Szalontüdő (savanyú tüdő, pájsli)

Semmilyen munka nem jelentéktelen. Ha az a munka az emberiséget segíti, akkor méltóságteljes és fontos, csak úgy szabad hozzáfognunk, hogy minél jobban végezzük. Akinek az utcaseprés a feladata, söpörjön úgy, ahogy Michelangelo festett, Beethoven komponált vagy Shakespeare szonettet írt. Olyan szépen söpörje az utcát, hogy a mennyei seregek mind így dicsérjék: „Íme, a nagy utcaseprő, ki jól végezte feladatát!” 

(J. Canfield - M.V. Hansen: Erőleves a léleknek)

 

Nos, ez is egy nagyon megosztó étel. Van aki rajong érte, van aki utálja - középút nem nagyon létezik, ha szalontüdőről - más néven pájsliról - van szó. Nálunk anyu szokott készíteni, mert Ő nagyon szerette. Az apu már kevésbé, csak a szaftját. A tüdőt és szívet nem ette meg belőle. Ezért anyu mindig úgy főzte, hogy hús is került bele. Én sem vagyok oda a tüdőért, a szívet még csak-csak megeszem, és én is valójában a mártásért és a zsömlegombócért szeretem. Úgyhogy maradtam a családi hagyománynál és az én változatomba is került hús.

Amiért még szerintem kevesen készítik, az az időigényessége és munkaigényessége. Nem egy instant kaja, az biztos!

Hozzávalók 6 főre:
a főzővízbe:
1 fél tüdő,
1 szív,
40 dkg lapocka,
5 db babérlevél,
1 közepes fej vöröshagyma,
2 csapott teáskanál só,
8-10 szem egészbors.
A mártásba:
5 evőkanál olaj vagy ennyinek megfelelő zsír,
4 evőkanál liszt,
1 csapott evőkanál kristálycukor,
1 csapott evőkanál mustár,
1 kisebb-közepes fej vöröshagyma,
1 nagy gerezd fokhagyma,
1 mokkáskanál 20%-os ecet,
1/4 citrom leve és héja,
lehelletnyi őrölt bors,
1 babérlevél,
2 dl tejföl,
1 kisüvegnyi kapribogyó.
A zsömlegombóchoz:
személyenként 12 dkg liszt,
személyenként 3/4 zsömle,
só, 25 dkg lisztenként 1 tojás,
kevés olaj a zsömlekockák megpirításához,
és aki szereti bele: 1 csokor petrezselyemzöld.

A belsőségeket és a húst alaposan megmostam, aztán feltettem főni az ízesített vízbe. Méghozzá úgy, hogy a tüdőre tettem 2 kistányért. Tehát akkora nagy fazékba tegyük főni, hogy elférjen benne a kistányér, mert a tüdő különben följön a víz felszínére. A húsdarabot is a tányér tetejére tettem. Fedő alatt hagytam főni kis lángon 2 órát. Nagyon puha lett, könnyű volt eltávolítani a tüdőből a hörgőket. Tehát ha megfőttek a húsok, kivesszük őket egy deszkára és a tüdőből kiszedegetjük a hörgőket. Én olyan szívet kaptam a hentesnél, hogy szét volt nyitva és ki volt tisztítva a nagy erektől, tehát a szívvel nem volt dolgom, csak szeletelni kellett. Tehát ha megvagyunk a tisztítással, akkor a húsokat vékony csíkokra szeleteljük és félretesszük. Elkészítjük a mártást. Az olajon megkaramellizáltam a cukrot, aztán félrehúztam a tűzről. hogy kissé lehűljön az olaj. Mikor már hűlt egy kicsit, belekevertem a lereszelt vörös- és fokhagymát és kissé megfuttattam visszatéve a tűzre az olajban. Végül a lisztet is belekevertem és rántást készítettem belőle. Apránként felengedtem a húsok főzővizével. Ha nem lenne szép sima, botmixerrel krémesítsük, én is így tettem. Ízesítettem a mártást mustárral, babérlevéllel, ecettel, a citrommal, borssal és kapribogyóval. Kóstolgassuk, mert ez is tipikusan egy olyan étel, hogy minden hozzávaló belekerülése után nem árt megízlelni, mert a jó mártás az ízesítőanyagok tökéletes harmóniájával érhető el. És az kóstolások nélkül nem megy.

Legvégül hőkiegyenlítéssel a tejfölt is hozzáadtam és hagytam felforrni. Körülbelül 10-15 percig hagytam főni, hogy az ízek összeálljanak tökéletesen. Ekkor beletettem a mártásba a húsdarabokat és még egyszer hagytam felforrni. A kapribogyó el is hagyható de én imádom, és ebben az ételben is nagyon jó szerintem.

A zsömlegombóc leírását lásd ITT.

A zsömlegombócot készítsük el az alatt az idő alatt, míg a húsok főnek.

Sütőtökös gnocchi zsályás vajjal

Elhiszek mindent, amit csak mondanak nekem. Szeretem, ha szokatlan dolgokat hallok. Álmélkodásra való képességemnek nincsenek határai. Nincs, ami hidegen hagyna. Épp ellenkezőleg: óvakodom, nehogy a képzeletemet bármi is korlátok közé szorítsa. Nem az a dolgom, hogy mindenben rendet teremtsek: a magam világa is kusza és változékony. Annyi biztos, hogy nem vagyok a világos gondolkodás embere, fenntartom magamnak a jogot, hogy ellentmondjak önmagamnak. Nem szándékozom hagyni, hogy megfosszanak attól a jogomtól, hogy ostobaságokat beszéljek, és teljes tisztelettel kérek engedélyt, hogy olykor-olykor tévedjek.

(Federico Fellini)

Nagyon szeretem a sütőtököt. Gondolom ezzel többen is így vagyunk... Mindig tartok itthon készleten egy-két darabot és ha fogy, azonnal pótolom. Bár sokáig eláll - a természet a legjobb csomagolóanyagba öltöztette - és az almáriumpolcon is jól mutat. Tegnap ebédre sütöttem magamnak egyet, de ezzel a példánnyal úgy jártam, hogy nem volt igazán édes. Csak pár kanállal fogyott belőle, pedig legeslegjobban így alanatúre, egyszerűen megsütve szeretem. Sajnáltam kidobni. Nemrégiben ment a paprika tévén David Rocco édes élet sorozata, abban láttam a sütőtökös gnocchit. Rá is kerestem a receptre a neten, és Dolce Vitánál - nomen est omen - találtam rá. Csak annyit mondhatok: isteni finom! És ismét egy karamellizált vajas recept. Mostanában nagyon rákattantam, hiába. Isteni tud lenni.


Hozzávalók 4 főre:

1 nagy kanadai sütőtök (kb. 1 kg),
3 közepes burgonya (kb. 30-35 dkg),
1 tojás,
1 púpos evőkanál búzadara,
liszt, amennyit a tészta felvesz (kb. 40 dkg),
8 dkg vaj,
12-15 zsályalevél (friss).



A sütőtököt forró sütőben megsütjük, körülbelül 30-40 perc kell neki. Hagyjuk kihűlni. Közben a kockákra vágott burgonyát sós vízben megfőzzük, majd leszűrjük és krumplinyomóval szép simára összetörjük. Hagyjuk kihűlni. Elkészítjük a zsályás vajat is, lásd lentebb. Majd egy nagy tálba tesszük a tök kikapart húsát, amit szintén a krumplinyomóval pépesre alakítunk. Hozzátesszük a krumplit is, a tojást, egy kevés búzadarát, sót, és annyi lisztet, amennyit felvesz. Sok kell hozzá, jó bő 40 dkg biztosan. Mikor már összeáll a tészta, lisztezett gyúródeszkára tesszük és még egyszer egy kevés liszttel összegyúrjuk. Nem kell keménynek lennie, csak álljon össze lágyan, de formázhatóan.
Sodrófával kinyújtjuk fél centi vastagra, aztán pizzavágóval vagy egy éles nagy késsel centis csíkokra vágjuk. A csíkokat megint centis darabokra, tehát kis kockákat, párnácskákat kapunk végeredményül. Jól lisztezzük, bőven kell rá, hogy ne ragadjanak össze. A kis kockák közepét nyomjuk meg az egyik ujjunkkal és egyből húzzunk is rajta egyet finoman. Így lesz egy kis mélyedés a közepén. Ez a mozdulat el is hagyható, helyette elég ha finoman meghempergetjük a deszkán bő lisztben a kis darabokat. Forrásban lévő sós vízben kifőzzük kisebb adagokban. Ha feljöttek a víz felszínére, két percig hagyjuk őket főni aztán szűrőkanállal a zsályás vajra szedjük ki őket.

Zsályás vaj: a zsályaleveleket késsel aprítsuk fel, a vajat közepes-kis lángon melegítsük fel az aprított zsályával együtt. Hagyjuk a tűzön amíg a habját elfővi és szép aranybarna színt kap, valamint karamelles illatot kezd árasztani. Ekkor szűrjük le és tegyük a nagy tálba, amibe majd a gnocchit ki fogjuk szedni. Dolce Vita reszelt parmezánt ír hozzá de bevallom, nem igazán szeretem. Nekem túl erőteljes az íze ennek a híres sajtfélének. Mindig úgy érzem, elnyom minden más ízt. De aki szereti, szórja meg vele. Nekem egyáltalán nem hiányzott róla, tökéletes harmóniában volt így is az étel. Minden kiérződött belőle: a sütőtök, a kis krumplis íz, a zsálya és a vaj is. Egyszerű. Tökéletes.
Így önmagában is, de izgalmas körete lehet szaftos raguknak is.

