Angol kenyérpuding - az ősz gyümölcseivel

„1955-ben egyetlen ember élt Magyarországon, aki Herakleitosszal, Buddhával, Lao Ce-vel és Shakespeare-rel mindenikük anyanyelvén nemcsak beszélgetni, hanem beszélni is tudott volna. Ha az emberi szellem e négy prófétája Tiszapalkonyán szállt volna le a repülőről, s ha megszólították volna az első munkást, s az épp Hamvas Béla lett volna, s miután három éjszakát átbeszéltek volna vele (nappal ugyanis Hamvasnak maltert kellett volna hordania, de lehet, hogy vendégei segédkeztek volna neki) - nos, vajon mit gondoltak volna ezek arról: ha ebben az országban ilyen egy segédmunkás, vajon milyenek lehetnek az ország írástudói? De, szétnézve az országban, mindent megértettek volna. "

(Szőcs Géza)

Vendégeknek desszert is dukál. De mint már ismertek azt hiszem - nem szeretek az édességből nagy faxnit csinálni. Ezt a gyümölcsös angol kenyérpudingot a Nagy süteményes könyvemben találtam tegnap. De már harmadszor jött szembe velem. Múltkorában a Paprika Tv-ben is ezt készítette egy angol szakács, és nyár elején Chili és Vaníliánál is rácsodálkoztam egy hasonlóra.

A könyvben bogyós gyömölcsökkel van: feketeszederrel, ribizlivel, málnával. Viszont a piac kínálata már erősen ősziesre fordult. Tudtam venni hozzá szilvát, fügét és szőlőt. Nagyon finom lett. Bár a képen nem látszik, ez egy hatalmas puding, az egyik legnagyobb salátástálamban készítettem. Tizenkét adagos. Minimum. Nos, ma reggelre maradt 3 kis szeletke. Majdnem mindenki repetázott - nagy sikere volt. :) És még sütni sem kell! A hozzávalókkal bajban vagyok kicsit, mert a forma mérete a mérvadó. Azért leírom, ebbe az óriáspudingba kb. miből mennyit tettem. De inkább hagyatkozzatok az intuíciótokra. :)

Hozzávalók egy nagy tálhoz:

1/2 kg-os szeletelt fehér szendvicskenyér,
80 dkg szilva,
2 nagy fürt nagyszemű szőlő,
1/2 kg füge,
3-4 evőkanál porcukor,
2 evőkanál verjus (citromlé),
2-3 vaníliás cukor vagy vaníliakivonat,
1 db csillagánizs,
1/2 mokkáskanál örölt fahéj,
1/4 mokkáskanálkányi őrölt szegfűszeg,
1 csipet só, 3 cl rum vagy szilvapálinka.
Plussz: 6 dl tejszín félig felverve.

A szendvicskenyereknek levágtam a héját. Kibéleltem vele egy nagy üvegtálat.
A gyümölcsöket megmostam. A szilvát, szőlőt kimagoztam és a fűszerekkel, cukorral, csipet sóval, verjus-sal (helyettesíthető citromlével) és 2 dl vízzel föltettem főni. (Ha felnőtteknek készítjük, a főzés befejeztekor tehetünk bele szilvapálinkát, vagy rumot is.)
Közben még magoztam ki szőlőszemeket és a fügét negyedekbe vágtam hosszában.
Mikor a szilva már félig puha volt, a füge felét is hozzátettem a gyümölcsökhöz és még pár percig rotyogtattam. Mikor készen volt, hozzákevertem a maradék fügéket (egyet hagytam díszítésnek) és a magozott szőlőszemeket is. Hogy ne csak főtt gyümölcs legyen a pudingban. Szilvát is hagyhatunk nyersen, ha érett, puha. Az enyémek elég kemények voltak, így muszáj volt mindet megfőznöm.
A gyümölcsöket ezután szűrőben átcsepegtettem, a levét felfogtam egy tálban. A gyümölcshúst beletettem a kenyérrel kibélelt tálba, de csak a felét. Mert egy réteget csináltam rá a levágott kenyérhéjakból, hogy ne csak tiszta gyümölcs legyen a közepe. Ez nem szükséges, ha kisebb formában készítjük. Aztán rátettem a gyümölcs másik felét is, csorgattam rá bőven a léből is és befedtem az egészet kenyérszeletekkel. Arra ügyeljünk, hogy az oldalát is, az alját is lyukak nélkül, tökéletesen egymáshoz illeszkedve rakjuk ki kenyérszeletekkel.
Ezután egy folpackot tettem a tetejére, arra pedig egy lapos nagytányérat, majd rá a jó nehéz mozsaramat. Ha nincs mozsár, keressünk valami súlyos dolgot rá, mert így lenyomatolva kell 4-5 órára hűtőbe tenni.

