Hungarikum a kamrában: az igazi szilvalekvár (keverés nélkül)

Hull a szilva a fáról,
most jöttem a tanyáról.
Sej haj, ica, rica,
kukorica derce.

Egyik ága lehajlott,
A szeretőm elhagyott.
Sej haj, ica, rica,
Kukorica derce.

Ha elhagyott egy évre,
Elhagyom én kettőre.
Sej haj, ica, rica,
Kukorica derce.

Ha el hagyott kettőre,
El hagyom én örökre.
Sej haj, ica, rica,
Kukorica derce.

Kis kalapom fekete,
Páva tolla van benne.
Sej haj, ica, rica,
Kukorica derce.

(népdal)

Idén ismét szépen termett a besztercei szilva. E kiváló gyümölcs szinte mindennek alkalmas, talán ezért is a legkedveltebb fajta. Ebből van a legfinomabb lekvár, pálinka, aszalt szilva, de befőttnek, savanyúságnak is tökéletesen megfelel. Hazánkban a legkedveltebb gyümölcs, minden emberre két szilvafa jut. Talán az idősebbek ismerik a "hét szilvafás nemes" kifejezést - ez is árulkodik népszerűségéről, ősiségéről. Illetve helységneveinkben is gyakran szerepel, pl.: Szilvágy, Szilvásvárad, Vasszilvágy, Szilvásszentmárton, stb...

A besztercei szilva nevét csak nálunk, Magyarországon hívják így. Régen külföldön "magyar" szilvának nevezték, annyira jellegzetes fajta volt hazánkban.

A szilvalekvár szerintem igazi hungarikum. És most az igazi szilvalekvárról beszélek: arról, amit cukor nélkül, nagy üstökben sokáig főznek. Amelyikben pöntyörős szilvahéjdarabok vannak, és amit régen cserépköcsögökben tároltak. A lekvár teteje megbőrösödött és így évekig elállt. Aki még nem kóstolt ilyen igazi szilvalekvárt, nem is tudja, mi a jó. A szilvalekvárral szembeni legnagyobb szentségtörés véleményem szerint az, ha ledarálják, illetve ha zselésítős cukorral teszik el mert nem főzik be rendesen jó sűrűre. Ugyanis a hosszadalmas főzés vége felé kap egy karamelles ízt a lekvár, egy összetéveszthetetlen jelleget. A hagyományos, igazi szilvalekvár valódi esszencia. Isteni étel, mennyei finomság. Hát... én rajongok érte bizony.

Régen családi ünnep volt a szilvalekvárfőzés, mivel a legfőbb hozzávaló a szilván kívül az idő. Sok idő... Míg kevergették, lehetett mellette iszogatni, beszélgetni, együtt lenni.

Ma már szerencsére újra kezdik egyes vidékeken ezt a hagyományt feleleveníteni.

Azonban elfoglalt háziasszonyok is tudnak igazi szilvalekvárt befőzni, anélkül, hogy tizenórákat állnának a tűzhely mellett.

A módszer a következő: a jó érett szilvát mossuk meg, magozzuk ki. Egy nagy (8-10 literes), tiszta fazék aljára öntsünk 1 dl 10%-os ecetet, és 0,5 dl vizet. (Ha kisebb fazékban, lábosban készítjük, arányosan kevesebb ecet és víz keveréke is elég. 6 cl ecet, 6 cl víz.) Erre tegyük a kimagozott gyümölcsöt. A lángra tegyünk lángelosztót és kis lángra tegyük főni a fazekat. Addig, míg fel nem forr, tegyünk rá fedőt, mert ezzel kicsit gyorsíthatjuk az elérni kívánt hőfokot. Mikor felforrt a gyümölcs, a fedőt vegyük le, hiszen a cél a fölösleges folyadék elpárologtatása. Egy ilyen nagy fazéknyi szilvának forrástól számítva körülbelül 10-12 óra lassú pötyögés kell. Mikor megérezzük a jellegzetes karamellizálódott cukorillatot, már tudhatjuk hogy a célegyenesben vagyunk. Annyira sűrűre kell főzni, hogy leve ne maradjon. Csak a sűrű gyümölcshús és héjdarabok. Az igazi szilvalekvár szinte fekete - nem világos, nem lilásbordós. Hanem feketés-sötétbarna. A szín is jelzi a lekvár elkészültét.

