- Magányosnak tűnsz - szólt egyszer Artúr Merlinhez. Valami élesség volt a hangjában. Merlin alaposan a szemébe nézett.
- Nem, képtelenség magányosnak lenni.
- Talán neked, de... - A fiú hirtelen ajkába harapva elhallgatott, de azután érzelmei úrrá lettek rajta és kitört. - Számomra igenis lehetséges a magányosság! Nincs itt az erdőben senki más rajtad és rajtam kívül, s bár apámként szeretlek, néha akadnak pillanatok ... - Artúr nem tudta, hogyan folytassa, így hát ismét elhallgatott.
- Képtelenség magányosnak lenni - ismételte meg még határozottabban Merlin.
Ekkor a kíváncsiság uralta Artúr érzelmeit. - Nem értem, miért - mondta.
- Nos, az élőknek mindössze két csoportja van, akikkel ebből a szempontból érdemes foglalkoznunk: a mágusok és a halandók - kezdte Merlin. - A halandó nem magányos, hiszen annyiféle személyiség küzd benne. A mágus pedig azért nem magányos, mert nem lakozik benne személyiség.
- Nem értem. Ki más volna bennem saját magamon kívül?
- Először is azt kéne megvizsgálni, ki vagy mi az, amit saját magadnak mondasz. Ugyan egyedülálló személyiségnek érzed magad, valójában számos személyiség összessége vagy, s ezek a személyiségeid nem mindig jönnek jól ki egymással, sőt! Tucatnyi részre szabdaltak, ezek aztán a tested birtoklásáért küzdenek.
- Így vannak ezzel mások is? - kérdezte a fiú.
- Igen. Amíg nem találod meg saját szabadságodat, addig a benned lakó egyéniségek harcának foglya vagy. Tapasztalatom szerint a halandók állandó belső harcokat folytatnak. és minden lehetséges irányzatot megmozgatnak.
- Mégis egy embernek érzem magam - tiltakozott Artúr.
- Ezen nem tudok segíteni - válaszolt Merlin. - Ha egyetlen embernek érzed magad, megszokásból fakad. Épp ilyen könnyen láthatnád magadat úgy is, mint én leírtalak. Az én szemléletmódom igazabb, mert megmagyarázza, miért olyan megosztottak és gonddal terheltek a halandók a mágusok szemében. Annyira zavaró a halandókkal beszélni, hogy néha az az érzésem, egy egész faluval állok szóba egyetlen húsvér emberben!
A fiú elgondolkodott. - De akkor hát miért vagyok magányos? Mert - bevallom - bizony az vagyok, Mester. Merlin átható pillantással nézett rá.
- Érthetetlennek tűnik, miért érezheted magadat magányosnak azzal a sok személyiséggel, akik mind a testedért küzdenek. Majd arra a következtetésre jutottam, hogy magány addig van, amíg másik ember van. Amíg "én" és "ő" van, addig örökké jelen lesz az elkülönültség érzése, és ahol elkülönülés lehet, ott elszigeteltség is van. S a magányosság elszigeteltség, csak más néven.
- Mindig lesznek más emberek is a világon - vitatkozott Artúr.
- Olyan biztos vagy ebben? - kérdezte Merlin. - Biztosan lesznek emberek - tagadhatatlan -, de vajon azok mindig mások lesznek? Várj, amíg a mágus útját végigjárod, s azután mondd el az érzéseidet!"
- Nem, képtelenség magányosnak lenni.
- Talán neked, de... - A fiú hirtelen ajkába harapva elhallgatott, de azután érzelmei úrrá lettek rajta és kitört. - Számomra igenis lehetséges a magányosság! Nincs itt az erdőben senki más rajtad és rajtam kívül, s bár apámként szeretlek, néha akadnak pillanatok ... - Artúr nem tudta, hogyan folytassa, így hát ismét elhallgatott.
- Képtelenség magányosnak lenni - ismételte meg még határozottabban Merlin.
