2009. május 26., kedd

Paprikás krumpli


A mai klasszikus menü egyik darabja: az örök, a megunhatatlan, az isteni paprikás krumpli.
Újkrumpliból meg... egyenesen isteni.

Hozzávalók 4 főre:
1,5-2 kg krumpli,
2 közepes fej vöröshagyma,
2 púpos teáskanál pirospaprika,
só,
1 púpos teáskanál darált paprika (Erős Pista vagy Édes Anna),
1 pici gerezd fokhagyma,
1 szárított erőspaprika,
nyáron 1 paradicsom és 1 paprika,
kolbász étvágy szerint (4 főre 2 hosszú szál),
10 dkg szalonna,
1-2-3 evőkanál olaj (a szalonna kisült zsírjának, mennyiségének függvényében, és csak ha kevés lenne a szalonnazsír... mennyi az elég? No ez egy jó kérdés :) ).

A krumplikat megtisztítottam és hosszú hasábokra vágtam. A szalonnát csíkokra vágtam, és be is irdaltam. A kolbászt nagyobb ferde darabokra vágtam.
A szalonnát a kevés olajon megsütöttem, majd kivettem az edényből. A visszamaradt zsiradékon megüvegesítettem a vöröshagymát kis lángon. Félrehúztam, pirospaprikát tettem rá és elkevertem a hosszában negyedekre vágott krumplival együtt. Fűszereztem darált csípős paprikával (Erős Pista), és egy nagyon kis gerezd fokhagymát is tettem bele egészben. A szalonnaszeleteket és a kolbászdarabokat is hozzátettem, és vízzel bőven felöntve nagy tűzön főzni kezdtem. Végig erős lángon csináltam, hogy a szaftja jól besűrűsödjön. Újkrumpliból tényleg tíz perc alatt elkészül. Ne nagyon kevergessük, mert a burgonya könnyen összetörik - inkább rázogassuk, tekergessük az edényt, mint a bográcsot szokás. Bár ez sem kötelező, de én pl. nem a gezemicés változatot szeretem. Legyen jó szaftos, sűrű, de a krumpli maradjon egyben és láthatóan az ételben. Ezért szoktam a kolbászt is, a szalonnát is nagyobb darabokban benne hagyni. Tálaláskor szebb, gusztusosabb.
 
A paprikás krumplinak is vannak "fortélyai", hogy igazán finom lehessen. Az egyik az, hogy abszolút sok zsiradék kell bele, mert a krumpli eszméletlenül sokat felvesz, és ha nincs elegendő zsiradék alatta, száraz és íztelen lesz, valamint a pirospaprika színanyagai sem tudnak kioldódni. A másik fortély az, hogy jó ízű és minőségű szalonna és füstölt kolbász kell bele, ha igazánigazán finomat akarunk enni. Nem lecsókolbász, hanem rendes parasztkolbász. A harmadik tippem az, hogy sok hagyma kell alá, és azt az elején sokáig kell dinsztelni, hogy krémessé tudjon főni később, mert maga az étel nagyon hamar elkészül. Tehát az elején a hagymát sokáig pároljuk, akkor lesz finom, sűrű és krémes az étel szaftja. S végül: igazán jó minőségű őrölt pirospaprika kell hozzá. Ez is nagyon fontos. Több éve lejárt, meg kifakult, meg keserű, stb... paprika NEM kerülhet az ételbe. Végül: nem szétfővős, hanem jó formatartó fajta és jóízű krumplit válasszunk hozzá. És még egy dolog. Ízlések és pofonok... én a paprikás krumpliba mindig hosszú hasábba vágom a krumplit. Egyrészt nem fő széjjel olyan könnyen, másrészt egészen más az egész étel formavilága ettől az egyszerű alaki tényezőtől. Sokkal szebb, gusztább. De ez tényleg csak magánnyűg. :)



A paprikás krumpli sok változatot megenged. Készíthetjük teljesen a' la natúran, húsféle nélkül is - ez a vega változat. Ezt is ehetjük tejföllel, vagy natúran. Keverhetünk bele nokedlit, vagy tarhonyát.
A húsos változatra is igazak a fentiek. Plusz: készíthetjük csak szalonnával. Vagy csak kolbásszal. Vagy mindkettővel. A virslit is bírja, a lecsókolbászt is, de ezekkel nem lesz annyira finom szerintem.
Bárhogy is készítsük, friss fehér házikenyérrel ajánlom, és egy pohár jóféle száraz vörösbor is méltó társa. És természetesen, bármilyen salátával vagy savanyúsággal. Ki mit szeret - bármi finom hozzá: kovászos vagy savanyú uborka, tejfölös vagy sima uborkasaláta, hagyományos fejes saláta, savanyú almapaprika, káposztasaláta. Bármelyikkel királyi étel.

2009. május 24., vasárnap

Grissini

.

