kockákra vagy vékony karikákra vágva. Ez a párolt változat szinte minden mellé finom köret, petrezselyem nélkül is, natúran is. De kaporral vagy más zöldfűszerekkel, fokhagymával, citromkarikákkal is igen jó.

Sárkányfűleves szegfűgombával, diós kecskesajttal

„Kiskoromban a főszakács nagyon kedvelt engem. Annyira szerettem őt, hogy mindig vele akartam lenni, még ha ez csak annyit jelentett is, hogy a köntöse szegélyét láthattam a tibeti házakban a helységek elválasztására szolgáló függönyök alatt. Ő pedig, szerencsére, jól viselte a viselkedésemet. Szinte teljesen kopasz, roppant nyájas és egyszerű ember volt. Nem volt túl jó mesélő, és nem nagyon szeretett játszani, de ez egyáltalán nem számított. Azóta sokat tűnődtem kettőnk viszonyáról. Néha úgy gondolom, az étel alapvető alkotóeleme az élőlények közti, mindenfajta kapcsolatnak.”

(Tenzin Gyatso, a XIV. Dalai Láma )

A mai leves abszolút spontán jött. Piacon voltam, és vettem egy pici kupóc csirkegombát. Ezen kívül a bolhán megkiabált egy hatalmas, mexikói stílúsú fontott gyümölcsös tál. Az udvaron pedig megláttam a hatalmasra nőtt csalánokat. Gondoltam, a tál épp alkalmas a teleszedésre. Így készült ma sárkányfűleves - akarom mondani klorofillleves, akarom mondani csalánleves - csirkegombával, diós kecskesajttal és rozskenyérpirítóssal.

Hozzávalók 4 főre:
1 nagyobbacska csokor csalánlevél,
1 kis kupóc szegfűgomba,
4-5 fej fokhagyma,
2 dkg vaj,
só,
1 csapott teáskanál kristálycukor,
zöldségerőleves vagy egy kevés ételízesítő,
2 dl sűrített tej,
1 evőkanálnyi liszt,
rozskenyér.

A csalánt forróvízbe dobtam, így már nem csíp. Leleveleztem és apróra vágtam, mint a spenótot szokás. A vajon a vékony szeletekre vágott fokhagymát megfuttattam sóval, majd hozzáadtam a csalánt is. Kicsit együtt pároltam őket, aztán felengedtem vízzel. Ételízesítőt, sót, cukrot tettem bele. Hagytam forrni 5 percig, majd a sűrített tejből és lisztből készített habarással behabartam. Aztán botmixerrel alaposan pürésítettem.
A gombát megmostam és sóval, borssal, kakukkfűvel serpenyőben megsütöttem. A levest a sült gombával, morzsolt diós kecskesajttal, és kis rozspirítósokkal tálaltam.
Ha valaki tejérzékeny, főzzön bele 2 szem burgonyát, kiválóan sűrít és finom ízt is ad a levesnek.

"Paella" a'la duende

Annál inkább vagy igazi önmagad, minél közelebb vagy ahhoz, akinek álmodtad magad.

(Pedro Almodovar)


 

Nem volt kedvem piacozni ma az esőben. És különösebben főzni sem, úgyhogy egy mindentbele a tepsibe ételt készítettem. Először a gyors rakott burgonyát választottam - nagyon sokszor készül nálunk mert isteni finom és most különösen "szezonja van", hiszen fejes salátával, uborkasalátával isteni. De aztán kevésnek bizonyult a krumplikészlet. Tettem hozzá rizst is. Aztán így már más is eszembe ötlött... a spanyol paella, példának okáért. Persze tudom hogy teljesen másképp készül... de már nem volt mit tenni, éreztem a finom fűszeres, üdítően paradicsomos ízt a számban... Így módosult teljesen az én kis gyors rakott burgonyám. Paellává lényegült, legalábbis ízében és hozzávalókban mediterránosra varázsoltam. Nagyon finom volt. Megtartom. Mert bár megeszem a rizst - de csak ha krumpli íze van. :)) Na ebben az ételben még a rizs is ízlett!

Hozzávalók 4 főre:

8 kisebb-közepes krumpli,

1 bögre rizs (2,5 dl),

1 csokor újhagyma zöld szárai,

1 nagy fej vöröshagyma,

5-6 gerezd fokhagyma,

3 evőkanál olaj,

egy 20 cm-es darab lángolt szárazkolbász,

20 dkg házi, igazi füstölt sonka,

1 dobozos hámozott paradicsom konzerv,

só,

frissen őrölt bors,

bazsalikom,

kakukkfű, zsálya,

1 csokor petrezselyemzöld,

1/2 dl száraz vörösbor,

4 dl víz,

1 csapott teáskanál kristálycukor.