Ekkor a kíváncsiság uralta Artúr érzelmeit. - Nem értem, miért - mondta.
- Nos, az élőknek mindössze két csoportja van, akikkel ebből a szempontból érdemes foglalkoznunk: a mágusok és a halandók - kezdte Merlin. - A halandó nem magányos, hiszen annyiféle személyiség küzd benne. A mágus pedig azért nem magányos, mert nem lakozik benne személyiség.
- Nem értem. Ki más volna bennem saját magamon kívül?
- Először is azt kéne megvizsgálni, ki vagy mi az, amit saját magadnak mondasz. Ugyan egyedülálló személyiségnek érzed magad, valójában számos személyiség összessége vagy, s ezek a személyiségeid nem mindig jönnek jól ki egymással, sőt! Tucatnyi részre szabdaltak, ezek aztán a tested birtoklásáért küzdenek.
- Így vannak ezzel mások is? - kérdezte a fiú.
- Igen. Amíg nem találod meg saját szabadságodat, addig a benned lakó egyéniségek harcának foglya vagy. Tapasztalatom szerint a halandók állandó belső harcokat folytatnak. és minden lehetséges irányzatot megmozgatnak.
- Mégis egy embernek érzem magam - tiltakozott Artúr.
- Ezen nem tudok segíteni - válaszolt Merlin. - Ha egyetlen embernek érzed magad, megszokásból fakad. Épp ilyen könnyen láthatnád magadat úgy is, mint én leírtalak. Az én szemléletmódom igazabb, mert megmagyarázza, miért olyan megosztottak és gonddal terheltek a halandók a mágusok szemében. Annyira zavaró a halandókkal beszélni, hogy néha az az érzésem, egy egész faluval állok szóba egyetlen húsvér emberben!
A fiú elgondolkodott. - De akkor hát miért vagyok magányos? Mert - bevallom - bizony az vagyok, Mester. Merlin átható pillantással nézett rá.
- Érthetetlennek tűnik, miért érezheted magadat magányosnak azzal a sok személyiséggel, akik mind a testedért küzdenek. Majd arra a következtetésre jutottam, hogy magány addig van, amíg másik ember van. Amíg "én" és "ő" van, addig örökké jelen lesz az elkülönültség érzése, és ahol elkülönülés lehet, ott elszigeteltség is van. S a magányosság elszigeteltség, csak más néven.
- Mindig lesznek más emberek is a világon - vitatkozott Artúr.
- Olyan biztos vagy ebben? - kérdezte Merlin. - Biztosan lesznek emberek - tagadhatatlan -, de vajon azok mindig mások lesznek? Várj, amíg a mágus útját végigjárod, s azután mondd el az érzéseidet!"
(Deepak Chopra: A mágus útja)
Hozzávalók 4 főre:
2 közepes, zsenge karalábé,
1 nagy csokor petrezselyemzöld,
3 evőkanál olaj,
1 evőkanál liszt,
só, fél mokkáskanálnyi kristálycukor,
1/2 húsleveskocka.
A galuskához:
1 tojás,
só, 4 evőkanál liszt,
kb. 1 dl víz.
A karalábét megtisztítom, és kis kockákra vágom. Olajon sóval fedő alatt, kis lángon puhára párolom, majd lisztet adok hozzá. Egy pecig együtt kevergetem, aztán felöntöm apránként 1-1,2 dl hideg vízzel. Sózom, beleteszem a leveskockát, az apróra vágott petrezselyemzöldet, a cukrot, és néhányszor keverve felforralom. Mikor már forr, beleszaggatom a galuskát, amit egy levesestányérba felütött, felvert tojásból készítek. Sózom, és lisztet és vizet keverek hozzá, galuska-sűrűségűre. Amikor feljön a tetejére az összes galuska, kész is a leves.
Van, aki tejfölösre készíti, én így natúran sokkal jobban szeretem. és a csipetnyi cukor kell bele, kihozza a karalábé felséges ízét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése