2009. november 19., csütörtök

Francia tojásleves


Az egészséges elme nem más, mint a valósághoz való feltétlen ragaszkodás. Életünket egy valós világban éljük. Hogy jól éljünk, szükséges, hogy a lehető legjobban megértsük a világot. Ez a megértés nem könnyű. A valóság és a valósággal vállalt viszonyunk számos eleme kellemetlen és fájdalmas számunkra. Csak a szenvedés és az erőfeszítés vezethet el a megértésig. Ezt mindannyian szívesen elkerülnénk, ki kisebb, ki nagyobb mértékben. Bizonyos kellemetlen tényeket kilökünk tudatunkból. Azaz: megpróbáljuk tudatunkat oltalmazni a valóságtól. Erre különböző módszereket alkalmazunk, amelyeket a pszichiátria védekező mechanizmusoknak nevez. Mindannyian alkalmazzuk a védekező mechanizmusokat, így korlátozva tudatosságunkat. Ha lustaságból vagy a szenvedéstől való félelemből sikeresen védelmezzük tudatunkat, a világról alkotott képünk igen kevéssé fog hasonlítani a való világhoz. 

(M. Scott Peck: A járatlan út)


Ma két olyan ételt is készítettem, amihez hús-, csont-, vagy zöldségalaplé kell. Volt maradékom, hamis húslevesből.

Hozzávalók 2 főre:
2 kemény tojás,
1 dl tejföl,
6-7 dl húsleves vagy zöldségerőleves
(ha nincs, leveskocka is megteszi),
só,
1/2 csokor petrezselyemzöld,
2-4 cl száraz fehérbor
(ha nincs, borecet vagy sima ecet is megteszi),
1-2 dkg vaj,
1 csapott evőkanál liszt,
pirítós szeletek.

A vajból és a lisztből világos rántást készítettem, aztán felöntöttem az alaplével. Ha valakinek nincs, nyugodtan készítse erőleveskockával. (Tudom, sokan sikítanak tőle de azt gondolom, ritkán van itthon csontlé vagy húsleves leve - legalábbis nálam. Úgyhogy bátran elő a leveskockával, nem egyetértők pedig sikítsanak...)
Hagytam felforrni, majd petrezselyemzöldet is tettem bele apróra vágva. Hagytam tíz percig finoman forrni, végül kevés borecettel savanyítottam. Nem volt itthon száraz fehérborom.
Míg forrdogált a leves, addig a főtt tojások sárgáját kikevertem a tejföllel. A fehérjéket pedig kis kockákra vágtam, valamint sütöttem pirítósokat is.





Tálaláskor a tányér aljára teszünk egy kevés tojássárgájás tejfölt, rá tojásfehérje darabokat, majd ráöntjük a tűzforró levest. Pirítóssal tálaljuk.
Nagyon gyors és finom leveske, F. Nagy Angéla egyik szakácskönyvében leltem.

2009. november 17., kedd

Zsályás csirkemáj


Rálátásunk a valóságra olyan, mint egy térkép, melynek segítségével igyekszünk eligazodni az élet területén. Életük delén az emberek rendszerint fölhagynak térképük rajzolásával. Úgy érzik, térképük teljes, világnézetük helyes (sőt: szent és sérthetetlen), és semmi szükségük nincsen újabb értesülésekre. Mintha kifáradtak volna. Csak viszonylag kevés ember elég szerencsés ahhoz, hogy élete végéig folytassa a valóság titkainak feltérképezését, hogy a világ és az igazság megértését újra és újra felülvizsgálja, térképét nagyobbítsa, vonalait finomítsa, egy-egy vonalat újrarajzoljon. A térképezés legnagyobb problémája nem az, hogy a semmiből kell kezdeni, hanem az, hogy állandóan felül kell vizsgálni a munkát. Maga a világ állandóan változik. 

(M. Scott Peck) 




Már vagy két hete májas ételre fájt a fogam... Úgyhogy ma sort kerítettem rá. Finom, gyors, egyszerű.

Hozzávalók 4 főre:

80-90 dkg csirkemáj,
30 dkg szalonna vékonyra szelve,
2-3 közepes fej vöröshagyma,
só, frissen őrölt bors,
1 csapott teáskanálnyi szárított zsálya,
1 mokkáskanálnyi frissen tört koriandermag,
1 mokkáskanálnyi vegeta vagy ha van akkor hús- vagy csontlé,
liszt, 4-5 evőkanálnyi olívaolaj.

