Puncs Halloweenra


-->
Virginia belépett az ajtón, mert meg akarta kérni, hogy tűzze össze a szoknyáját. Legnagyobb meglepetésére azonban ki más volt ott, mint maga a canterville-i kísértet! Az ablak mellett ült, és elnézte, mint repül a szélben a sárguló fák pusztuló aranya, s mint táncolnak a barna levelek a fasorban. Fejét a kezére támasztotta, és egész testtartása végső csüggedést árult el. Valóban olyan nyomorultan és szánalomra méltóan festett, hogy a kis Virginia, aki először el akart szaladni, hogy szobá­jába zárkózzék, megszánta, s elhatározta, hogy megvigasztalja és kedvre deríti. Oly könnyű volt a járása, és oly mélységes a kísértet bánata, hogy nem is vette észre a leányt, míg az meg nem szólította.
- Nagyon sajnálom magát - mondotta -, de öcsikéim holnap reggel visszamennek Etonba, és akkor, ha jól fog viselkedni, senki sem fogja többé bántani.
- Abszurdum azt kívánni tőlem, hogy jól viselkedjem - felelte a kísértet, s megdöbbenve nézte a kedves kis leányt, aki meg merte őt szólítani -, teljes abszurdum! - Nekem az a köteles­ségem, hogy csörgessem a láncaimat, nyöszörgéseket hallassak a kulcslyukakon keresztül, és éjfélkor bejárjam a házat - ha ezt érti rossz viselkedésen. Az én létezésemnek nincs más értelme.
- Egyáltalán nincs értelme az ilyen létnek, és maga jól tudja, hogy milyen gonosz volt életében. Umney asszonyság elmesélte nekünk érkezésünk első napján, hogy ön meggyilkolta a feleségét.
- Igaz, beismerem - szólt a kísértet dacosan -, de ez tisztán belső családi ügy, és senkinek semmi köze hozzá.
- Nagyon csúnya dolog, bárkit is megölni - szólt Virginia, akit néha csókolni való puritán komolyság fogott el, melyet valamelyik New England-i ősétől örökölhetett.
- Ó, gyűlölöm az absztrakt morál olcsó szigorúságát! A feleségem csúf teremtés volt, sohasem keményítette ki rendesen a kézelőimet, és semmit sem értett a főzéshez. Egyszer éppen egy nagyszerű szarvasbikát terítettem le a hogleyi erdőben, egy pompás gímet, és tudja, hogy mit tálalt föl nekem belőle? Ámbár, hagyjuk ezt, úgysem lehet már rajta segíteni, azonban mégse tartom valami szép dolognak, hogy az asszony bátyjai halálra éheztettek csak azért, mert megöltem a nővérüket.
- Halálra éheztették? Ó, kedves kísértet, azaz Sir Simon, azt akarja talán mondani, hogy éhes? Van egy vajas kenyér a kosárkámban. Parancsolja?
- Nem, köszönöm, én már rég leszoktam az evésről; mindamellett nagyon kedves öntől. Való­ban nagyon szeretetreméltó, nem olyan, mint kiállhatatlan, durva, közönséges és becstelen családjának többi tagjai.
- Hallgasson! - kiáltotta Virginia, és lábával toppantott -, maga a durva, kiállhatatlan és közönséges, ami pedig a becstelenséget illeti, nagyon jól tudja, hogy ki lopta ki a festékes dobozomból a színeket, hogy visszakenje azt a nevetséges vérfoltot a könyvtár padlójára. Először elvitt minden vörös festéket, a cinóbert is beleszámítva, úgyhogy azóta nem tudok napnyugtát festeni, aztán elvitte a smaragdzöldet és a krómsárgát, végül nem hagyott meg egyebet, mint az indigót és a kínai fehéret, úgyhogy csupa holdfényes estét kellett pingálnom, ami nem könnyű munka, s amellett nagyon nyomott hangulatot kelt. De azért nem árultam el magát, bár nagyon bosszankodtam, s az egészet fölötte nevetségesnek tartottam. Ki hallott valaha smaragdzöld vérről?
- De hát - felelt a kísértet kissé megszeppenve -, mit tett volna ön a helyemben? Manapság igen nehéz valódi vérhez jutni, és ha már az ön bátyja csúffá tett engem a Reklám Folttisz­títóval, nem látom be, miért ne csenhettem volna el az ön festékeit. Ami pedig a színeket illeti, az már ízlés dolga: a canterville-i grófoknak például kék vérük van, a legkékebb egész Angliában; de tudom, hogy önök, amerikaiak nem törődnek az ilyesmivel.
- Maga semmit sem tud Amerikáról. Legjobb volna, ha kivándorolna, s ott egy kis művelt­séget szerezne. Atyám nagyon fog örülni, ha szabadjegyet szerezhet magának, s bár ott nagy adóval sújtanak minden szellemi terméket, azért magának, mint szellemnek, nem lesz baja a fináncokkal, mert azok mind tagjai a demokrata pártnak. Ha egyszer New Yorkba ér, nagy sikerre számíthat. Ismerek egy csomó embert, akik százezer dollárt adnának egy nagyapáért, és talán ennél is többet egy kísértetért.
- Nem hinném, hogy jól érezném magamat Amerikában.
- Valószínűleg azért nem, mert nincsenek várromjaink és régiségeink - mondotta Virginia gúnyosan.
- Nincsenek várromok és régiségek! - felelte a kísértet -, de van helyettük haditengerészetük és modoruk.
