Először megtűrnek téged, később nevetnek rajtad, később harcolnak ellened, majd győzöl.
(Mahatma Gandhi)
Van egy elmaradásom is. A Whise Ladynél látott vega borscsot elkészítettem, méghozzá a vadi új cserépedényemben. Isteni finom, az utolsó cseppig elfogyott.
Hozzávalók 6 főre:
1 és 1/2 öklömnyi cékla,
kb. ugyanennyi fehérkáposzta,
teniszlabdányi méretű zellerdarab,
1 nagy sárgarépa,
1 kisebb fej vöröshagyma,
2 közepes krumpli,
1 csapott evőkanál sűrített paradicsom,
só,
8-10 szem egészbors,
2 zöldségerőleves kocka vagy ha van,
zöldség erőleves 2 liter.
A céklát vékony szeletekre vágtam és aztán kis kockákra és az erőlevesben föltettem főni a sárgarépakarikákkal és zellerkockákkal együtt. Valamint beletettem félbevágva a vöröshagymát is és a borsszemeket is. Mikor már puha volt minden hozzáadtam a szélesmetéltre majd kisebb darabokra vágott káposztát is és a kis kockákra vágott krumplit is. Készre főztem.
Én nem sűrítettem semmivel, így ettük. Tálaláskor tejfölt is kínálhatunk mellé. Nagyon tartalmas mégis diétás, egészséges és ízletes.
Kétszobányi pincemûhelyében fohásszal fordult egyszer Paracelsus Istenhez – az ô megfoghatatlan istenéhez, bármelyik istenhez –, hogy küldjön néki egy tanítványt. Alkonyodott. A kandallóban pislákoló tûz kósza árnyakat vetett. Paracelsusnak nehezére esett volna felállni és meggyújtani a vaslámpát. Olyannyira erôt vett rajta a kimerültség, hogy meg is feledkezett az iménti kérésérôl. Már eltûnt az éjszaka homályában az olvasztókemence, a sok porlepte lombik, amikor egyszerre csak kopogás hallatszott. Paracelsus félálomban feltápászkodott, felment az apró csigalépcsôn, és kinyitotta az ajtó egyik szárnyát. Ismeretlen férfi lépett be. Ugyancsak elcsigázott volt. Paracelsus hellyel kínálta; az idegen leült egy padra, és várt. Egy ideig egyetlen szót sem váltottak.
A mester törte meg a csendet.
– Emlékszem nyugati arcokra, emlékszem keleti arcokra – mondta némi ünnepélyességgel. – De a tied más. Ki vagy hát, s mit akarsz tôlem?
– Nem fontos a nevem – válaszolta a másik. – Három nap és három éjjel gyalogoltam, hogy a házadba léphessek. Tanítványod szeretnék lenni. Íme, elhoztam minden vagyonomat.
Elôvett egy pénzeszacskót, s kifordította az asztal fölött. Temérdek arany hullott ki belôle. Mindezt a jobbjával végezte el. Paracelsus eközben háttal állt neki, mert épp lámpát gyújtott. Mikor aztán visszafordult, egy rózsát pillantott meg a férfi bal kezében. Nyugtalanságot keltett benne az a rózsa.
Leheveredett, összezárta az ujjait, s megszólalt:
– Te most azt hiszed, hogy én tudom annak a kônek a titkát, amely minden elemet arannyá alakít, ezért hoztad el az aranyaidat. Csakhogy én nem aranyat keresek; sosem lehetsz a tanítványom, ha téged az arany érdekel.
– Nem érdekel az arany – válaszolta a másik. – Ez a pénz csupán azt jelzi, hogy elszántam magam a munkára. Azt akarom, hogy taníts meg a Tudományra. Melletted akarok végigmenni a Kôhöz vezetô úton.
Paracelsus megrágott minden szót:
– Az út maga a Kô. A kiindulópont is a Kô. Ha ezt nem érted, még el sem indultál a megértés útján. Minden lépésed maga a cél.
A férfi gyanakodva tekintett rá. Megváltozott a hangja, amikor megszólalt:
– Hát mégis van cél? Paracelsus felnevetett.
– Rágalmazóim szerint, kiknek számánál csak az ostobaságuk nagyobb, nincsen cél, ezért csalónak neveznek. Nincs igazuk, ám nem lehetetlen, hogy álmodozó vagyok. Tudom, hogy "van" Út.
Csend lett, aztán megszólalt a férfi.
– Kész vagyok végigmenni veled azon az úton, még ha hosszú évekig kell is gyalogolnunk. Hadd keljek át a sivatagon. Hadd lássam meg legalább távolról az ígéret földjét, ha már a csillagok nem engedik meg, hogy rálépjek. Ám mielôtt útnak indulnánk, bizonyítékot kérek.
– Mikor óhajtod? – kérdezte izgatottan Paracelsus.
– Máris – vágta rá hirtelen elhatározással a tanítvány. Mindeddig latinul beszéltek; ekkor németre váltottak.
– Az a hír járja rólad – mondotta –, hogy ha elégetsz egy rózsát, a tudományoddal életre tudod kelteni a hamuból a virágot. Hadd legyek tanúja e csodának. Ha teljesíted kérésemet, egész életemet neked szánom.
– Nagyon hiszékeny vagy – mondta a mester. – Nekem nem hiszékenység kell; én hitet akarok. Hajthatatlan volt a másik.
– Épp azért akarok szemtanúja lenni a rózsa mégsemmisülésének és feltámadásának, mert nem vagyok hiszékeny.
Paracelsus kivette a kezébôl a virágot, s beszéd közben játszadozott vele.
– Hiszékeny vagy – mondta. – Gondolod, hogy el tudom pusztítani ezt a virágot?
– Bárki elpusztíthatja – válaszolta a tanítvány.
– Tévedsz. Csak nem hiszed, hogy bármit is visszaküldhetünk a semmi birodalmába? Csak nem hiszed, hogy Ádám, az elsô ember akár egy virágot vagy fûszálat is elpusztíthatott volna a Paradicsomban?
– Most nem a Paradicsomban vagyunk – válaszolt makacsul a fiú –; itt, a hold alatt, minden halandó. Paracelsus talpra állt.
– Hát akkor hol vagyunk? Talán azt hiszed, hogy az istenség tud egyáltalán olyan helyet teremteni, amelyik nem a Paradicsom volna? Mi más a bûnbeesés, ha nem annak a tagadása, hogy a Paradicsomban vagyunk?
– Akkor is el lehet égetni a rózsát – mondta kihívóan a tanítvány.
– Éppenséggel van még parázs a kandallóban – mondta Paracelsus. – Ha most tûzre vetjük ezt a rózsát, még azt hiszed, hogy vége a virágnak, s valóságos hamu lett belôle. Holott én azt állítom, hogy a rózsa örökkévaló, csupán a megjelenési formája változik. Egyetlen szóval a szemed elé varázsolhatnám.
– Egyetlen szóval? – furcsállotta a tanítvány. – Hiszen kialudt már a tûz az olvasztókemencédben, s belepte a por a lombikjaidat. Ugyan mivel keltenéd életre a rózsát?
Paracelsus bánatosan nézett tanítványára.
– Kialudt már a tûz az olvasztókemencémben – ismételte –, s belepte a por a lombikjaimat. Csakhogy hosszú utamnak ezen a szakaszán más eszközöket használok.
– Meg sem merem kérdezni, melyek azok – mondta a másik álnokul avagy alázattal.
– Arról az eszközrôl beszélek, amellyel Isten megteremtette az eget és a földet és azt a láthatatlan Paradicsomot, amelyben élünk, s amelyet az eredendô bûn eltakar a szemünk elôl. Arról a Szóról beszélek, amelyre a Kabala tudománya tanít bennünket.
Atanítvány ridegen válaszolt:
– Mutasd meg, kérlek, hogy tûnik el s hogyan kel életre a rózsa. Nem érdekel, hogy a lombikjaidat használod–e hozzá vagy az Igét.
Eltûnôdött Paracelsus. Majd így szólt:
– Ha most teljesíteném a kérésedet, azt mondanád, hogy szemfényvesztô káprázatról van szó. E csoda láttán még nem nyernéd el az áhított hitet. Hagyd hát a rózsát.
Az ifjú még mindig bizalmatlanul nézett rá. A mester ekkor emelt hangon szólt hozzá:
– Egyébként is, ki vagy te, hogy csak így betolakszol egy mester házába, s csodát követelsz tôle? Vajon mivel érdemeltél ki ekkora kegyet?
Remegve felelt a másik férfi:
– Jól tudom, hogy nincs semmiféle érdemem. Így hát azokra a hosszú esztendôkre kérlek, amelyeket melletted fogok tanulással eltölteni, hogy mutasd meg nekem a hamut s aztán a rózsát. Többé semmit sem kérek. Hinni fogok a szememnek.
Az ifjú hirtelen felkapta a vérvörös rózsát, amelyet Paracelsus a padon felejtett, s a lángok közé vetette. Eltûnt a színe, s csak egy kis hamu maradt a virágból. Örökkévalóságnak tûnt a pillanat, míg várta a mester szavát s a csodát.
Paracelsus nem jött zavarba. Titokzatos egyszerûséggel csak ennyit mondott:
– Baselban minden doktor, minden patikus csalónak tart. Talán igazuk is van. Íme, a hamuvá lett rózsa, mely sosem kel többé életre.
Elszégyellte magát az ifjú. Sarlatán vagy csupán látnok ez a Paracelsus, ô meg csak úgy betolakodott a házába, s most még azt is beismertette vele, hogy üres beszéd ama híres, bûvös tudománya.
Letérdelt a mester elé, és így szólt:
– Megbocsáthatatlan, amit tettem. Épp az a hit hiányzott belôlem, amit az Úr is megkövetelt a hívôktôl. Hadd lássam csak a hamut! Majd ha megerôsödött a hitem, visszatérek, tanítványod leszek, s az Út végére érvén meglátom a rózsát.
Ôszinte szenvedéllyel beszélt, csakhogy szenvedélyessége mögött az idôs mester iránti irgalom húzódott meg, a köztiszteletnek örvendô, sokat támadott, felettébb jeles, következésképpen felettébb üres mester iránti könyörület. Hisz ki ô, Johannes Grisebach, hogy szentségtörô kézzel csak úgy felfedi, hogy senki sincs amaz álarc mögött?
Az aranyaiból csak alamizsnára futotta volna. Inkább
magával vitte ôket. Paracelsus kikísérte a lépcsô aljáig, s azzal búcsúzott, hogy mindig szívesen látja a házában. Mindketten tudták, hogy soha többé nem találkoznak.
Paracelsus egyedül maradt. Mielôtt eloltotta a lámpát, s leült a kopott karosszékbe, begörbített tenyerébe öntötte az alig maroknyi hamut, s elsuttogott egy szót. A rózsa szárba szökkent.
(Jorge Luis Borges: Paracelsus rózsája)
Ismét egy (majdnem) magától készülő finomság.
Tegnap asszem a paprikán néztem a biomániát, abban csináltak egy argentin marharagut. Nem ilyet, de elfelejtettem mi volt az övékben. No mindegy, nagyon jól sikeredett, megtartom. (Viszont nem egy fotogén étel... )
Hozzávalók 4 főre:
1 kg marhahús (fehérpecsenye, comb, lábszár - bármelyik jó hozzá),
1 nagy szál sárgarépa,
1 csokor újhagyma zölddel együtt vagy 1 póréhagyma,
1/2 doboz darabolt paradicsom lével együtt,
só,
kb. 4 evőkanálnyi olívaolaj,
4 nagyobb gerezd fokhagyma,
1 közepes fej vöröshagyma,
meglehetős sok tekerés friss bors,
2 csapott teáskanál köménymag,
2 babérlevél,
1 csapott evőkanál liszt,
3 félmarék szárazbab,
1 liter marhahúsleves (kockából is lehet ha nincs éppen),
2 dl vörösbor.
A cseréptálat hidegvízbe áztattam. A húst nagyobb kockákra vágtam, borsoztam és köménymagoztam, aztán forró serpenyőben nagy lángon, kevés olívaolajon minden oldalon körbesütöttem. Aztán a römertopfba tettem. Egyszerre csak kevés húskockát tegyünk a serpenyőbe, hogy tényleg piruljon és ne főjön.
Mikor a husik mind a tálban voltak, sóztam is majd mehintettem a liszttel. Rászórtam a nyers babot és rátettem a paradicsomkonzerv felét is. (Mivel hirtelen felindulásból jutott eszembe, nem áztattam be. De csodásan megfőtt így is a raguban.) Aztán a serpenyőben átpirítottam kissé a fokhagymát, az újhagymát, a vöröshagymát és a sárgarépát is (ezeket is kicsit sóztam), majd ez is a tálba került. Fölöntöttem marhahúslevessel, jóbőven. Teljesen lepjen el mindent. Öntöttem hozzá száraz vörösbort is.
Hideg sütőbe tettem - a tálra rátettem a fedelét is, és kis lángon 5 órán át pároltam.
A hús szó szerint szétomlik a szájban, a bab is tökéletesen megpuhul az ételben.
Burgonyás lepénykenyeret-lepénylángost javasolnék mellé, no meg a vörösbor maradékát.
Nézegettem egyébként a neten, hátha találok valami bővebb anyagot az argentin konyháról - de sajnos nem találtam szinte semmit... Kár.
Saját magunkkal való kapcsolatunk és az, hogy mennyi gyönyörűséget
találunk az életben, végső soron attól függ, hogy az elménk hogyan szűri
meg és értelmezi mindennapi élményeinket. Boldogságunk belső
harmóniánkból ered, nem pedig abból, mennyire vagyunk képesek
irányításunk alá vonni az univerzum hatalmas erőit.
(Csíkszentmihályi Mihály)
Megint leves... Bár annyira sűrű, hogy egytálételként ettük.
Hozzávalók 4 főre:
A levesbe:
20 dkg lencse,
1 doboz hámozott paradicsomkonzerv,
2 szál angol zeller,
2 nagy gerezd fokhagyma,
só,
frissen őrölt bors,
zsálya.
2 liter csont- vagy húsleves vagy 2 leveskocka,
1 evőkanál olívaolaj.
Levesbetét:
kenyérszeletek,
olívaolaj,
reszelt parmezán.
A vékony szeletekre vágott fokhagymát, a szeletelt zellerszárakat megfuttattam az olívaolajon
kevés sóval, majd hozzáadtam a lencsét is, az apróra kockázott paradicsomokat lével együtt és fölöntöttem az egészet vízzel. Tettem hozzá 2 leveskockát, borsoztam, zsályát adtam még hozzá.
Hagytam főni a lencse puhulásáig, ami cirka fél óra.
Közben a rozskenyeret szeleteltem, daraboltam és serpenyőben 2 evőkanál olívaolajon pirosra-ropogósra megsütöttem.
Mikor készen volt a leves, a tányér aljára tettem pirítóst, rámertem a levest és megszórtam parmezánnal. Valamint meglocsoltam még olívaolajjal. Laktató, egyszerű leves. Kellemesen savanykás, akár macskajajos-másnapos állapotban is jóleshet.
Persze, én ebbe is tettem egy csipet cukrot, így volt igazán kerek. És egy kis apróra vágott vöröshagymát is elbírt volna az étel. Majd legközelebb.
(Forrás: Az olasz konyha alapjai, Magyar Könyvklub)
Ma egy nagyon izgalmas és finom céklalevest főztem. Ez sem debütálás, már régóta szerepel az étlapunkon, mert nagyon-nagyon finom. Még a Planétásban találtam anno. Igazi gazdag, tartalmas, vitamindús téli leves.
Hozzávalók 6-8 főre:
70 dkg csirkeaprólék,
40 dkg füstölt parasztsonka,
2 közepes szál sárgarépa,
1 nagyobb szál fehérrépa,
1 nagy fej vöröshagyma,
1 akkora darab zeller mint a vöröshagyma,
3 evőkanálnyi olaj,
só,
egész bors,
2-3 babérlevél,
0,5 kg kész céklasaláta,
2 dl céklasalátalé,
1 púpos teáskanál reszelt torma,
2 dl tejföl,
2 csapott evőkanál liszt,
esetleg egy pici cukor vagy ecet.
A csirkeaprólék bármi lehet. Nekem most volt itthon hozzá csirkemellcsont, farhát, 4 darab csirkenyak, és 5 darab csirke felsőcomb.
A vöröshagymát az olajon kevés sóval üvegesre pároltam, majd hozzáadtam a darabolt aprólékot is és együtt sütöttem pár percig - míg a hús kifehéredett. Aztán felöntöttem vízzel és hozzáadtam a fűszereket is: sót, egész borsot, babérleveleket; valamint a karikákra vágott leveszöldséget és a kis kockákra vágott sonkát is. Hagytam főni lassú tűzön 2 órát. Közben a céklát csíkokra vágtam, a lisztet pedig kikevertem a tejföllel csomómentesre.
Két óra elteltével aztán a húsokat kivettem egy nagy tálba és hagytam hogy kicsit kihűljenek.