Ha érett a szilva nem kell bele cukor. De idén elég ízetlenek a gyümölcsök és zöldségek, mert kevés napsütés volt és sok eső. Tehát a végén kóstoljuk meg a lekvárt és ha úgy ítéljük, tegyünk bele kristálycukrot. De vigyázzunk vele, mert ilyenkor sem kell sok bele. Egy ekkora mennyiséghez szerintem csak 10-15 dkg körülbelül. A jó szilvalekvárt nem kell ízesíteni, de aki szeretné, tehet bele pici darabka fahéjat vagy 1-2 szem szegfűszeget. Én ha ízesíteném, egy kis darabka vaníliarúddal tenném különlegessé inkább.

Megkeverni a lekvárt csak egészen a végén szabad, mielőtt üvegekbe töltenénk. Ha cukrot adunk hozzá, azt is csak a legvégén. Jól keverjük el míg teljesen eloldódik a lekvárban és aztán már nem főzzük tovább. A képen látszik a lábos alja - tényleg nincs leégve. Nem csalás, nem ámítás... :)

Az üvegeket alaposan mossuk el, aztán tegyük sütőbe vagy mikróba 2 percre maximális álláson. Ez teljesen csírátlanít. Én folpackot szoktam a csavaros tető alá vágni. Ráfeszítem az üveg tetejére és erre teszek egy késhegynyi kis szalicilt is. Biztos ami biztos, nekem nagyon meleg a spájzom. De ha jól kifertőtlenítettük az üvegeket, ez nem is szükséges. A tetőket alaposan csavarjuk rá az üvegekbe, és tegyük szárazdunsztba kihűlésig.

A szilvalekvár kitűnő emésztés-segítő háziszer, illetve székrekedés elleni természetes orvosság is. Egyes vidékeken rákgyógyszernek is tartják.

Óriás kagylótészta olaszosan

Valahányszor elindulsz otthonról, húzd be az állad, emeld fel a fejed, és szívd tele a tüdőd levegővel, idd be a napfényt, köszöntsd mosolyogva a barátaidat, és szívvel-lélekkel szoríts mindenkivel kezet. Ne félj attól, hogy félreértenek, és egy pillanatig se törődj az ellenségeiddel. Döntsd el határozottan mi a szándékod, aztán pedig egyenesen törj a cél felé. Legyen szemed előtt a magasztos cél, amit kitűztél magad elé – és akkor egy idő múlva észreveszed, hogy öntudatlanul is megragadod azokat a lehetőségeket, amelyek vágyaid teljesüléséhez szükségesek, ugyanúgy, ahogy a korallállatka kiválasztja a tenger habjaiból mindazt, amire szüksége van. Képzeld önmagadat annak a tehetséges, komoly, hasznos embernek, aki lenni akarsz, és ez a gondolat óráról órára jobban átalakít majd, hogy saját eszményedet megközelítsd… A gondolat minden, őrizd meg e helyes lelki magatartást: a bátorság, az őszinteség, a jó kedély szellemét. A gondolkozás szinte alkotás. Minden jó dolognak a vágy a szülője, és minden őszinte imádságot meghallgat az ég. Olyanokká leszünk, amilyenekké szívünk mélyén lenni szeretnénk.

