Tárkonyos tavaszi mindentbeleleves

Mi emberek is olyanok vagyunk, mint a virágok vagy fák. Az évszakok bennünk is változnak. Van, mikor frissek vagyunk, fiatalok, tele lendülettel - mikor éppen valami új csírázik ki bennünk és mi növekedésnek indulunk. Mintha a tavasz lehellete érződne lényünkből. Van, mikor csak virágzunk és ontjuk beért kincseinket, mint a nyár. Máskor betakarítjuk és elraktározzuk tudásunkat és életbölcsességünket, leltárba véve adottságainkat, lehetőségeinket - tudván hogy talán nehezebb és fagyosabb idők jönnek. Minden kincsünk egyben van, bennünk - erjedni kezd, mint a jó pálinkának való gyümölcs, mint a kiforrásra készülő zavaros must. Az ősz bősége ez. S van, mikor a lemeztelenedés és haldoklás időit éljük. Mikor meghal bennünk minden, ami régi, ami már nem szolgál minket. A belső tél tán félelmetesnek tűnik, mégis szikrázó és kristálytiszta időszak ez, csontig hatoló áttetszőség: zamatos, tüzes, fénnyel teli borrá alakulás.

Az évszakok erőssé és teljessé tesznek. Ha tudjuk hogy természetesek és szükségünk van rájuk. Megfigyeltem hogy a fűszernövényeim, amik kint vannak az ablakomban, mennyivel erősebbek, bujábbak, élettelibbek, mint a konyhapulton tartottak. A védőburok nem mindig jó, sokszor gyengévé tesz. Élünk, de csak túlélünk. Élünk, de csak vegetálunk... Élünk, de (f)élünk...

A vadon élő növények ki vannak téve az évszakok hatásának, ki vannak téve a bizonytalanságnak, a veszélyeknek. Így van. De ki vannak téve az Életnek is. Átjárhatja őket a nap fénye, a szél játszhat velük, eső moshatja le poros leveleiket, méhek jöhetnek és döngicsélve híreket és termékenységet hozhatnak.

Az élet kiszámíthatatlan. De az élet pont ezért teljes: ha nyitottak vagyunk és bátrak, bármit hozhat. Jót is, rosszat is, szépet is, rútat is. De vajon a természetesség nem szebb-e, nem gazdagabb-e bármi másnál?

Szeretem a zöldségleveseket. Könnyűek, nagyon jóízűek, és az elkészítésük is egyszerű. És minden évszakban készíthető, idényzöldségekből. Ez a leveske tegnap úgy született, hogy amit csak találtam a hűtő zöldséges dobozában és a fagyasztóban, mindet beletettem. Receptet ezért nehezen írok hozzá... Azért leírom, mi minden finomság van benne, de ezek az én hűtőm kincsei voltak tegnap. Aki készíti, ne ragaszkodjon a hozzávalókhoz, csak ahhoz, amit otthon talál.

Az én levesemben van: vöröshagyma, újhagyma zöld szára, spenót, zöldborsó, sárgarépa, fehérrépa, zeller, csicsóka, sampion gomba szára, káposzta, petrezselyemzöldje. De lehetett volna benne még kelkáposzta, póré, krumpli, kukorica, zöldbab, cékla vagy bab.
A nehezebben puhuló zöldségeket az apró kockákra vágott vöröshagymával kevés sóval olajon fedő alatt pároltam tíz percig, majd felöntöttem vízzel. Adtam hozzá két teáskanál vegetát, és fűszereket: sok-sok tárkonyt és gombaport. Ezek adták a lelkét-ízét-illatát. A felforrás után beletettem a többi zöldséget is, a gerslit (árpát) is, és puhulásig főztem.
Levesbetétnek is mehet bele más: rizs, tészta, bulgur (búzatöret), vagy köles akár.
Laktató, könnyű, friss, egészséges. :)

Spenótos háromszögek (szpanakopita)

Létezés

Mint ahogyan a szél az óceán fölött,
mint ahogyan a nap fénye a zöld leveleken,
mint ahogyan az oroszlán ordítása a levegőben,
mint ahogyan a kéz érintése a testen. 