Lúdláb

.

A DUNÁNÁL

1

A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.

Mint az izmok, ha dolgozik az ember,
reszel, kalapál, vályogot vet, ás,
úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el
minden hullám és minden mozdulás.
S mint édesanyám, ringatott, mesélt
s mosta a város minden szennyesét.

És elkezdett az eső cseperészni,
de mintha mindegy volna, el is állt.
És mégis, mint aki barlangból nézi
a hosszú esőt - néztem a határt:
egykedvü, örök eső módra hullt,
szintelenül, mi tarka volt, a mult.

A Duna csak folyt. És mint a termékeny,
másra gondoló anyának ölén
a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen
és nevetgéltek a habok felém.
Az idő árján úgy remegtek ők,
mint sírköves, dülöngő temetők.

2

Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit száz ezer ős szemlélget velem.

Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,
öltek, öleltek, tették, ami kell.
S ők látják azt, az anyagba leszálltak,
mit én nem látok, ha vallani kell.

Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a mult és övék a jelen.
Verset irunk - ők fogják ceruzámat
s én érzem őket és emlékezem.

3

Anyám kún volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.
Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.
Elszomorodom néha emiatt -
ez az elmulás. Ebből vagyok. „Meglásd,
ha majd nem leszünk!...” - megszólítanak.

Megszólítanak, mert ők én vagyok már;
gyenge létemre így vagyok erős,
ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,
mert az őssejtig vagyok minden ős -
az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:
apám- s anyámmá válok boldogon,
s apám, anyám maga is ketté oszlik
s én lelkes Eggyé így szaporodom!

A világ vagyok - minden, ami volt, van:
a sok nemzedék, mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör.
Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa -
török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e multnak már adósa
szelíd jövővel - mai magyarok!

... Én dolgozni akarok. Elegendő
harc, hogy a multat be kell vallani.
A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés. 

(József Attila)

A lúdlábat már régen ígértem. Tavaly, a képtelen karácsonyi recepteknél. Közeleg a karácsony. Nálunk mindig a lúdláb volt az egyik édesség. Anyu remekül készítette.
Az én kedvencem is. Csokoládés mennyország, meggyes édenkert. A világ egyik legfinomabb csokoládés desszertje. Szerintem. :)
Most feleztem az adagot. A közepes kapcsos tortaformához éppen jó a mennyiség így. Ha az eredeti nagyságrendekkel készítjük, akkor szögletes, nagyobb tepsiben süssük. Mert a lúdláb nem magas sütemény, pont így kell kinéznie.

Hozzávalók a féladaghoz:
a piskótához:
3 tojás,
2,5 dkg liszt,
0,5 dkg kakaópor,
9 dkg porcukor.
A krémhez:
3 tojás,
10 dkg vaj,
1 evőkanál kakaópor,
3 púpos evőkanál porcukor.
A csokimázhoz:
5 evőkanál porcukor,
4 evőkanál víz,
1 evőkanál kakaópor,
5 dkg vaj. Plussz:
rumos vagy pálinkás meggybefőtt.

A formát kivajazzuk és lisztezzük. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük, a sárgáját fehéredésig és habosodásig keverjük a porcukorral. Majd a cukros sárgáját a fehérjehabhoz keverjük óvatosan, végül szintén vigyázva hozzákeverjük a kakaóval elkevert lisztet is. Közepesnél kicsit nagyobb lángon megsütjük előmelegített sütőben. Kb. 10-15 perc.
A tojásokat robotgéppel jól kikeverjük a cukorral, aztán vízgőz fölött sűrű krémmé főzzük. Ezt már célszerű kézi habverővel csinálni, mert így érezni a krém állagát. Mikor készen van, hagyjuk kihűlni, majd hozzákeverjük a kakaóporral habosra kikevert vajat is apránként. Nagyon sűrű csokikrém lesz a  végeredmény,

A piskóta tetejére meggyszemeket teszünk - nem kell telibe, csak olyan lazán - aztán rákenjük a krémet. Nem könnyű... mert tényleg sűrű a krém.
Végül a cukorból és vízből sűrű szirupot főzünk, hozzáadjuk a vajat és a kakaóport és mikor már csak langyos, a süti tetejére csorgatjuk. Nekem a fele máz kevés lett, ezért a mázból az eredeti menyniséget adom meg. Meggyel, tortadarával díszítjük. 

És én most megcsináltam Chriesi csodás csokileveleit is.

Barátfüle, alias szilvalekváros derelye

Az embert részben a tökéletlenségei teszik emberré. Az én fülemet se adná senki egy robotnak. Ez biztos.

(Will Smidth)

Az enyémet sem. Ez biztos.

(duende)

Ez a barátfüle-dolog érdekes. Néztem most utána a neten, és egészen furcsa receptekkel találkoztam barátfüle néven. Úgy tűnik, ez is tájegységenként és családonként változik. Nálunk otthon a szilvalekváros derelye volt a barátfüle. És nem krumplis tésztából, hanem sima egyszerű mezei gyúrt, nyújtott tésztából. Van, ahol háromszögre vagy kerekre formázzák - talán e forma volt a névadó - de ahogy én emlékszem, nagyi és anyu csak egyszerűen szögletesre vágta. Vagy esetleg a barátfüle név lehet hogy a barátok, papok kedvencére utalna? Ki tudja? És jesszusom!... a recepttel megint bajban vagyok... :) Mert nem méricskéltem, csak úgy sacc/kb. alapon készült. Azért hozzávetőleges mennyiségeket igyekszem írni.

Hozzávalók 4 főre (8 db/fő):
40 dkg liszt,
2, 3 vagy 4 tojás,
ha kevesebb mint 4 tojás, akkor annyi víz, amennyivel jól jól gyúrható tésztát kapunk,
1 üveg hagyományosan, sűrűre főzött szilvalekvár (6-7 dl),
só,
5-6 evőkanál olaj vagy 1 evőkanál zsír,
8-10 evőkanál zsemlemorzsa,
porcukor.


Ezek a kockák körülbelül 7-8 cm-esek.
Zsemlemorzsát pirítottam egy széles lábosban.
A lisztet kevés sóval elkevertem, aztán adtam hozzá tojást. Ha spórolunk, lehet csak kettőt vagy hármat, ha nem spórolunk akkor négyet. Ha négy tojással csináljuk 40 dkg lisztből, akkor nem kell víz hozzá, mert minden 10 dkg liszt vesz fel 1 tojást. Ha kevesebbel készül a tészta, akkor annyi vizet adjunk csak hozzá, hogy kemény, de rugalmas, gyúrható tésztát kapjunk. A tésztát 4 kisebb gombóccá gyúrtam, egymástól elkülönítve, nylonnal lefedve hagytam pihenni, mert így sokkal könynebb kinyújtani - ugyanis én sodrófával dolgozom, nincs tésztagépem.
Közben tettem föl bő, sós vizet forrni. Pihentetés után a mindegyik kis gombócot sorban lehetőleg téglalap alakúra, jó vékonyra nyújtottam. Derelyevágóval finoman bejelöltem a kockákat, és a tészta egyik felén lévő kockák közepére 1-1 kis teáskanálnyi szilvalekvárt tettem. A rácsvonalakat egy ecsettel bevizeztem, így könnyebben összeragad. Majd a tészta másik felét ráhajtottam és a kockák vonalánál jól összenyomkodtam. Igyekezzünk úgy csinálni, hogy ne maradjon levegő a tésztakockák alatt, mert akkor fönn marad a víz tetején, mikor fő és könnyebben ki is szakad. Tehát mikor jól összenyomkodtam a közöket, utána derelyevágóval fölvágtam kockákra. Minden kocka közepén szilvalekvárnak kell lennie.

Forrásban lévő vízben kifőztem úgy, hogy mikor följöttek a víz tetejére, még 3 percig főztem, aztán beleszedtem a pirított zsemlemorzsába. Én minden adag tésztát, ami már meghempergőzött a morzsában, átteszek egy másik tálba, mert így a sorban kifővő adagokat könnyű átforgatni a pirított zsemlemorzsában. Ha nagyon teleteszünk egy lábast, utána már nehéz átforgatni az egészet, könnyen összetörik.
Valójában nagyon egyszerű, szerintem leírni bonyolultabb volt. Porcukorral megszórva tálaljuk. Isteni finomság! :)

Ha valakinek nincs ilyen igazi, sűrű szilvalekvárja, töltheti más lekvárral is - csak jó régi, összesűrűsödött lekvár legyen.

Házi tarhonya

Gyakran járkáltam piacon, s a legszívesebben ott álldogáltam, ahol a háztartás tárgyait árulták. Szép tiszta cirokseprőt, étvágygerjesztő, símára gyalult gyúródeszkát, sodrófát, fakanalat. El voltam ragadtatva e tárgyak szerény egyszerüségétől, hogy mennyire a haszon látszatába tudták rejteni szépségüket. Az emberek százszámra rohannak el mellettük, és mindegyik így szól magában: Milyen ordináré eszköz, fakanál!