(Elbert Hubbard)
 

Tegnap bevásárló körúton jártam. És megláttam ezt az óriás kagylótésztát... Szerelem volt első látásra! A kosaramban landolt.
Valójában nem-recept, nagyon egyszerű. Amiért mégis fölteszem, az a látvány és mert emlékszem anno megboldogult ifiasszony koromból arra, hogy vettem hirtelen felindulásomban ugyanígy egy doboz óriáshenger tésztát. Évekig röjtögettem a spájz mélyén - nem mertem nekiállni megfőzni, mert fogalmam sem volt, hogyan is kell. A tészta végül bátortalanságom eredményeképpen több év türelmes polcondekkolás után a kukában landolt...
Szóval, csak bátran, mondtam tegnap magamnak - hogy Vegasztomániát idézzem: Ne sz@rozz bébi, improvizálj! :))

Hozzávalók 4 főre (főételként):

személyenként 8 darab óriáskagyló,
40 dkg darált hús,
2 közepes padlizsán,
1 nagy fej vöröshagyma,
2 fej fokhagyma,
1 piros pritaminpaprika,
1 zöld pritaminpaprika,
só,
frissen őrölt bors,
1 teáskanál szárított oregano,
3 evőkanál olívaolaj,
bármilyen olvadós sajt (lehet parmezán is) vagy
mozzarella.
A mártáshoz:
1/2 liter paradicsomlé,
só,
1 teáskanál kristálycukor.
A tálaláshoz:
olívaolaj,
ruccolalevelek.

A padlizsánt meghámoztam, felkockáztam, sóval, borssal jól átsütöttem a szintén kockákra vágott kétféle paprikával együtt. Mikor készen volt, robotgéppel pürésítettem.
Az apróra kockázott vöröshagymát és vékony szeletekre vágott fokhagymát olívaolajon üvegesre pároltam, aztán átsütöttem rajta a darálthúst a fűszerekkel. Végül hozzákevertem a padlizsánpépet. Ettől krémes lett és jól összeállt.

Közben a kagylókat sós vízben előfőztem, majdnem teljesen. Úgy al' dente. Egy tepsire sorakoztattam őket és megtöltöttem a darált húsos töltelékkel. Reszelt sajtot szórtam a tetejükre illetve némelyikbe minimozzarellát tettem, mert nem volt itthon elég sajt, de volt egy csomag mozzarella. Kevés vizet öntöttem a tészták alá és forró sütőbe toltam. Kb. 15-20 percig hagytam sülni.
Közben a paradicsomlét sóval és cukorral felforraltam. Nem is fűszereztem. Tálalásnál ezt az egyszerű szószt öntöttem a kagylókra, plussz jó bőven meglocsoltam olívaolajjal és ruccolalevelekkel díszítettem. Isteni jó kis étel és persze... nagyon látványos is! :)
Ha előételként készítjük, akkor személyenként elég 3 kagyló is.

Ezt a kagylót tölthetjük bármivel. A technológia ugyanez.

Bakonyi sertésborda vagy sertésborda bakonyi módra?! Oknyomozó riport és VKF 37.

Alíz legújabb VKF!!! (Vigyázz, kész, főzz!!!) kiírása igencsak közel áll a szívemhez. Alapból is nagyon szeretem az erdei gombákat - de zalaiként még szerencsés is vagyok, mert itt az erdők csak úgy ontják ezeket a finomabbnál finomabb erdőajándékokat. Gondolkodtam mit készítsek, hiszen a gomabételek változatosak, készülhet belőlük akármi: leves, mártás, paprikás, süthetők és ránthatók, omlettbevalók és salátának is alkalmasak, sőt. A finomabb fajtákat nyersen is fogyaszthatjuk.

Aztán eszembe ötlött, hogy még nem szerepel az oldalamon a híres "bakonyi sertésborda". Igen ám, de utánanéztem ha már megfőztem és közzé is teszem. Nos, érdekes dolgokra bukkantam. Először is arra, hogy régen létezett egy őshonos, kitűnő minőségű magyar malac fajta, a "bakonyi sertés". De sajnos, ez a híresen jó fajta már nem létezik - 1850 táján kihalt -, ezért nem nevezhetem az ételt "bakonyi sertésbordának". Ezt találtam róla:

"A mangalica nem őshonos állat, de a Kárpát-medencében élő sertések kereszteződése során jött létre. Még a római légiók hozták magukkal Pannónia területére azt a sertésfajtát, amely Itáliában volt őshonos – s amely például a híres Iberico sertés őse is, amelyből a serrano sonka készül. A Római Birodalom bukását követően egészen a magyar honfoglalásig a terület különböző népek átjáróházává változott, így ezek a sertések nagyrészt elvadultak. Az ide érkező magyarok ebből az elvadult sertésből szelídítették vissza az úgynevezett bakonyi sertést, amely a mangalica egyik őse. (Érdekesség: a bakonyi sertés húsa és szalonnája komoly magyar exportcikk volt a középkorban és valószínűsíthető, hogy Angliába is eljutott. A Bakony szó angol leírása (bacon) lehet az eredete a mai angol „szalonna” jelentésű szónak.)
1833-ban József főherceg, aki Magyarország nádora volt, Milos szerb vajda híres állattenyészetéből vásárolt néhány úgynevezett sumudica sertést – amelynek őse szintén a Római Birodalomból származott –, keresztezte a magyar bakonyi sertéssel, ez lett a mangalica. Több szakember szerint zsírja egyenértékű az olívaolajjal (mint ahogy a serrano sonkáé és a pármai sonkáé is). Az egyik legnagyobb spanyol sonkakészítő cég, az Olmos, Magyarországról évente több mint 40 000 mangalica húsát szállítja Spanyolországba, ahol a mangalicából készült sonkát magasabban jegyzik, mint az iberico sertésből készültet."

(Itt találtam a történetet)

Tehát az étlapokon nem is szerepelhetne "bakonyi sertésborda" néven étel. Az interneten viszont regement " ..... bakonyi módra" ételt találtam. A pontpontpont lehet bármilyen húsféle, vagy halféle. Igen ám, de engem érdekelt, honnan is ered a"bakonyi módra". Annyit találtam első körben, hogy ez a mód tulajdonképpen gombapaprikással készült étel, ami valamilyen hús vagy halféle plussz mártása. Utána néztem vendéglátó főiskolai jegyzetekben is, könyvekben is, de semmi nem találtam. Egyáltalán nem szerepelt bennük ez a módozat. Na nem adtam fel, tovább keresgéltem. És siker koronázta ténykedésemet - megtaláltam a származási helyet. Nem is csodálkoztam igazán, mert ez a híres étterem már nagyon sok világszerte ismertté váló fogásnak volt szülőhelye. Hát igen. Hát persze. A Gundel étteremben készült ez is elsőként.

"A mai Gundel étterem legkorábbi elődje a Városligetben egy szerény étkezőhely volt, vendéglősét Klemens Jánosnak hívták. Utóda, Wampetics Ferenc nevéhez fűződik a most százesztendős palota építése. Gundel János öt gyermeke közül a legidősebb, Gundel Károly 1910-ben vette át a városligeti vendéglő bérletét. Ez alkalommal azonban több történt egyszerű személycserénél: az elegancia és a luxus legmagasabb színvonalát képviselő stílus jelent meg lépésről lépésre a magyar vendéglátásban. Séfjei segítségével a francia konyhaművészet technikáját alkalmazta magyar alapanyagokra, a magyar konyha tradíciójának jegyében. Az ínyencfogások listáján egymás után jelentek meg az új Gundel-kreációk, melyek mind a mai napig szerepelnek az étlapon. A "fogas rákpörkölttel Rothermere Lord módjára" a Daily Mail tulajdonosának budapesti látogatása alkalmából, a pittsburghi borjúborda elnevezésű fogás pedig egy amerikai polgármester tiszteletére született. A "bakonyi mód" – amely egy bankettnek köszönheti létezését – újabb és újabb fogásokat ihletett, különféle halakat, húsokat kombinálva gombapaprikással.

