2010. október 11., hétfő

A "valódi" és "hamis" túrógombóc


Ki jó úton jár, kétkedik, mérlegel, meggyőződik. Nem hiszi, ez így van maradandón, az úgy van kétségbevonhatatlanul, mert mondták, rótták, kötötték érte az ebet, vagy mert írva vagyon.

(táltos hagyomány)




Az íze rendkívül hasonlít az igazi túrógombócéra. És elronthatatlan. :) Horváth Ilona szakácskönyvéből való.

Hozzávalók 4 főre:
1/2 liter kefír vagy aludttej vagy joghurt vagy író (nálunk Zalában kultúra),
1/2 liter víz
25 dkg búzadara,
1/2 mokkáskanálnyi só,
2 vaníliás cukor,
2 csapott evőkanál kristálycukor,
3 evőkanál olaj,
15 dkg zsemlemorzsa.

Ebből a mennyiségből kb. 24 darab, pingponglabdányi gombóc jön ki. Ha nagyobb étkű a család, érdemes 4 főre 1,2 liter folyadékból készíteni, arányosan annyival több darával.
A kefirt habverővel simára kevertem a fél liter vízzel, sóval, cukrokkal és felforraltam. Hozzáadtam a darát is, és kis lángon kevergetve főztem addig, míg a daraszemek kissé megduzzadtak, és jól besűrűsödött a massza. Hagytam állni, hogy még sűrűbb legyen és kissé kihűljön.
Közben az olajon megpirítottam a zsemlemorzsát. Mikor már hozzányúlhatóra hűlt a massza, kissé vizes kézzel gombócokat formáztam belőle és meghempergettem a zsemlemorzsában, tejföllel és porcukorral tálaltam.




Kell hozzá 2-3-4 főre (nálunk általában a túrógombóc második fogás egy gazdagabb leves után, így több fogy belőle, de ha egy kétfogásos ebéd után csak desszertként ennétek, akkor 4 embernek is elég):
 
50 dkg krémes túró (én jobban szeretem, mint rögössel)
2 nagy tojás
8 dkg búzadara
fél csapott teáskanál só.
A 3 liter főzővízbe: 3 teáskanál só.
A morzsához: 2 evőkanál olaj vagy vaj, 4 púpos evőkanál apróbb szemű szemlemorzsa.
A tálaláshoz: porcukor és tejföl.
 
A túrót alaposan összedolgozzuk a sóval, búzadarával, tojásokkal. Lefedjük és 3-4 órára hűtőbe tesszük. Legjobb reggel korán megcsinálni, és ebéd előtt közvetlenül kifőzni.
 
A zsiradékon a morzsát szép világosra pirítjuk. Figyeljünk oda rá, mert hajlamos megégni, már akkor vegyük le a tűzről, mikor még csak éppenhogy színe van, és kevergessük tovább a tűzről levéve még 2-3 percig, míg a lábos alja már nem lesz tűzforró.
 
Kifőzés: a sóval felforraljuk a vizet, közben vizezett kézzel egyforma gombócokat formázunk a masszából. Mikor forr a víz, beletesszük. Ha feljöttek a felszínre, még egy percig főzzük, majd a morzsára kiszedjük 4-5 darabonként. A lábast körkörösen mozgatva finoman hagyjuk, hogy a gombócok felvegyék a morzsát, majd áttesszük egy tálba őket. És így járunk el, míg az összes gombócot meghempergettük a morzsában. Tejföllel és porcukorral tálaljuk.

5 megjegyzés:

Anyucika írta...

Mostanság én már csak hamis túrógombócot szoktam csinálni,nagyon szeretjük.,csak én tejből,citromlé hozzáadásával készítem.Ha akciós túróra lelek,lefagyasztom,és inkább hagyom a sütikbe.

Anikó írta...

Eddig még csak valódit ettem, ki fogom próbálni így is, már hallottam róla, csodásan néz ki :-) És a túró tényleg nagyon drága :-)

duende írta...

Anikó, mindenképpen ajánlom kipróbálásra, ha szereted - s ha jól tudom nagyon szereted - a tejbegrízt, akkor nagyon fog ízleni is. Ráadásul a valódihoz képest ez a hamis verzió elronthatatlan! :)

BertaCsacsii írta...

Próbáld ki kukoricadarával is. 9

duende írta...

Már akartam, fogom :)