Diós-mákos zserbó

.

Minden emberi kapcsolat válságos pontján egyetlenegy kérdés létezik:
Mit tenne most a szeretet?

(N. D. Walsch: Beszélgetések Istennel - részlet)

Gyorsan le kell írnom, mert elfelejtem a mennyiségeket.

Hozzávalók egy 20-szor 30-as tepsihez:
a tésztához:
30 dkg liszt,
1 tojás sárgája,
1 csapottabb evőkanál kristálycukor,
2 dkg élesztő,
1/2 mokkáskanál sütőpor,
12 dkg zsír vagy ugyanennyi vaj,
1 dl tej,
1 csipet só.
A töltelékhez:
1 félliteres üvegnyi sárgabarack lekvár,
15 dkg darált dió,
10 dkg porcukor,
15 dkg darált mák,
10 dkg porcukor.
A mázhoz:
15 dkg kristálycukor,
5 dkg kakaópor,
10 dkg vaj,
1 dl víz.


Az épp csak langyos tejben elkevertem a cukrot, az élesztőt és a tojás sárgáját. A lisztet elkevertem a sóval és a sütőporral, majd elmorzsoltam a vajjal. Hozzáöntöttem a tejes keveréket és összegyúrtam a tésztát. Nem kell sokat dolgozni rajta, csak álljon össze. Öt egyenlő részre osztottam.
Ledaráltam a mákot, a diót és mindkettőt összekevertem 10-10 dkg porcukorral. A tepsit kibéleltem sütőpapírral, kissé ki is vajaztam. Az első darab tésztát a tepsi formájára és méretére kinyújtottam. A zserbónál fontos, hogy jó vékony legyen a tészta. Beletettem a tepsibe, megkentem jó bőven lekvárral (ne sajnáljuk), megszórtam a cukros mák felével. Újabb tésztadarabot nyújtottam, tepsibe tettem, megkentem lekvárral, megszórtam a diós keverék felével. Ezt még egyszer megcsináltam, vagyis lett két mákos és két diós réteg. A tetejére került az ötödik lap. Letakartam és hagytam kelni fél órát (ezt kifelejtettem, majd legközelebb), aztán a tetejét megszurkáltam villával, hogy ne púposodjon fel. Közepes lángon 30-40 percig sütöttem. Hagytam kihűlni, aztán egy nagy tálcát rátettem a tetejére és átfordítottam az egészet. Így az alsó, sima lap került felülre. Levettem róla a sütőpapírt is. Aztán fölforraltam a vizet a kakaóporral és a cukorral, pár percig hagytam jól buzogni, majd levettem a lángról. Ekkor kevertem bele a vajat is. Mikor már már annyira lehűlt, hogy olyan épp-csak folyós lett, ráöntöttem a zserbóra.


A díszítést nem így akartam... kisebb csillagok kellettek volna és ha lett volna türelmem, olvasztott csokiba mártom őket, majd az egyik felüket cukros darált dióba. Így kellett volna rátenni a csokimázra. Szépen beleolvadt volna a tetejébe, csak sejtelmesen látszottak volna a kis csillagok... De ennyire nem vagyok sem türelmes, sem cukrász. Majd legközelebb...
És elkészült a narancsos muskotályos borhabtorta is. Azt elfelejtettem a borhabtorta bejegyzésben írni, hogy a tortaformát béleljük ki folpackkal, mert ha nem zár rendesen a forma, kicsoroghat a krém, míg nem szilárdul meg. Most pótolom, mert azt a bejegyzést nem tom szerkeszteni...

Jöhetnek a vendégek! :)

Megjegyzések

Elif üzenete…
Ez komolyan mondom fantasztikus így ahogy van! Vittem, ezt ki kell próbálni! Kösziii
Ritmus üzenete…
Én ezt nagyon szeretem, de ilyen gusztán elkészítve még nem láttam!!! Gyönyörű!! Meg az idézet is..
Ms. Poppy üzenete…
Meseszép! Ízében, illatában, összetételében maga az ünnep.:)
fevi üzenete…
A süti gyönyörű! Az idézet, nem is értem, miért, de pont most nagyon találó. Jól jött!!!
Mammka üzenete…
A recept csodás, ki szeretném próbálni,az idézet pedig kincset ér.KÖSZÖNÖM!!!!
Bianka üzenete…
Gyönyörűűű
4Gyerek üzenete…
nem tudom felmérni mekkorák a csillagok, de ami őket illeti, nekem így fehéren nagyon tetszenek. szuper alkotás.
Wise Lady üzenete…
Gyönyörűek!
trinity üzenete…
Szép ez a díszítés, nagyon szép! Érdekes, én azt hittem, 2 féle zserbó lesz-külön a mákos, külön a diós. Nekem jöhet mindkettő, akár külön, akár egyben! Lehet, hogy idén így sütöm? Tetszik nagyon!
szemirámisz üzenete…
Ez nem más, mint az élvezetek halmozása! :))
duende üzenete…
Köszi-köszi Lányok! :)

A csillagoknak különösen nagy keletje volt. Hugom pici fia (2,5 éves) az összes csillagot levadásztatta a zserbóról. Ő ette a csillagokat, mi a zserbót és szigorúan megígértette velem, hogy ha legközelebb jön, ugye megint sütök neki csillagot? :)
Csibe üzenete…
Gyönyörű, igazán ünnepi!
duende üzenete…
Köszönöm Csibe! :)