A Gundel Károly által megálmodott desszertek közül a Gundel palacsinta világhírűvé vált. Amikor fia, ifjabbik Gundel Károly vezetésével magyar étterem nyílt az 1939-es New York-i világkiállításon, a Gundel-kreációk olyan sikert arattak, hogy a New York Herald tudósítása szerint a "Gundel étterem többet tett Magyarország jó híréért, mint egy hajórakomány turisztikai prospektus". "

(A történetet itt találtam.)

Mikor ilyeneket olvasok, sokszor sikítani tudnék... Mert ennek az országnak annyi kincse van, és egyik legerősebb, leggazdagabb, legvonzóbb pont a gasztronómiánk lehetne. De inkább nem is mondok semmit...

Térjünk vissza inkább a sertésborda bakonyi módra című alkotáshoz. Amit most már tudunk: nem bakonyi sertésborda, hanem bakonyi módra készül és a híres Gundel étteremből indult világhódító útjára - annyira, hogy ma már szerintem nincs is étterem, amelynek ne lenne "bakonyi módra" készült étel az étlapján.

Ezt az ételt szerintem nem lenne szabad másból, mint erdei vagy mezei gombákból készíteni. Ha nincs épp gombaszezon, én levenném az étlapomról, az biztos. Hiszen a lelke pont az ízletes, igazi vadon nőtt gomba. A termesztett csiperke csak halovány utánzat és illúzióromboló másolat. Ne tegyétek. Ne készítsetek bakonyit, csak ha hozzájuttok valódi, illatos, ízletes vadon termő gombához. Bármely fajta megfelel ehhez az ételhez. Én ma körülnéztem a piacon. Volt vargánya, rókagomba, galambica, rizike, fenyőalja csiperke, káposztagomba, fekete tölcsérgomba, szegfűgomba, őzlábgomba és még legalább négyféle, amit nem is ismerek. Bevallom, tényleg el vagyok kényeztetve itt Zalában, mert nagyképűen elmondhatom, hogy nem rajongok sem a vargányáért, sem a rókagombáért. Szerintem legalább 6-7 fajta, e kettőnél sokkal ízletesebb gomba is létezik e földön. A vargányát csak szárítva szeretem, sokkal intenzívebbé, aromásabbá válik - frissen elkészítve nyálkás az állaga a nagyobb példányoknak. A rókagomba pedig számomra kissé (nagyon) ízetlen, jellegtelen gomba. Egy előnye van: nem férgesedős fajta, talán ezért is szeretik sokan.

Tehát válogathattam kedvemre. Volt kétfajta nagy kedvencem is, úgyhogy azokból vettem. A csiperkék szerintem a világ egyik legfinomabb, legaromásabb gombái. Eszméletlen ízük van. (Ez most a kárminhúsú csiperke ha minden igaz.) A másik nagy kedvencem, a szép narancsszín rizike. Amit ritkásan álló fenyők alatt, napsütötte réteken lehet találni. Érintésre bezöldül, nagyon erőteljes illata és íze van. Az illata egészen parfümszerű, szerintem a legfinomabb illatú gomba a világon. Állaga roppanós, ressenős, főzésnél sem puhul be, nem válik nyúlóssá és nyálkássá. Azért egy kisebb, fiatal vargányát is vettem, ami még roppanós húsú. Ebből a három gombából készítettem el ezt a finom ételt. De bármely másik fajtákat választhattam volna - nekem ezek nagy kedvenceim.

Hozzávalók 4 főre:

8 szelet sertésborda,

1 kg bármilyen erdei vagy mezei gomba,

10 dkg rendes füstölésű szalonna,

3 kisebb-közepes fej vöröshagyma,

3 gerezd fokhagyma,

1 paradicsom,

1 paprika,

2-3 evőkanál zsír,

kevés liszt,

mustár,

só, frissen őrölt bors,

őrölt köménymag,

1 csapott teáskanál pirospaprika,

friss vagy szárított kakukkfű (lehet vadkakukkfű is),

1 kisebb csokor petrezselyemzöld,

1 dl sűrű 20%-os tejföl,

1 dl tejszín,

és 3 dl csontalaplé vagy ha nincs,

1 és 1/2 húsleveskocka vagy erőleveskocka,

plussz 3 dl víz.

