2010. szeptember 29., szerda

Kerekrépa savanyítása házilag



- Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne - ismételtem el magamnak. És éreztem, hogy a szívem megtelik nagy és általános meleggel, a lelkem megtelik a derűs idő nyugalmával és a szemem megtelik a hajnal harmatával. Lassan felálltam, és azt mondtam: - Igaza van: késedelem nélkül haza fogok menni, hogy otthon lehessek valahol ezen a világon! Igaza van: nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk.

(Tamási Áron)
Megjelent a piacon ismét a kerekrépa vagy tarlórépa.
Idén télen úgy tervezem, hogy tágítom ennek az olcsó, finom és nagyon egészséges zöldségfélének a felhasználási körét, vagyis igyekszem majd újabb ételekbe belevarázsolni, új recepteket kitalálni rá.
Azt gondolom, minden igazán jó étel attól jó, hogy helybeli alapanyagokból, az adott kultúra ízei szerint készül el. A legfinomabb ételek varázsa nem csak az hogy finomak, hanem a hely szelleme is hozzáadódik. Szeretem más népek ételeit is, vannak kedvenceim is köztük. De nem élnék meg rajtuk. Néha jólesnek, néha jó a változatosság. De nem enném őket nap-mint nap. Egészen bizarr lenne például egy szüreten rizottót vagy spagettit enni vagy kínai édes-savanyú sertést, vagy hasonló ételeket. Emellett itthon nálunk rendkívül sokféle zöldség és gyümölcs megterem, sok finom sajt és tejtermék van, és még sorolhatnám. A tarlórépa is ilyen. Igénytelen, könnyű termeszteni, nagyon vitamindús, roppant egészséges és finom.
Az ízét ahhoz tudnám hasonlítani, mintha a retket, a karalábét és a tormát egy agyagba gyúrta volna össze a Teremtő. Az illata is egyszerre retkes, tormás - talán ez a két összetevő dominál ha orral vizsgáljuk. Állaga a karalábéhoz hasonló, talán kicsit tömörebb, nem olyan vizes. Színe hófehér. Zalában, vasban fogyasztják nyersen is, de leginkább ugyanúgy savanyítva, mint a káposztát. Hasonlóan is ízesítik és hordókban érlelik, mint ismertebb társát, és egész késő ősztől tavaszig ugyanúgy vásárolható a piacon, mint a savanyú káposzta.

Hagyományos ételekhez főleg savanyítva használják. Ez lehet a paradicsomos, füstölthúsos répa, amit tavaly föl is tettem az oldalra ITT. Isteni finom. Készíthetjük úgy is, mint a székelykáposztát. Főzik füstölt csülökkel, babbal is.

-->
"A savanyító levet kenyérhéjából is készíthetjük. Az üveg aljára pirított kenyérszeleteket teszünk, rárakjuk a répát és langyos, sós vizet öntünk rá. Tetejére ismét kenyérszeleteket rakunk. Napon, vagy meleg helyiségben tartjuk. Lyukacsos celofánnal kötjük le, vagy kistányért borítunk rá.




Gyors répasavanyítás: A gyalult répát gyöngén megsózzuk. Két liter vízbe öntsünk 1 dl ecetet és öntsük egy uborkás üvegbe. Nyomkodjuk bele a répát. Ha ezt este megcsináljuk, reggelre savanyú lesz a répa. Használat előtt a répát kissé nyomkodjuk ki. Ez az eljárás a mai időkben terjedt el."

(Ábrahám Gézáné: Vasi, zalai parasztételek)

Én most kombináltam a kétféle savanyító eljárást. Másfél liter meleg vízben elkevertem 2 csapott teáskanál sót és 6 cl 10%-os ecetet, ezt öntöttem a legyalult répára. De kenyérszeletet is tettem a tetejére, hogy egy kis kovászos ízt is kapjon.
A kerekrépáról a Terebessen olvashatsz ITT



16 megjegyzés:

chriesi írta...

De jó ez a recept!

Padparadsa írta...

Remélem, egyszer kapok kóstolót! :) A fotók meggyőztek. Szeretném ezt a lila-fehér-gömbölyű színű zöldséget!! :))

Csibe írta...

Imádott nagymamimat juttattad eszembe (persze nem nehéz, nagyon sok emlék köt hozzá).
Ő rakott el minden évben répát is, káposztát is. Nagyon szerettem, szép vékonyra volt "legyalulva". Emlékszem arra is, mikor át szokta mosni :)
Azóta, hogy nincs velünk, a piacon ugyan szoktunk venni, de azért az nem az "igazi"...
Köszönöm!!!

Anikó írta...

Én még életemben nem hallottam erről a répáról, nem is láttam, itt Pesten a piacokon sem, ha láttam is, lehet azt hittem retek?
Savanyú répáról pláne nem, vagy ehhez kapcsolódó ételről sem.
Ez most nagy újdonság számomra.

Thrini írta...