Az indián asszony a folyó partjára megy, hajlékony fűzfavesszőt szed és fonni kezd. Megfonja az első kosarat, maga elé teszi, letérdel, megáldja és így szól:
„Nem csodálkozom azon, hogy amit tettem, azt az indiánok nemzetségéért tettem. Annak az asszonynak, aki kezében mindig kosarat tart, hosszú életet kívánok. S ő reám fog gondolni. Az, amit én tettem, eszébe fog jutni, s azt fogja tenni, amit én. De senki se higgye, hogy azt mindenkiért tettem! Nem! Csak az ügyes asszonyokért, akik majd a jövőben élni fognak. Ha a hajnal földereng, szavam feléled és elméjükben megvilágosodik. Úgy legyen!”

(Hamvas Béla: Indián mese)

A grissini egy olasz különlegesség. Amitől igazából szokatlan, az a formája. Vékony hosszú kenyérrudacskák. Saláták mellé szokták kínálni, vagy csak úgy ropogtatnivalónak, míg a komolyabb falatok az asztalra kerülnek.
Ízesítésének variációszáma a végtelennel egyenlő. Bármilyen fűszert keverhetünk a tésztájába: oreganót, bazsalikomot, kakukkfüvet, zsályát, rozmaringot, ruccolát, köménymagot, koriandert, fokhagymát, hagymát, stb... Magokat is rejthetünk a tésztába. Az enyém most napraforgómaggal készült. De finom bele a tökmag is, a fenyőmag, a lenmag, a szezámmag, stb...
Keverhetünk a tésztába szalonnadarabkákat, aszalt paradicsomdarabkákat, olajbogyódarabokat, stb...

Hozzávalók:
40 dkg liszt,
2 dkg élesztő,
1 teáskanál kristálycukor,
kb. 3 dl langyos víz,
2 evőkanál olaj (napraforgó, olíva, stb...),
1 csapott teáskanál só.

Az élesztőt elkevertem a langyos vízben a cukorral. A lisztet egy tálba szitáltam, összekevertem a sóval. Olajat öntöttem hozzá és az élesztős-cukros vizet. Lágy tésztává dagasztottam. Hagytam kelni egy órát.
Nem is formáztam, csak ellapogattam a tésztát, aztán pizzavágóval vékony csíkokra vágtam. Lisztezett tepsire fektettem a csíkokat, fokhagymás olajjal megkentem és nagy lángon sütöttem.
Én most 3 evőkanál napraforgómagot szárazon megpirítottam kicsit, majd belekevertem a tésztába.
Lehet kicsit formázni is, én most rusztikusra hagytam. Meg is tekerhetjük akár. Meghempergethetjük szezámmagban vagy lenmagban... a variációk száma tényleg végtelen. Egyébként isteni. :) És fogyókúrához is kiváló, mert 2-3 rudacskát elrágcsál az ember lánya, és eltelik vele. És 2-3 rúdban aztán tényleg alig van liszt, pár deka csak...

2009. május 22., péntek

Tüzesforró szín, jeges finomság




„Bort ittam szeretőm emlékére, mielőtt a
szőlőt megteremtették volna, lerészegedtem.
Azt mondják: „bűnt ittál”.
Abból ittam, amit bűn lett volna nem inni.
Még mielőtt születtem,
Mámorban voltam tőle,
Így maradok mindörökké, még akkor is,
Ha csontjaim elporladnak.”

                                                                                                            (Ibn-al-Farid)





Ezt az egyszerű levest nagyon sokszor készítem, mert akár levesnek, akár desszertnek is fogyasztható - és isteni finom. Csak színében meleg, tüzes a finomság. Hőfokában legyen jéghideg, úgy az igazi.
Általában jó nagy adagot készítek, mert rájárunk... Ez a mennyiség tehát elég akár 8-10 embernek is. Lehet felezni. Bár. Nem érdemes... :)

Hozzávalók:
1 kg meggy,
1/2 kg cseresznye,
40 dkg eper vagy ribizli vagy málna (vagy mindegyik de összesen ennyi),
1 vaníliás pudingpor,
1/2 liter tej,
2 dl tejszín,

1 csapott mokkáskanál só,
kristálycukor ízlés szerint (én kb. 8-10 evőkanállal tettem bele),
vaníliás cukor vagy vaníliarúd vagy kivonat,
1 rudacska fahéj,
3-4 szem szegfűszeg,
kb. 1,5 liter víz.