(d.)

Ma piacoztam, két okból is. Kifogyott a raktárkészletem, plussz friss tavaszi zöldekre vágytam. Vettem két kupóc friss spenótot, újhagymát.
A spenót mindenképpen tervben volt, mert már egy hete kibontottam egy fetát, el kellett használni. Ezt az előételt egyszer régen valamilyen görög ételes főzöcske műsorban láttam. Nem biztos, hogy teljesen ehte lett, de egy biztos. Két hatalmas hibája lett az ételnek. Egy. Nem lehet abbahagyni, annyira finom. Kettő. Nem lehet abbahagyni, annyira finom. Három. Nem lehet ab....
Igazság szerint, nem is ebédeltem, mert úgy jártam, hogy nem tudtam abbahagyni, annyira finom volt. Mondtam már? ja, igen. :))

Hozzávalók 4 főre:
2 nagy kupóc friss spenót,
1 kevés olívaolaj,
10 dkg fetasajt (nekem most sima tehéntejes volt),
1/2 fej közepes vöröshagyma,
2 marék újhagymaharagoszöldje,
só,
frissen őrölt bors,
1 tojás,
2 csomag réteslap,
olaj a sütéshez.

A réteslapokat kibontottam és épp csak nedves konyharuhák közé tettem, hogy ne száradjon ki. A spenótot tisztítottam, majd olívaolajon az apróra kockázott vöröshagymát üvegesre pároltam pici sóval. Hozzádobtam a spenótot is, meg az újhagymazöldeket is. Addig pároltam, míg összeesett és az összes levét elfőtte. Ekkor belemorzsoltam a fetát, jól elkevetrem, és a felvert tojás felét hozzádolgoztam. Sóztam, borsoztam a keveréket.
A réteslapokat kettesével használtam. Körülbelül 8 cm széles csíkokat vágtam belőle. A lapok szélét enyhén nedves ecsettel körbekentem, majd egy teáskanálnyi tölteléket tettem az egyik végére. Behajtottam, háromszög alakban. Majd újabb hajtás, megint háromszögre, megint és megint, amíg a csík tartott. Közben, ha kellett még vizeztem és tojásoztam a réteslapcsík szélét. Ha egy ilyen széles csíkot először háromszögre hajtunk, csak ugyanígy tudjuk folytatni a hajtogatást - adja magát. Próbáljátok ki egy papírcsíkon! :)
Miután minden töltelék elfogyott - nekem maradt, de csak egy csomag lapot vettem -, jó bő és gyöngyözően forró olajban kisütöttem. Sütőben is süthető. De ez így olyan-de olyan ropogós lett, és a töltelék...
Legközelebb krumplis-spenótos lesz terítéken, az is isteni lehet.
Kiváló előétel. Csak úgy ne járjatok, mint én. Nagyon laktató, egyébként, meg a másik, hogy nem lehet abbahagyni, annyira finom... :))

Csalánnal is készíthetjük!

Császármorzsa (daramorzsóka, smarni)

Laktató egytálételek utáni második fogásként sokszor és szívesen készítek daramorzsókát. Mert egyszerű, finom, gyors és nem macerás. És persze, még olcsó is. Csupa jó tulajdonság, egyben. Four in one.

Hozzávalók 3 főre egy leves után:
 

• 14 dkg rétesliszt,
• 4 dkg sima liszt,
• 1 dl tej, 
• 1,5 dl víz, 
• 6 dkg kristálycukor,
  2 vaníliáscukor,
  1/4 mokkáskanál só,
  egy marék mazsola,
  reszelt citromhéj,
• 2 nagy vagy 3 kicsi tojás,  
• 5 evőkanál olaj vagy olvasztott vaj.

