2010. június 10., csütörtök

Uborkaleves jéghidegen

A sivatagon keresztül lovagló cowboy belebotlott egy indiánba, amint az, az úton feküdt, fejét és fülét a földhöz tapasztva.
– Mizujs, főnök? – kérdezte a cowboy.
 – Nagy sápadt arcú, vörös hajjal, vezet sötétzöld Mercedest, benne németjuhász kutya, és a rendszámtábla SDT 965, nyugatra tart.
– A mindenit, főnök, azt akarod mondani, hogy te mindezt a föld hallgatásából tudod?
– Nem a földet hallgatom. Az, az őrült keresztülhajtott rajtam.

(A. de Mello) 



Állítom, hogy a nyár leggyorsabb és legfinomabb levesei közé tartozik. Aki egyszer kóstolta, utána a rabja lesz... És kánikulában hetente többször is el fogja készíteni ezt a nagyszerű levest.
(Csak hogy később ne mondjátok hogy nem szóltam, hogy erős függőséget okoz!)

Hozzávalók 4 főre:
2 nagydobozos natúr joghurt,
30 cm-es darab kígyóuborka,
1 csapott teáskanál só (kb.),
1 gerezd citrom leve,
pár szál kapor,
pár szál menta,
1 gerezd fokhagyma,
jégkockák.
A díszítéshez:
apróra kockázott uborka, paradicsom,
menta és kaporlevelek,
esetleg extraszűz olívaolaj.

Az uborkát meghámoztam, majd szeletelve a turmixgépbe tettem a többi hozzávalóval együtt. A mentát leveleire csipkedtem, a kaprot csak nagyobb darabokra téptem. A robotgépben alaposan elturmixoltam.
Tálaláskor a tálkákba vagy poharakba jégkockákat tettem, erre öntöttem az uborkalevest.
A tetejét megszórhatjuk kis paradicsom- és uborkakockákkal, vagy meglocsolhatjuk egy kevés olívaolajjal is. De egyszerűen megihatjuk csak úgy is, mindenféle flinc-flanc nélkül is. Valami fergetegesen üdíző és jó! :)
(Nem beszélve arról, hogy roppant diétás és egészséges is: tisztítja és lúgosítja a szervezetet, vízhajtó, bőrtisztító, hajerősítő, gyulladáscsökkentő.)

19 megjegyzés:

Padparadsa írta...

Épp tegnap mondtam a Kedvesnek, hogy próba alá vetjük a hideg zöldségleveseket! Köszi a receptet! :)

duende írta...

Szívesen! :) Imádni fogod! Valami fergeteges finom.

Felhőlány írta...

Háááát ha függőséget okoz, akkor én kipróbálom! :) Még soha nem kóstoltam hideg uborkalevest... Ebbe a kategóriába eddig nálam is csak a gyümilevesek jöttek szóba (mondjuk eleve nem vagyok nagy leveses...).

Felhőlány írta...

Elnézést, lemaradt: gyönyörű a fotó! :)

Lívia írta...

Jókor jött ez a recept, van jó sok házi joghurtom. Köszi:)

mandy tarragon írta...

Óh, te! Kérnék szépen egy vödörrel :)

Ildinyó írta...

Hűűű Duende! Fantasztikusak az új géppel (ugye jól értettem a múltkor) készített fotóid. :) Nagyon-nagyon tetszenek! És a levesed is! :) Megyek is uborkát venni! :D

Névtelen írta...

Nagyon jol nez ki!!!Nagyon regen ilyen levest Bulgariaban ettem,csak nekik van egy higabb ,de finom kremes joghurt fajtajuk es az ubit nem turmixoljak hanem nagyon apro kockakra vagjak!De ki fogom probalni ezt a recit is!Koszonjuk!Garantaltan tuti siker !!!Nagyon szeretjuk mi is!
Udv:Kata:)

Vera írta...

Még szeretem is a hideg uborkalevest, de nem ehetem.. :( piszkosul fáj a gyomrom utána...

Wise Lady írta...

Gyönyörű a fotó! A leves pedig isteni!

Andi/cuki írta...

Szuperszép a kép!:-))Ezért lehet még a levest is kipróbálom!:-))

Bodzás Vendégház írta...

Mivel kánikula van, én is kipróbálom. Nálunk ma jéghideg céklaleves volt. Recept fenn van a blogomon. Ilyenkor csak ilyeneket szabad enni!

Delish írta...

hm ez nagyon jo! igaz nalunk nincsen kanikula, de majd kiprobalom :)

flatcat írta...

Hasonlót én is szoktam csinálni, és jól mondod, tényleg addiktív! :)
Nagyon tetszik a Te változatod, legközelebb én is így készítem majd! :)

duende írta...

Felhőlány, köszi szépen! :) Szerintem nagyon fog ízleni! A leves kifejezés valójában inkább egy hűsítő, nagyon üde és szomjoltó italt takar! :)


Sofia, szívesen! :)


Mandy, máris küldöm! :)


Ildinyó, köszi szépen én is meg vagyok az új gépemmel elégedve!
A leveskét meg próbáld ki, nagyon jó! :)


Kedves Kata! Örülök hogy eszedbe jutott az a finom bolgár leves, így bátran ajánlhatom ezt a verziót, próbáld csak ki! :)


Édes és Keserű, sajnálom... Csak nem epekő? :(


Köszönöm szépen Whise Lady! :)


Andi, köszi szépen, és a leves bár elsőre furcsa, de csak míg nem kóstoltad! :)


Bodzazsuzsa, megnézem, mert a céklát is nagyon szeretem, köszi szépen a tippet! :)


Delish, ez az ital/leves asszem minden hőfokon jó így nyáron! :)


Flatcat, köszi szépen! :)

Viktória írta...

Megcsináltam, tényleg eszméletlen jó!
Kicsit félve tettem emberem elé, mert tavaly a gazpachora csak annyit mondott, ilyet többet nem csináljak...
Ebből bevágott egy nagy adagot és azt mondta, a maradékot tegyük el estére.
Nem biztos, hogy maradni fog, mert én meg rájárok :))))

duende írta...

Viki, nagyon örülök hogy ennyire ízlett! :)) Én is imádom.

Pixie Pie írta...

Nagyon tetszik! Kicsit olyan, mint egy lightos tzadziki, azt meg imádom. :))

duende írta...

Pixie, valóban olyan! :) És tényleg nagyon üdítő, finom, én is imádom. :)