Kedves fakanál, fehér kőrisfából készült nemes, karcsú kanál, te tudod, hogy alázatod engem sohasem tévesztett meg, amellyel oly egyszerű munka elvégzésére hűségesen felajánlottad magad. Mindig csodáltalak finom vonalaidért, kedves fejedért, amely olyan, mint egy virág. S hogy hasznos vagy, nem vezet félre, csak növeli hozzád való megmagyarázhatatlan ragaszkodásomat.

(Hamvas Béla)

Mi van, ha az ember lánya jó kis zuzapörköltet főz, aztán úgy jár hogy csak hitte: van itthon tarhonya? És nincs kedve boltba menni 11 fokban, orkán erejű szélben és szakadó esőben?

Igen, kitalálta! Ön nyert egy hangszórót: ember lánya nekiáll házi tarhonyát gyártani.

Míg fő a zúzaperkelt, addig meg lehet csinálni.

Hozzávalók:
személyenként 12 dkg liszt,
annyi tojás, ahány 12 dkg liszt,
kevés só,
és annyi kis víz, amitől összeáll a tészta.

A lisztet tálba szitáltam, majd elkevertem egy kevés sóval. Beleütöttem a tojásokat és elkezdtem összedolgozni. Apránként kevés hideg vizet adtam hozzá. Ne legyen lágy a tészta, olyan legyen, mint amit más tésztákhoz is gyúrnánk, vagyis viszonylag kemény tésztáról van szó. Mikor összeállt, lisztezett deszkán jól átgyúrtam, majd kisebb darabokra gombócoltam. Akkorákra, amik kényelmesen elfértek a tenyeremben, így könnyebb reszelni. A reszelő tökgyalu részén végezzük a műveletet. Sűrűn kell leütögetni róla az apró szemeket, különben ragad és alaposan be is kell lisztezni mindig a kézben lévő tésztát is, és a már ledarált tarhonyát is.

Jól szétterítettem a deszkán mikor elkészült és hagytam egy órát szikkadni. Igazából az a legjobb, ha előző nap készítjük, hogy tudjon száradni, de így sem volt vele semmi bajság. 

A házi tarhonya hasonlóképpen készül, mint a rizs.

Elég sok zsiradékon meg kell pirítani, de úgy igazán. Tényleg barnásak legyenek a szemek. Én úgy csináltam most, mivel lágy volt még a tészta, hogy forró olajba tettem bele, így nem ragadt össze, egyből pirult.

Mikor kellően megbarnultak a kis szemek, felöntjük vízzel. Friss tésztánál nem kell a dupla mennyiség, csak lepje el. Sózzuk és kis lángon fedő alatt főzzük, míg majdnem az összes vizet beszívja. Aztán lekapcsoljuk alatta a lángot, de hagyjuk még 20 percig fedő alatt.

Ha száraz tarhonyát készítünk, akkor a tarhonya mennyiségének a duplája kell a vízből.

A friss tarhonya - vagy reszelt tészta nagyon finom húslevesbetétnek is, én a cérnametélt mellett még ezt a fajta tésztát vagyok hajlandó megenni egy jó levesben. De akkor természetesen nem pirítjuk, csak kifőzzük, mint ahogy más tésztákat szokás.

Nem csak zúzapörkölt mellé finom, de jó csípős lecsóval is, amit kevés tejföllel még meg is koronázhatunk.

Lekváros bukta

Amikor a zen mester elnyerte a Megvilágosodást, ünneplésként a következő sorokat írta le:

Oh, valóságos csoda:
Fát vágok!
Vizet húzok a kútból!

(A. de Mello)

A magyar konyha egyik nagy klasszikusa a lekváros bukta.
Ma aput vártam hozzánk ebédre és nyári töltött káposztát ígértem neki - meg is főztem. De gondoltam, valami kis desszert is kéne utána. Két hete kedves jóatyám nekiállt maga buktát sütni, mert az egyik kedvence. Ahogy a híreket hallgattam, nem úgy sikerült... Aztán tegnap Whise Lady is a buktát emlegette. A töltött káposzta után tökéletes volt. :)
Sajnos a szilvalekvár készletem már rég a múlté (pedig olyan igazi pöntyörőshéjú, sűrű finomság volt.... béke poraira), ezért sárgabarack- és eperlekvár került a buktákba. Kínlódtan is vele, mert hát a házi lekvár ugye nem hitlerszalonna, szóval csak nagyon gyakorlott háziasszonyoknak ajánlom elkészíteni. Vagy kell venni hozzá azt a bizonyos szalonnát.
Az az igazság, hogy mostanság spórolok a gyümölccsel. Amit megveszek horror áron a piacon, azt inkább magában, nyersen megesszük. Marad a kis kincseskamra rejtett tartaléka édességekhez. De hogy jövőre mi lesz a kincseskamrával azt nem tudom... Talán szilva lesz azért a hegyen. Meg málna. Ennyi sajnos.


Hozzávalók egy közepes tepsi buktához:
40 dkg liszt,
5 dkg rétesliszt,
8 dkg vaj,
1 tojás,
3 dkg élesztő,
3,5-4 dl langyos tej,
1/2 csapott mokkáskanálkányi só,
6 dkg kristálycukor,
sűrű lekvár.
Plussz:
8 dkg olvasztott vaj.
A tetejére:
tojás,
porcukor.

A liszteket egy nagy tálba szitáltam és elkevertem a sóval. Az élesztőt elkevertem a langyos tejben a cukorral, majd a liszthez adtam (először csak úgy a háromnegyedét, mert látnom kellett mennyi tejet vesz fel a liszt, aztán a többit is mikor már láttam hogy még kell bele), csakúgy mint az olvasztott vajat és az egy tojást. A tészta álljon össze, de inkább lágy legyen, jól dagasztható, könnyű. Addig dagasztottam, míg elvált a kezemtől és a tál falától is és szép fényes lett. Ekkor alá és föléliszteztem és letakartam egy tiszta nylonzacsival a tálat. Hagytam duplájára kelni. 

 
Mikor megkelt, lisztezett deszkára borítottam és sodrófával téglalapra nyújtottam olyan 1 cm-es vastagra. Kb. 10 cm-szer 10 cm-es kockákra vágtam. A vajat felolvasztottam és kikentem egy közepes méretű tepsit. A kis tésztakockák közepére lekvárt tettem, majd a két végüket összenyomva feltekertem a tésztát. Nekem folyt azért rendesen sajnos - tényleg nagyon besűrűsödött, régi lekvár kell hozzá.
Minden kis kockát betöltöttem, majd a tésztahengereket körben mindenhol alaposan egy ecsettel megvajaztam. Egymás mellé sorakoztattam őket jó szorosan. Nekem két sorom lett.
A tetejüket megkentem felvert tojással, majd újra letakartam és még 1/2 órát hagytam kelni. Addig begyújtottam a sütőt.
Mikor megkelt, 3/4-es lángon 30 percig sütöttem.

Nagyon könnyű, repülős lett a tésztája - finomra sikeredett. A buktát tölthetjük ízesített túrókrémmel is, vagy akinek van sok friss gyümölcse, frissen főzött, sűrű gyümölcsízzel is - amit aztán kedvünkre ízesíthetünk, az egészen extra kombinációkig.

Citromos karfiolragu szélesmetélttel

.












Hagyom lenni a csendet.

(duende)

Gyorsebéd... A múltkori magyaros karfiollevesbe nem kellett az egész fej zöldség, eltettem pár rózsát a hűtőbe és még szépek is maradtak.
És a citromos só is elől volt még... A recept egyszemélyes most.

Gyúrtam 1 tojásból, 15 dkg lisztből és kb. 1/2 - 1 dl vízből jó rugalmas tésztát. Hagytam a deszkán nylonzacsi alatt pihenni 10-15 percig. Addig elkészítettem a szószt, előfőztem a karfiolrózsákat és föltettem a főzővizet forrni sóval, kevés olajjal.
2 dkg vajat egy teáskanálnyi olívaolajjal felolvasztottam, majd átfuttattam rajta a vékony szeletekre vágott 2 gerezd fokhagymát. Hozzátettem kevés főzővízzel együtt a karfiolt, egy negyed citrombefőtt héjának a felét nagyon apróra vágtam és azt is beletettem a lábosba. Picit megborsoztam és 1/2 dl-nyi tejszínt is belelöttyintettem. Egy gerezdnyi citromot is ráfacsartam, kell a savanykásság is az ízéhez. Összeforraltam és készen is volt.
A tésztát vékonyra kinyújtottam, szélesmetéltre vágtam és már főztem is a forrásban lévő vízben 1 percig. Egyből a szószra szedtem ki, jól átforgattam az egészet. Parmezánt reszeltem a tányérban a tetejére és megszórtam citromillatú kakukkfűvel. 25-30 perc alatt kész és nagyon finom.
Ha nincs citrombefőttünk, akkor só+citromlé+reszelt citromhéj kell bele.
Nem is avgyok citromfüggő... ááá kicsit sem! :)

Kapros-túrós derelye

A szerelem gyönyörűséges virág, de meg kell lennie bennünk a kellő bátorságnak, hogy irtózatos szakadék szélén szedjük.

