2009. november 2., hétfő

Szép a kerekség: felhívás játékra!

.

Köszönöm! :)


Minden kedves olvasómnak, hogy megtisztel a jelenlétével és a figyelmével. Minden látható és láthatatlan Kedvesnek. :)

Látható olvasóim száma ma kereken 100 lett.

Ezen apropóból szeretnék kiírni egy kis játékot. Mert nagyon örülnék, ha kapnék visszajelzéseket Tőletek hogy tényleg jók-e a receptek, könnyen elkészíthetők-e.

Ha küldtök nekem fotóval olyan ételt, amit a blogomról készítettetek, kisorsolok egy festményemet köztetek. Ezt, konkrétan:




És örülnék egy kis szóbeli kiegészítésnek is, hogy ízlett-e, könnyű volt vagy nehéz elkészíteni, stb...
És itt erősen bátorítanám nem gasztroblogger olvasóimat is, hogy bátran küldjenek csak fotókat és levelet! (szellemafazekban@gmail.com)
A határidő: 2009. december 15. És akkor karácsonyra oda is érhet valakihez. :)

A sorsolás kalapból fog zajlani és kedves férjemet fogom felkérni a húzásra - csak hogy abszolút tiszta legyen a játék. :)

A kép olajfestmény, farost alapon. Mérete 24*34 cm, tehát kis méretű - kicsi lakásban is elfér... Címe: Város kékben. (Művészeti tárlaton is szerepelt egyébként, bejárta a környező országokat is, és Magyarországot is.)

Szívem szerint Mindenkit megajándékoznék - de arra sajnos nincs módom. Döntsön Fortuna! :)

2009. november 1., vasárnap

Pritaminos és kapros házi sajtkrém

.


A mesékben gyógyító erő lakozik. Azóta nagy hatással vannak rám, mióta az elsőt hallottam.
Hatalmuk van felettünk, noha nem követelik meg, hogy bármit is tegyünk, cselekedjünk, bármik is legyünk - csak meg kell őket hallgatnunk. A mesékben megtaláljuk az elveszett pszichikus késztetésünk visszaszerzéséhez és helyreállításához szükséges orvosságot. A mesék keltik életre azt az izgalmat, azt a szomorúságot, azokat a kérdéseket, vágyakat és magyarázatokat, amelyek spontán módon hozzák felszínre az archetípust. A mesék olyan útmutatásokat tartalmaznak, amelyek eligazítanak életünk bonyolult útvesztőjében.

A mai mesemondók a szent emberek, a trubadúrok, a bárdok, a
griot-k, a cantadorák, a kántorok, a vándorénekesek, a csavargók, a boszorkák és a bolondok hatalmas, ősi közösségének leszármazottai.
Álmomban egyszer mesét mondtam, s éreztem hogy egy öregasszony vállán állok, aki bokámat fogja, hogy fel ne billenjek, s mosolygott rám.
Így szóltam hozzá: "Nem jó ez így, állj te az én vállamra, mert te öreg vagy, én meg fiatal."
"Nem, nem", erősködött, "így kell ennek lennie."
Ekkor megláttam, hogy ő egy még öregebb asszony vállán áll, aki egy még öregebb vállán áll, aki egy palástot viselő asszony vállán áll, aki egy másik teremtés vállán áll, aki...
Elhittem az álombeli öregasszonynak, hogy így kell lennie. A mesemondásról az előttünk járók gondoskodnak. A történetek elmondásához és meghallgatásához az emberiség téren és időn át egymáshoz kapcsolódó, magasan tornyosuló oszlopa nyújtja az erőt, s az oszlopot alkotók korukhoz illően finom öltözékben vagy anélkül állnak, s kicsattannak az életerőtől, amit ma mi is élünk. Ha létezik egyetlen meseforrás vagy meseistenség, úgy ez a hosszú lánc az.
A mese sokkal ősibb, mint a pszichológia tudománya és művészete, s mindig így lesz ez, bármennyi idő múljék is el.

A mesélés egyik legrégibb, engem rendkívüli módon izgató módja a szenvedélyes révület állapota, amelyben a mesélő "megérzi" az - akár egy, akár sok emberből álló - hallgatóság hangulatát és a világok közötti világ teremtette sajátos állapotba kerül, ahol a történet "talál rá" a mesélőre és általa válik hallhatóvá. A révületben mesélő El Duendét, a hallgatóság arcába lelket fújó szelet hívja.
Ő a lélekteremtést elősegítő mesemondó.


