2008. november 20., csütörtök

Sóskamártás


minden veszteség

fájdalomba csomagolt
megkönnyebbülés

(Fodor Ákos)



Az idei utolsó friss sóskákat ehetjük még - már nem sokáig, sajnos. Vasárnap kaptam egy nagy zacsival az egyik barátnőmtől, gyönyörű friss volt. A fagyasztott sóskát nem ajánlom. Egyszer próbáltam és egyben utoljára is. Penetránsan rossz tud lenni. (A fagyasztott spenót viszont ehető.)

Hozzávalók:
egy jó nagy kupóc friss sóska,
2-3 evőkanál olaj,
2-3 evőkanál liszt,
1/2-3/4 liter tej,
só,
és ha szükséges icipi cukor.

A sóskát megtisztítom váltott vízben, leszárazom, aztán az olajon sóval pirítani kezdem. Először összeesik (nyugodtan rakhatjuk kissebb edénybe is, mert alig marad a nagy kupócból valamennyi) és levet enged. Addig sütöm, míg a levét elfőli, ekkor megszórom a liszttel, és így is pirítom 1-2 percig. Apránként, mindig simára keverve adagolom hozzá a tejet. Végül sózom, és ha nagyon vadsavanyú lenne, pici cukrot is keverek bele. Ha nem főtt eléggé szét, botmixerrel szép simára krémesítem. Főtt burgonyával és tojással tálalom.
Főtt húsokhoz, natúrsült halakhoz is remek mártás.

Nincsenek megjegyzések: