2026. július 12., vasárnap

Titokkrém (grízhab) és váratlanvendég krém

A világ legolcsóbb és legegyszerűbb desszertje. TITOKKRÉM. Alias grízkrém. 




Kell hozzá: 
  • 1 liter víz 
  • 15 dkg búzadara 
  • 1 citrom reszelt héja és leve (el is hagyható) 
  • kristálycukor ízlés szerint (12-17 dkg kb.) 
  • fél csapott mokkáskanál só 

A darát megfőzzük a cukorral, citromlével-héjjal, sóval - mint a tejbedaránál, egészen addig, míg jó sűrű lesz. Ha kész van, a tetejére folpackot teszünk, hogy ne bőrösödjön és hidegvízfürdőben lehűtjük szobahőmérsékletűre, aztán hűtőbe tesszük. Ha hűtőhidegre hűlt, kézi robotgéppel addig verjük, amíg habos lesz, ez olyan 5-10 perc. Poharakba töltjük. Bármilyen idénygyümölccsel díszíthetjük. Ha nem teszünk bele citromlevet-héjat, úgy is jó, én legközelebb nescafét fogok beletenni, szerintem kávésan is szuper lenne, a tetejét lehet tejszínhabbal, reszelt szerecsendióval vagy fahéjporral díszíteni. Ha szintén natúran csináljuk, akkor pl. a tetejére tehetünk karamellszószt is, vagy csokiszószt, vagy bármilyen gyümölcsszószt. Úgy is készíthetjük, hogy a víz egy részét valamilyen jófajta gyümölcsszörppel ízesítjük. Én most 5 pohárba osztottam el, de inkább 6 pohárhoz való adag. Igazi könnyű nyári desszert. A képen a tetejére kevés mézzel kevert sárgadinnyét tettem, isteni volt!




Anyósom ennek egy változatát készítette sűrűn, a Horváth Ilona szakácskönyvben "váratlanvendég krém" néven szerepel: megfőzzük a natúr tejbedarát, mint ahogy a fenti receptben is van, kihűtjük. Három tojás sárgáját porcukorral fehéredésig és habosodásig felverünk, ahogy kevés porcukorral a fehérjét is habbá verjük. Először a sárgáját keverjük a kissé felvert grízkrémhez, aztán a fehérjét. Nagyon finom az is, a tojás sárgája ad neki egy plusz ízt. Én csak a magyar tiramisukrémnek hívom.

2026. július 10., péntek

Teakolbász

Fűszerek 10 kg-hoz:

  • só: 220 g ​
  • őrölt fehér bors: 30 g 
  • őrölt paprika (édes): 10 g
  • őrölt kardamom: 5 g
  • őrölt szerecsendióvirág: 5 g ​
  • rum aroma vagy sütőrum: 30–40 ml (ízlés szerint) 

Én most kolbász formátumban készítettem el, 1,5 kg marha és sertéshúsból vegyesen. A fűszerek mennyiségét természetesen arányosítottam a levett húsmennyiséghez. Nagyon finom ez a fűszerezés, majd próbálkozom egy krinolin formával is. Ez az adag, a 1,5 kilogramm hús 4-5 főre elegendő.




Forrás és köszönetem a szuper receptért:



2026. június 29., hétfő

Pikáns paradicsomos raguleves török módra

Két napja megint ezt a kedvenc cukkinis ételünket főztem. Maradt egy kevés, pont annyi, hogy maradékhasznosítós két adag levesnek elég is volt. És milyen isteni leves lett belőle! 





Egy török orzo leves alapján csináltam. Orzo: rizsszem alakú tészta. Az én levesembe tehát nem tészta, hanem ez a ragu került. 

Egy evőkanál olívaolajon átpirítottam egy evőkanál sűrített paradicsomot úgy egy percig, aztán 2 gerezd zúzott fokhagymát is átfuttattam a pürével együtt, majd 2 nagyobb lereszelt paradicsomot is hozzáadtam. (A paradicsomot félbe vágtam, a vágott felénél reszeltem le a tökreszelőn, így a héja szépen egyben a kezemben maradt.) Fűszereztem sóval, borssal, egy mokkáskanál pirospaprikával, szárított mentával, hozzáadtam a ragut, és felöntöttem vízzel. Egy fél marék bulgurt is beledobtam a fazékba. Forrás után 5 percig hagytam főni, végül vágott petrezselyemzöldet is kevertem a levesbe. Tálalásnál adtam mellé egy-egy citromgerezdet, finom pikánssá tette a levest. Természetesen a chili sem hiányozhatott, mint kísérő hozzávaló a leves mellől, aki szereti, annak mindenképpen chilivel ajánlom. Tartalmas, ugyanakkor pikáns, igazi könnyű nyári leves lett. Megtartom. 




Ha nincs ilyen ragumaradék, a leves ugyanez, csak ragu helyett tésztát főzzetek bele. Ha van orzo, akkor azt, ha nincs, akkor pl. gyufatésztát. Víz helyett ha nincs benne hús, vagyis ízletesebb belevaló, alaplével is felönthetitek a levest. A leveshez szárított menta kell, más ízhatást ad, mint a friss.

2026. június 24., szerda

Sajtos fehér grillkolbász

A nyár nem csak a rekkenő melegről, napfényről, vízpartokról és fürdőzésekről szól, de a grillezésről is. 




Már akinek van kertje vagy terasza hozzá ugyi. Sajnos nekünk nincs. Ennek ellenére én rendszeresen töltök házilag grillkolbászokat, mert egyrészt amiket lehet kapni drágák, másrészt nem biztos hogy finomak is. Amikor vennem kellett új konyhai robotgépet, direkt olyat választottam, amihez van húsdaráló is, illetve kolbásztöltő tartozék is. Így seperc elkészül nálam egy sütni való kolbász. 




A mostani receptre Hargitai György you tube csatornáján bukkantam, ezúton is köszönetem Húsmesternek! Ma ezt ebédeltük kenyérrel és mustárral, és mondhatom, hogy nagyon nagyon finom volt. Pontosan követtem a receptet, két kivétellel: szárított petrezselyem helyett frisset használtam, és mivel cheddar sajt nem volt itthon (meg közeli boltokban sem), ezért a COOP saját márkás ömlesztett füstölt sajtját használtam hozzá, és nagyon jól működött a receptben. Én csak 75 dkg húsból készítettem, a hozzávalókat arányosan lecsökkentve. Négy főre viszont készítsétek másfél kg húsból. Ez a kolbász készülhet marhahúsból is, vagy vegyesen sertés-marha húsból, de akár csirke- vagy pulykamellből is.
 



SAJTOS FEHÉR GRILLKOLBÁSZ 

Hozzávalók kb. 15 pár kolbászhoz: 3 kg sertéslapocka, 1 kg bőr nélküli hasaalja szalonna, 72 gramm só, 12 gramm őrölt fehér bors, 16 gramm őrölt majoránna, 20 gramm szárított petrezselyem, 4 gramm őrölt szerecsendió, 4 gramm őrölt kömény, 1 citrom reszelt sárga héja, 1 gramm őrölt gyömbér, 5 gramm cukor, 4 dl jeges víz, 40 dkg vörös chedar sajt, 40 dkg füstölt edami sajt, 10 méter sertésvékonybél. 

Az elkészítéséről a videót itt találjátok: https://www.youtube.com/watch?v=tCzfJY-eqSQ&t=69s