(Clarissa Pinkola Estes: Farkasokkal futó asszonyok)






Tegnap partyra voltam hivatalos estére. Jó volt. :)
Kétféle sajtkrémet készítettem, és egy nálam már szokásos gyorskenyeret. Ugyanis egész nap kirándultunk és délután 4 óra volt mire hazaértem. A kenyérke pedig 6 órakor már kisült és istenien illatozott... Csipkebogyót akartunk gyűjteni, de még nem volt érett. Viszont rengeteg őzlábgombát találtunk! Az ősz utolsó ajándékai ezek a csodás gombák. A legkedvencebbem - rántva. Bélszín sem tud annyira lázba hozni, mint az őzlábgomba... Nagyon szeretjük.
A recepteket egyébként nem is akratam feltenni mert van már hasonló, de a lányok kérték úgyhogy megteszem. (Mert losz galádosz házigazdosz mindenkinek elárulta, hogy gasztroblot írok...:))
A szokásos kicsöpögtetett krémsajt egyébként.

Hozzávalók:
1 nagydobozos 20%-os tejföl,
2 nagydobozos natúr joghurt,
10 dkg vaj,
10 dkg brinza vagyis juhtúró.
A piros ízesítés:
1 pritaminpaprika (még lehet kapni szépeket),
1 teáskanál édes pritaminkrém (Piros Arany),
só.
A zöld ízesítés:
1 csokor kapor,
1/2 gerezd fokhagyma,
só.

Egy nagy tálban összekevertem a tejfölt és a joghurtot. Picit sóztam, majd kicsöpögtettem. Délben tettem be a hűtőbe csöpögni és este 9 körül ki is vettem. Jó sűrű lett.
A kész krémsajtot elkevertem a vajjal és a juhtúróval, aztán kétfelé osztottam. Az egyiket pritaminkrémmel és kis darabokra vágott pritaminpaprikával kevertem ki, a másikat apróra vágott kaporral és kevés fokhagymával. És természetesen só is került bele.
Ez a mennyiség elég nagy. Ha csak a családnak készítjük otthon, vegyük a felét csak és még akkor is bő 4 embernek elég egy finom forróteás vacsihoz.





A kenyér vegyes lisztből van: fehér finomliszt, kevés rétesliszt, némi búzakorpa és egy mokkáskanálnyi sikér. Kevertem bele lenmagot és tökmagot. Egy evőkanálnyi olívaolajat. Fűszereztem kevés egész köménymaggal, őrölt koriandermaggal és sóval.




2009. október 27., kedd

Csirkesaláta a'la Halloween

.

Mindenszentek és a halottak napja a halottakra való emlékezés ünnepe. Mindenszentek azon szenteknek az ünnepe, akikről a naptár név szerint nem emlékezik meg. A katolikus egyház tanítása szerint a 9. századtól kötelező ünnep az a nap, amikor az élő és elhalt hívek titokzatos közösséget alkotnak. A katolikus és az ortodox keresztény egyházak ünnepe 2000 óta újra munkaszüneti nap hazánkban.


Halottak napja a kereszténység előtt - Halloween

November elsejének ünnepe, Mindenszentek napja az Egyesült Államokból indult, angolszász eredetű Halloween-ünnepre vezethető vissza (All Hallows magyarul mindenszentek). A nap előestéje (angolul "All Hallows Eve", rövidítve: Halloween) a kóbor lelkek, a kelták halotti istenének éjszakája. Halloween azonban az egyik legrégibb ünnep, melynek évszázados történetisége kevéssé ismert. Mai formája az évszázadok során több kultúra: a római Pomona-nap, a kelta Samhain fesztivál és a keresztény Mindenszentek napjaA mai Anglia, Franciaország és az Ibériai-félsziget kelta természetimádói számára a Napisten volt a munka és a pihenés jelképe, a gazdag termés biztosítója. A kelta újévet minden év november elsején nagy fesztivállal ünnepelték, amely a Nap uralmának végét, illetve a sötétség és a hideg uralmának kezdetét szimbolizálta. A kelták hite szerint ilyenkor Samhain, a napisten a halál és a sötétség fogságába került. A hiedelem szerint Samhain október 31-én összehívta a halottakat, akik különböző formában és alakban jelentek meg előtte (a rossz lelkek általában állatok, főleg macska képében öltöttek testet).
Október 31-én, miután a termést betakarították és elraktározták a hosszú, hideg télre, megkezdődött az ünnepség. A kelta papok a hegytetőn, a szent tölgyfák alatt gyülekeztek, új tüzeket gyújtottak, termény- és állatáldozatokat mutattak be, tűz körüli táncuk jelezte a nap-szezon végét és a sötétség kezdetét. Mikor eljött a reggel, a papok szétosztották a parazsat a családok között, hogy azzal új tüzeket gyújthassanak. Ezek tartották távol a halottakat, és űzték el a hideget. November elsején az emberek állatbőrökből és állatfejekből készült ruhákba öltöztek, és a napisten, Samhain tiszteletére 3 napos Halloween fesztivált tartottak.