Mikor elkészül, ügyesen tányérra, tálcára borítjuk. Meglocsoljuk a maradék sziruppal (ezt a tálalásnál a tányérokon is megtehetjük) és kicsit díszítjük.
Félig felvert tejszínnel megcsorgatva tálaljuk.
Ha nem lenne elég szirupunk, szörppel, vagy felmelegített és vízzel öntet sűrűségűre higított lekvárral is tálalhatjuk.
Nagyon finom - tiszta gyümölcs. Megtartom. :)

"Ha csak néhány napra, vagy órára, van úgy, hogy egy hétre, sőt még tovább, de minden esztendőben visszatér az idő, amit szeretnék úgy hívni, hogy: az aranynapok. A föld a nyárvégi esőktől újra nedves és puha. A levelekről a víz a port lemosta, s a lomb újra zöld. A hajnalok frissek, de a nap még meleg. S a hegyeken alkonyatkor langyos a nyugati szél.

Aranynapoknak ezt az időt azért neveztem el, mert a szeptember színe az arany. A levegőben apró ragyogó szemecskék tündökölnek, és ha az ember a hegytetőről a síkságra néz, úgy látja, hogy a tájat fénylő aranypor vonja be. A ragyogó ködben, a csillogó párában a kertek lustán pihennek s ettől a szendergő lassúságtól érik meg a szőlő, válik az alma habossá, ízesedik meg a dió, a mandula, az őszibarack és a szilva. Arany mézben úszik a föld és a napfény úgy fénylik, mint a sárga olaj.

Mikor a nyárvégi esős idő szűnik, az ég kitisztul és az időre jellegzetes lágy nyugati szél megindul, tudom, hogy itt vannak az aranynapok, mindig találok valamilyen módot arra, hacsak kétszer, vagy háromszor huszonnégy órára is, de a hegyekbe menjek, és a kertekben töltsek el annyit, amennyit csak lehet. Nemcsak azért, hogy a szőlőtőkék alá üljek, sorra, lassan végigkóstoljam a fajták elragadó sokaságát. A Muscat Black Hamburg, a tojásdad fekete muskotály, omló mazsolaízével minduntalan visszatérésre csábít. De ott van a Muscat Ottonel, a Mézes Fehér, a Delaware, a Szőlőskertek Királynője is. Közben mandulát rágcsálok, leülök a partra, friss diót hámozok, figyelmesen és gondtalanul. Ezekben a kései, érett napokban még a madarak is megszólalnak. Reggel korán rigót hallok, délután a fülemüle énekel néhány ütemet, mintha sóhajtana, s alig tudom a meghatottságtól könnyemet visszafojtani. Miért? Nem tudom.

Reggel tavasz van, délben nyár, este ősz, az akác virágzik, a cinke szól, az erdei pacsirtát egész éjjel hallom a völgyből, olyan ez az idő, mint az egész év összefoglalása, de kimondhatatlan békével és szelíden, mintha bölcs emlékezet képe lenne, s a bőbájos melankóliába feloldaná.

Kimegyek a kertek közé, hogy teleigyam magam az érettség illatával, szemem jóllakjon a dús káposzták, répák, érett paradicsomok, paprika, a nehéz tökök és dinnyék csodájával. A gyalogút fölé szilvafa hajlik, két szemet leszedek, a földre hajolok, hogy a lábam mellöl a négylevelő lóherét leszedjem, mintha május vége lenne.

De kimegyek azért is, mert a múlandóságnak e bővös napjaiban, inkább, mint a friss áprilisban, a lángoló júliusban, közvetlenül át tudok élni valamit: az élet megdicsőülését. Az az arany, ami az égen és a levegőben ragyog, nem természeti jelenség. A megdicsőülés aurája fénylik az érett föld körül. S ebben a világfölötti tündöklésben, a halál küszöbén, de az élet csúcsán, amikor érett, mézes békében már szenvedély s erőszak nélkül a természet önszántából szórja el egész vagyonát, ebben a megnyugodott szépségben minden alkalommal megérik belül is valamilyen rejtélyes gyümölcs.

Valahányszor az aranynapok elkövetkeznek, én elindulok, hogy létükben részesüljek, mindig kapok valamilyen belátást, mintha az év munkája akkor érett volna meg, és szüretelésre készen állna. (.....)"

(Hamvas Béla: Babérligetkönyv, részlet)