Akárcsak Anikó, én sem hallottam még erről a "jószágról". :)
Szép a színe az biztos, az ízét nagyjából elképzeltem a leírásod alapján.
A fotóktól kész vagyok!! :)

Szemi írta...

Ezt a répafajtát még én sem ismertem eddig! Az ember mindig tanul valami újat. :))

Ha lesz időd, nézz be hozzám légyszives.

Wise Lady írta...

De jó, hogy leírtad! Épp múltkor gondoltam, hogy még nem csináltam soha.

duende írta...

Köszi Chriesi! :)


Padparadsa: Naná! :)


Csibe: :)


Anikó, szerintem sehol máshol az országban nem kapható. Csak zalában, vasban ültetik és eszik, nem tudom miért. Nagyon méltatlanul mellőzött zöldségféle.


Thrini, majd egyszer ha erre jársz, füstölthusis savanyúrépával várlak! :)


Szemirámisz, tudom, sokaknak újdonság, ezért is propagálom. Meg mert szeretem. :)

Köszi szépen, megyek hamarost!


Whise Lady: Vasárnap derül ki, hogy sikerült a házi savanyítás... :)
Még én sem savanyítottam itthon, mindig a piacon szoktam venni.

trendo írta...

Nemcsak Zalában, hanem a sváb falvakban is honos ez a zöldség, legalábbis az volt régebben. Savanyított változatát kedvvel fogyasztották a Schwäbische Türkei falvaiban, levesbe, köretbe is tették tudtommal. Ha most megkóstolhatnám, halálbiztosan visszatérne a régi ízemlék. Jó, hogy eszembe juttattad. Köszönet érte.

duende írta...

Szívesen Trendo! Sajnos ha jól tudom, ma már csak zalában és vasban fogyasztják, sehol másutt nem kapható a piacokon.

És képzeld, éppen most főzöm meg holnapra! Itt illatozik a konyhában. A savanyítás remekül sikerült, a leve is nagyon finom. :) Meghívnálak, ugorj át egy tányérkára, de igen nagyot kéne ugranod! :)

klepcsa írta...

A kerekrépa már nem annyira mellőzött étek mint az elmúlt kb. 30 évben! Köszönhető ez a Zalában lakó embereknek akik falunapokon felelevenítik az kerekrépa ízvilágát! Lásd. pl. Miklósfa vagy Kiskanizsa. Szeretném ha a más tájra költözött emberek is megtalálhatnák ezt a semmivel sem össze hasonlítható ízt. Én az Alföldön lakom már 40 éve de még nem tudtam itt megkedveltetni és termeszteni a kerekrépát. Itt egyáltalán nem lehet kapni nyersen sem és savanyítva meg pláne nem. Olvastam,hogy Amerikában a megfőzendő zöldség csomag közé mindig tesznek kerek répát. Nagyon szeretném ha mát itt is elterjedne Hajdú-Biharban ez a nagyon finom eledel. Végre lenne már valaki aki a Vecsési savanyúsággal /amit a Tescóban árulnak / egyszer-egyszer kapni lehetne. Köszönöm,hogy valaki elolvasta legalább!

duende írta...

valóban csak errefelé ismert, pedig a magyar konyha egyik reneszánsza lehetne mind a nyers, mind a savanyított répa újrafelfedezése. :)

Névtelen írta...

Én somogyi gyerek vagyok, és én is ismerem ezt a fenséges eledelt.
Annak idején, még gyerekkoromban mikor a halastavakra jártunk korcsolyázni és csúszkálni, hazafelé a mezőkben mindig azt lestük hol púposodik a hó, mert ott biztosan volt kerékrépa. A kiéhezett gyerekeknek igen nagy öröm volt a hó alól kikotorni, és csak úgy nyersen szinte faltuk a kerékrépát. Azóta is még a számban érzem az ízét. Otthon pedig nagymamám együtt főzte a céklával, és céklapótlónak is nagyon finom volt.

duende írta...

:) :) egyébként itt is leginkább nyersen eszik, szoktam látni a piacon, hogy vesznek egy-egy darabot, és mondják is hogy nyersen fogyasztják, egyébként isteni, olyan, mint a retek, legalábbis hasonló, én is angyon szeretem nyersen is, de szoktam salátákba is tenni, sőt vajon kevés mézzel, fehérborral és petrezselyemmel párolva meg isteni köret :)

Melike írta...

En is most savanyitom. Az ectes valtozatba egy baber levelet meg egy kis apritott fokhagymat is tettem, es na persze par szelet cekla elengedhetetlen, hogy csinos rozsas szint kapjon a kerekrepa. En gyalulas helyett sultkrumpli alakura vagtam es 5 napig erlelem igy. A kovaszos valtozathoz szinten teszek ceklat es fokhagymat, de ezt kaporral teszem el. A kenyer teljesen felesleges a kovaszolasahoz, anelkul is par nap alatt megkovaszolodik es isteni finom.

duende írta...

Kedves Melike! Köszönjük szépen a remek öteleteket, fogom is majd hasznosítani! :)