Egy nagyobb kimérőkancsóban csomómentesre elkeverem a réteslisztet, a lisztet a tejjel, vízzel, a cukorral, sóval és a mazsolával. Hagyom állni egy órát.

Mielőtt sütném, belekeverem a tojások sárgáját is, és reszelek bele citromhéjat is. A fehérjéket habverővel félig felverem, majd hozzáadom a vaníliás cukrokat is, és  közepesen kemény habbá verem. Nem kell olyan keményre, mintha habcsókot csinálnánk, de azért legyen tartása. Aztán a habot finoman elkeverem a többi, kikevert hozzávalóval. Egy közepes tepsit kiolajozok (jó bőven), és beleöntöm a masszát. Forró sütőbe, 220 fokra, alsó-felső sütésre teszem. Körülbelül 10 perc után kiveszem a tepsit, és egy fa lapáttal felvakarom a lepirult darát, és össze is töröm kisebb darabokra. Visszateszem a sütőbe eggyel följebbi rácsra, és addig pirítom, míg szép aranybarna lesz a nagyja. Ez még olyan 5 perc. Sokáig sem szabad sütni, mert akkor nagyon kiszáradhat. Porcukorral, vagy valamilyen finom lekvárral tálalom.

Kardamommagos török kávé

Emlékszem egy, két, három éves koromra. Önmagamra emlékszem - arra, hogyan érzékeltem akkor a világot. A tudatomra emlékszem.

Minden elmosódott volt, minden mozgott, minden valami finom energiából: fényből állt. Színekre emlékszem és arra hogy nem voltak tárgyak, házak, emberek még körülöttem, csak ez az állandóan változó hullámtenger. Minden egy volt. Ahogy lassanként megtanultam a szavakat, mindez megszilárdult, mindennek határozott körvonala lett, és „anyagivá” vált. Sűrű lett és áthatolhatatlan, a fény, a színek eltűntek mindenhonnan, mindenből. Eltűnt a vibrálás, a lüktetés, a képlékenység. Ez a világ tényleg magunk teremtette illúzió. Mi kövesítjük meg, szavainkkal és gondolatainkkal mi teremtjük abból a végtelen energia-tengerből, ami körülvesz bennünket. Ez a kollektív tudatosság álma, ez az úgynevezett „való” világ. Pedig a világ csak egy leírás, szavak által egyezünk meg az álcarendszerben, amelyet aztán közösen használunk. A valóság azonban túl van a szavakon. Ezt az univerzumot fényből szőtték, s minden szálában egyazon egy tudat izzik. A többi csak: káprázat.

 

Valamiféle álomkór van rajtam mostanában. Folyamatosan aludnék... Mikor csak magamnak főzök kávét - mint most is - mindig török módra teszem. Évek óta a kardamommagos török kávé a kedvencem, ha már erről az ébrentartó varázsitalról van szó.
A kardammommag különleges ízű fűszer: nagyon friss, illóolajokkal dús párája van, no és az íze... Csodálatos. Nem csak a kávémba szoktam belefőzni, használom ételekhez is.
Leírást itt találsz róla.



A török kávé egyszerű. Minden csészényi vízhez egy teáskanál kávé kell, és annyi cukor, amennyivel szeretjük. A török kávét ugyanis cukorral együtt szokás főzni. A kardamommagra rá szoktam ütni a mozsártörőmmel, úgy kiszabadulnak frissítő és csábító aromái. Egy kardamommagot szoktam belefőzni a kávéba. Végig kevergetni kell, mert a kávéaroma is így jobban előjön, és mert mikor fölforr, rögtön fölhabzik. Legyünk tehát résen. Van aki már az első forrásnál késznek nyilvánítja a kávét, én többször visszateszem a tűzre, hogy hosszabb ideig forrjon. Azért többször, mert időnként muszály lekapni a lángról, mert kifutna. Mikor készen van, hagyom állni egy percet, majd óvatosan pohárba töltöm.
Remélem, fölébredek egyszer...