2010. május 2., vasárnap

Padlizsános húsgombócok törökösen

Minden halandó. Az öröklét csak anyáknak adatott meg.

(Isaac Babel)





Imádom a török konyhát. Ma sima bolognait akartam készíteni, de ráleltem a hűtőben a múltkori nagybevásárlásomkor lőtt 2 padlizsánra is. Egyből módosult a menü: törökösen fogom megcsinálni!

Receptet persze nem találtam, ez most egy kísérlet. Viszont törökös és finom lett!

Hozzávalók 6 főre:
60 dkg darált hús (marha-disznó lehet vegyesen is),
2 db padlizsán,
1 nagy fej vöröshagyma,
2-3 gerezd fokhagyma,
só, frissen őrölt bors,
1/2 csapott mokkáskanál római kömény,
1 csapott teáskanál köménymag,
1 mokkáskanál koriandermag,
1 csokor petrezselyem,
6-8 evőkanál olívaolaj,
2 tojás,
2 csapott evőkanál búzadara.
A paradicsommártáshoz:
1 liter paradicsomlé,
1 dupla fémdobozos sűrített paradicsom,
1/2 liter víz,
2 dl sűrű török joghurt,
só, 4 teáskanál kristálycukor,
1 babérlevél.

A padlizsánt hámoztam, amjd nagyon apró kockákra vágva kevés olívaolajon sóval egy serpenyőben jól megsütöttem. A sülés vége felé a fokhagymát is megfuttattam a padlizsánnal együtt. Egy nagy tálba került mindez. Mikor kihűlt, hozzátettem a darált húst és az összes fűszert (ezeket mozsárban törtem), a tojásokat, búzadarát, petrezselyemzöldet. Kézzel alaposan összedolgoztam és hagytam állni 1/2 órát. Addig föltettem a paradicsommártás és hagytam 10 percig rotyogni. A joghurtot csak a végén kevertem hozzá. Kis gombócokat formáztam vizes kézzel és a paradicsommártásba tettem őket főni 25 percre körülbelül. Fedő alatt kis lángon puhultak.




Szerintem fini lett. Spagettivel is jó, rizzsel is tökéletes. Tálaláskor még megszórhatjuk frissen vágott petrezselyemzölddel is.

6 megjegyzés:

Anyucika írta...

Szia A húsgombócot mi is nagyon szeretjük,mindenféleképpen.Igy is megfogom próbálni,ha legközelebb csinálok.először csak külön egy keveset,és ha mindenki szereti akkor nagy adagban is.Én biztosan imádni fogom,mert a padlizsánt is szeretem.Én Görög muszakát szoktam csinálni.

Belly írta...

Ide vele!
Padlizsános jöhet minden mennyiségben,imádom.

Wise Lady írta...

Isteni lehet padlizsánnal!

duende írta...

Anyucika, tegnap vendégeknek készítettem és mindenkinek nagyon ízlet!! Ez a gombóc egyébként sütve is nagyon finom lehet! Legközelebb majd úgy is megcsinálom.

A muszaka nálunk is nagy kedvenc! :)



Belly, még maradt! Küldöm! :)

Nagyon könnyű és finom lett tőle a gombóc Whise Lady!

Felhőlány írta...

Én is futottam már néhány kört a húsgombócokkal, de ez a padlizsános szerintem überelni fogja az eddigieket.
Nagyon szép a bodzás kép a fejlécben! :)))

duende írta...

Köszi szépen Felhőlány! Tényleg nagyon finom volt!