A májat megtisztítottam a szívtől - cicóka lelkesen meg is ette. :)
Aztán a májat lebenyeire vágtam csak és befűszereztem egy tálban: sót, borsot, koriandert és zsályát tettem rá egy kevés olívaolajjal egyetemben. Hagytam picit állni. Közben megtisztítottam és félkarikákra vágtam - nem túl vékonyan - a vöröshagymát.
Egy serpenyőben 3-4 evőkanálnyi olívaolajon kisütöttem szép piros-ropogósra a szalonnaszeleteket. Félre tettem, majd a májat lisztbe forgatva pirosra-ropogósra sütöttem. Szigorúan fedő alatt végzendő művelet, mert irtó nagyokat tud durrogni és szanaszét fröcsköli a forró olajat. Szóval fedő alatt, közepes lángon, 3-4 perc elég is egy-egy oldalának.
Aztán a visszamaradt zsiradékban (ha nagyon eltűnne, pótoljuk olajjal) erős tűzön megsütöttem a belisztezett hagymakarikákat is. Ezt is félretettem egy tányérra. A serpenyőbe aztán visszatettem a májdarabokat és felengedtem vízzel. Kevés vegetát adtam hozzá - csontlével finomabb - és jól összeforraltam. Legyen egy kis szaftja, ez a lényeg.
Tálaláskor a májat egy nagy tálra tettem, rá a szalonnaszeleteket, erre pedig a sült hagymakarikákat.
Sima tört krumplival ettük.
Az ételhez remekül illik egyébként a rozmaring is. De nem együtt a zsályával. Vagy ezzel, vagy azzal fűszerezzük - mindkettővel nagyon-nagyon finom.

Csomboros-paradicsomos rozsbagett



A valóság csupán illúzió, bár nagyon kitartó.

(Albert Einstein)




Egy egyszerű, ám annál különlegesebb ízű kenyér.

Hozzávalók:
10 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt,
20 dkg fehérliszt,
1 mokkáskanál búzasikér,
1 mokkáskanálnyi szárított csombor (borsikafű),
6-7 db aszalt paradicsom,
1 csapott teáskanál só,
1 teáskanál kristálycukor,
2 dkg élesztő,
1 kispoharas natúr joghurt és
annyi langyos víz, amennyivel jó állagú tésztát kapunk.

Körülbelül 1 dl langyos vízben elkevertem az élesztőt és a cukrot. Egy tálban összekevertem a liszteket, a sikért, a csombort, sót és pici kockákra vágott aszalt paradicsomot. Hozzáadtam a joghurtot is és az élesztős vizet is. Összedolgoztam. Ha kell még víz, tegyünk hozzá. Lágy tészta legyen, de álljon azért össze. Kidolgoztam míg fényes és sima lett, aztán lisztezett munkalapon alaposan gombóccá gyúrtam. Letakarva hagytam kelni egy órát. Újra átdolgoztam, bagettre formáztam, lisztezett tepsire helyeztem és le is takartam. Begyújtottam a sütőt.
Fél óra elteltével a bagett tetejét bevagdostam, majd 3/4-es lángú sütőbe tettem. Úgy 40 percet sült.
Nagyon különleges íze van és nagyon finom puha tésztája. Hogy mihez ajánlom?
Vacsorára - igazán krémes-zsíros hideg tejfölbe mártogatva. Vagy: sör vagy fehérbor kísérőjeként. Érett, de nem fűszerezett camambert sajt társaságában. Nyammmm... Isteni.

2009. november 16., hétfő

Amarant galuskás zöldségleves

.

Valójában a leveske nem újdonság. Sima kis vegyes zöldségleves. Egyszerűen föltettem főni karfiolrózsákat, sárgarépát, fehérrépát, zellert, burgonyát egy fél egészben hagyott hagymával együtt. Semmi mással nem ízesítettem, csak saját házi vegetámmal és sóval. A végén kevés zöldborsót is főztem bele. Inkább az amarantos galuska ami érdekes, pontosabban maga az amarant, mint gabona.


A galukához egy tojást felvertem, amarantmagot és egy kevés búzalisztet, sót kevertem és beleszaggattam a levesbe. Kicsit tovább főztem, mint a sima galuskát szokás.
Sajnos, a legtöbbünk ritkán főz különlegesebb gabonafélékből. Nekem volt most egy "elfekvő" készletem a spájzban amarantból - így jött az ötlet. Általában tartok itthon, kenyérliszthez szoktam keverni. Egy kiváló gabonaféléről van szó.

Az amarant
Az amarant-félék több fajtája már Kolumbusz előtt őshazájában (az Andok trópusi magasföldi völgyeiben) a kukoricával egyenértékű kenyérgabona volt.

Számos faját a magok miatt termesztik, főleg Ázsiában és Amerikában. Fontos tápláléknövénye volt az inkáknak és az Andokban ma kiwicha néven említik. A régi aztékok is ismerték, ők huautli-nak nevezték a növényt. Más mexikói bennszülött népek rituális italokat és táplálékokat készítettek belőle.
Sokan a mai napig megpirítják az amaránt magokat pattogatott kukoricához hasonlóan és mézzel vagy melasszal keverik; ezt a keveréket alegría-nak nevezik (spanyolul „vidámságot” jelent).
Az apró magból készült kenyér kissé tömörebb és édeskésebb ízű, mint a búzakenyér. A disznóparéjfélék családjába tartozó növénynek kb. háromezer fajtája van. Ma már nemcsak az inkák termesztik és nemcsak táplálkozási célokból, hanem szemet gyönyörködtető dísznövényként is szerte a világban. Afrikában pl. levélnövényként fogyasztják, Belső-Mongóliában (Kína legszárazabb vidéke) kenyérgabona és zöldtakarmány. Érdekessége ezen a vidéken, hogy lefagyásig folytonosan nő, sőt aratás után hirtelen megugrik, s egyre sűrűsödik. Sokoldalúságára jellemző, hogy egyik variációja a nálunk kakastaréj néven ismert kedvelt dísznövény. Bárhol eredményesen termeszthető, mert rendkívül szívós és ellenálló.



Az amarant magja és lisztje rost-, kalcium-, vas-, vitamin- és fehérje-tartalom tekintetében felülmúlja a hagyományos gabonaféléket. Az amarant-fehérje különösen gazdag LIZIN-ben, amely összetevő a gabonafélékből és a kukoricából nagymértékben hiányzik. Az amarant- és a búza-liszt keverékében viszont a fehérje összetétel majdnem ideális. Az ilyen keverékből készült élelmiszerek élettani és beltartalmi jellemzői kiemelkedően jók (egy majdnem teljes aminosav-választékot kapunk), és az egészséges táplálkozás követelményeit sokkal jobban kielégítik, mint a hagyományos termékek.
A mag főzve, pirítva, csíra-zöldségként, lisztje a búzaliszt helyett, ill. azzal keverve mindenféle ételben használható. A mag hő hatására kipattog mint a pattogatott kukorica, s így közvetlenül is fogyasztható. Felhasználható müzli-keverékekben, süteményekben, édességekben is. Igen jóízű és sokáig friss kenyér készül az ilyen kevert lisztből.
A mag lapított gömb vagy lencse alakú, színét a maghéj külső rétegében elhelyezkedő festékanyag adja, lehet: csontfehér, sárga, barna, rózsaszín, vörös vagy fekete. Őrleménye hasonló a búzaliszthez, de inkább szürkés színű, enyhén olajos tapintású. Sütésnél a búzalisztet 10-15%-ban (lehet 1/5-d) helyettesíthetjük ezzel a közönséges amarant-liszttel. A mag különlegessége, hogy nincs benne glutén, azaz sikér, de több fehérjét, telítetlen zsírsavakból álló olajat, rostot és hamut tartalmaz mint a gabonafélék, és a B1- és B2-vitaminok mellett C-vitamint is. Teljes kiőrlés esetén 5-ször annyi vasat, kétszer több fehérjét tartalmaz, mint a búzaliszt. A szokásos őrléssel (korpa nélkül) készült amarant lisztben 10-szer több vas, 7-szer több kalcium és 4-szer több cink található, mint a közönséges búzalisztben.

(Forrás : innen és innen és innen)