(Stendhal)

Van egy néni a piacon, aki valami felséges házi kecsketúrót készít. Májustól mindig rendszeres vásárlója vagyok. Olyan lágyra és krémesre csinálja, mintha nem is túró lenne hanem krémsajt. Megunhatatlan. Tegnap vettem tőle az idei első adagot.

Derelyét már úgy is régen főztem. Ez a csodálatos túró pedig igazán megérdemel egy kis pepecselést.

Kaprosan készítettem, mert nagyon szeretjük és ilyenkor tavasszal az első ízek között van, amire nagyon vártam.

Hozzávalók 4 főre:

A tésztához:
40 dkg liszt,
3 tojás,
1 teáskanál só,
annyi víz, amennyivel rugalmas tésztát kapunk (kb. 1/2 dl).
A töltelékbe:
40 dkg túró (lehet tehéntúró vagy juhtúró is),
1 evőkanál 20 %-os tejföl,
só,
1 nagy csokor kapor.
A tetejére:
szalonnapörc,
tejföl.

A lisztet egy nagy tálban elkevertem a sóval és beleütöttem a tojásokat. Kezdtem összegyúrni, mikor már majdnem összeállt, kevés vizet is adtam hozzá. Ne legyen sok a víz, épp csak jól álljon össze a tészta, de túl kemény se legyen. Szóval olyan közepes. Lisztezett deszkán aztán jól meggyúrtam, miután összeállt, hogy szép sima legyen. Négy kis gombócot formáztam belőle, liszteztem őket és visszatettem a tálba, nylonnal letakarva. Ha áll egy 20 percet, akkor meglágyul, és sokkal de sokkal könnyebb kinyújtani. (Legalábbis nekem, mert nincs tésztagépem.)

Egy nagy lábosban kevés olajon kiolvasztottam a szalonnadarabokat, majd szűrőkanállal kiszedtem egy tálkába. (A visszamaradt zsiradékra szedtem aztán később a kész derelyéket.) Közben tettem a tűzre egy nagy fazékban sós, olajos vizet forrni.

Összekevertem a túrót, tejfölt, sót, aprított kaprot.

Kinyújtottam az első gombóc tésztát jó vékonyra, olyan 2 mm vastagra. Pogácsaszaggatóval köröket vágtam. (Vághatjuk derelyevágóval simán kockákra is.) A kis körök közepébe két kiskanál segítségével túrótölteléket halmoztam. Majd minden töltött lapocskára tettem egy sima másik kört. Kicsit összenyomtam őket, majd villával körben jól összeragasztottam a két lapot. Forrásban lévő vízben főztem úgy 3-4 percig a derelyéket, majd a szalonnazsírra kiszedtem. Ezt minden tésztagombóccal megcsináltam. A maradék tésztát  összegombócoltam és kis idő elteltével kinyújtottam. Egy nagy konyharuhára tettem száradni,  lebbencslevesbe majd kiváló lesz. A derelyéket tejföllel és szalonnapörccel tálaltam.Ez az étel adható köretként is egy jó vadpörkölt mellé, vagy például halpaprikához is. De vegák is elkészíthetik durumlisztből, tojás nélkül és természetesen szalonna nélkül.

A töltelék lehet simán túrós is. És akkor édesen is ehetjük, ha csak olajra vagy zsírra szedjük ki. Ebben az esetben porcukrozzuk és tejfölözzük. De kerülhet a túró mellé forróvízbe dobott, majd kinyomkodott és nagyon apróra vágott spenótlevél illetve csalánlevél is.

Ez a tészta ha szilvalekvárral van töltve, a barátfüle vagy lekváros derelye. Pirított zsemlemorzsára szedjük ki és porcukorral tálaljuk.

A házi tésztának nincs párja, én mondom! :)

Rigójancsi torta

Nézem a madarak
röptét
a szabadság

szárnycsapásait
Valami ősi vágy
kerít hatalmába
szomjas lélekkel

felemelkedik
a gondolat
s repül repül
az EMBER

az értelem egén

(Rostás- Farkas Tímea: Szabadság)

Whise Lady-nél nézegettem a Rigójancsi receptjét - de ember tervez... sütésben nyakorlatlan háziasszony meg végez. Nála gyönyörű ez a híres süti, ami az én tortámról már nem igazán mondható el... Viszont. Nagyon-nagyon csokoládés, mégis könnyű és egyszerű. Nekem nagyon ízlett, és másnak is - és ez a lényeg.
A kisebb méretű kapcsos tortaformában készült, 12 szeletes lett.

Hozzávalók:
A tésztához:
4 tojás,
12 liszt,
12 dkg porcukor,
2 evőkanál olaj,
1 csipet só,
2 csapott evőkanál kakaópor,
1 mokkáskanál sütőpor.
A krémhez:
7,5-8 dl tejszín,
1 dl víz,
1 evőkanál zselatinpor (Horvát Rozi),
csipet só,
3 csapott evőkanál kakaópor,
20-25 dkg nádcukor (ízlés szerint),
2 evőkanál vaníliás cukor (vagy 2 zacskó bolti vanilincukor).
A mázhoz:
30 dkg étcsokoládé,
1 teáskanál olaj,
4 evőkanál víz.
Plussz:
10 evőkanálnyi sárgabarack lekvár,
2 evőkanál rum.


A tortaformát kiolajoztam, liszteztem. A tojásokat egészben a porcukorral jó krémesre, habosra vertem robotgéppel, kb. 5 percig. Ekkor hozzáadtam a kakaóporral, csipet sóval, sütőporral elkevert lisztet is, majd az olajat és kissebb fokozaton a tojáshabhoz kevertem. Előmelegített sütőben (kb. 5-6 fokozaton) 25 perc alatt megsütöttem. Én tűpróbával ellenőriztem, hogy megsült-e.
Mikor kicsit hűlt, levettem az oldalát, és a tésztát két lapba vágtam egy jó éles késsel. A teteje kicsit felpúposodott, ezért ezt a lapot hagytam meg aljának, és a sima, eredetileg alját pedig tetejének. Mindkét lapot megkentem rummal elkevert sárgabarack lekvárral. Jó bőségesen.
Aztán felmelegítettem egy kislábosban a csokit vízzel és olajjal. Rácsorgattam arra a lapra, amit tetejének szántam. Majd hűtőbe tettem, hogy hamarabb dermedjen a máz.
Míg hűlt a csokis lap, hideg vízben elkevertem a zselatint, majd tűzre tettem melegedni. Belekevertem a kakaóport, a vaníliás cukrot és a cukrot is, a csipet sót is. Forrásig hevítettem, majd elzártam a lángot. Ekkor vertem csak fel a tejszínt - csak 6 dl-t, mert 2 decit hidegen a zselatinos-cukros-kakaós masszához öntöttem. Majd ezt a masszát kevertem bele robotgéppel kis fokozaton a jó keményre vert tejszínhabba.
A tortaformát újra összeállítottam, beletettem az alsó lapot, a baracklekváros rész volt természetesen fölfelé. Ráöntöttem a krémet és hűtőbe tettem dermedni.
A csokis lapot viszont kivettem, és egyforma cikkekre vágtam. A csokit kenállal kicsit megkócosítottam rajta. Mikor a krém megszilárdult (elég gyorsan, kb. 30 perc), a csokis lapokat a tetejére tettem. Levettem az oldalát, és a maradék még kissé folyós olvasztott csokoládéval megkentem.



A torta pihent egy éjszakát a hűtőben.

Klasszikus lasagne

Egy bölcs asszony, amikor a hegyekben utazgatott, egy folyóban talált egy különösen értékes követ. Másnap találkozott egy másik utazóval, aki éhes volt, így hát a bölcs asszony kinyitotta a csomagját, és megosztotta ennivalóját a vándorral. Az éhes utas meglátta a drágakövet az asszonynál, és kérte őt, hogy adja neki. A nő habozás nélkül neki adta a követ. A vándor örvendezve jószerencséjén továbbállt, hiszen tudta: a drágakő olyan értékes, hogy élete hátralévő részében nem kell többé szükséget szenvednie. Ám néhány nappal később a vándor visszatért az asszonyhoz, és visszaadta neki a követ. „Gondolkoztam…” – szólalt meg. „Jól tudom milyen értékes ez a kő, de visszaadom abban a reményben, hogy adhatsz nekem valamit, ami még értékesebb. Add nekem azt a valamit belőled, ami képessé tett arra, hogy nekem add a követ.

Még soha nem csináltam lasangne-át. Úgyhogy ez debütálás.
Tegnap elővettem este a fagyasztóból egy adag darált húst. Reggel azon töprengtem, mi is legyen belőle. Végigsoroltam a lehetőségeket: hamburger, kebab, húsgombóc, fasírt, valamilyen rakott étel? És eszembe jutott, hogy nemrég vettem egy doboz lasagne tésztát. A kérdés eldőlt.
Elővettem kedvenc olasz szakácskönyvemet és meg is találtam benne a receptet.