- Jó éjszakát! Megyek apához, s megkérem, hogy hosszabbítsa meg egy héttel az ikrek vakációját.
- Az istenért, ne menjen, Virginia kisasszony - kiáltott a kísértet -, olyan elhagyatott és bol­dogtalan vagyok, és igazán nem tudom, hogy mihez fogjak. Szeretnék aludni, és nem bírok.
- Képtelenség! Feküdjön le egyszerűen az ágyba, és fújja el a gyertyát. Ébren maradni nehéz dolog néha, kivált a templomban, de mi nehézség van az alvásban? Hiszen még a csecsemők is tudják, pedig alig van eszük hozzá.
- Háromszáz éve, hogy nem hunytam le a szememet - szólt a kísértet szomorúan, mire Virginia csodálkozásában tágra nyitotta gyönyörű kék szemét -, háromszáz esztendeje, hogy nem aludtam, s olyan fáradt vagyok.
Virginia elkomolyodott, és apró ajka elkezdett remegni, mint a rózsa szirma. Odament a kísértethez, letérdelt melléje, és belenézett öreg, hervadt arcába.
- Szegény jó kísértet - suttogta -, hát nincs ahova a fejét álomra lehajtsa?
- Messze innen, túl a fenyőerdőn - felelte a kísértet halk, álmatag hangon - van egy kis kertecske. Ott magasra nő a selymes, zöld fű, bürökvirág nagy fehér csillagai nyílnak, és a csalogány egész éjszaka énekel, s a hideg, kristályos hold lebámul, és a tiszafa kiterjeszti óriási ágait az alvók fölé.
Virginia szemét elfutotta a könny, és arcát a kezébe rejtette.
- Ugye, a halál kertjére gondol? - kérdezte suttogva.
- Igen, a halálra. A halál olyan gyönyörű lehet. Feküdni a puha, barna földben, s hallgatni a csöndet, míg a fűszálak hajladoznak a szélben az ember feje fölött. Ott nincs sem tegnap, sem holnap. Az ember elfelejti az időt, megbocsát az életnek, és békében nyugszik. Segítsen rajtam, kis Virginia. Maga megnyithatja számomra a halál házának kapuját, mert a maga szívében szeretet lakozik, és a szeretet erősebb a halálnál.
Virginia összerezdült, és hideg borzalom futott végig rajta. Néhány pillanatig csöndben voltak. A leány úgy érezte, mintha szörnyűt álmodna.
A kísértet aztán újra megszólalt, és hangja olyan volt, mint a szél sóhaja.
- Nem olvasta soha a régi jóslatot a könyvtár ablakán?
- Ó, de hányszor - kiáltott a kisleány föltekintve -, hiszen kívülről tudom. Különös fekete betűkkel van odapingálva, és nehezen olvasható. Csupán hat sorból áll:
Ha egy aranyhajú leány
Imát fakaszt a bűn ajakán,
S igéz virulni száraz ágat
S a gyermek szeme könnybe lábad,
Akkor a kísértés eláll
És Canterville-be béke száll.
Csakhogy nem tudom az értelmét.
- Az értelme az - felelte a kísértet szomorúan -, hogy magának sírnia kell az én bűneimért, mivel nekem nincsenek könnyeim, és imádkoznia kell velem a lelki üdvösségemért, mivel nekem nincs hitem, és aztán, ha életében mindig kedves és jó és szíves volt, a halál angyala meg fog könyörülni rajtam. De vigyázzon, rettentő rémképeket fog látni a sötétben, és gonosz hangok fognak suttogni a fülébe, de nem árthatnak magának, mert a kisgyermek tisztasága ellen nincs a pokloknak semmi hatalma.
Virginia nem felelt, és a kísértet vad kétségbeesésében tördelte a kezeit, amint tekintete ráesett a lehajtott aranyhajú fejecskére. Egyszerre azonban a leány fölállott sápadtan, és szemében különös fény ragyogott.
- Nem félek - mondta határozott hangon -, meg fogom kérni a halál angyalát, hogy könyö­rül­jön magán.
A kísértet halkan fölsikoltott örömében, fölállt a székről, régimódi bókkal a leány keze fölé hajolt és megcsókolta. Az ujjai hidegek voltak, mint a jég, és ajka égett, mint a tűz, de Virgi­nia nem remegett, mikor a kísértet keresztülvezette a sötét szobán. A kopott zöld gobelinre apró vadászok voltak hímezve. Ezek belefújtak bojtos kürtjeikbe, és apró kezükkel integettek feléje, hogy forduljon vissza. „Fordulj vissza, kis Virginia - kiáltották -, fordulj vissza!” De a kísértet szorosabban megfogta kezét, és a leány behunyta szemét, hogy ne lásson semmit. A kandallón gyíkfarkú és üvegszemű szörnyek voltak kifaragva, és azt súgták feléje: „Vigyázz, kis Virginia, vigyázz! Talán sohasem fogunk viszontlátni.” De a kísértet gyorsan elsuhant vele, és Virginia nem hallgatott rájuk. Mikor a terem végére értek, a kísértet megállott, és néhány érthetetlen szót mormogott. A leány kinyitotta szemét, és látta, amint a fal lassanként eloszlik, mint a köd, és egy barlang tárul föl előtte. Hideg szél süvöltött feléje, és érezte, hogy valaki rángatja a ruháját.
- Gyorsan, gyorsan - kiáltott a kísértet -, mielőtt még késő lenne - s egy pillanat múlva bezárult mögötte a faburkolat, és a gobelinteremben nem volt senki.