A burgonyát vékony karikákra vágtam egy méretes szépnagy tálba. A vöröshagymát is, a csokor újhagyma zöld szárait is belekarikáztam, a rizst is hozzátettem. Megszórtam a fűszerekkel, sóval, meglocsoltam olajjal, a vörösborral és a rizs mennyiségének kétszerese vízzel. A fokhagymát vékony szeletekre vágva tettem hozzá. A paradicsomokat apró kockákra vágtam a konzervből, a levét is az ételhez tettem. Picit cukroztam, nehogy túl fanyar és savanykás legyen a bor és a paradicsom miatt. A petrezselymet is aprítva adtam az ételhez. A kolbász, sonka is vékony karikákban illetve csíkokban került a többihez. Mindezt kézzel jól összekutyultam-kavartam és tepsibe tettem. Előmelegített sütőben nagy lángon és alufóliával lefedve sütöttem 3/4 órán át, majd a fóliát levéve még kb. 20 percet. Csak egy egészen kevés szaft maradt alatta. Friss fehérkenyérrel, és a száraz vörösborral leöblítve ettük.

Ez a változat inkább krumplidomináns. Aki rizskedvelőbb, készítse dupla mennyiségű rizzsel, és egészen kevés burgonyával: 3-4 kisebb darabbal.

Hagymás rostélyos

Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, a szemnek láthatatlan.

(A. de Saint-Exupéry)

Egy újabb klasszikus. Bár nem klasszikus módon készítem. Ha itthon vagyok és tehetem, minden fajta szelet húst - pl. a cigánypecsenyét is -, inkább párolom. Pontosabban elősütöm és párolom. Nem rajongok a hirtelensültekért, mert nem könnyű elkészíteni sem őket, ráadásul nem csak sütni kell e villámmódon, de elfogyasztani is. Ha egy hirtelensült kihűl, vagy áll egy kicsit, fogyaszthatatlan lesz - legalábbis nekem. A hirtelensülteknél nagyon nem mindegy, milyen hőfokon és mennyi ideig sütjük. Ezen áll vagy bukik minden. És a hús minőségén, amit sajnos inkább nem minősítenék... Ha én lennék a mezőgazdasági miniszter, csak szabadon és természetesen tartott állattartást engednék. Az összes nagyüzemet bezárnám...

Na, szóval egy hirtelensült akkor marad puha, ha a közepe kicsit nyers marad. Én pedig egyáltalán nem rajongok a véres vagy majdnem véres húsokért. Meghagyom az angoloknak, egyék csak.

Az én hagymás rostélyosom nagyon ízletes és porhagyósan puha lett. A hagymakarikák viszont ropogtak rajta - tényleg finom volt.

Hozzávalók 4 főre:

személyenként étvágy szerint 25-35 dkg marhahús: fehérpecsenye vagy más színhús;

mustár;

só;

frissen tört bors és köménymag;

4-6 nagyobb fej vöröshagyma;

olaj.

A hússzeleteket kiklopfoltam, majd alaposan bekentem mustár és olaj keverékével. Egy egész napra hűtőbe tettem lefedve pácolódni. Másnap mozsárban durvára törtem színes borsot és köménymagot - ezzel és sóval fűszereztem a húsokat. (Mikor pácolunk, ne tegyünk sót a páckeverékbe. Csak sütés előtt sózzunk.)

Egy nagy serpenyőbe 3 evőkanál olajat tettem és jól fölhevítettem. A hússzeleteket így hirtelen átsütöttem, hogy kérget kapjanak. Mikor mind készen volt, az addig félretetteket is visszatettem a serpenyőbe és vizet öntöttem rá. Majdnem ellepte a hússzeleteket. Fedő alatt, kis lángon pároltam. Másfél óra múlva a hús omlósan puha lett. Ekkor zsírjára sütöttem, vagyis hagytam az összes vizet elfőni róla, csak egy nagyon kevés szaftot hagytam alatta.

Mikor már láttam hogy hamarosan kész a hús, a hagymát kicsit vastagabb karikákra vágtam egy tálba. Lisztet szórtam rá és jól elkevertem, hogy mindenütt érje a karikákat a liszt. Bő és jó forró olajban ropogós-pirosbarnára kisütöttem. Szalvétára szedtem ki, hogy az olaj lecsöpöghessen.

Burgonyapürével, és hagyományos fejes salátával tálaltam.

Ez az étel is alkalmas grillen sütésre. A hagymakarikák helyett egyszerűen csak húzzuk nyársra hagymákat és süssük meg.

*

Egy francia klasszikus: Coq au vin - Kokoven

- Hát téged meg mi lelt? Nagyon fényes kedvedben vagy.
- Mondd, Felicie mama, milyen virág ez?
- Kankalin. Miért kérded?
- Ma minden szép színes, Felicie, a kertek, az utca, a mező, az állatok, az ég. A kankalin nélkül meg olyan szürke volt.
- Úgy látom, a hideg elvette az eszedet, te gyerek!
Felmásztam az ablakpárkányra, Felicie magához ölel.
- Felicie! Én egy csokor kankalin vagyok, napocska van bennem, és mindig virágozni fogok!

(Viviane Villamont: Kisdarázs)

Ez az egyik kedvenc húsételem. Borban főtt kakas. Igaz, a képen az a bizonyos kakas egy tyúk, de tényleg emancipáció van... A csarnokban nálunk lehet kapni szabadon tartott tyúkot, ezért lett hölgy az úrból.

Ezt a finomságot akkor készítettem először, mikor a két duci hölgy megjelent a színen és a TV képernyőjén. Akkor is, most is az ő receptjük alapján csináltam, némi módosítással. Annyival, hogy elfelejtettem hogy 24 órára vörösborban kellett volna fürdenie a tyúkocskának. Tehát az én kokovenem nem pácolódott, de így is porhanyós-omlós-puha lett.

Hozzávalók:
1 kakas vagy tyúk,
1 üveg jófajta száraz vörösbor a tyúkra
2-3 dl konyak a flambírozáshoz,
20-30 dkg gomba: lehetőleg erdei - én most szilvafaalja gombából készítettem, mert az nyílik most,
15 dkg húsos szalonna,
1 nagy fej vöröshagyma,
12 fej minihagyma,
2 evőkanál olívaolaj vagy vaj vagy a kettő keveréke,
só,
2 teáskanál kristálycukor,
liszt a húsok beforgatásához,
és a provanszi fűszerek: 1 csokor petrezselyemzöld, kakukkfű, rozmaring, majoránna, köménymag, bazsalikom, 2-3 babérlevél, frissen őrölt bors.

A römertopf tálat beáztattam.

A tyúkot daraboltam. Besóztam, borsoztam és lisztbe forgattam. Ez amiatt kell, mert így a kész étel finom sűrű szaftos lesz és védi is a húst a kiszáradástól.

A zsiradékon kisütöttem az apróbb kockákra vágott szalonnát, majd félretettem a megsült darabokat egy tálkába. A visszamaradt zsiradékon üvegesre fonnyasztottam a nagy fej apró kockákra vágott vöröshagymát, majd nagy lángra téve a húsokat átsütöttem rajta annyira, hogy kérget kapjanak. Végül konyakkal meglocsoltam és flambíroztam. Vagyis gyufával benyújtottam gyorsan a konyak beleöntése után. Ezzel a művelettel vigyázzunk, mert irtó nagy lángra kap rögtön, szóval húzzuk el a kezünket villámgyorsan a serpenyő fölül - a kollázsképen látszik is, mekkora a lángja.

A kész húsdarabokat a römertopf tálamba sorakoztattam. Ezután a gombát pirítottam meg, zsírjára sütöttem sóval és borssal, aztán féltetettem egy tálba. Végül a pici hagymákat sütöttem át a cukorral hogy karamellizálódjanak. Kell rá a cukor, mert különben a kész étel túl fanyar lenne. Kiegészíti, szépen kikerekíti az ízét. A kész hagymákat a gombához tettem a szalonnadarabokkal együtt, és rászórtam majd jól elkevertem rajtuk a fűszereket: babérlevelet, petrezselymet, köménymagot, majoránnát, bazsalikomot, kakukkfüvet és rozmarinszárat tettem hozzá. Ez a fűszeres ragu került a húsok tetejére, aztán felöntöttem az egészet a vörösborral. Rátettem a fedőt és isten nevében sütőbe tettem. Fél lángnál kicsit kisebben sütöttem jó 4 órán át.

Az eredeti recept szerint a gombát és hagymákat csak a sütés befejezte előtt 1 órával kellene hozzátenni, de az ízélmény szerintem így lett tökéletes. A gombák is, a hagymák is szépen egyben maradtak.

Tipp: ezt az ételt a közelgő hétvége miatt is ajánlanám, mert akár bográcsban is készíthető. Viszont akkor tényleg pácoljuk be előtte 24 órával, kis lángot tartsunk a bogrács alatt, és ha tudjuk, fedjük is le egy nagy fedővel. Akinek van szabadtéri kemencéje, az mégjobb: fantasztikus étel lesz a végeredmény. Köretként friss fehérkenyeret vagy hajában főtt újkrumplit vagy lágyabb puliszkát javasolnék. Jó étvágyat hozzá! :)