Cseresznyés-diós töltött dagadó




Behunyom a szemem, mivel látni akarok.


(Paul Gauguin)





Vettem délelőtt a piacon egy kicsi dagadót. Aztán úgy jártam, hogy semmi sem volt itthon, ami tölteléknek való lett volna. Legalábbis, a klasszikus értelemben. Nézegettem a hűtőt - semmi. A spájzot - semmi. Aztán a cseresznyés kosárkára esett a pillantásom. Ez az, gondoltam! Kicsit vad, kicsit szokatlan, de jó lehet... Az is lett, egészen fantasztikus finomság sikeredett ebből a meglepő és fura ötletemből.

Hozzávalók:
1 kisebb dagadó,
10 dkg darált hús,
1 zsömle,
1 félmaréknyi cseresznye kimagozva,
félmaréknyi dió,
1 tojás,
só,
2 késhagynyi őrölt fahéj,
1 késhegynyi őrölt szegfűszeg,
1 teáskanál balzsamecet,
1/2 gerezd fokhagyma,
2-3 dkg vaj,
1 teáskanál olaj.

A dagadó nagyon vékony végéről levágtam körülbelül egy 10 dkg-nyi darabot és robotgépben finomra daráltam. Aztán a húst óvatosan felszúrtam és ahol kellett varrtam, hogy a töltelék majd ne follyon ki. Csak a szélesebbik végén hagytam egy kézfejnyi nyílást. A húst be is sóztam.
A zsömlét vízbe áztattam, majd mikor bepuhult, kinyomtam és a darált húshoz adtam a tojással, fűszerekkel, balzsamecettel, cseresznyével és diódarabokkal együtt. A diót nem vágtam, úgy ahogy megtisztítva nagy darabokban volt, úgy adtam a töltelékhez. Jól elkevertem a tölteléket aztán betöltöttem a dagadóba, és a még szabadon maradt nyílást is bevarrtam. Egy jénai tálat kivajaztam, kevés olajat is tettem hozzá, erre fektettem a húst. A tetejére is vajat kentem és körülbelül 2 dl vizet aláöntöttem. Alufóliával lefedtem és forró sütőbe tettem. Egy órát sült fólia alatt, aztán anélkül, de már kicsit kisebb lángon. Mikor szép piros lett, kivettem a sütőből.
Hagytam 20 percet állni, mielőtt szeleteltem.



Szokatlan, de nagyon-nagyon finom. Melegen is, hidegen is kitűnő - hidegtálakra is fantasztikus. Ízre is, látványra is. Fűszerként ami még illene a töltelékhez: a csillagánizs, a kardamommag, a gyömbér.

Megjegyzések

trinity üzenete…
Tényleg különleges!!!
Bátorságból születnek a nagy dolgok!!

A vágási felülete is csodaszép, no meg a fotózás szintén...
De tegnap valaki már úgyis lebuktatott, hogy profi fotósé a blogod:)))))))
duende üzenete…
:))

Nagyon finom volt, Trinity! Sógornőmék is megkóstolták, és azt mondták, hogy isteni! :)
lúdanyó üzenete…
Ez tényleg nagyon jó lehet!! Mindenképpen ki fogom próbálni, olyan jó dolgok születhetnek így, a hűtő tartalmához igazodva :) Cseresznye helyett biztosan jól működne meggyel is.
Tündér üzenete…
Nagyon jó lett! Ötletes! Már vártam a receptet:)
napmátka üzenete…
Én szeretem a gyümölcsöt és a húst együtt. Tetszik megint ez az étel, s az idézet is - nagyon!!
duende üzenete…
Honnan tudtad, Tündér? :)
duende üzenete…
Köszönöm Napmátka. Magam is meglepődtem - sokkal-sokkal izgalmasabb és finomabb volt, mint vártam! :)
sedith üzenete…
Hűű, ez valóban furcsa, de már nem merek kijelenteni semmit. Ahhoz, hoyg biztosan tudjam: ízlik (vagy sem) ahhoz meg kellene kóstolnom. :)

Még nem szoktam meg az újszerű fotófeliratokat!:) Pedig azt hittem, szeretem az újat!:)
duende üzenete…
Edit, én is vadnak éreztem első villanásra... aztán megcsináltam és tényleg nagyon ízlett mindenkinek.:)

Szeretek játszani, tudod... :))
Az állandóság nem jellemző rám sem. :)
KataKonyha üzenete…
Kicsit lemaradtam...fantasztikus!!!!
duende üzenete…
Köszi Kata! :)