Spenótos háromszögek (szpanakopita)


Létezés

Mint ahogyan a szél az óceán fölött,
mint ahogyan a nap fénye a zöld leveleken,
mint ahogyan az oroszlán ordítása a levegőben,
mint ahogyan a kéz érintése a testen. 


(d.)







Ma piacoztam, két okból is. Kifogyott a raktárkészletem, plussz friss tavaszi zöldekre vágytam. Vettem két kupóc friss spenótot, újhagymát.
A spenót mindenképpen tervben volt, mert már egy hete kibontottam egy fetát, el kellett használni. Ezt az előételt egyszer régen valamilyen görög ételes főzöcske műsorban láttam. Nem biztos, hogy teljesen ehte lett, de egy biztos. Két hatalmas hibája lett az ételnek. Egy. Nem lehet abbahagyni, annyira finom. Kettő. Nem lehet abbahagyni, annyira finom. Három. Nem lehet ab....
Igazság szerint, nem is ebédeltem, mert úgy jártam, hogy nem tudtam abbahagyni, annyira finom volt. Mondtam már? ja, igen. :))

Hozzávalók 4 főre:
2 nagy kupóc friss spenót,
1 kevés olívaolaj,
10 dkg fetasajt (nekem most sima tehéntejes volt),
1/2 fej közepes vöröshagyma,
2 marék újhagymaharagoszöldje,
só,
frissen őrölt bors,
1 tojás,
2 csomag réteslap,
olaj a sütéshez.

A réteslapokat kibontottam és épp csak nedves konyharuhák közé tettem, hogy ne száradjon ki. A spenótot tisztítottam, majd olívaolajon az apróra kockázott vöröshagymát üvegesre pároltam pici sóval. Hozzádobtam a spenótot is, meg az újhagymazöldeket is. Addig pároltam, míg összeesett és az összes levét elfőtte. Ekkor belemorzsoltam a fetát, jól elkevetrem, és a felvert tojás felét hozzádolgoztam. Sóztam, borsoztam a keveréket.
A réteslapokat kettesével használtam. Körülbelül 8 cm széles csíkokat vágtam belőle. A lapok szélét enyhén nedves ecsettel körbekentem, majd egy teáskanálnyi tölteléket tettem az egyik végére. Behajtottam, háromszög alakban. Majd újabb hajtás, megint háromszögre, megint és megint, amíg a csík tartott. Közben, ha kellett még vizeztem és tojásoztam a réteslapcsík szélét. Ha egy ilyen széles csíkot először háromszögre hajtunk, csak ugyanígy tudjuk folytatni a hajtogatást - adja magát. Próbáljátok ki egy papírcsíkon! :)
Miután minden töltelék elfogyott - nekem maradt, de csak egy csomag lapot vettem -, jó bő és gyöngyözően forró olajban kisütöttem. Sütőben is süthető. De ez így olyan-de olyan ropogós lett, és a töltelék...
Legközelebb krumplis-spenótos lesz terítéken, az is isteni lehet.
Kiváló előétel. Csak úgy ne járjatok, mint én. Nagyon laktató, egyébként, meg a másik, hogy nem lehet abbahagyni, annyira finom... :))

Csalánnal is készíthetjük!

Megjegyzések

KataKonyha üzenete…
De sajnálom, hogy nem szeretem a spenótot...annyira jól néz ki:)
Bodza üzenete…
Dejóó!
Én is spenótoztam ma! :)
duende üzenete…
Kata, ha ezt megkóstoltad volna, egy világ omlott volna össze benned. Kapásból spenótrajongó lennél! :))
duende üzenete…
Láttam, Bodza! Isteni a tiéd is! Majd azt is egyszer! :))
KataKonyha üzenete…
Duende, tavaly annyira meg akartam szeretni, hogy készítettem a többiek szerint állati finom spenótos-fetás-túrós tésztát. Na abból legyűrtem egy kis adagot, de nem esett jól... Pedig én tényleg szeretném...dinka vagyok, nem?:)
napmátka üzenete…
Hú, de szeretem ezt a kombinációt: sajt - spenót - tészta!
Remek ötlet volt, Duende!
trinity üzenete…
Ilyet a görögök is készítenek, visszavágyom emiatt is többek között...
Nagyszerű ízkombináció....Imádom!
duende üzenete…
Dehogyis, Kata! Ami nem megy, nem megy, ne erőltesd. Nekem is van olyan, amit egyszerűen nem tudok megenni. A sárgaborsó. Még a szagától is rosszul vagyok. Ez van. :)
duende üzenete…
Köszi Napmátka, bár nem saját kútfő, Trinity írta jól, görög étel, csak elfelejtettem a bejegyzésbe beleírni, mert annyira siettem tegnap. És mert nem tudom, hogy tényleg eredetien csináltam-e.
duende üzenete…
Így igaz, Trinity, egy görög ételes műsorban láttam.:)
Palócprovence üzenete…
Egyszerűen tökéletes! :)
Wise Lady üzenete…
Ez tényleg finom. Én ettem is ilyet (vagy hasonlót) Görögországban. Meg fogom csinálni, csak jussak ki a piacra, mindig dolgozom :((
duende üzenete…
Köszi Palócprovance!
duende üzenete…
Wise Lady, én nem is gondoltam, hogy ennyire ízletes, hogy ilyen finom. Csak nagyon megragadott anno, mikor láttam a műsorban. De örülök, hogy Te már kóstoltad, és hasonlóan vélekedsz! :))