2008. december 21., vasárnap

Köménymagos rántottleves

Ha az ember természeti lény lenne, az abszolút táplálék nem lehetne más, mint a gyümölcs. De tudjuk, hogy származásunk szerint nagyobbik felében a természeten túlról valók vagyunk, és igazi humánus ételeinket magunknak kell megcsinálni. Az ételek rafinált volta lépést tart életünk bonyolultságával, és bizonyosnak látszik, hogy életünkben sok szövevény első oka valamely szövevényes étel. Ezen az alapon nyugodtan lehetne szendvics, vagy desszert életről beszélni. Az ilyen szendvics és desszert ételeken élő emberek a normalitást teljesen elvesztették. Bizonyos határokon túl ez már nem is élet, csak hisztéria. 
Ha az ember útközben a normális élet felé az alaptételeket keresi, a józan és nyugodt táplálékot, alig talál néhányat. A normális élet az, ami az ételek között a rántottleves. Semmi különös. Szenzáció nélkül. Messze azon túl, hogy valaki szereti, vagy sem. Az ember a nap bármely szakában eheti, reggelire, ebédre, vacsorára, forrón, langyosan, vagy hidegen. Zsíron, vagy olajon pörkölt liszt és víz. A püthagóreusok kétféleképpen ismerték, sósan, esetleg köménymaggal, ahogy mi esszük, vagy a halványan pirított lisztet tejjel föleresztve, mézzel édesítve. A tibeti csámpá is ilyesféle étel, de a lisztet forró teával öntik fel, és néha faggyúdarabokat tesznek bele. 
A rántottleves mindennemű feszültség nélkül való étel; ami különösen szeretetreméltó benne, hogy szelíd és egyszerű. Magától értetődik, hogy a csecsemő első étele az anyatej után a rántottleves. A rántottleves kristálytiszta éhség-étel, ami körülbelül azt jelenti, hogy nem ínyencség, és nem torkoskodni való, vagyis nem izgalom, hanem az éhes ember számára készült, és kenyérrel a legjobb, ha pedig a kenyeret megpirítják, vagy különösen ha azt apró kockákra vágva forró zsírban kicsit megsütik, gazdag, tömény és laktató, annyira, ha az ember két tányérral megeszik, semmit sem kíván utána, csak egy pohár félédes bort. 
A normális étel, mint a kenyér, a krumpli, a főzelék, a főtt rizs, a szalonna, megunhatatlan, mert nem akar mást, mint táplálni. A konyha nagy művei, mint a franciasaláta, vagy a birsalmával töltött sült kacsa, esetleg a pástétom, tele van hátsó gondolattal; komplex művek, sok rétegű ételek, nem is tudják magukat egyszerre kimondani. 
Rántottlevestől gyomrát még senki sem rontotta el. Mindenesetre van asszony, elég ritka, aki annak, hogy mit főz, teljes tudatában van; az ilyen asszony rántottlevesében a földanya íze határozottan felismerhető. Ilyesmit meleg szív nélkül készíteni nem lehet. Legtöbben, ha a leves durva, azzal védekeznek, hogy csak rántottleves. Mintha nem a közhely lenne a legtöbb, mintha az, ami közönséges, nem az értékek felső foka lenne. A rántottleves íze a leginkább rokon a tejes búza ízével. Ha az ember ezt megkóstolta, az élet kedvességéről mindent megtudott. 

(Hamvas Béla)



A jó rántott leves igazi gyomorsimogató gyógyír. Sima lágyság, tápláló melegség. Hamvas jól mondja, csak egyetérteni tudok vele.

Hozzávalók 4 főre:
1 teáskanál köménymag (nem őrölt!),
2 púpos evőkanál liszt,
1,5 liter víz,
só,
1 csapott teáskanál pirospaprika,
4 evőkanál olaj vagy ennek megfelelő mennyiségű zsír.
Betétnek:
pirított kenyérkockák.


A jó rántott leves titka az, hogy a gyöngyözősre fölhevült olajban kissé kipattogtatjuk a köménymagokat, majd csak ezután szórjuk bele a lisztet. A második titok: hogy nem világos, hanem sötétebb zsemleszínű rántást készítünk. Mert a lisztnek, ha finoman megpirítjuk, egészen csodálatos, dióra emlékeztető illata, íze lesz. Onnan tudjuk, hogy már jó a rántásunk, amikortól ezt a semmivel össze nem téveszthető illatot az orrunk megérzi. Tehát: nem szabad hideg zsiradékba tenni a lisztet, hanem kellően forrónak kell lennie, vagyis olyan "gyöngyözősnek", s először a köménymag, utána a liszt jön bele. (Túl forró se legyen, mert akkor elég a köménymag és elég a liszt is. Találjuk el a jó hőfokot.)
Mikor a rántás elkészült, félrehúzzuk a tűzről, hozzáadjuk a pirospaprikát és apránként felengedjük hideg vízzel. Sózzuk. Forrásig kevergessük meg időnként, mert a liszt hajlamos letapadni a lábos aljára, és vigyázzunk rá forrásig mindenképpen, mert mikor felforr, hajlamos kifutni. Ezután kis lángon pötyögtetve főzzük 10-15 percig, hogy az ízek összefőjenek a levesben. Pirított kenyérkockákkal tálaljuk. A világ egyik legjobb levese!

11 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hát ebből gyerekkorunkban ettünk egy-két adagot. Mindig hozzátették, hogy ez jót tesz a szoptatós anyáknak. De ott, akkor földön égen nem volt szoptatós anya.

duende írta...

Milyen buták a felnőttek, igaz?
Buták. Mindig hazudnak...
Sosem az igazat mondják.

Szeretem.

duende írta...

p.s.

Teteszett az írásod, Lucifer... :-)
Nagyon érzék(i)letes volt. :-))

Kata írta...

Én szeretem a köménymagos levest:) Nálunk jár bele főzéskor 1 szál zellerzöld is.

duende írta...

Nem is rossz ötlet, Kata!

org írta...

:)

duende írta...

:)

Névtelen írta...

Most csináltam meg, szerintem több "anyag" kell bele, mert eredetileg a recept szerint csináltam, de úgy nekem elég híg lett :(
Készítettem még hozzá egy kis rántást, azt belekavartam és így már jó! :)

duende írta...

akkor jegyezd meg az arányokat :) én elég hígan szeretem ezt a levest, úgyhogy az én számíze szerint írtam :)

Leona49 írta...

Én is ettem elégszer, de még mindig szeretem így 60-on túl is. :)

duende írta...

Leona, mert megunhatatlan... :) Kevés ennél jobb ízű, ugyanakkor ennél kevesebb hozzávalóval készült étel van a világon! :)