Közeledik Halloween éjszakája... egy forró puncs bátorságot önt a lélekbe. Végül is egy kísértetek járta éjszakán jó felkészülni mindenre...

Hozzávalók egy nagy bóléstálhoz:

6 evőkanál barna nádcukor vagy lehet sima kristálycukor is,
4 dl barna rum,
1 liter jó erős feketetea,
1 citrom leve,
3 narancs leve,
2 narancs vékonyan levágott héja,
3-4 fahéjrúd,
1 teáskanálnyi szegfűszeg.

Főzzünk jó erős feketeteát. Szűrjük le. A cukrot egy nagyobb lábosban karamellizáljuk meg, majd óvatosan - mert a gőz fel fog csapni - adjuk hozzá a feketeteát és a fűszereket. Valamint a citromlét, a narancslét is. Forraljuk fel és főzzük 10 percig, hogy a fűszerek kiadják az ízüket. Végül öntsük hozzá a rumot is és szűrjük át az egészet egy bóléstálba. Narancs és cirtom karikákkal díszítsük.

Ihatjuk ezt az italt hidegen is, találtam egy jó halloweenes ötletet hozzá: egy gumikesztyűt töltsünk meg zöld ételfestékes vízzel és tegyük fagyasztóba előző nap. Másnap vágjuk le a gumikesztyűt a jégről (úgy könynebb ha kevés vizet engedünk rá előbb) és ezt tegyük díszítésként a bóléstálba. :))

Megjegyzések

Ms. Poppy üzenete…
És valóban, a puncs az egy meglehetősen bátorító ital.:) Imádom: a történetet, a fotókat, a receptet!
Padparadsa üzenete…
Duende, ez isteni! Már várom a Halloweent! :))
Bianka üzenete…
Nagyon hangulatos
Dia üzenete…
Csodás a kép! Újra kedvet kaptam a puncshoz.
Csibe üzenete…
Juj, ezek a fotók!!!..no és ott az a denevér :))
Köszi a receptet!
trinity üzenete…
Hát ez nagyon jó! Zöld kéz nélkül kérhetem? :))) Bár vicces, jó ötlet, a gyerekeim díjaznák:D
szemirámisz üzenete…
Megkóstolnám szívesen... :))
Kata üzenete…
Ez ütős lehet...nagy bátorságot csinál valószínűleg:D
duende üzenete…
Lányok, hozzátok a csészéteket! :))