Puliszka, alias polenta

.

Idehallgass – mondotta azután komolyan –, idehallgass, mert ezt tudnod kell, ha gyermeket akarsz fölnevelni. Ésszel. Embernek. Nemcsak olyan hányd-ide, vesd-odának, hanem embernek. – Ujját magyarázólag emelte föl. – Amennyi az éjtszaka, annyi a nappal. Amennyi az öröm, annyi a bánat. Minden nappalhoz szükséges egy éjtszaka, és minden éjtszakához szükséges egy nappal. Minden éjtszaka sok-sok gyermeket csinálnak ezen a világon, hogy legyen mért dolgozzanak és éljenek nappal az emberek. Minden bánattól megnő az ember itt bent egy kicsit, itt bent – ujjával néhányszor rákopogtatott keszeg mellére –, itt bent, érted. Megnő az ember, meglombosodik, mint a fa. Megtanul valamit. Mint a fa, a lombja által. Több napfényt magába szív, ameddig süt a nap, és félretenni belőle valamit a levelekbe… érted? Jobban örvendeni az örömnek, érted? És félretenni belőle valamit. Ehhez kell értsen az ember. És erre való a bánat, hogy megtanítsa. Éppen annyi van belőle, mint az örömből. Éppen annyi. Úgy, mint a nappal s az éjtszaka. A különbség csak az, hogy a nappal és az éjtszaka dolgát elrendezte az Isten. De az öröm s a bánat dolgát nem rendezte el. Azt csak kiporciózta éppen, mint ahogy a juhoknak a szénát kiporciózza az ember. Hogy ennyi jut ebből, s ennyi abból. Ez a kommenció. Az öröm. Meg amit fizetni kell érte. A bánat. Ennyi jár. Akár tetszik, akár nem. Ennyi jár, s ez elől nem lehet megszökni. Mármost, aki nem egyformán osztja be, hanem előbb végez az örömmel, annak a végin csak a bánat marad. Így van ez. Meg kell enni! Ezt is, azt is. A puliszkát is, a túrót is. Aki nem keveri össze ésszel a kettőt, hanem előbb fölnyalogatja a túrót, annak a végire üresen marad a puliszka! Aki mindég csak puliszkát eszik, mindég csak puliszkát, akarattal... s a túrót félreteszi... annak vigyáznia kell, nehogy végül is a túró megromoljék... Ami pedig másokat illet... nem kell irigyelni azt, aki mind csak pusztán eszi a túrót. A puliszkát, tudod, azt mindenkinek meg kell ennie! A puliszka, az nem romlik el. Az nem. Azt bizony meg kell enni, mind egy szemig. Ha öregen is, ha kutya-fáradtan, kutya.-magányosan is. Azt meg kell enni. 

(Wass Albert: A funtinelli boszorkány)

 

A tegnapi igazán finomra sikeredett túróval töltött hústekercsek mellé ajánlottam a puliszkát - vagy olaszul polentát köretnek. Az az igazság, elég ritkán készítem én is, ezért csak utólag jutott eszembe. No majd legközelebb. De ma reggel készítettem egy kis adagot. Abszolút helye van külön bejegyzésként. A puliszka nagyon sokoldalúan szerepelhet az étlapunkon. Akár főételként, akár köretként, akár vacsora vagy reggeli étekként is. A végtelenségig variálható. 

Régen a szegények eledele volt, népélelmezési cikk. Nálunk magyarhonban ugyanúgy, mint akár Mexikóban, akár az olaszoknál. A kukorica valóban nagyon sokoldalú növény. Nagyon tápláló, emellett magas a rosttartalma és nem tartalmaz glutént sem. Tehát lisztérzékenyek, cukorbetegek is bátran fogyaszthatják.

Még egy nagy előnye, hogy roppant gyorsan elkészül, mindössze egy negyedórácska alatt tálalhatjuk.

Emlékszem anyu mesélte, hogy a háború alatt és után szinte semmi más nem volt, csak kukoricaliszt meg dara. Anyu utálta is rendesen, ha jól rémlik soha nem főzött semmit kukoricalisztből vagy darából. Pedig itt nálunk Zalában is igencsak gyakran főztek-főznek puliszkát. Az is mutatja, hogy még mindig népszerű, hogy a piacon sok idős néninél lehet venni házilag készített kukoricadarát. Nálunk itt talán az édes kukoricaprósza a legtöbbször készített étel belőle. Házi szilvalekvárral megpötyögtetve.

Bevallom őszintén, én a puliszkát a lehető legegyszerűbben szeretem a legjobban. Frissen, forrón tányér aljára tenni, aztán jó hideg tejjel leönteni és elkanalazgatni. Nagyon szeretem a kukorica kissé sós ízét a tej lágy, selymes édességével - csak így egyszerűen, a'la nature. Ezt lehet fokozni például reggelire azzal, hogy megszórjuk durvára vágott pörkölt dióval vagy mogyoróval és megcsurgatjuk mézzel is. Hm... tényleg isteni finomság.
A puliszkát kínálhatjuk finoman-lágyan-remegősen, azon frissen-forrón, ahogy elkészült. Vizes kanállal kis galuskákat formázva belőle. Ha egy vizes tányérra kilapítjuk és hagyjuk állni egy órát, bármilyen formára vághatjuk, szaggathatjuk.

Kínálhatjuk így natúran is, de meg is grillezhetjük.

Megadom az alapreceptet, ez szerintem tökéletes így mert frissen elég lágy, de elég neki 1/2 óra állás és remekül formázhatóvá válik. Ha még folyósabban, remegősebben szeretjük, vegyünk le egy keveset a dara mennyiségéből. Ne 10 dkg-ot tegyünk 4 dl vízbe, hanem elég a 8 dkg is. Víz helyett főzhetjük tejben is, teltebb, krémesebb lesz. És a végén, tálalás előtt keverhetünk bele egy kevés vajat is, szintén a krémességén javít. Ehhez a mennyiséghez 1 dkg vajat körülbelül. A puliszka készülhet kukoricalisztből is, vagy liszt-dara keverékéből is.

Alaprecept puliszkához 2 főre:

6 dl víz,
15 dkg kukoricadara,
1/2 mokkáskanál só.

A sós vizet fölforraljuk, aztán egy kézi habverővel hozzákeverjük a kukoricadarát, állandóan keverve hogy ne legyen csomós. Addig kevergetjük, amíg besűrűsödik. Ez körülbelül 5-8 perc. Ha azonnal tálaljuk köretként, vajat is keverünk bele. És víz helyett, ahogy említettem, tejjel is készülhet.

Ezt a lágyabb puliszkát elteríthetjük sűtőedényben, tehetünk rá juhtúrót, sima túrót, friss gomolyatúrót, szalonnapörcöt, tejfölt, sült hagymát, spenótkrémet, stb... Bármivel rétegezhető.

Nálam egy nagyon finom és egyszerű sóskaleves készült régebben puliszkavirágokkal.