A céklát a levével együtt beletettem a levesbe. Eszméletlen színe lett! Muszáj volt lefotóznom, mielőtt a tejföl belekerült. Mint a folyékony rubin, gyönyörű. Míg a képeket csináltam, a hús is lehűlt kissé, így már le tudtam szedni a húst a csontokról. A húsdarabokat is visszatettem a lébe, és egy nagy teáskanál reszelt tormakrémet is adtam az egészhez.
Forraltam így 10 percig, aztán behabartam a levest és újraforrás után pár perccel késznek nyilvánítottam.
Kóstolni kell mindenképpen, mert vagy cukor, vagy ecet kellhet bele. Attól függ, hogyan volt készítve a céklasaláta. Én készen vettem a piacon és nagyon édes volt. Így az én levesembe még egy kevés ecet került a végén.
Isteni, valami mesés-finom! azoknak is egészen bátran merem ajánlani, akik egyébként nem nagy céklarajongók. Ez a leves szerintem még nekik is ízlene.
Szeretem az egytálételeket. Mert. Szinte egy edényben elkészíthetők. Tartalmasak. Nagyon finomak. És egyszerűek. Plussz még egy előnyük is van: újramelegítéskor általában még finomabbak lesznek.
Ezt a lucskoskáposztát sem először készítem. Mind igaz rá, amit fentebb elsoroltam.
Egy édes második fogással maga a tökély.
Hozzávalók 6 főre:
60 dkg sertésoldalas,
25 dkg füstölt sertésoldalas vagy füstölt karajcsont,
1-1,2 kg fejeskáposzta,
1 nagy fej vöröshagyma,
1 nagy gerezd fokhagyma,
só,
8-10 szem egész feketebors,
1 nagy csokor kapor,
1 csapottabb teáskanál szárított csombor (borsikafű),
1 evőkanál zsír,
2 evőkanál liszt,
tejföl.
Az oldalast csontjaira vágtam, a füstöltet úgyszintén. Föltettem főni bő vízben az apróra kockázott vöröshagymával, a négy darabba vágott fokhagymagerezddel és sóval. Egy jó bő órán át főztem, aztán hozzáadtam a laskára vágott káposztát is. Közben a lisztből és zsírból világos rántást készítettem. Mikor puha volt a káposzta is, berántottam vele az ételt. Ekkor tettem bele az apróra vágott kaprot is. Jól összeforraltam, majd 1 dl tejfölt elkevertem egy kevés forró lével és azt is az ételhez adtam. Forraltam még egy percig. Végül egészen lehelletnyi - 1 teáskanálkányi - 10%-os ecetet kevertem bele. A rántás ki is maradhat belőle.
Friss kenyérrel, tejföllel kínáljuk.
Lucskos 2.: A kockázott húst (60 dkg) feltesszük főni a nagy fej apróra kockázott vöröshagymával. Sózzuk, teszünk bele 10-15 szem egészborsot, egy kicsi babérlevelet, egy egész hosszú piros csilipaprikát és 2 paradicsomot cikkekre vágva. Ha félig megfőtt, hozzáadjuk a laskára vágott káposztát is és készre főzzük. Közben készítünk egy vékony rántást kevés pirospaprikával és ezzel sűrítjük az ételt. A legvégén aprított friss kaprot is adunk hozzá, valamint némi ecetet és cukrot. Ezt a lucskost fermentált káposztával is készíthetjük, még finomabb lesz.
A bőség az élet alaptermészete. Nem hiszek a hiányban, a válságban és más effélében. Mert nem hiszek a töretlen, egyenesvonalú fejlődésben sem, bárhogy is szeretnék ezt a lehetetlenséget a gazdasági guruk a világra kényszeríteni. Az élet hullámzó, olyan mint a természet. Egyszer gazdag és bőséges, egyszer visszahúzódó és terméketlen. Ősz, tél, tavasz és nyár. Mindennek a körforgás az igaz természete. Mindig bőség van, mert ha együtt élünk ezzel a természetes ciklussal, tudunk tartalékokat képezni is, visszahúzódni is, "lefelé" menni is. A túltermelés nem tartalékolás. Az kizsákmányolása az erőforrásoknak. És ma ez zajlik. Ráadásul aránytalanul - a Föld kisebb hányada felfoghatatlan pazarlásban él, nagyobb hányada pedig végtelen szegénységben.
Mikor jön már rá sok ember, hogy a természet a legbölcsebb tanító?
(duende)
A piac augusztus végén, szeptemberben fantasztikus. Olyan gazdag, olyan bőséges a kínálata, hogy sokszor vagy tízféle zöldséggel érkezem haza - pedig csak egyfélét akartam igazán venni. De kínáltatják magukat és nekem nincs szívem otthagyni őket.
Épp ezért, a minestrone igazi őszi leves számomra. Minél gazdagabb, minél többféle zöldségből készül, annál finomabb. Persze lehet készíteni fagyasztott vagy konzerv zöldségekből is, de szerintem frissből az igazi.
Bármi kerülhet tehát a fazékba: padlizsán, cukkini, csillagtök, bab, zöldbab, karfiol, brokkoli, zöldborsó, kelkáposzta, stb. Sárgarépa, zeller, zellerszár levéllel mindig kerül bele, csakúgy mint a burgonya is, paradicsom, tészta is.
A többi szabadon variálható - attól függ mi van éppen otthon.
Az én levesem hozzávalói most éppen:
sárgarépa,
fehérrépa,
zellerdarab,
zellerszár és levelek,
spenót,
csillagtök,
kiflikrumpli,
friss fejtett puhabab,
zöldbab,
6 lucullus paradicsom (az a hosszúkás),
1 nagy fej vöröshagyma,
2 gerezd fokhagyma,
15 dkg húsos szalonna,
5 evőkanál olívaolaj,
bármilyen levestészta,
parmezán.
Nem írok mennyiségeket, tetszés szerinti ez is. Én mindenből körülbelül egy összmaréknyit tettem a levesbe.
A zöldségeket megtisztítottam majd feldaraboltam.
Az olívaolajon elkezdtem kisütni a kis kockákra vágott húsos szalonnát. A bőrkéjét is beletettem egyben. Mikor kisült a zsírja, hozzátettem az apró kockákra vágott vöröshagymát is és a vékony szeletekre vágott fokhagymát is. Üvegesre pároltam, majd a lehéjjazott és szintén apró kockákra vágott érett paradicsomokat is a lábosba tettem. Sütöttem pár percig ezt a hagymás-szalonnás-paradicsomos alapot majd a zöldségeket is hozzátettem (a csillagtök és a spenót kivételével) és együtt pirítottam körülbelül 5 percig. Ekkor felöntöttem vízzel, sóztam, borsoztam, friss aprított bazsalikommal fűszereztem.
Ha van otthon zöldség- vagy húsalaplé, azzal még finomabb. De így is tökéletes, mert a szalonna és a sokféle zöldség fantasztikus ízt produkál alaplé nélkül is.
Körülbelül háromnegyed óráig főztem, aztán beletettem a levestésztát is, és a kimaradt két zöldségfélét: a csillagtököt és a darabokra vágott spenótleveleket is. Bármilyen tészta mehet bele, akár kisebb darabokra tördelt makaróni vagy spagetti is.
A tészta puhulásáig rotyogtattam a levest. Végül beleszórtam egy marék reszelt parmezánt is.
A levesnek nagyon sűrűnek, gazdagnak kell lennie. Igazán ideális nagycsaládos étel, mert a sokféle hozzávaló miatt nem lehet kis adagban főzni. Hiszen ha mindenből csak egy-egy félmaréknyi kerül is a levesbe, akkor is szép nagy fazéknyi lesz belőle.
Tálaláskor még megszórhatjuk parmezánnal.
Vegáknak is bátran ajánlom, persze szalonna nélkül - úgy is tökéletes.
Apropó, parmezán. Most már én is hozzájutok, az Aldiban vettük. Grana Padano - isteni.
Olasz ételeket ha lehet, tényleg csak parmezánnal készítsünk. A trappista és más sajtok sajnos alkalmatlanok, meg sem közelítik a parmezán ízét. Ha nincs itthon parmezán, akkor inkább sajt nélkül eszem az olasz szószokat, ételeket.
Nem olcsó, de nagyon erőteljes aromájú sajt, így nem kell belőle sok.
Kétféle parmezán létezik egyébként. Az egyik a már említett Grana Padano, a másik pedig a Párma városában készülő Parmigiano Reggiano. Ez a kétféle sajt nevezhető igazi parmezánnak. A Parmigiano Reggiano drágább, mert kizárólag szabadon tartott tehenek reggeli, zsírdús tejéből készül, és az érlelési ideje is jóval hosszabb, mint a Padanoé. Íze markánsabb, erőteljesebb, zsírtartalma magasabb.
Mindenesetre a Grana Padano tökéletesen megfelel olasz ételek készítéséhez, tökéletes ízű és minőségű igazi parmezán sajtról beszélünk.
Még egy: a héja nagyon kemény, nem ehető. Viszont a levesbe nyugodtan főzzük bele - Dolce Vitánál olvastam az ötletet. Ha kicsit meggrillezük olívaolajon akkor is puhábbá válik, elrágcsálható lesz.
Hogyha bortól, szerelemtől részeg vagyok; az vagyok. Ha bálványzó, tűzimádó, hitlen vagyok; az vagyok. Minden ember okoskodva véleményt mond felettem: Mit bánom én; ami vagyok, az vagyok és nevetem.
(Omar Khajjám - A múlandóság mámorából)
Főztem is, pontosabban sütöttem - mégpontosabban a sütő sütött én takarítottam közben...
Tyúkdarabokat - mell, combok, szárnyak - besóztam, borsoztam, lisztbe forgattam és elősütöttem. (A többi részéből húslevest főztem.)
Aztán mindent beletettem egy kerámiatálba: a tyúkdarabokat, apró vöröshagymákat, 3 gerezd fokhagymát, pár citromkarikát, pár szál szurokfüvet és sok almát hámozva a tetejére. Nyakon burítottam 3 dl édes musttal és 2 dl száraz fehérborral. Még sóztam az egészet kissé és vajdarabokat is tettem rá, aztán fedővel sütőbe toltam. Közepesnél kissebb lángon sütöttem 5 vagy 6 órán át.
Tyúkocska egészen elomlott a musttól és a bortól...
Rizzsel tálaltam.
Bográcsban is működik, must híjján próbáluk szőlőlével ha kapunk jó minőségűt.
No megyek. Vár rám még regement takarítni való.
Egyszer a világ egyik leggazdagabb emberének, egy hercegnek a vendége voltam. Harminchat kastélya volt Itáliában, gyárai és páratlan műkincsei.
Bejött az egyik kertésze. A gazda valamit súgott a fülébe. A kertész sejtelmesen elmosolyodott, „Értem, signor!", jelezte cinkos tekintete, s bólintott. Majd eltűnt.
Hamarosan megjelentek a pincérek, libasorban. Letettek elénk két óriási, gőzölgő fazekat. A szakács is velük jött. Mint egy művész, aki remekművet alkotott, vagy még inkább egy izgatott bűvész, aki most elővarázsolja a semmiből a csodálatos nyulat. A főinas csettintett az ujjaival. Ez volt a jel. A pincérek ütemre, mint a táncosok, egy emberként mozdultak... hopp!... Lekapták a fazekakról a fedőket.
Mi ez? Mi ez a Csoda? Mi lehet ennek a dúsgazdag mesevilágnak az ünnepélyes főattrakciója? Mindenki a tányérjára meredt.
Kaptunk egy-egy nagy kanál főzeléket.
A gazda szeme titokzatosan csillogott. Föltette a nyakába a monogramos szalvétát, s gyermeki büszkeséggel azt mondta:
- Jó étvágyat!... Úgy egyék, kérem, hogy ez az én káposztám!
Ezzel azt akarta mondani, hogy ez nem a piacról, hanem a saját birtokáról való.
Mintha a herceg szívét ettük volna.
(Müller Péter: Varázskő)
Milyen jó, hogy még megvan a régi receptes füzetem... Följegyeztem benne minden otthon készült, jellegzetesebb ételt.
Nagyanyámék Alföldön laktak. Valahányszor mentünk hozzájuk - és az minden évben egyszer biztosan volt - ezt a töltött káposztát készítette. Arrafelé ez az étel nem hiányozhat a vendéget váró terített asztalról.
Nagyi nyári töltött káposztának hívta, mert édeskáposztából készül és paradicsomlével van savanykássá téve. Valóban igazi könnyű nyári étel. Ha kenyér nélkül fogyasztjuk, diétásnak is mondható. Egyáltalán nem nehéz, nem laktató - tényleg könnyű és finom.
Hozzávalók 5-6 főre:
A töltelékhez:
50 dkg darált sertéshús,
1 nagyobb fej káposzta (vagy 2 kisebb)
7 evőkanál rizs vagy árpagyöngy (főttlenül),
1 gerezd fokhagyma,
1 tojás,
1 evőkanál zsír vagy olaj,
só, frissen őrölt bors,
2 csapott teáskanál pirospaprika,
1 közepes fej vöröshagyma,
1 csapott teáskanálnyi mozsárban frissen őrölt koriander- és köménymag keveréke,
2 dl víz. A levéhez:
egy kisebb fej vöröshagyma,
1/2 liter natúr paradicsomlé (ha házi, lehet 1 liter is),
kb. 1 és 1/2 liter víz vagy ennyi az abálóléből (a vízből, amiben a káposztaleveleket főztük),
1-2 ágacska csombor (borsikafű) vagy tárkony vagy kaporral is isteni
1 babérlevél,
2 szem szegfűbors,
5-6 szem egész feketebors.
Föltettem egy nagy fazékba kissé sós vizet forrni.
Közben megcsinálom a levelekbe valót, mert nem árt, ha áll egy kicsit - a rizs így némi nedvességet be tud szívni addig is. A töltelék ugyanúgy készül, mint a hagyományos töltött káposzta esetében. A húst kézzel jól összedolgoztam az apróra kockázott közepes fej vöröshagymával, a lereszelt fokhagymával, tojással, rizzsel, pirospaprikával, őrölt borssal, sóval, koriander és köménymaggal és 2 dl vízzel. Sokan nem tesznek a töltelékbe tojást. Úgy is tökéletes, ha a töltést profin tudjuk csinálni. Én szoktam tenni tojást, mert ha nem elég a káposztalevél, akkor a maradék tölteléket gombócként szoktam beletenni a káposztába, és akkor kell bele a tojás. Ha vizet adunk a töltelékhez a tojás mellé, akkor nem lesz kemény, észre sem lehet venni, hogy tojást is tettünk bele. Olyan "tocsogósnak" kell lennie a tojásos tölteléknek - ahogy anyukám mondta mindig.
Még egy variáció: a töltelékbe való hagymát, fokhagymát meg is dinsztelhetjük kevés sóval és úgy adjuk a töltelékhez, van aki így készíti.
Lehet sósabb, mert úgyis kifő majd belőle a sósság egy része.
A káposztát körben beszurkáltam a torzsa körül, hogy a levelek könnyen leváljanak róla. Egy hosszú nyelű húsvillát beleszúrtam a torzsába és a forrásban lévő vízbe tettem az egész fejet 3-4 percre. Ekkor kivettem, és a felső leveleket levettem róla. Ismét visszatettem a forrásban lévő vízbe a káposztafejet 3-4 perce, majd leszedtem a következő réteg levelet. Ezt addig csináltam, míg elegendőnek ítéltem a levelek számát a töltelékhez. Nekem most 34 kisebb töltelék lett a fent írt mennyiségből úgy, hogy felezett levelekbe töltöttem.
Mikor megvannak a levelek kicsit hagyom hűlni őket, aztán a főerénél középen elvágom félbe úgy, hogy az eret ki is vágom. Véleményem szerint az igazán finom és gusztusos töltött káposztában kicsi töltelékek vannak. Én ezért mindig felezett vagy negyedelt leveleket használok. Ha spórolni akarunk a töltögetéssel, ne főzzünk töltött káposztát. Mert ennek az ételnek a sok kis guszta töltelék a lényege.
Töltés:
Bal kézbe veszem a fél levelet úgy, hogy a testem széle felől legyen a káposztalevél széle is, tehát a vastagabb, ere felőli rész van befelé. Teszek rá egy kevés tölteléket, aztán elkezdem föltekerni úgy, mint egy süveget. Tehát a belső, vastagabb része lesz a tölcsér alja. Mikor körbeérek, a lelógó vékonyabb káposztarészt befelé nyomkodom, a töltelékbe. Így tökéletes gúla alakú lesz, középen egy mélyedéssel. Ugyanúgy, mint a töltött paprikánál, az ujjam helyét itt is meghagyom középen, mert a rizs meg fog dagadni.
Az összes tölteléket így elkészítem. Aztán a maradék káposztát félbevágom, majd megint félbe és aztán fél centis csíkokra.
Egy nagy lábos aljára teszek egy kevés zsírt, aztán elterítem rajta az aprókáposzta felét és a kis fej vöröshagyma felét is, amit apró kockákra vágtam.
Erre jönnek a töltelékek, jó szorosan egymás mellé. A tetejére ismét aprókáposzta kerül, a kis vöröshagyma másik, szintén apróra kockázott felével. Mindezt felöntöm paradicsomlével. Ha házi, akkor mehet egy liter rá, ha bolti, akkor fél liter is elég. A házi paradicsomlé ugyanis kevéssé tömény, kevéssé sűrű mint a bolti. Nem kell nagyon paradicsomosnak lennie. (Az enyém most kicsit paradicsomosra sikeredett, de ennyire nem kell.)
És hozzáöntök még annyi vizet, amennyi ellepi. Sózom és egy kistányérat ráteszek, hogy a töltelékek ne jöjjenek fel a felszínére. Fedő alatt főzöm, forrástól számítva 25-30 percig. Aztán lezárom a tüzet alatta, de hagyom még egy félórát fedő alatt. Tökéletesen bepuhul a rizs így a töltelékben. Teljesen fölösleges tovább főzni, csak túlfőznénk.
Friss fehérkenyérrel tálalom.
Van, ahol tejfölt is kínálnak hozzá.
Ezt az ételt készíthetjük kovászolt káposztából is. Ugyanúgy készül, mint a kovászos uborka, csak a káposztát csíkokra vágva tesszük üvegbe. Így még savanykásabb, pikánsabb, frissebb finomság lesz a végeredmény. Én nyáron ezt szoktam csinálni, télen pedig a füstölthúsos-savanyúkáposztásat.
Ha arról kérdeznétek hogy melyik lenne az az étel, amit csomagban kérnék ha mondjuk külföldön élnék hosszú ideje - akkor az a töltött paprika lenne. Gyerekkorom jellegzetes íze, a magyar konyha egyik legfinomabb nyári étele.
Sokan félnek elkészíteni, pedig gyors és egyszerű étel. Akár kezdőknek is bátran ajánlom. Ha követik a leírást, kizárt hogy elrontsák - nagyon finom lesz a végeredmény.
Nálunk rengeteg paradicsommártás fogy a töltelékekhez, úgyhogy amit leírok az tényleg nem kis mennyiség. De azt hiszem, nem is nagyon lehet kevesebbel készíteni, mert különben miben úszkálnának és főnének meg a paprikák? :)
Hozzávalók 4 főre:
A töltelékhez:
50 dkg darált sertéshús,
8 púpos evőkanál rizs,
7-8 db szép tölteni való paprika,
1 tojás,
1 közepes fej vöröshagyma,
1-2 evőkanál olaj,
1 dl víz
só,
frissen őrölt bors.
A mártáshoz:
1 liter natúr 100/-os paradicsomlé,
1 nagyobb fémdobozos sűrített paradicsom,
1,5 liter víz,
só,
2 púpos evőkanál liszt,
2 evőkanál olaj,
2-3 evőkanál kristálycukor.
Plusz végy egy 5 literes nagy lábost.
A töltött paprikához szabályos formájú, vastagabb húsú paprikákat válogassunk. Ezeket könnyű betölteni és főtten sem csak héj marad belőlük.
A rizst előfőztem sós vízben de csak annyira, hogy a szemek kissé megdagadtak (10 perc). Szűrőbe öntöttem, hideg vízben átöblítettem és a darált húshoz tettem egy tálba. Míg a rizs főtt, a vöröshagymát apró kockákra vágtam és kevés sóval az olajon üvegesre pároltam.
Ezt is hozzátettem a rizshez és a húshoz, majd az egészet sóztam és borsoztam, kevés vizet adtam hozzá, majd a tojással alaposan eldolgoztam. Bátran sózzuk. Lehet kissé sós is a töltelék, mert a sok lében úgyis kifő belőle és ha nem elég sós, akkor ízetlen lesz a töltelékünk.
A paprikákat megmostam és kicsumáztam. Ezt úgy a legegyszerűbb hogy bal kézben jól megfogjuk a paprikát, a jobb kezünkkel pedig elkezdjük befelé nyomni a hüvelykujjunkkal körben a szár melletti zöld részt. Többször nyomjuk meg, mert mindig tovább reped, mígnem teljesen körbeér a repedés a magház körül. A csuma benyomódik, de könnyen kihúzható a száránál fogva. Így biztosan egészben kijön a magház és csak egészen kis lyuk lesz a paprika végén - a töltelék nem tud kijönni belőle főlés közben. A maradék magokat rázogassuk ki a paprikákból.
Mikor ez készen volt, betöltöttem a tölteléket. Ezt úgy szoktam hogy teljesen végigtöltöm, de a közepén a mutatóujjammal csinálok egy lyukat. Ez a hely pont annyi, amennyi a töltelék gyarapodása miatt kell. Így biztosan nem dagad ki a paprikákból a töltelék. (Egyébként a töltött káposztánál is ezt a módszert használom.) A képen látszik is.
Egy nagy lábosba tettem egymás mellé a kész darabokat, majd ráöntöttem a liter paradicsomlevet és annyi forróvizet, amennyi ellepte a paprikákat. Hozzákevertem még egy sűrített paradicsomot is. Sóztam, egy kanál cukrot is hozzátettem - a többit csak a végén kevertem hozzá.
Fedő alatt főztem kis lángon, forrástól számítva 25 percig.
Közben elkészítettem a világos rántást. A 25 perc elteltével a paradicsomos léből apránként hozzákevertem a rántáshoz, míg elég híg nem lett - csak ekkor öntöttem a lábosba a paprikákra. Finoman elkevertem-rázogattam és hagytam felforrni. Forrás után már csak 5 percig főztem.
A végén még kevertem hozzá 3 evőkanál cukrot, illetve kóstoltam is, hogy elég sós-e.
Vigyázat. Nekem a töltött paprika mártása édesen az igazi. Szóval kóstoljuk a végén, nem mindenki szereti igazán édesen. Szerintem viszont így a legfinomabb.
Ennyi idő alatt biztosan megfő a töltelék is, és a paprika sem fő szét teljesen.
Ha marad a töltelékből gombócokként szoktam megfőzni a paradicsom mártásban, a töltelékek mellett.
Én nem szoktam ízesíteni a paradicsommártást semmivel (babérlevél vagy zeller) ennél az ételnél, mert a paprika az ízesítője - fantasztikus ahogy belefő az íze. Végül is ez az étel jellegzetessége, ezért töltjük paprikába a tölteléket. Különben csak húsgombóc lenne paradicsom mártással - és annak egész más a karaktere.
Avégből születtünk erre a világra, hogy lopjuk a napot. Nehogy elhiggyék az ellenkezőjét!
(Kurt Vonnegut)
Régen főztem levest, és már hiányzott nagyon. Ráadásul a hűtő is tele volt finom zsenge tavaszi zöldségekkel. Eszembe jutott, hogy ezer éve nem főztem pho-t, pedig imádom. A világ egyik legfinomabb levese. Én anno a Mindmegettén találtam egy nagyon-nagyon egyszerű változatát Vietnámi leves néven. Akkor elkészítettem, kicsit persze módosítva. És annyira ízlett, hogy azóta is rendszeresen terítékre kerül. Tudom, hogy ez nem az autentikus pho - sajnos még soha nem kóstoltam sem étteremben, sem másutt. Viszont Chili és Vaníliánál, valamint a Bűvös Szakácsnál is ráakadtam egy fantasztikus jó írásra a pho-ról. Így ebéd után... :)) No sebaj. Az én levesem is nagyon-nagyon ízletes lett és fél óra alatt elkészült. Ami az eredetiről ugye nem mondható el.
Én most egy zöldség-erőlevest készítettem alapnak. De ha van kész húsleves, az is jó hozzá.
Hozzávalók az alapleveshez:
vegyes zöldség (amit találsz a hűtőben) : sárgarépa, karalábé, karfiol, újhagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 darabka friss gyömbér, zellerlevélcsokor, petrezselyemgyökér és levél, 1-2 káposztalevél, 1 teáskanál ételízesítő, só, egész bors, 1 teáskanálnyi zöld tea. Én ezeket találtam most hozzá itthon. Föltettem úgy főni, minta húslevest szokás, kis lángon pötyögve. Fél óra alatt elkészült.
Közben elkészítettem a belevaló nyers hagymát: 1 csokor újhagymát fölkarikáztam, adtam hozzá zellerleveleket is és elkevertem a következőkkel: balzsamecet (3-4 evőkanál), sima ecet 1 mokkáskanálnyi csak, 1 evőkanál szójaszósz, 1 és 1/2 csapott teáskanál kristálycukor, 2 teásaknál erős pista, 1 teáskanál mozsárban kissé összezúzott koriandermag. Ezt a keveréket mindjárt az elején megcsináltam, hogy míg fő a leves, összeérhessen.
Aztán főztem spagettit (rizstésztám most nem volt itthon), körülbelül 10 centis darabokra törve. Leszűrtem mikor kész volt és egy tálkába tettem.
Mikor készen volt a leves, leszűrtem. A húst egy serpenyőben pár perc alatt megsütöttem.
Tálalásnál a húst is, az ecetes-csípős hagymát is tálkákban teszem az asztalra, csakúgy mint a tésztát. Mindenki szed magának a levesébe mindenből.
Vegetáriánusoknak is ajánlhatom sült tofukockákkal, hiszen az alaplében sincs hús. De tofu nélkül is finom, nagyon gazdag ízű leves. A benne főtt zöldségeket kínálhatják vegák még pluszban a leveshez.
Annál inkább vagy igazi önmagad, minél közelebb vagy ahhoz, akinek álmodtad magad.
(Pedro Almodovar)
Nem volt kedvem piacozni ma az esőben. És különösebben főzni sem, úgyhogy egy mindentbele a tepsibe ételt készítettem. Először a gyors rakott burgonyát választottam - nagyon sokszor készül nálunk mert isteni finom és most különösen "szezonja van", hiszen fejes salátával, uborkasalátával isteni. De aztán kevésnek bizonyult a krumplikészlet. Tettem hozzá rizst is. Aztán így már más is eszembe ötlött... a spanyol paella, példának okáért. Persze tudom hogy teljesen másképp készül... de már nem volt mit tenni, éreztem a finom fűszeres, üdítően paradicsomos ízt a számban... Így módosult teljesen az én kis gyors rakott burgonyám. Paellává lényegült, legalábbis ízében és hozzávalókban mediterránosra varázsoltam. Nagyon finom volt. Megtartom. Mert bár megeszem a rizst - de csak ha krumpli íze van. :)) Na ebben az ételben még a rizs is ízlett!
Hozzávalók 4 főre:
8 kisebb-közepes krumpli,
1 bögre rizs (2,5 dl),
1 csokor újhagyma zöld szárai,
1 nagy fej vöröshagyma,
5-6 gerezd fokhagyma,
3 evőkanál olaj,
egy 20 cm-es darab lángolt szárazkolbász,
20 dkg házi, igazi füstölt sonka,
1 dobozos hámozott paradicsom konzerv,
só,
frissen őrölt bors,
bazsalikom,
kakukkfű, zsálya,
1 csokor petrezselyemzöld,
1/2 dl száraz vörösbor,
4 dl víz,
1 csapott teáskanál kristálycukor.
A burgonyát vékony karikákra vágtam egy méretes szépnagy tálba. A vöröshagymát is, a csokor újhagyma zöld szárait is belekarikáztam, a rizst is hozzátettem. Megszórtam a fűszerekkel, sóval, meglocsoltam olajjal, a vörösborral és a rizs mennyiségének kétszerese vízzel. A fokhagymát vékony szeletekre vágva tettem hozzá. A paradicsomokat apró kockákra vágtam a konzervből, a levét is az ételhez tettem. Picit cukroztam, nehogy túl fanyar és savanykás legyen a bor és a paradicsom miatt. A petrezselymet is aprítva adtam az ételhez. A kolbász, sonka is vékony karikákban illetve csíkokban került a többihez. Mindezt kézzel jól összekutyultam-kavartam és tepsibe tettem. Előmelegített sütőben nagy lángon és alufóliával lefedve sütöttem 3/4 órán át, majd a fóliát levéve még kb. 20 percet. Csak egy egészen kevés szaft maradt alatta. Friss fehérkenyérrel, és a száraz vörösborral leöblítve ettük.
Ez a változat inkább krumplidomináns. Aki rizskedvelőbb, készítse dupla mennyiségű rizzsel, és egészen kevés burgonyával: 3-4 kisebb darabbal.
- Hát téged meg mi lelt? Nagyon fényes kedvedben vagy.
- Mondd, Felicie mama, milyen virág ez?
- Kankalin. Miért kérded?
- Ma minden szép színes, Felicie, a kertek, az utca, a mező, az állatok, az ég. A kankalin nélkül meg olyan szürke volt.
- Úgy látom, a hideg elvette az eszedet, te gyerek!
Felmásztam az ablakpárkányra, Felicie magához ölel.
- Felicie! Én egy csokor kankalin vagyok, napocska van bennem, és mindig virágozni fogok!
(Viviane Villamont: Kisdarázs)
Ez az egyik kedvenc húsételem. Borban főtt kakas. Igaz, a képen az a bizonyos kakas egy tyúk, de tényleg emancipáció van... A csarnokban nálunk lehet kapni szabadon tartott tyúkot, ezért lett hölgy az úrból.
Ezt a finomságot akkor készítettem először, mikor a két duci hölgy megjelent a színen és a TV képernyőjén. Akkor is, most is az ő receptjük alapján csináltam, némi módosítással. Annyival, hogy elfelejtettem hogy 24 órára vörösborban kellett volna fürdenie a tyúkocskának. Tehát az én kokovenem nem pácolódott, de így is porhanyós-omlós-puha lett.
Hozzávalók:
1 kakas vagy tyúk,
1 üveg jófajta száraz vörösbor a tyúkra
2-3 dl konyak a flambírozáshoz,
20-30 dkg gomba: lehetőleg erdei - én most szilvafaalja gombából készítettem, mert az nyílik most,
15 dkg húsos szalonna,
1 nagy fej vöröshagyma,
12 fej minihagyma,
2 evőkanál olívaolaj vagy vaj vagy a kettő keveréke,
só,
2 teáskanál kristálycukor,
liszt a húsok beforgatásához,
és a provanszi fűszerek: 1 csokor petrezselyemzöld, kakukkfű, rozmaring, majoránna, köménymag, bazsalikom, 2-3 babérlevél, frissen őrölt bors.
A römertopf tálat beáztattam.
A tyúkot daraboltam. Besóztam, borsoztam és lisztbe forgattam. Ez amiatt kell, mert így a kész étel finom sűrű szaftos lesz és védi is a húst a kiszáradástól.
A zsiradékon kisütöttem az apróbb kockákra vágott szalonnát, majd félretettem a megsült darabokat egy tálkába. A visszamaradt zsiradékon üvegesre fonnyasztottam a nagy fej apró kockákra vágott vöröshagymát, majd nagy lángra téve a húsokat átsütöttem rajta annyira, hogy kérget kapjanak. Végül konyakkal meglocsoltam és flambíroztam. Vagyis gyufával benyújtottam gyorsan a konyak beleöntése után. Ezzel a művelettel vigyázzunk, mert irtó nagy lángra kap rögtön, szóval húzzuk el a kezünket villámgyorsan a serpenyő fölül - a kollázsképen látszik is, mekkora a lángja.
A kész húsdarabokat a römertopf tálamba sorakoztattam. Ezután a gombát pirítottam meg, zsírjára sütöttem sóval és borssal, aztán féltetettem egy tálba. Végül a pici hagymákat sütöttem át a cukorral hogy karamellizálódjanak. Kell rá a cukor, mert különben a kész étel túl fanyar lenne. Kiegészíti, szépen kikerekíti az ízét. A kész hagymákat a gombához tettem a szalonnadarabokkal együtt, és rászórtam majd jól elkevertem rajtuk a fűszereket: babérlevelet, petrezselymet, köménymagot, majoránnát, bazsalikomot, kakukkfüvet és rozmarinszárat tettem hozzá. Ez a fűszeres ragu került a húsok tetejére, aztán felöntöttem az egészet a vörösborral. Rátettem a fedőt és isten nevében sütőbe tettem. Fél lángnál kicsit kisebben sütöttem jó 4 órán át.
Az eredeti recept szerint a gombát és hagymákat csak a sütés befejezte előtt 1 órával kellene hozzátenni, de az ízélmény szerintem így lett tökéletes. A gombák is, a hagymák is szépen egyben maradtak.
Tipp: ezt az ételt a közelgő hétvége miatt is ajánlanám, mert akár bográcsban is készíthető. Viszont akkor tényleg pácoljuk be előtte 24 órával, kis lángot tartsunk a bogrács alatt, és ha tudjuk, fedjük is le egy nagy fedővel. Akinek van szabadtéri kemencéje, az mégjobb: fantasztikus étel lesz a végeredmény. Köretként friss fehérkenyeret vagy hajában főtt újkrumplit vagy lágyabb puliszkát javasolnék. Jó étvágyat hozzá! :)
"Lánykorom, te, lánykorom, te, merre röpülsz, ha elhagysz?" "Már soha vissza hozzád, hozzád már soha vissza."
(Szappho)
A tegnapi napom iszonyú rohanós volt, ráadásul aranygaluska is készült - szóval valami nagyon gyors főfogás kellett. Ibolyától megint kaptam egy tele nylonzacsi sóskát, de múlt héten már mártás formájában készült. Ráadásul, volt kibontva a csirág okán bacon-szalonnám, amiből csak 4 csík hiányzott. És kibontva nem áll el sokáig, fel kellett hasznáni. Csakúgy, mint 2 hónapja szintén a hűtőmben állomásozó eredeti görög feta-sajtot. Gyors hűtőmustra után ez a nagyon egyszerű rakott rizs készült, de mondhatom: egyszerűsége fordítottan arányos a finomságával. Persze olyanoknak ajánlom csak, akik szeretik a sóskát. És elsősorban olyanoknak, akiknek van kertjük és rengeteg van belőle. Ha lett volna időm is tegnap, akkor a formája más lett volna az ételnek. A szalonnából téglalapokat formáztam volna, rásimítottam volna a párolt rizst, közepébe tettem volna egy csíkban a fetát és a párolt sóskát, aztán felgöngyöltem volna, mint a japánok a szusit. Így sütöttem volna meg, aztán tényleg a szusihoz hasonlóan karikákra vágva tálaltam volna. De ami késik az nem múla mert fogom még ezt én készíteni, mert hihetetlenül finom volt. Különben nem lehet abbahagyni, annyira jó, csak szólanék előre... A sóska savanykássága, a juhsajt karakteres és lágy íze és a füstölt szalonna ellenállhatatlanul finom volt együtt. És nem a megszokott mártás, bár én azt is imádom.
Hozzávalók 4 főre: 30 dkg rizs, 1/2 kg szeletelt bacon-szalonna, 1 evőkanál olaj, só, 1 csomag eredeti fetasajt (juhtejből), 1 nylonzacskónyi sóska (jó sok legyen).
A rizst egy teáskanálnyi olívaolajon megpirítottam folyamatos keverés mellett. Aztán felöntöttem dupla mennyiségű vízzel, sóztam és kis lángon fedő alatt pároltam, míg a tetjén csak 1/2 cm-nyi víz maradt. Ekkor lekapcsoltam a gázt, és hagytam a fedő alatt pepuhulni. Nem kell keverni a felöntés után, ne nyúljunk hozzá - csak egyszer kukkantsunka fedő alá úgy tíz perc főlés után. Általában ennyi elég is, a többit a gőz elvégzi. Egy nagyobb serpenyőben a megtisztított sóskát hagytam összeesni. Mikor készen volt a rizs, olívaolajjal kiolajoztam egy közepes tepsit, belesimítottam a rizs egyik felét. A szalonnacsíkokkal beterítettem, erre jött a sóskaréteg, majd rámorzsoltam a fetát is, és a maradék rizzsel betekartam. A sóska levéből amit kiengedett, locsoltam pár evőkanálnyit a rizsre. A tetejére is szalonnacsíkok kerültek. Előmelegített sütöben készre sütöttem 30 perc alatt. Mennyei finom.
Életemben először teljes bizonytalanságban találtam magam azzal kapcsolatban, hogyan viselkedjek a világban. A világ körülöttem nem változott. A hiba kétségtelelenül bennem volt. Don Juan hatása és a gyakorlataiból származó tevékenységek, amelyekkel nagyon mélyen lekötött, behajtotta rajtam az árát, és komolyan alkalmatlanná tett az embertársaimmal való kapcsolatra. Elismertem don Juannak, hogy panaszaim végtelenül kicsinyesek. Ezt nagyon jól tudtam. Azt mondtam neki, olyan mindennapi eseményekkel kerültem szembe, amik azzal a gonosz tuljadonsággal rendelkeznek, hogy megtörik elszántságomat. - Csak szánalmas panaszaim vannak - mondtam. Pontosan olyan vagyok, mint az összes többi ember, akit ismerek. - Ezek a mindennapi élet hullámai - mondta. - Győzöl és vesztesz, és nem tudod, mikor győzöl és mikor vesztesz. Ezt az árat meg kell fizetnie annak, aki az öntükrözés uralma alatt él. Semmit sem tudok neked mondani, és te sem tudsz semmit mondani magadnak. Csak azt tudom javasolni, hogy ne érezz bűntudatot, amiért egy seggfej vagy, de törekedj arra, hogy véget vess az öntükrözés uralmának. Még ne add fel.
- A varázslók világa nem állandó világ, mint a mindennapi élet világa, ahol azt mondják neked, hogyha egyszer elérsz egy célt, egész életedben győztes maradsz - mondta. - A varázslók világában egy bizonyos célt elérni annyit tesz, hogy egyszerűen csak megszerezted a leghatékonyabb eszközöket ahhoz, hogy folytasd a harcodat, ami egyébként soha nem fog véget érni.
Automata üzemmódban kezdtem élni. Nehéznek és csüggedtnek éreztem magam. Azonban észrevettem, hogy az agyamnak ebben nincs része. Nem terveztem semmit, és nem állítottam fel semmifajta célt vagy elvárást. Gondolataim nem, csak az érzéseim voltak kínzóak. Próbáltam magamban elképzelést alkotni eről a kettősségről a csendes elme és a viharos érzések közt.
(Castaneda: A végtelen aktív oldala)
Azt hiszem, a tél végének igazi főszereplői a káposzta- és babfélék. Ez egy nagyon ízletes és nagyon laktató egytálétel. Teljesen úgy szoktam készíteni, mint a székelykáposztát, csak a hús helyett a bab képviseli az ételben a fehérjét. De készíthető húsos változatban is, természetesen.
Hozzávalók 4 főre:
80 dkg házi savanyúkáposzta,
1/2 liter közepes szemű bab,
4 evőkanál olaj,
1 csapott evőkanál liszt,
1 nagyon nagy fej vöröshagyma (vagy 2 közepes fej),
1 gerezd fokhagyma félbevágva,
1 szárított csöves pirospaprika,
2 csapott teáskanál pirospaprika,
1 mokkáskanálnyi egész bors,
1-2 babérlevél,
1 mokkáskanálnyi csombor (borsikafű),
1 púspos teáskanál sűrített paradicsom,
1 mokkáskanál édes anna vagy erős pista,
1 mokkáskanál ételízesítő,
tejföl a tálaláshoz.
Az előző este beáztatott babot föltettem főni sós, babérleveles vízben. Közben a vöröshagymát apró kockákra vágtam, és pici sóval olajon üvegesre pároltam. Lehúztam a tűzről, pirospaprikáztam, majd egy deci babfőzővízzel együtt nagy lángon hagytam rotyogni úgy, hogy a többi belevaló fűszert is hozzáadtam. Negyed óra elteltével, mikor a szaft már kicsit besűrűsödött, hozzátettem a savanyúkáposztát és felöntöttem annyi vízzel, amennyi éppen ellepte. Hagytam főni puhulásig. Közben 2 evőkanál olajjal és a liszttel világos rántást készítettem. Nem higítottam, hagytam kihűlni.
Mikor a bab is, a káposzta is puha volt, a babot hozzátettem a káposztához, főzőlével együtt. Hagytam együtt is főni 10 percet, majd berántottam az étel forró levével higítva a rántást.
Külön tejföllel tálaltam.
A babnak meg kell puhulnia, mert ha a savanyúkáposztával együtt próbáljuk megfőzni, nem biztos hogy sikerülni fog: kemény maradhat. Tehát mindenképpen külön főzzük puhára.
Házikenyérrel vagy pogácsával, sörkiflivel igazi laktató, jóízű, finom tél végi egytálétel.
Megértettem mennyire igaza volt don Juannak, amikor egyszer azt mondta nekem, hogy azok a praktikák, amik a tudósokat érdeklik azt segítik elő, hogy egyre bonyolultabb és bonyolultabb gépeket hozzanak létre. Nem olyan praktikák, amik az embernek belülről változtatják meg az életútját. Az elképesztő gépek, amik léteznek, vagy amiket készítenek, kulturális ügyek, olyan eredmények, amiket közvetve kell élvezni, még maguknak a gépek megalkotóinak is. Számukra az egyetlen haszon anyagi.
(Carlos Castaneda: A végtelen aktív oldala)
Most két kelkáposztás étel következik - aztán hosszú időre elfelejtem ezt a zöldségfélét. Szeretem, de már tavasziasabb étkekre vágyom.
Ezzel a rakott kellel úgy voltam - megmondom az őszintét - , hogy ha nem lesz finom, nem teszem fel. De minden várakozásomat felülmúlta, mert nagyon ízletes lett, annak ellenére hogy reformos étel. Ez most barnarizzsel készült, de fehér rizzsel is készíthető - ugyanolyan finom, és talán kicsit lájtosabb is.
A barna rizst sós vízben megfőztem. A kelkáposztát laskákra vágtam és az olívaolajon a fűszerekkel és az apró kockákra vágott másfél fej vöröshagymával megpároltam. Kicsi vizet öntöttem alá, miután a vörös- és fokhagyma megüvegesedett és rátettem a kelcsíkokat. (A fokhagymát vékony szeletekre vágva dinszteltem meg a vöröshagymával együtt.)
Kevés szaftja maradjon.
A tejszínes krémsajtot teljesen elkevertem a tejföllel, pici sót tettem hozzá és fél dl-nyi vizet.
Picit kiolajoztam a jénait, és a rizs felét rásimítottam. Erre jött a kelkáposzta, majd a sajtos tejföl fele. A rizs másik felével takartam be, és a sajtos tejföl másik felét ráöntöttem. A maradék fél fej vöröshagymát vékony karikákra vágtam, és elrendeztem a tetején - ezzel díszítettem. Alufóliával lefedve erős tűzön összesütöttem 1/2 óra alatt.
Nem számít, milyen korrupttá, kapzsivá és szívtelenné válhat a kormányunk, a gazdaságunk, a médiánk és a vallási és jótékonysági intézményrendszerünk, a zene akkor is csodálatos lesz.
(Kurt Vonnegut)
Egyre nehezebb változatosan étkezni... Abban az időszakban vagyunk, mikor már nagyon unjuk a gumósokat, káposztaféléket, de még semmi kilátás a friss zöldfélékre. Nálam ilyenkor is marad és mindig jólesik: a krumpli.
Gyönyörű friss és olcsó póréhagymát kaptam a zöldségesnél, és mivel kettőnkre főzök csak, a fele került bele ebbe a finomságba. A másik feléből még nem tudom, mi alakul majd. Talán egy jó leves...
De lássuk a hozzávalókat, 4 főre:
12 db közepes burgonya,
1 egész szál póréhagyma,
2 dl tejszín,
2 dl tej,
só,
frissen őrölt bors,
frissen reszelt szerecsendió,
1 mokkáskanál gyömbérpor,
1 csokor petrezselyemzöld,
1 mokkáskanálnyi őrölt koriander,
20 dkg trappista sajt,
5 dkg vaj.
A burgonyát meghámoztam és nagyon vékony karikákra vágtam egy méretes tálba. Sóztam, fűszereztem - a petrezselyemzöld kivételével. A pórét is hozzátettem, karikákra vágva. Egy hosszúkás, tepsi formájú jénait alaposan kivajaztam. Ebbe terítettem el a pórés-fűszeres burgonyát. Ráöntöttem a tejszínt, a tejet, rákockáztam a maradék vajat és lefedtem alufóliával. Nagy lángon sütöttem fólia alatt 3/4 órán át, aztán levettem róla, hogy kicsit piruljon. Mikor már majdnem készen volt, reszelt sajttal meghintettem és rásütöttem azt is.
Én így magában ettem, nagyon finom és laktató volt, káposztasalátával. Egyáltalán nem hiányzott a husi mellé, annyira kerek, telt íze volt. A páromnak csirkemájat sütöttem mellé - azt majd böjt után teszem csak fel a blogra.
Megpróbálni az elméleteinket a valóságra húzni: őrültség.
Csak lenni, figyelni, látni és tudni: tiszta állapot, és harmóniában van minden létezővel.
(duende)
Vega koromban a hamisgulyás volt az egyik kedvenc levesem. Most is az... Igazából semmi extra nincs a receptben, ugyan az, mint az igazi, csak hús nélkül. Nagyon gazdag, laktató, finom leveske. Azért leírom.
Hozzávalók 4 főre:
1 közepes szál fehérrépa,
2 közepes szál sárgarépa,
1/2 zeller egy kisebb kiadásúból,
1 nagy fej vöröshagyma,
1 gerezd fokhagyma,
4 közepes burgonya,
só,
1 teáskanál ételízesítő,
1 teáskanál édes anna,
1 teáskanál sűrített paradicsom,
2 kisebb babérlevél,
1 teáskanálnyi köménymag,
1 mokkáskanálnyi szemesbors,
2 teáskanál pirospaprika,
1 szárított csöves pirospaprika,
5-6 evőkanál olaj.
Az olajon az apró kockákra vágott vöröshagymát pici sóval megdinszteltem, majd hozzáadtam a darabolt zöldségeket és a köménymagot, és fedő alatt úgy 5 percig hagytam együtt párolódni. Aztán félrehúztam a tűzről és pirospaprikát szórtam rá. Elkevertem, majd fölöntöttem vízzel. Fűszereztem, és puhulásig főztem. (A fokhagymát egészben tettem bele.)
Aki szereti még gazdagabbá tenni, az főzhet bele csipetkét is:
ehhez az adaghoz 1 egész tojás kell, némi só, és annyi liszt, hogy jó kemény tészta legyen belőle. A tésztát aztán kis gombócokká kell csipkedni: a hüvelyk- és a mutatóujjal lecsippentünk egy kis darabot és a két ujjunk között kis gombóccá formáljuk. Nagyjából borsónyi méretűeket kell gyártani.
A hamisgulyás is nagyon finom sörkiflivel, vagy pogácsával, vagy friss házikenyérrel, kenyérlángossal.
"Vannak emberek, akik szeretik a hatalmat,
másoknak pedig hatalmuk van szeretni."
"Mélyen magamba nézek,
és nem törődöm azzal, amit az emberek tesznek és beszélnek.
Csak a rendes dolgokkal törődöm."
"Minek komolyan venni az életet,
ha az élet egy képzelt kaland,
amiből sosem kerülünk ki élve."
"Ha reggae-t hallgatsz és nem mozogsz,
akkor te halott vagy."
"Isten egy küldetéssel küldött engem a földre.
Csak ő állíthat meg, az emberek sohasem."
"Mindig az az otthonom, ahol vagyok.
Az otthonom nem egy anyagi valóság...
az otthonom az elmémben létezik"
(Bob Marley)
A zenét Napmátkának ajánlom. Különös tekintettel a jó szövegre... Is. Meg a reggae-re is, persze. Tánc? :-)
Ma valami igazi melengetőre vágytam és folyadékra. Ami mindezt egyesíti: egy jó, tartalmas leves. (És legalább hűtőt is nulláztam.)
Úgy tűnik, a január nem csak a körkérdések hava nálam, de a nemzetközi konyháé is. :-)
Ez egy gazdag, keleti ihletésű leves. Azt nem tudom, milyen a thai konyha, vagy a kínai vagy a japán, de én bátran elneveztem thai ihletésűnek a levesemet. Nem vak ez a ló csak bátor, alapon.
Első lépcsőben a zöldségeket megtisztítottam, a kellevél és csicsóka kivételével mindent kockákra vágtam. Említett kettőt csíkokra.
Az olajon az apróra kockázott mogyoróhagymát üvegesre pároltam a szintén apróra vágott fokhagymával és gyömbérrel együtt, majd hozzáadtam a három nehezebben puhuló zöldfélét is: a zellert, a sárgarépát és a céklát. Fedő alatt 10 percig pároltam. Aztán felöntöttem vízzel és ízesítettem. Sóval, leveskockával és a fűszerekkel - a petrezselyemzöldet kivéve. A koriandert és mustármagot mozsárban megtörtem.
Míg a leves főtt, elkészítettem a többi hozzávalót. A darált húst kevés sóval és borssal, valamint egy tojással jól elkevertem. Az üvegtésztára forrásban lévő vizet öntöttem, hagytam benne úgy 5 percig, aztán leszűrtem egy tálba. A maradék tojásokból kevés olajon sóval rántottát sütöttem.
Mikor a levesben minden puha volt, hozzáadtam a csicsókát és a kelleveleket is. Ezek könnyen puhulnak. Amikor újra felforrt a leves, teáskanállal mini húsgombócokat szaggattam bele. Mikor mind a levesben úszkált, a rántottát is a levesbe tettem kis darabokra vágva. Az étkezési keményítőt nagyon kevés hideg vízben feloldottam és szintén a leveshez adtam. Még 5 percig hagytam kis lángon forrni a levest, aztán lezártam. Ezután kevertem hozzá a balzsamecetet. Ennél a levesnél is muszály szájjal főzni, mert az ízeknek egyensúlyban kell lenniük: édes-sós-csípős-savanyú ízű leves ez - tényleg lélekmelengető, ha jól sikerül. Leves, de olyan gazdag, hogy majdnem nevezhető egytálételnek is.
Az üvegtésztát és a frissen aprított petrezselyemzöldet külön tálaltam hozzá.
Kicsit bonyolultnak tűnik, de nem az. Nagyon finomra sikerült.
Vegák is elkészíthetik, húsgombóc és leveskocka nélkül is nagyon ízletes.