Az 1. században a rómaiak elfoglalták Angliát. Hagyományaik közül a november 1. körüli Pomona-nap, a gyümölcsök és kertek istennőjének ünnepe az évszázadok során keveredve a kelta Samhai-ünneppel, az őszünnep kialakulásához vezetett. A tűzünnepek az évben mindig párosan voltak jelen, így az őszünnep mellett a nyárünnep, azaz Szent Iván éjszakája jelezte az év másik komoly fordulópontját, mely hasonló kulturális metamorfózison ment át ebben az időben.

A keresztény hagyomány kialakulása

Mindenszentek (latinul: Festum omnium sanctorum) azoknak az üdvözülteknek a közös ünnepe, akiket nem avattak szentté, illetve akik nem kaptak külön napot a naptárban. A Mindenszentek napja a Halottak napjának vigíliája, azaz ünnepi előestéje.
A hajdani rómaiak őseiket és hőseiket istenként és félistenként tisztelték, szobrot emeltek, szentélyt állítottak számukra. Marcus Agrippa i.e. 27-ben építtette Pantheonnak nevezett hatalmas templomát, ahol a papok az összes isten tiszteletére áldoztak. A Pantheont aztán Rómában 610 (egyes források szerint 609) május 13-án keresztény templommá alakították, s IV. Bonifác pápa a templomot az összes vértanú tiszteletére szentelte. Innen ered a Mindenszentek napja.
Nemcsak vértanúkat, hanem valóban minden szentet november 1-jén először Angliában és Írországban kezdtek el ünnepelni a 700-as években. November első napja a megemlékezés napjaként a 8. században, 741-ben, III. Gergely pápa (731-745) idején jelent meg először, aki a kategóriát tovább bővítve a Szent Péter Bazilika egyik mellékkápolnáját nemcsak minden vértanúnak, hanem "minden tökéletes igaznak" a tiszteletére szentelte.

Mindenszentek egyetemes ünneppé 844-ben, IV. Gergely pápasága alatt vált. Az ünnepet még a 8. században május 13-ról november 1-jére tették át, valószínűleg azért, hogy ezzel a kelták régi népi újesztendejét megszenteljék, ezzel ötvözve a régi hagyományt az újjal. 835-ben Jámbor Lajos császár IV. Gergely engedélyével hivatalosan is elismerte az új ünnepet, és attól kezdve a Mindenszentek az egész kereszténység ünnepe lett. A katolikus egyház az ünnepet tehát november 1-jén, az ortodoxia pedig egy héttel később tartja.
A Mindenszentek napja után következő napot, Halottak napját 998 óta tartják november 2-án. Ez az ünnep összefügg azzal a századvégi szorongásos hangulattal, mely 1000-re a világvégét várta. Ilyen elképzelések mellett igyekeztek a halottakkal "jóban lenni", az elhunytak szellemeivel jó barátságba kerülni. A sírokon gyertyát gyújtottak, hogy "szegény, fázós lelkek annak fényénél melengethessék magukat". A november 2-i halottak napja konkrétan Sz. Odiló clunyi apáttól (962-1048,) ered. Ő ezt az emléknapot a Cluny anyaegyház alá tartozó minden bencés házban bevezette. Ez a rendelete (998) mindmáig fennmaradt. Az ezredvégi világvége várás elmúltával azonban az ünnep megmaradt, egyre inkább elterjedt, és a 14. századtól Róma is átvette.

Népszokások

Halottak napjának hetét a halottak hetének is nevezik. Ezen a napon szokás a sírok megtisztítása, feldíszítése és a gyertyagyújtás. A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak: a gyertyák fényénél a "véletlenül kiszabadult lelkecskék" újra visszatalálhatnak a sírba, nem kísértenek, és nem nyugtalanítják az élőket.

Sokfelé szokás volt, hogy a halottak számára megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra (a bukovinai magyarok körében pedig még a temetőbe is vittek ennivalót s a sírokra helyeztek belőle, a maradékot pedig a koldusoknak adták). Szeged környékén "mindönszentek kalácsa", "kóduskalács" néven üres kalácsot ajándékoztak a szegényeknek. Székely népszokás szerint egész kemencére való cipót sütöttek, amelynek Isten lepénye vagy halottak lepénye volt a neve. Ezt kiosztották a templom előtt gyülekező szegények között.

Zentán Mindenszentek napján a család minden tagja meggyújt egy gyertyát, azt tartották, hogy akié a legelőször leég, az hal meg leghamarabb. Az égő gyertyát nem szabad más sírra tenni, mert annak a halottnak a bűne, akinek a sírjáról elvették, átszáll a másik lelkére.

Többfelé úgy tartották, hogy Mindenszentek és Halottak napja közti éjszakán a halottak miséznek a templomban, és amíg a harang szól, hazalátogatnak szétnézni. Ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a házban. A hagyományos paraszti közösségek egy részében "a halottak hetén" munkatilalom van: nem szabad földet művelni, mosni, meszelni, káposztát elsózni, hogy "ne zavarják a holtakat", s "mert a besózott káposzta meglágyul", és mert mindez bajt hozhat a ház népére. Ehelyett őröltek, kukoricát morzsoltak.






Tegnap sok szaladgálnivalónk volt, ezért vettünk egy egész grillcsirkét abban a reményben, hogy még hazaérés előtt nem halunk éhen...
Jobb helyeken a mellét eszik meg először - nálunk viszont minden elfogyott, kivéve az említett darabot. Nem igazán szeretjük, mert nagyon száraz így önmagában.
Mivel az egész mellehusi megmaradt, ma készítettem belőle egy csirkesalátát.
Ó, és a piacon ez a helyes kis tök kacsingatott rám csábítóan. Hát, sosem voltam ellenálló fajta.
És sosem faragtam még töklámpást, hát muszáj volt kipróbálnom. Szerintem tök jópofa lett belőle. :)




A salátába az került, amit itthon találtam.

Hozzávalók 2-3 főre:

1 egész sült csirkemell,
1 púpos evőkanálravaló kapribogyó,
3/4 alma,
hirtelen átsütött sütőtökkockák
(kb. a csirkemell mennyiségével azonosan),
zellerlevelek,
főtt gesztenyedarabok,
1/2 fej fehér salátahagyma,
2 tojássárgájából tartármártás.




A gesztenyét megfőztem, megtisztítottam, kisebb darabokra törtem. Elkészítettem a 2 tojássárgájából a tartármártást. A sütőtököt kisebb kockákra vágtam és kevés olívaolajon, erős lángon átsütöttem hogy kicsit be is puhuljon. A hagymát negyedkarikákra vágtam, az almát kisebb darabokra. A csirkemellet is kockázta. Minden hozzávalót tálba tettem és nyakonburítottam a tartármártással. Jól átkevertem, majd hagytam egy órát összeérni.
Azalatt éppen megsültek a sütőben a krumplik héjukban. Kitünően illett a hideg salátához a forró krumpli.

2009. október 26., hétfő

Brassói aprópecsenye




"Ahány ház, annyi szokás" étel. :)


Hozzávalók 2 főre:
40 dkg sertéslapocka,
1 nagy fej vöröshagyma,
3 gerezd fokhagyma,
1 púposkás evőkanál mustár,
2-3 evőkanál olíva vagy repceolaj (zsírral is jó, 1 evőkanállal kell csak)
só,
frissen őrölt bors (úgy meglehetősen),
1 csapott evőkanálnyi majoránna,
1 teáskanál "erős pista"
és 1 mokkáskanálka pirospaprika.

A húst csíkokra vágom, mustárral átkeverem, alaposan megborsozom. Az apróra kockázott vöröshagymát kevés sóval üvegesre dinsztelem az olajban, majd hozzáadom a csíkokra vágott húst is. Erős lángon jól átsütöm, míg a hús kifehéredik teljesen, majd hozzáadom a zúzott fokhagymát is, és azzal együtt mégegyszer átsütöm-keverem a húst. Aztán kevés vízzel felöntöm és fűszerezem pirospaprikával, sóval, majoránnával, erőspistával. Addig sütöm nagy lángon, míg elfő a leve, és jól besűrűsödik a szaftja. Aztán megint felöntöm kevés vízzel, de ekkor már kis lángra teszem és fedő alatt puhára párolom a húst. Többször öntök alá kevés vizet, pótolandó az elpárolgott mennyiséget. Körülbelül másfél óra kell a teljes puhulásig.
Közben a krumplit alaposan megmosom héjastól, aztán feldarabolom és fölteszem főni sóval. Mikor puha, leszűröm. Mikor már majdnem kész a pecsenye, forró sütőbe teszem szilikonos sütőpapírral bélelt tepsiben, kevés olívaolajjal átkeverve. Addig sütöm, míg szép pirosra sülnek a krumplidarabok. Amikor kész, a szaftos pecsenyével összeforgatva tálalom.

Bármilyen savanyúság kitűnően illik hozzá.