Hozzávalók 4-6 főre:

A raguhoz:
70 dkg darált hús (lehetőleg marha),
fél szál sárgarépa,
1 darabka zeller vagy 1-2 szál zellerzöld levéllel együtt,
só,
frissen őrölt bors,
1,5 -2 dl hús vagy csontleves (ha nincs akkor 1 maggi marhahúsleveskocka),
3 dkg vaj,
3 evőkanál olívaolaj,
1 és fél fej közepes méretű vöröshagyma,
2 gerezd fokhagyma,
1 hámozott paradicsom konzerv,
1 dl száraz vörösbor.
A besamelmártáshoz:
5 dkg vaj,
3 púpos evőkanál liszt,
só,
frissen reszelt szerecsendió,
kb. 6dl tej.
Plussz:
0/5 kg száraz lasagne tészta,
10 dkg parmezán.

A kis kockákra vágott vöröshagymát, a reszelt zellert és sárgarépát, a vékony szeletekre vágott fokhagymát olívaolajon és vajon kevés sóval üvegesre pároltam. Hozzáadtam a darált húst és fehéredésig sütöttem. Ekkor felengedtem a paradicsomkonzervvel. (Én olyat szoktam venni, amiben már daraboltan van a hámozott paradicsom.) Valamit hozzáöntöttem a bort is, és beletettem a leveskockát is. (Sajnos én nem tudok húslevest lefagyasztani.)
Két órán át fedő alatt főztem a ragut, időnkét vízzel újrapótoltam a szaftját.
Ne sajnáljuk rá az időt, mert a nagyon finom olasz raguknak az a titka, hogy sokáig rotyogtatják őket. Egész más íze lesz, mintha csak 20 vagy 30 percig főznénk.
Mikor a ragu elkészült, megcsináltam a besamelt is: a vajat kissé átpirítottam a liszttel, majd apránként de állandóan kevergetve felengedtem a tejjel. Ne legyen se túl sűrű, se túl híg a besamel. Sűrű palacsintatésztánál kicsit még sűrűbb, kb. úgy a jó. Sóztam, szerecsendiót reszeltem bele.
Sós, olajos vízben előfőztem kb. 3 percig a tésztalapokat. Vigyázat: nagyon össze tudnak ragadni. Elképzeltem, amint a konyhában keresztül-kasul húzott köteleken libegnek a csipesszel feltűzött lasagne-lapok, édes szellő fújja őket... De ezt már csak kínomban, mert nekem nagyon összeragadt, alig tudtam szétszedni őket. Nem tudom mi lenne a jó módszer, pedig hideg vízzel le is öblítettem őket. Lehet hogy az volt a baj, hogy nem darabonként öblítettem át őket, hanem csak egyben ráeresztettem a tésztaszűrőben a vizet. Szóval. Darabonként öblítsük át, ha jót akarunk magunknak.

Egy viszonylag nagy, szögletes hőálló tál aljára olívaolajat csorgattam, majd négy tésztalapot egymás mellé fektettem. Erre tettem egy vékonyabb réteg ragut, meglocsoltam besamellel és megszórtam reszelt parmezánnal. Újabb réteg lap következett, ragu, besamel, sajt. Nézzük meg az elején, menyni lapunk van és az hány réteget ad ki. Ehhez találjuk el a rétegenkénti ragumenyniséget is. Nekem 5 rétegem lett. A tetejére tésztalapok jönnek, besamel, sajt. Én egy nagyon kevés vizet is csorgattam a lapokra. Így lett jó. Tökéletesen bepuhult a tészta, de nem is főtt (vagy sült) túl.
Hideg sütőbe tettem, de nagy lángra. Fél órát volt bent.
Isteni finom. Megértem, Garfield miért imádja. :))

Lasagne-t lehet vegetáriánusan is készíteni. Egy finom zöldségragu kell hozzá, garantáltan nagy sikert fog aratni. Majd készítek olyat is valamikor.

P.s.: A kommentekben a kollégák-kolleginák azt írják, nem is kell előfőzni a lapokat.
Csak több folyadék kell és akkor bepuhul, megfő a sütőben is.

A farsang meg az ő fánkja

.

Ma kedvenc levesünket, tejfölös bablevest főztem. Már régen volt terítéken. Gondolkodtam-gondolkodtam mit készítsek mellé levezetésnek. Villanó villanykörte fejemben: farsang-időszak van! És eszembe jutott Whise Lady isteni mekis fánkja. Bevallom, jobban szeretem ezeket a cukormázas fánkokat, mint a hagyományos magyart sárgabaracklekvárral. Tudom. De néha gyereknap is kell. Még ha kicsit hülye is vagyok egészen... :))
Azért feleztem és sima porcukros is lett belőle, mert kedves párom meg imádja a baracklekvárt hagyományos fánkkal.

A tésztán kicsit módosítottam, bár Whise Ladyé tökéletes. Én így "elrontottam", mert elrepülős, nagyon könnyű, szalagos fánkok sikeredtek. Szóval, aki tényleg a nagyon mekis fazont szeretné sütni, ragaszkodjon az eredeti recepthez.

Hozzávalók 16 db fánkhoz:
30 dkg liszt,
1 evőkanál kristálycukor,
1 és 1/2 dl langyos tej,
1 csipet só,
2 dkg élesztő,
1 tojássárgája,
5 dkg olvasztott vaj,
1/2 mokkáskanál búzasikér (el is hagyható vagy használjunk Bl80-as kenyérlisztet ha van).
A mázhoz:
1/2 tojásfehérje,
8 dkg porcukor,
1 teáskanál citromlé,
vaníliás cukor vagy vínília-kivonat.

Az élesztőt és a cukrot elkevertem a langyos tejben, a lisztet egy tálban összekevertem a sóval, sikérrel. Kis méyledést csináltam a közepébe, ide került a tojássárgája, az olvasztott vaj és az élesztős tej. És már dolgoztam is ki a tésztát. Szép simára, amíg fényes lett és elvált a kezemtől és a táltól.
Hagytam nylonnal letakarva duplájára kelni, majd deszkán átgyúrtam és kinyújtottam kb. 1 centi vastagra és a fánkokat kiszaggattam egy nagy pohár és egy kis pogácsaszaggató segítségével. Hagytam kelni letakarva 20 percet. Míg kelt,a mázhoz valókat habverővel jól összekevertem.

Egy közepes lábosban 3-4 cm magasan olajat melegítettem. Akkor jó, ha egy kis darab tésztát beledobunk és az gyöngyözve-táncolva egyből a felszínre rúgja magát és sülni kezd. Ezt a hőfokot kell tartani a sütés közben. Először a fánk azon oldalát sütöttem, ami a deszkán felül volt. És egyszerre csak 3 darabot tettem az olajba, mert megnő. Egy-két perc sülés kell egy-egy oldaluknak. Azon forrón, a kiszedés után porcukroztam, illetve kentem a mázzal, szórtam meg a színes cukorkákkal.

Isteni. Nem tudtam abbahagyni, csak a 6.-ik darabnál...

Birsalmás töltött dagadó

Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.

(Jiddu Krishnamurti)

Mivel maradt még a sok birsből, készítettem egy izgalmas töltött húst, és egy finom, ám nagyon egyszerű almaszószt is hozzá.

Hozzávalók a dagadóhoz 4 főre:
1 közepes méretű dagadó,
2 birsalma,
2 tojás,
2 zsemle,
15 dkg szeletelt füstölt tarja,
só,
őrölt bors,
1 késhegynyi őrölt szegfűszeg,
diónyi vöröshagyma
1 mokkáskanálnyi zsír.
Az almaszószhoz:
5 nagy alma,
2-3 birsalma,
1 csipetnyi só,
1/2 citrom leve,
3-4 evőkanál kristálycukor (ízlés szerint).

A dagadót fölszúrattam a hentessel. Megmostam, majd kívül-belül besóztam. A birseket hámoztam és kicsi kockákra vágtam egy tálba. Tettem hozzá 2 beáztatott és jól kinyomkodott zsemlét, 2 kisebb tojást, 15 dkg füstölt tarját nagyobb darabokra vágva, sót, apróra vágott vöröshagymát, pici szegfűszeget, őrölt borsot és zsírt. Kézzel jól összedolgoztam, aztán betöltöttem a dagadóba.
A végét cérnával, tűvel úgy rendesen bevarrtam. Tepsibe tettem, 1 evőkanál zsírt tettem mellé és kicsit rá is, valamint öntöttem alá 2 dl vizet is. Alufóliával alaposan letakartam a tepsit és háromnegyedes lángú sütőbe tettem. Másfél órát sült, ebből az utolsó felet már fólia nélkül.
Közben elkészítettem az almaszószt is. Ami nem más, mint almakompót, csak turmixolva. Tehát a megtisztított és hámozott almadarabokat föltettem annyi vízben főni, amennyi ellepte őket. Sóval, cukorral és citromlével. Mikor már puhák voltak, a levét majdnem teljesen elöntöttem, épp csak 1/2 decinyit hagytam, aztán botmixerrel pürésítettem.
A kimaradt almakompótlé nagyon finom higítva, szörpnek.
A forró dagadó mellé hűtsük be az almaszószt, úgy finom. Rizzsel tálaltam.
Hidegen is kitűnő.