Én cseréptálban készítettem az ételt, szerintem ebben a legízletesebb. Tehát főzés előtt beáztattam, hogy ne az ételtől szívja majd el a folyadékot.

A bordákat a hentessel vágattam el, hogy mindegyik szeleten legyen csont. Így a legfinomabb. Viszont nagyon alaposan mossuk meg, mert tele van csontszilánkokkal a hús. (Egyébként a rántott karaj is így a legfinomabb, csonttal együtt sütve.)

Miután alaposan megmostuk, klopfoljuk ki kissé, és a szélein, ahol a vékony fehér zsírhártya van, fél cm-es kis vágásokat ejtsünk, mert így szét tud nyílni sütéskor, nem púposodik fel. Klopfolás után a szeleteket besóztam, frissen őrölt borsot szórtam rájuk és őrölt köménymagot, majd bekentem őket mustárral. Lisztbe mártottam és kevés zsíron mindkét oldalukat pirosra, hirtelen megsütöttem. Egyből a cseréptál aljára sorakoztattam őket. Ugyanebben a serpenyőben, a visszamaradt zsíron a kis kockákra vágott szalonnát kisütöttem, majd ezt is a tálba tettem, a hússzeletekre. A következő a félkarikákra vágott hagyma és szeletekre vágott fokhagyma volt: kevés sóval megdinszteltem őket, majd elterítettem a húsok tetején. Aztán a megtisztított erdei gombákat darabolva, sóval, frissen őrölt borssal és kakukkfűvel ugyanebben a serpenyőben megsütöttem addig, míg összeestek és levet engedtek. Majd zsírjára sütöttem az egészet és elkevertem pirospaprikával, és apróra vágott petrezselyemzölddel. (Én kifelejtettem nagy sietségemben a pirospaprikát, de így is tökéletes volt.) Ez lett a legfelső réteg. A serpenyőbe öntöttem 2-3 dl vizet, tettem bele másfél erőleveskockát és hagytam hogy eloldódjon. Ebbe kevertem bele csomómentesen a tejfölt és a tejszínt. Nem kell sok bele. Szerintem a bakonyit nagyon el lehet rontani, ha túltejfölözzük. Épp csak legyen benne, lágyítsa a szaft ízét. Aki pedig tejfölösebben szereti, az a tányéron tehet rá még, tálalás után. Vagy készítse eleve tejfölösebbre - bevallom, én egyáltalán nem szeretem a túltejfölözött ételeket. Sem a tejfölös csirkepaprikást - a világból ki lehetne hajtani vele, sem a tejfölös gombapaprikást. Mert nem jól készítik, mert általában túlteng bennük a tejföl és semmi mást nem lehet érezni, csak a tejföl ízét.

Szóval ezt a keveréket öntöttem rá a rétegezett ételre. Egészen a tetejéig, hogy sok finom szaftja legyen majd ha elkészül. Frankón besűrűsödött egyébként a liszt miatt. Az étel tetejére szeltem paradicsom és paprikakarikákat. Rátettem a fedőt és sütőbe tettem - nem előmelegítettbe, nehogy a tál megrepedjen. Nagy lángon sütöttem 40 percig. Isteni.

Készíthetjük egyszerűbben is - elősütjük a fűszeres, lisztbe mártott húst, majd a visszamaradt zsiradékon szalonnás alapra elkészítjük a gombapaprikást, amit tejfölözünk is természetesen. Ezt a kész paprikást öntjük a hússzeletekre, no és némi alaplevet vagy vizet és sütőben csak összerottyantjuk. Nekem most ez a kicsit - nem sokkal - bonyolultabb variáció tetszett jobban.