A gyümölcsöket megmostam és kimagoztam. Az epreket feleztem. A meggy felét szitán átpaszírozva kinyertem a levét. A lábosba csak a cseresznyét és meggylevet tettem a fűszerekkel: a fahéjjal, szegfűszeggel, cukrokkal, sóval. Körülbelül egy-másfél liter vízzel öntöttem fel. Míg felforrt, addig kikevertem a tejjel csomómentesre a pudingport egy csészében. Mikor felforrt a leves hozzáöntöttem, plusz öntöttem a leveshez még tejet is, tejszínt is. Állandóan kevertem, míg újra felforrt. Fél percig hagytam együtt forrni, aztán egyből hidegvíz-fürdőbe tettem a levest a mosogatóba. Muszáj hamar kihűlnie, különben tovább főnek benne a gyümölcsök, és azt nem szerettem volna. Mikor már csak langyos volt, beletettem a kimagozott meggy maradékát, az eperdarabokat, málnaszemeket, ribizligyöngyöket. Hagytam még egy kicsit hűlni, aztán hűtőbe tettem. Körülbelül 5-6 óra hűlés után az igazi.
Néha vörösbort is teszek bele, szárazat, de tüzeset. Finoman fanyarrá teszi a levest, ajánlom kipróbálásra.
A tejjel, vízzel lehet állítani a sűrűségén a végén.
Van egy másik variációm is a gyümölcslevesre, ami abszolút hidegen is készül. Azért fantasztikus, mert egyrészt villámgyorsan megvan, és mert frissen, nyersen maradnak benne a gyümölcsök.



Újra itt van a nyár!

*

2009. május 21., csütörtök

Petrezselymes újkrumpli

Az íny végtelenül intelligens érzék, amely bámulatos árnyalatokat képes megállapítani, és csodálatra méltó színvonalra tud emelkedni. Végül az ínynek olyan fantáziája van, amelynek például a tapintás vagy a szaglás nyomába sem ér, sőt még a hallás is csak ritkán.

Nem szégyellem bevallani, hogy kóstolási és torkossági ösztönöm minden időben igen nagy volt. Ennek az ösztönnek sok élményt köszönhetek.

(Hamvas Béla) 




Igazából nem is akartam erről az egyszerű ételről bejegyzést írni, de ma épp ezt készítettem ebédre magamnak egy kis főtt brokkolival. Szomszédasszonyom épp átjött és megjegyezte, hogy ő soha nem tud finom krumplit csinálni, az enyém meg olyan guszta mindig. Kérdezte, hogyan csinálom... hát ezért kerül fel. És mert május vége-június az újkrumpli szezonja. Ilyenkor szinte mindennap eszem. A világ legfinomabb csemegéje!
Tehát. A burgonyát megtisztítom a vékony héjától. Ezt úgy a legegyszerűbb, ha egy tálba vizet engedünk és abba tesszük a krumplit. Késsel finoman megkapargatjuk - pillanatok alatt lejön a héja. A vízbe áztatásos módszer azért is jó, mert ha kicsit régebbi az az újkrumpli, akkor nehezen engedi a haját. Éppen ezért, újkrumpliból mindig csak annyit vegyünk, amennyi el is fogy. Én az újkrumplit nem szeretem tisztítás nélkül, mert annyira vékony ilyenkor a héja, hogy sütésnél csak összepöntyörödik és elrághatatlan. A későbbi, már "öregebb" burgonyáknak azonban finom a haja is, nyugodtan lehet sütni pucolás nélkül is.
Aki nem szeretné, hogy barna legyen mind a tíz ujja, az húzzon vékony gumikesztyűt. A burgonya ilyenkor nagyon színez is.
Ha kicsik a krumplik, nem is kell elvágni. Ez nálam olyan diónyi méret. Ha ennél nagyobbak, félbevágom őket. Megsózom, vajat teszek hozzá - 4 főre való krumplihoz kb. 4-5 dkg-ot -, és egy teáskanálnyi olívaolajat. A krumplit jól elkeverem a sóval. Közepes lángra teszem és fedő alatt, saját gőzében puhul be. Víz nem kell hozzá! Elég neki 10-15 perc. A saját gőzben való főzés teszi ezt a fajta burgonyát ellenállhatatlanná. Tényleg ne tegyetek alá vizet, nem kell. 
A dinsztelt krumplihoz - mert hogy ez az - a legjobb teflonos edényt használni, mert hajlamos leragadni. Akár serpenyőt, akár lábost, de mindenképpen teflonost ajánlanék hozzá. Nem csak vajjal, de finomabb zsírokkal sütve is pazar, például kacsa vagy libazsírral, vagy mangalicával, vagy jóféle házi sertészsírral is tökéletes. Vagy finom olívaolajjal is. Én vaj és olívaolaj rajongó vagyok.
Míg puhul a krumpli, apróra vágom a petrezselymet. Mikor már puha a burgonya, leveszem a fedőt és fölcsavarom a gázt nagy lángra. Átpirítom a kész burgonyákat, elég sűrűn rázogatva, hogy keveredjenek. Mikor már szép pirosasak, rászórom a zöldégződjét, átforgatom rajta és hagyom fél percig hogy a petrezselyem is átforrósodjon. És már kész is.

Így szeretem a legjobban. A vaj és a saját gőzben való párolódás fenségessé teszi. Ez a készítési mód természetesen nem csak az újkrumplinál előnyös és finom. Én szinte majdnem mindig így készítem a burgonyát köretnek, vagy kockákra vagy vékony karikákra vágva. Ez a párolt változat szinte minden mellé finom köret, petrezselyem nélkül is, natúran is. De kaporral vagy más zöldfűszerekkel, fokhagymával, citromkarikákkal is igen jó.