Birsalmasajt

Az ember mindig irányul valami felé vagy rendeltetett valamire, ami nem önmaga, hanem az értelem, amelyet betölt, vagy egy másik emberi lét, amellyel találkozik.

(Viktor E. Frankl)

Nem gondoltam, hogy idén készítek birsalmasajtot. De szombat délelőtti kirándulásunk alkalmával találkoztunk egy fácskával, aki igen szívélyesen felajánlotta gyümölcseit. Nagyon örültem, mert a birssel úgy vagyok mint a bodzával: nem tudom megunni. Imádom. Mind az ízét, mind az illatát.
Három nagy táskával hoztam haza. Sok volt benne rohadásnak indult is, ezért muszály volt gyorsan feldolgozni. Hét ilyen szépséges sajtom lett, és még maradt az almából is.
Tavaly előtt lekvárt főztem belőle, nagyon szeretem azt is. Csak most nem volt itthon almám, mert azt felesben szoktam készíteni. A birsnek nagyon magas a pektin - zselésítő anyag - tartalma, így lekvár esetén keverni szoktam sima almával. Nem kell sokáig főzni a lekvárt (ez nagy előnye) és nagyon finom.

Hozzávalók a birsalmasajthoz:


ahány kg a tiszta gyümölcshús,
annyiszor 80 dkg kristálycukor, és
mehet bele hámozott mandula,
vagy mogyoró vagy dió is.




Én most natúran készítettem. A birseket átválogattam és a gyanús szemeket tettem félre sajtnak. A rothadásfoltokat kivágtam, majd alaposan megmostam az almákat. Ezután daraboltam úgy, hogy a magházakat kivágtam. Föltettem főni egy nagy fazékba. Forrás után 10 percig főztem még, majd egy szűrőlapáttal kiszedtem az almadarabokat. Hagytam hűlni, aztán a héjakat levágtam. Igazából nem kéne, rajta is maradhat. De akkor főzzük kicsit tovább a vízben, mondjuk 20 percig. Mikor ezzel megvoltam, a konyhai robotgépemmel alaposan átdaráltam. Lemértem és egy nagy lábasba tettem. Kimértem hozzá a cukrot is, de még nem tettem a gyümölcshöz.
Előbb nagy lángon és folyamatosan kevergetve főztem 15 percig forrás után. Vigyázat! Úgy pöfög, mint Vulkano, úgyhogy húzzunk mindkét kézre konyhai fogókesztyűt. Azért mindkettőre, mert a keverés elég fáradságos művelet - biztosan cserélgetni fogjuk a kezeinket. Én legalábbis egyszerre gyúrtam mindkettőre...
Negyedóra erős főzés után kevertem bele a cukrot. (Én egy kevés citromlét is tettem hozzá, bevallom.) Itt cigiszünetet tartottam, mert erőt kellett gyűjtenem... A cukorral együtt ismét forrás után nagy lángon ismét 15 percig főztem. (Ha tenni akarunk bele diót vagy mandulát vagy mogyorót, azt most keverjük bele. Vagyis egészen a végén, mikor már nem főzzük.)
Gyorsan előszedtem a kis levesestálakat és kivizezés után mertem is bele a kész sajtot. Hihetetlenül gyorsan köt, szóval gyorsan kell dolgozni vele.
Ez már este volt. Másnap reggel kiborítottam a sajtokat sütőpapírra. Úgy könnyebb, ha egy nagyon vékony pengéjű késsel körbevágjuk a szélénél. De ki is lehet bélelni folpackkal a formákat.
Két-három hétig állandóan forgatni kell őket, hogy mindenütt kérget kapjon. Ha ez megtörténik, folpackba csomagolva egész télen eláll a spájzpolcon.
Fantasztikus csemege akár így önmagában is. De süteményekben is nagyon jól hasznosítható.



A birsalma mint gyógynövény kitűnő szer hasmenés ellen. Gyulladáscsökkentő is: mind a gyomornál, a belek esetében, mind az ízületeknél. Érdemes gyümölcscentrifugázott levét fogyasztani kúraszerűen ha gyulladás van a szervezetünkben. (A legrövidebb kúra minden esetben 3 hét.)
Magas a C vitamin tartalma. Tartalmaz még A vitamint, kálciumot, foszfort, vasat, káliumot.

Füstölt tarjás sörkifli

Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta. A gyalogos, az őrvezető és a géppuskás a padon foglaltak helyet, a hússaláta az asztalon, egy tálban.

Idő: délután hét óra.

Színhely: Afrika, Rakhmár, egy távoli, eldugott garnizon a Szahara valamelyik oázisában, ahol néhány ottfelejtett légionista és egypár nyomorult arab tengődik.

Személyek: személytelenek.

Történik: semmi.

Rakhmár oázis legfeltűnőbb jellegzetessége, hogy a legkevésbé feltűnő, legkisebb mértékben sem jellegzetes oázis Afrikában.

Középpontja egy vályogfallal körülvett katonai tábor, amit a szaknyelv minden alap nélkül, pusztán szokásból "erőd"-nek nevez.

Az "erőd" ellenálló képességéről fogalmat adhat egy nemrég lejátszódott esemény, amikor a részeg káplár dühösen a falba rúgott, és súlyos sérüléssel a kórházba szállították, mert az egyik lőrés a fejére esett.

De ilyesmit mégis "erőd"-nek hívnak. És számmal is ellátják. Ez az erőd a 72-es számú volt a Szahara hasonló építményeinek sorában.

A körfal mögött egy "törzsépület" (nyerstéglából épült földszintes kis ház) és két legénységi barakk. A barakkban katonák, a katonákban fásult letargia az álmosító forróságtól és az egyhangúan múló napoktól.

Vagy ötven pálma veszi körül az erődöt, poros, tikkadt, félholt, hosszú fák, és tetejükben egy-két kedélybeteg majom ténfereg. Ezek szívesen elköltöznének dúsabb tájakra, de nem tudják, hogy kerültek ide.

A pálmák között nyolc-tíz duárnak nevezett sárputri, ismeretlen céllal, mert a bennszülött háztulajdonosok évekig nem mennek be az ajtón. Viszont az ajtó elől sem mozdulnak. Hová mennének a forró oázisban? Vagy mit csinálnának benn a kunyhóban? Igaz, végeredményben az sem világos, hogy mit keresnek ezek az arabok a kunyhó előtt, ahol üldögélnek, de hát egy oázis nem arra való, hogy minden mozzanatában megfeleljen valamiféle okszerűségnek.

A bennszülöttek tehát a kunyhó előtt esznek, isznak, alszanak és unatkoznak.

Mit is keresnének benn a duárban? Egy horpadt fazék, néhány törött holmi, egy rothadt gyékény és más efféle található ott, a döngölt földpadlón. Ezenfelül néhány ezer légy; ezeket nem szükséges felkeresni, és a kecske, az kijön magától is, ha megéhezik.

Rakhmár oázis központja a Grand Hotel. Eltérően a hasonnevű európai intézményektől, a rakhmári Grand Hotel ócska kis bódé volt. Tulajdonosa egy félszemű rabló, aki annak rendje és módja szerint kitöltötte tízéves fegyházbüntetését, majd szorgalmas működésének gyümölcséből letelepedett itt mint vendéglős.

A Timbuktu felé haladó karavánok, átutazó vadásztársaságok jelentették a nagy jövedelmet, az oázis két arab csendőre és száz fő körüli helyőrség az állandó üzletmenetet.

A Grand Hotel, mint a neve is mutatja, a nagyvilági élet úri illúzióját hozta el a Szaharába. A félcolos deszkafalat ugyan átrágta mindenféle féreg, a vályogragaszték és a pofapadok sem emlékeztettek a hasonnevű európai intézményekre, no de rádiókészüléke volt, szinte kéthavonta új napilapok érkeztek, és Leila, az arab démon, táncokat lejtett.

Ezt a műsorszámot kissé népszerűtlenné tette az a közismert tény, hogy Leila (az arab démon) ötvenedik életévét már régebben betöltötte. A kor és egy ideges bennszülött zsebkése mély nyomokat hagyott az arcán. Így aztán Leila (az arab démon) alig táncolt, és a szórakozást illetően leginkább arra szorítkozott, hogy egy tamburaszerű, irhával bevont hangszert ütögetett. Ezt is csak addig, amíg a vendégek határozott állásfoglalása nem kényszerítette hallgatásra. Ilyenkor egy távoli sarokba kuporodott, és démoni érzékenységében megsértve, szomorúan pipázott. Este segített a sérülteket kötéssel ellátni.

Általában legionáriusok tartózkodtak a Grand Hotelben, akik kockáztak, ittak vagy levelet írtak, némelyik a fegyver és a szíjazat tisztítását is itt végezte, de estefelé verekedés volt. Ez a programpont nem maradhatott el, úgyhogy egy elmés legionárius, aki a festőművészi pályáról került ide, új cégtáblát készített, amit a tulajdonos meghagyott az ajtón. Ez állt rajta:

GRAND HOTEL Ötórai gabonapálinka Esténként az úri közönség verekszik
Kitűnő széklábak! Belépés díjtalan!	Megbízható elsősegély! Kilépés bizonytalan!