Köretként általában nokedlit adnak hozzá - amit nagyon szeretek - , de szerintem a bakonyi módra készült sertésbordához a csupasz nudli illik leginkább. (Azért sem gnocchi! Van nekünk is má' régóta nudlink. :)) ) A legjobb, legfinomabb köret hozzá. De dödöllével sem akármi. Egyébként ez az az étel, amit lehetetlen normálisan fotózni. Isteni, de nem valami fotogén őkelme! :)

Sárgaborsóleves 3 verzióban

Ma nincs piac-nap és boltba menni sem volt kedvem. Körülnéztem, mi van itthon. Így született ez a remek leves. Egyébként három verziót is leírok, mert menet közben alakult - lehetett volna még 2 másikféle is azonos, vagy szinte azonos alappal.

Húsos verzió:

Hozzávalók 4 főre:

1 egész csirkemell,

35 dkg sárgaborsó,

1 közepes-nagyobb fej vöröshagyma,

1 nagy gerezd fokhagyma,

1 egész citrom,

só, frissen őrölt bors,

2 zöldségleveskocka vagy tyúkhúsleveskocka (vagy alaplé akinek van),

1 mokkáskanál köménymag,

1 teáskanál koriandermag,

1 nagy babérlevél,

6-7 evőkanál olaj vagy

1 evőkanál olaj és 3-4 dkg vaj,

1 csipet kristálycukor ízfokozónak,

1 dl tejszín,

a tálaláshoz friss menta vagy petrezselyemzöld.

A borsót korán reggel mossuk át és áztassuk be legalább 3-4 órára. De ha előző este megtesszük, az még jobb, mert gyorsabban megfő.

Az olajon (vagy olaj-vaj alapon) a kockákra vágott, sózott, borsozott csirkemellet jól átpirítjuk, majd kisebbre véve a lángot üvegesre dinszteljük a húsdarabokkal együtt a kis kockákra vágott vöröshagymát, az egész köményszemeket és a félbe vágott fokhagymagerezdet is. Aztán felöntjük 2 liter vízzel, leveskockát teszünk bele, sózzuk ha még szükséges, fűszerezzük frissen tört koriandermaggal és babérlevéllel és puhára főzzük a borsót. Mikor még egyben vannak nagyjából a szemek, de már puhák, akkor belekarikázunk egy jól megmosott citromot is úgy, hogy a levét is belefacsarjuk a levesbe. Így főzzük még jó 10 percig, hogy kellően citromos legyen. Nem baj, ha a sárgaborsó szétfő valamennyire a levesben, legalább be is sűríti. A cél egy jó sűrű, tartalmas leves. Mikor készen van, egy deci tejszínnel lágyítjuk az ízét. Tálaláskor friss mentával vagy petrezselyemzölddel díszítjük, vagy akár apróra vágva meg is szórjuk vele a levest. Szerintem nagyon finom.

Tipp: csak a végén citromozzuk a borsót, amikor már puha, mert ha az elején citromlé kerül a levesbe, megkeményíti a sárgaborsót és sosem puhul meg.

A vega verzióba sült tofukockák kerülnek. Én most ezt készítettem, mert tofu volt itthon. Ugyanaz a készítés módja mint fentebb, csak nincs az elején a húsdarabok megpirítása. Hanem a sózott-borsozott, kockákra vágott tofut külön megpirítottam egy serpenyőben, és a végén adtam a kész leveshez. Hagytam 5 percig együtt forrni. Fura, de én szeretem a tofut. Így a levesben egyáltalán nem volt ízetlen. Sőt.

És végül a magyaros változat. Ugyanis még füstölt parasztkolbász volt itthon és először azzal akartam készíteni, de menet közben citromos lett. Ebbe a változatba természetesen a citrom nem kell, csak az összes többi hozzávaló. Szóval a fűszerek ugyanazok, és a készítés módja azonos a vega verzióéval. (Tehát a csibemell sem kell bele.) Csak ebben az esetben a kolbászkarikákat pirítjuk meg külön serpenyőben, amit aztán a kész leveshez adunk a kisült zsírjával együtt és ugyanúgy 5 percig hagyjuk együtt rotyogni. Ebbe a változatba nem kell a tejszín sem.

Jó étvágyat hozzá!