Variációk spenótra



Örök kezdő szellemünk legyen, ami mentes attól, hogy bármit birtokoljon, olyan szellemünk, ami mindent tovamozgó változásban tud. Semmi sem létezik egy pillanaton túl jelen alakjában és színében. Az egyik dolog a másikba folyik, és nem fogható meg. Mielőtt elállna az eső, már madarat hallunk. Még a vastag hóréteg alatt is látunk hóvirágot és friss hajtásokat. Keleten már láttam rebarbarát. Japánban uborkát eszünk tavasszal.






Magyarországon pedig spenótot eszünk tavasszal, hogy folytassam Suzuki mester gondolatát. A spenót a legsokoldalúbban használható levélzöldség. Én ahogy az első levelek megjelennek a piacon, rendszeresen vásárlom és használom. Mert szeretem az ízét, a színét, és még nagyon egészséges is. Egy kis ismertető ITT.
Furcsa hogy a magyar konyháról írt régebbi szakácskönyvek szinte csak a főzeléket említik, mint ebből a remek zöldféléből készíthető ételt. Pedig a spenót ettől ezerszer sokoldalúbb.
Tegnap saláta készült belőle nekem, és galuska a páromnak. A spenótot bármilyen tésztába bátran belekeverhetjük, legyen az nokedli, házi gyúrt tészta, zsemlegombóc, nudli, kenyérféleség. Emellett, én rendszeresen párolom bele rizsbe is például. Vagy csak önmagában, fokhagymásan-olívásan párolom meg köretként, úgy is nagyon finom. Készíthető belőle tejszínesen spagettiszósz is. Vagy krémleves. Szóval a lehetőségek korlátlanok. :)
A spenótos nokedli hozzávalói 4 főre:
kb. 60 dkg liszt,
2 tojás,
2-3 nagy kupóc spenótlevél (nem tom hány deka, a piacon kupócokban árulják),
1 púposabb teáskanál só a tésztába,
és kb. 3 dl víz.
A spenótot megtisztítottam, a középső ereket eltávolítottam, aztán fél percre forróvízbe tettem hogy összeessen. Leszűrtem, hideg vizet csorgattam rá hogy kicsit kihűljön, aztán jól kinyomkodtam és egy nagyobb deszkára tettem. Ahol is egy széles pengéjű, nagyobb késsel apróra vágtam. Aztán tettem fel jó sok vizet sóval forrni a kifőzéshez.
Míg vártam hogy a víz felforrjon, egy közepes fej vöröshagymát apró kockákra vágtam, és 5-6 evőkanálnyi olajon sóval üvegesre pároltam.
A nokedlitésztát mindig akkor keverem ki, mikor már forr a kifőzéséhez való sós víz. Tehát egy tálba tettem a lisztet. Sóval és az apróra vágott spenóttal elkevertem, hozzáütöttem a két tojást és annyi vízzel, amennyivel normále nokedlitésztát kaptam, kikevertem. Nem túl simára, csak rusztikusra. És már szaggattam is. Szűrőkanállal szedtem ki a forrásban lévő vízből, majd csap alá tartva kevés hidegvízzel átöblítettem és a hagymás olajra tettem. Ennyi az egész. Nem böjtölők egész nyugodtan apróbb kockákra vágott és kisütött szalonna zsírján is dinsztelhetik a hagymát, a szalonnapörcöt tálaláskor rászórhatják a galuska tetejére. A galuskát keverjük össze túróval. Tejföllel megcsurgatva tálaljuk. Ugyanígy készíthetünk belőle gyúrt tésztát, kinyújtva szélesmetéltre vágjuk, és akkor kapunk egy szép zöld tésztaalapú túróstésztát. Akkor több tojás kell bele, 4 főre 3 vagy 4 tojás.
Ez a nokedli kiváló köret is lehet bármilyen szaftos húshoz, halraguhoz is. Vagy tojáspörkölthöz, karfiolpörkölthöz is. Természetesen a hagymás zsír elhagyható alóla, kiszedhetjük csak sima zsírra vagy olajra is. De persze, fohagymás olajjal is finom... Tényleg bátran variálhatjuk. :)

Megjegyzések

napmátka üzenete…
Nagyon tetszik a spenótos galuskád! Képzeld, ma olyan szaftos galuskát csináltam ebédre, amit Nálad láttam (amelyik a krumplis tésztához hasonlóan készül.) Isteni volt, hozzá a párom édesanyja által készített káposztasalátát ettük. (Na jó, páromnak külön még sütöttem rá pár karika kolbászt - nehezen viseli a tartósabb húselvonást...
A spenótot én is nagyon szeretem, különösen tésztafélékben. Az előző bejegyzésben szereplő salátád is megtetszett!
lucifer üzenete…
Egyszer bejött a hagymát hagymával! Most be fog jönni a spenótot spenóttal! :)
duende üzenete…
Örülök hogy ízlett! :))

Kolbásszal különben isteni!
Az a sali nagyon finom... :))

A spenót szuper dolog. Ha lenne kertem, olyan futósat ültetnék. Nagyon szapora, és könnyű leszedni, sokkal könnyebb, mint a másikat. És gyönyörű, olyan mint egy sziklakerti növény. Már csak kert kéne...:))
duende üzenete…
Nekem is bejön, Lucifer. A hagymát hagymával is, a spennótot spenóttal is, sőtebb. A krumplit krumplival is.
Egyszer dinsztelt krumplit csináltam rántáott - na mivel???? Krumplival! :))))
napmátka üzenete…
Utánanézek ennek a futós spenótnak. Jó lenne a kertünkbe...
Wise Lady üzenete…
Ez a futó spenót érdekelne engem is.
Ez a galuska olyan, de olyan jól néz ki! Nem jutok a piacra, mert mindig dolgozom, hipermarketbe meg csak kéthetente megyek. Első dolgom lesz, egy csomó spenótot venni. Még a levelestésztásat se próbáltam. Ezt a kettőt feltétlen meg fogom főzni.
duende üzenete…
Megtaláltam nektek a futóspenótot:

Új-Zélandon van otthon. Ennek a növénynek a vastag, húsos leveleit akkor lehet szedni, amikor nyáron már nincs spenót. Levelei háromszög alakúak, szára elfekvő vagy támaszkodó, pozsgás jellegű. Sokan helytelenül azt hiszik, hogy évelő növény, pedig nem az, csupán annak látszik, mert elszórja az érett magjait, és azok kelnek ki a következő évben. A szárazságot jól elviseli, leggyorsabban 25 °C-os hőmérsékleten növekszik, a hideget azonban kevésbé viseli el, mint a spenót.

Az új-zélandi spenótot áprilisban kell elvetni, lehetőleg egy sorban a kerítés mellé, ahol egy kissé támaszkodni is tud. Ha öntözzük, akkor inkább gyakran, de kis adagokkal tápláljuk. A fiatal, leveles hajtásvégeket kell szedni; ennek hatására oldalhajtásokat fejleszt, és kedvező helyen szinte beborítja a talajt hajtásaival.
80-120 cm hosszúra is megnövő, kúszó, pozsgás szára van.

http://www.terebess.hu/tiszaorveny/zoldseg/uj-zelandi_spenot.html
duende üzenete…
De szeretem, hogy nem fér el a link...
Akkor kettőbe:
http://www.terebess.hu/tiszaorveny/zoldseg
/uj-zelandi_spenot.html
Ági, aki főz üzenete…
Így utolag is köszi ezt a receptet (via Napmátka). Imádom a galuskát, imádom a spenótot, mi kell még a boldogsághoz?
duende üzenete…
Nagyon szívesen Ági! :)