Az asztalnál időző három különböző nemzetiség (ha leszámítjuk az orosz hússalátát) komolyan tanácskozott. Már kora délután óta itt ültek együtt, igen halkan beszéltek, és ha arra jött a tulajdonos, akkor hirtelen elhallgattak.

A félszemű rabló, akit elévült körözvények alapján Brigeron néven ismertek, mint vendéglős hiú volt szakácstudományára, és most ott settenkedett a három katona körül, akik a hússalátát rendelték. Mert hiába, a légió furcsa hely, ahol nemegyszer urak is megfordultak már, nem csoda, ha ilyen finom ételt rendelnek. De Brigeron úgy érezte, hogy kitett magáért.

A vendégek elismerésüket fejezték ki. A hússaláta egészen kitűnő volt, és ezen az sem változtatott, hogy végül egy igazán csak kevéssé használt lámpabelet leltek benne.

A francia őszinte köszönetet mondott a tulajdonosnak a kitűnő ételért, amikor átadta a petróleumszívó belet.

A tulajdonos örült a dicséretnek, és megköszönte a lámpabelet, amit már elveszettnek hitt, és igazán nem könnyű errefelé beszerezni az ilyen holmit.

- Nagyon finoman készíti az ételeket, barátom - mondta az angol.

- Uram - felelte szerényen Brigeron, a félszemű rabló -, Levinnél tanultam a szakácsmesterséget.

Ezt sokszor hangoztatta, és büszke volt rá. Senki sem tudta, hogy hol lehet ennek a nevezetes, előkelő Levinnek a vendéglője, de a Grand Hotel tulajdonosa olyan büszke pirulással mondta, és olyan nagy erejű ember volt, hogy nem mertek közelebbi adatot kérdezni tőle Levint illetően. Feltehető, hogy ez esetben jogos felháborodása nem ismerne határt, és pofon ütné az illetőt. Különben mindenki szégyellte kissé, hogy nem ismeri Levint, akinél Brigeron főzni tanult. Ezért úgy tettek, mintha jól ismernék.

Egy káplár azt is mondta már, amikor a kantin főztjét dicsérte: "Ilyent eddig csak Levinnél ettem..."

Valószínű volt, hogy szégyen egy ilyen vendéglőst nem ismerni, aki a szakmájában bizonyára a zseniális Ritzcel vagy Duvallal egyenrangú. Lassanként tehát senki sem tekintette vitásnak Levin személyét, és úgy dicsérték Brigeront, hogy ezt maga Levin sem csinálná különben...

- Most hát, kedves Brigeron, hozzon egy üveg vörösbort, és hagyjon magunkra.

- Parancsolnak térképet? Pontos, katonai célokra készült, helyőrségek és időszaki folyók megjelölésével, szökéshez nélkülözhetetlen - kérdezte szolgálatkészen a tulajdonos.

- Hm... miből gondolja, hogy szökni akarunk? - kérdezte a Pittman nevű.

- Akik vörösbort rendelnek és suttogva társalognak, azok szökést terveznek.

- Más titkunk nem lehet?

A kocsmáros leírhatatlan grimasszal mutatott ki az ablakon:

- Itt?...

(Rejtő Jenő: A három testőr Afrikában, 1. fejezet ITT ha olvasni támadna kedved)

Összehoztam 4 dolgot az asztalra:
1: a sörkiflit
2: a túrós pogácsával,
3: füstölt tarjával és
4: a kedvenc sörömmel.

Megcsináltam a túrós pogácsa tésztáját, meg is hajtogattam egyszer, majd sörkifliként daraboltam, betakartam tarjával és felgöngyöltem. Tojással megkentem és jó sok reszelt sajttal megszórtam. Kedvenc barnasöröm mellé nagyon finom sörkorcsoja. Kártyapartikhoz (és szökések gondos megtervezéséhez) elengedhetetlen.




jó étvágyat. :)

Pizza Margherita

*
 … jobb, ha a saját sorsodat éled tökéletlenül, mintha másvalaki életét próbálnád hibátlanul leutánozni. Szóval a saját utamat járom, és lehet, hogy tökéletlen vagy döcögős, de legalább teljes egészében az enyém.

(Elizabeth Gilbert: Ízek, imák, szerelmek)

Talán a leghíresebb pizza. Ezt találtam róla:
"Ez az a híres nevezetes Margherita pizza (receptje), amit a pizza-történelem szerint a nápolyi pizzamester, Raffaele Esposito készített 1889-ben Margherita királyné tiszteletére.
Az olasz nemzeti színek dominálnak a pizzán.
Szokás még Margaréta, Margharita, Margarita, Margerita pizzának is nevezni, de helyesen Margherita pizza."

Hozzávalók 1 pizzához (a tésztához):
20 dkg liszt,
2 dkg élesztő,
1 csapott mokkáskanál só,
1 csapott teáskanál kristálycukor,
1 evőkanál olaj,
1,5-2 dl langyos víz.
Kell még hozzá:
1 zacskós mozzarella sajt (nekem most mini mozzarellám volt itthon),
némi friss paradicsom,
friss bazsalikomlevelek és
paradicsomos pizzaszósz. Amit ITT találsz. Plussz még én megkenem a szélét mikor kisült fokhagymás olívaolajjal.

Tehát elkészítettem a tésztát. Megkentem pizzaszósszal, tettem rá friss bazsalikomleveleket, paradicsomkarikákat, mozzarellát. Jó forró sütőben sütöttem. Miután kivettem a tűzből, a pizza szélét megkentem fokhagymás olívaolajjal, magát a pizzát pedig egy kevés natúr olívaolajjal is meglocsoltam. Még morzsoltam rá egy kis szárított oreganot is.
A kedvenc pizzám.
*

Mézesmázas csirke (kínai étel)

Ez egy olyan étel, mint a hamburger. Vagy a pizza. Vagy a kóla.
Függőséget okoz.
Mióta egyszer ettem Pesten egy kínai büfében, vadásztam a receptjére. Abbahagyhatatlan. És ha azt mondom rá hogy finom, meg sem közelítettem a lényeget.

Hálás köszönetem kicsi Vúnak a receptért, tökéletes a leírása. Majdnem teljesen úgy készítettem mint ő, az eltérések csak abból adódtak hogy tegnap este hirtelen nem volt itthon minden hozzávaló. De az eredmény egészen "kínai" lett. :) Elolvastam Starfokker bejegyzését is, és csak csatlakozni tudok rajongásához...

Akkor jöjjön a receptúra!

Hozzávalók 2 főre:
A húshoz:
1 csirkemell.
A páchoz:
só,
1/2 mokkáskanál frissen tört koriandermag,
1/2 mokkáskanál cukor,
1 teáskanál fehérbor (én rumot használtam, mert az volt itthon),
1 teáskanál szezámolaj (én dióolajat használtam).
A bundához:
1/2 csésze liszt,
1/4 csésze étkezési keményítő,
1 csapott teáskanál sütőpor,
2 evőkanál olaj,
2/3 csésze víz,
kevés só.
A mézes páchoz:
1/8 csésze méz,
1/4 csésze kristálycukor,
1/8 csésze ketchup,
1 evőkanál fehérborecet (nekem vörösborecetem volt itthon).

A csirkemellet felkockázzuk (én most szárnyából csináltam, igen... mert az volt itthon) 2-szer 2-es darabokra. A páchoz valókat rátesszük és alaposan elkeverjük a húson, majd 2-3 órára hűtőbe tesszük hogy összeérjen.
Mielőtt sütni kezdtem a húsdarabokat, a 2-3 darabba tört 1/2 csomagnyi spagettitésztát sós vízben kifőztem, majd félretettem. Elkészítettem a tésztára való szószt is (lásd lejjebb) egy tálkában, azt is félretettem.
Aztán kikevertem a bundához való tésztát. Jó sűrű palacsintatészta állagúnak kell lennie - úgy lesz ropogós és vastag a bunda.
Én nem wokban sütöttem hanem egy magasabb falú, nem túl nagy átmérőjű teflonos lábosban, mert sok olaj kell a sütéshez. Fölmelegítettem az olajat majd ellenőriztem: belecseppentettem egy keveset a tésztából. Akkor jó, ha leszáll az olaj aljára, de egyből föl is jön és gyöngyözve-táncolva sülni kezd. Ekkor kézzel belemártogattam a csirkedarabokat a tésztába és az olajba tettem. Közepes hőfokon maradjunk, hogy biztosan megsüljön a hús.
Míg a húsdarabok sültek, egy kislábosban fölforraltam a máznakvalókat is.
Mikor kisült az első adag hús, egy papírszalvétás tányérra kiszedtem, majd egyből a forró mézes mázba forgattam a darabokat. Végül egy jénai lapos tálba tettem őket.
Minden adaggal így jártam el. Ha úgy láttam hogy hűl a mézes máz, visszatettem kicsit a tűzre, hogy újra folyékonyabb legyen. Az sem jó, ha túl vastagon van rajta, mert akkor túl édes és tömény. (Nekem kicsit az volt - legközelebb lehet hogy kevés vízzel higítom majd a mázat. Nem sokkal, csak épp hogy.)
Végül százámmaggal megszórtam a kész húsdarabokat.


Rizzsel is tökéletes, de tegnap este kicsi Vú tésztaköretével ettük. De sajnos az mind elfogyott - így lemaradt a fotózásról. Majd alkalomadtán pótolom, mert sokszor kerül még terítékre az biztos.

Pirított tésztára való szósz 2 főre:
3-4 evőkanál szójaszósz,
2 evőkanál teriyaki szósz,
1 kávéskanál kristálycukor,
1 kávéskanál vörösborecet,
1/2 mokkáskanál só,
2-3 karika chilipaprika,
1/2 kávéskanál étkezési keményítő,
6 evőkanál víz.

A már kifőzött tésztát wokba tettem, a kikevert szószt ráöntöttem és nagy lángon 1-2 perc alatt összepirítottam-melegítettem. Nem kell nagyon megpirítani, lényeg hogy jó forróra fölmelegítsük a tésztát.

Fantasztikus finomság.
Ma rizzsel ettem teriyakis-vörösborecetes fejessalátával... Hm.

Szabolcsi töltött káposzta

   Egyszer a világ egyik leggazdagabb emberének, egy hercegnek a vendége voltam. Harminchat kastélya volt Itáliában, gyárai és páratlan műkincsei.
   Bejött az egyik kertésze. A gazda valamit súgott a fülébe. A kertész sejtelmesen elmosolyodott, „Értem, signor!", jelezte cinkos tekintete, s bólintott. Majd eltűnt. Hamarosan megjelentek a pincérek, libasorban. Letettek elénk két óriási, gőzölgő fazekat. A szakács is velük jött. Mint egy művész, aki remekművet alkotott, vagy még inkább egy izgatott bűvész, aki most elővarázsolja a semmiből a csodálatos nyulat. A főinas csettintett az ujjaival. Ez volt a jel. A pincérek ütemre, mint a táncosok, egy emberként mozdultak... hopp!... Lekapták a fazekakról a fedőket.
   Mi ez? Mi ez a Csoda? Mi lehet ennek a dúsgazdag mesevilágnak az ünnepélyes főattrakciója? Mindenki a tányérjára meredt.
   Kaptunk egy-egy nagy kanál főzeléket.
   A gazda szeme titokzatosan csillogott. Föltette a nyakába a monogramos szalvétát, s gyermeki büszkeséggel azt mondta:
   - Jó étvágyat!... Úgy egyék, kérem, hogy ez az én káposztám! Ezzel azt akarta mondani, hogy ez nem a piacról, hanem a saját birtokáról való.
   Mintha a herceg szívét ettük volna.

(Müller Péter: Varázskő)

Milyen jó, hogy még megvan a régi receptes füzetem... Följegyeztem benne minden otthon készült, jellegzetesebb ételt.
Nagyanyámék Alföldön laktak. Valahányszor mentünk hozzájuk - és az minden évben egyszer biztosan volt - ezt a töltött káposztát készítette. Arrafelé ez az étel nem hiányozhat a vendéget váró terített asztalról.
Nagyi nyári töltött káposztának hívta, mert édeskáposztából készül és paradicsomlével van savanykássá téve. Valóban igazi könnyű nyári étel. Ha kenyér nélkül fogyasztjuk, diétásnak is mondható. Egyáltalán nem nehéz, nem laktató - tényleg könnyű és finom.

Hozzávalók 5-6 főre:


A töltelékhez:
50 dkg darált sertéshús,
1 nagyobb fej káposzta (vagy 2 kisebb)
7 evőkanál rizs vagy árpagyöngy (főttlenül),
1 gerezd fokhagyma,
1 tojás,
1 evőkanál zsír vagy olaj,
só, frissen őrölt bors,
2 csapott teáskanál pirospaprika,
1 közepes fej vöröshagyma,
1 csapott teáskanálnyi mozsárban frissen őrölt koriander- és köménymag keveréke,
2 dl víz.
A levéhez:
egy kisebb fej vöröshagyma,
1/2 liter natúr paradicsomlé (ha házi, lehet 1 liter is),
kb. 1 és 1/2 liter víz vagy ennyi az abálóléből (a vízből, amiben a káposztaleveleket főztük),
1-2 ágacska csombor (borsikafű) vagy tárkony vagy kaporral is isteni
1 babérlevél,
2 szem szegfűbors,
5-6 szem egész feketebors.

Föltettem egy nagy fazékba kissé sós vizet forrni.
Közben megcsinálom a levelekbe valót, mert nem árt, ha áll egy kicsit - a rizs így némi nedvességet be tud szívni addig is. A töltelék ugyanúgy készül, mint a hagyományos töltött káposzta esetében. A húst kézzel jól összedolgoztam az apróra kockázott közepes fej vöröshagymával, a lereszelt fokhagymával, tojással, rizzsel, pirospaprikával, őrölt borssal, sóval, koriander és köménymaggal és 2 dl vízzel. Sokan nem tesznek a töltelékbe tojást. Úgy is tökéletes, ha a töltést profin tudjuk csinálni. Én szoktam tenni tojást, mert ha nem elég a káposztalevél, akkor a maradék tölteléket gombócként szoktam beletenni a káposztába, és akkor kell bele a tojás. Ha vizet adunk a töltelékhez a tojás mellé, akkor nem lesz kemény, észre sem lehet venni, hogy tojást is tettünk bele. Olyan "tocsogósnak" kell lennie a tojásos tölteléknek - ahogy anyukám mondta mindig.
Még egy variáció: a töltelékbe való hagymát, fokhagymát meg is dinsztelhetjük kevés sóval és úgy adjuk a töltelékhez, van aki így készíti.
Lehet sósabb, mert úgyis kifő majd belőle a sósság egy része.
A káposztát körben beszurkáltam a torzsa körül, hogy a levelek könnyen leváljanak róla. Egy hosszú nyelű húsvillát beleszúrtam a torzsába és a forrásban lévő vízbe tettem az egész fejet 3-4 percre. Ekkor kivettem, és a felső leveleket levettem róla. Ismét visszatettem a forrásban lévő vízbe a káposztafejet 3-4 perce, majd leszedtem a következő réteg levelet. Ezt addig csináltam, míg elegendőnek ítéltem a levelek számát a töltelékhez. Nekem most 34 kisebb töltelék lett a fent írt mennyiségből úgy, hogy felezett levelekbe töltöttem.
Mikor megvannak a levelek kicsit hagyom hűlni őket, aztán a főerénél középen elvágom félbe úgy, hogy az eret ki is vágom. Véleményem szerint az igazán finom és gusztusos töltött káposztában kicsi töltelékek vannak. Én ezért mindig felezett vagy negyedelt leveleket használok. Ha spórolni akarunk a töltögetéssel, ne főzzünk töltött káposztát. Mert ennek az ételnek a sok kis guszta töltelék a lényege.
Töltés:
Bal kézbe veszem a fél levelet úgy, hogy a testem széle felől legyen a káposztalevél széle is, tehát a vastagabb, ere felőli rész van befelé. Teszek rá egy kevés tölteléket, aztán elkezdem föltekerni úgy, mint egy süveget. Tehát a belső, vastagabb része lesz a tölcsér alja. Mikor körbeérek, a lelógó vékonyabb káposztarészt befelé nyomkodom, a töltelékbe. Így tökéletes gúla alakú lesz, középen egy mélyedéssel. Ugyanúgy, mint a töltött paprikánál, az ujjam helyét itt is meghagyom középen, mert a rizs meg fog dagadni.
Az összes tölteléket így elkészítem. Aztán a maradék káposztát félbevágom, majd megint félbe és aztán fél centis csíkokra.
Egy nagy lábos aljára teszek egy kevés zsírt, aztán elterítem rajta az aprókáposzta felét és a kis fej vöröshagyma felét is, amit apró kockákra vágtam.
Erre jönnek a töltelékek, jó szorosan egymás mellé. A tetejére ismét aprókáposzta kerül, a kis vöröshagyma másik, szintén apróra kockázott felével. Mindezt felöntöm paradicsomlével. Ha házi, akkor mehet egy liter rá, ha bolti, akkor fél liter is elég. A házi paradicsomlé ugyanis kevéssé tömény, kevéssé sűrű mint a bolti. Nem kell nagyon paradicsomosnak lennie. (Az enyém most kicsit paradicsomosra sikeredett, de ennyire nem kell.)
És hozzáöntök még annyi vizet, amennyi ellepi. Sózom és egy kistányérat ráteszek, hogy a töltelékek ne jöjjenek fel a felszínére. Fedő alatt főzöm, forrástól számítva 25-30 percig. Aztán lezárom a tüzet alatta, de hagyom még egy félórát fedő alatt. Tökéletesen bepuhul a rizs így a töltelékben. Teljesen fölösleges tovább főzni, csak túlfőznénk.

Friss fehérkenyérrel tálalom.
Van, ahol tejfölt is kínálnak hozzá.
Ezt az ételt készíthetjük kovászolt káposztából is. Ugyanúgy készül, mint a kovászos uborka, csak a káposztát csíkokra vágva tesszük üvegbe. Így még savanykásabb, pikánsabb, frissebb finomság lesz a végeredmény. Én nyáron ezt szoktam csinálni, télen pedig a füstölthúsos-savanyúkáposztásat.