2009. május 31., vasárnap

Boszorkányos cseresznyetorta



Varázslók márpedig vannak.

Varázslat márpedig van.

Minden az.

(duende)





Hogy is készül a boszorkányos cseresznyetorta? Először is végy egy boszorkányt. Másodszor, varázsolj a teljesen üres piactérre egy nénit kis kosárkával, benne a világ legfeketéslilább cseresznyéjével. Harmadszor, varázsold össze a hozzávalókat tortává.
A történet tegnap este kezdődött. Kinéztem egyik olasz szakácskönyvemből ezt a finom sütit. Remek, gondoltam és a mandulát meg is törtem, le is héjaztam. Majd holnap veszek cseresznyét hozzá - van piac, vasárnap lesz. Aha. Meg azt ahogy én elképzeltem... Elfelejtettem, hogy háromnapos ünnepi hétvége van. Reggel felkelek, kinézek az ablakon és... sehol senki... Hűha. Nagy kajak balhé van. Cseresznyés pitének lőttek... Pedig úgy elképzeltem, éreztem az ízét tegnap este a számban. Megcsináltam a kávémat, újra kinéztem. Egyszer csak jön egy néni. Kis kosárkával, pár csokor virággal. Téblábol. A remény föllángolt bennem! Mégis lesz cseresznyetorta?! Nézem, nézem - hátha csak eltévedt. De nem. Pont az ablakommal szemben lepakolt. Ekkor már csak azt reméltem, hogy a kosárkában nem kicsibék vannak, hanem cseresznye. Gyorsan megittam a kávémat és felöltöztem.
A néninél a világ legfeketébb, legéretebb, legfinomabb cseresznyéje volt! Nem is hozott mást, csak ezt a finom gyümölcsöt és virágot.
Szóval. Méghogy boszorkányok nincsenek. Méghogy varázslat nincsen... Egész délelőtt nem is volt más árus, csak az én elvarázsolt nénim... :))


Hozzávalók egy 26-28 cm-es tortaformához:
A tésztához:
25 dkg liszt,
5 dkg darált mandula,
1 csipet só,
7 dkg porcukor,
12,5 dkg vaj,
1 tojás
1 tojássárgája.
A töltelékhez:
80 dkg cseresznye (vagy meggy) - magozatlanul 1 kg,
kb 10 dkg cukor,
1 csipet őrölt szegfűszeg,
1 lehelletnyi csipet só,
5 dkg durvára vágott hámozott mandula,
citromlé.
Megkenni:
1 tojásfehérje.


A tésztához valókat egy tálban összekevertem, majd összedolgoztam. Csak lazán, épp álljon össze, úgy már jó. Gombóccá formáztam, a tálat letakartam és egy órára hűtőbe tettem.
Közben megcsináltam a tölteléket. A cseresznyét kimagoztam és cukorral, csipet sóval, citromlével és szegfűszeggel sűrűre főztem. Úgy 20 percig tartott a művelet, mert nagyobb lángon csináltam. Kevergettem hogy ne égjen le. Hagytam kihűlni.
Egy óra elteltével a tésztát két darabba vágtam: 2/3 és 1/3 arányban. Aztán a lisztezett konyhapulton a nagyobbik darabot kör alakúra nyújtottam, akkorára hogy 2 cm-rel nagyobb legyen a tortaformánál. Beleillesztettem, a felfelé álló széleket a forma oldalához igazítottam. Aztán megszórtam a tésztát a durvára vágott mandulával, majd rátettem a cseresznyét. A másik darab tésztát is kinyújtottam, és derejevágóval 1 cm-es csíkokra vágtam. Berácsoztam a torta tetejét. Megkentem a maradék tojásfehérjével és előmelegített 3/4-es lángú sütőbe tettem. Körülbelül 45 percig sütöttem.
Készíthető tulajdonképpen egész évben, ha teszünk el lecukrozott cseresznyét vagy meggyet. Azt hiszem, ezt majd szilvából is elkészítem, szerintem abból is isteni lesz.
A torta eredeti neve ropogós cseresznyetorta - crostata di ciliegie. Mert a tészta finom ropogós, a cseresznye pedig finom szájbanomlósédeskrémes. Isteni!
Örülök, hogy tudok nénit varázsolni kis kosárkával...



(A cseresznyés és búzás kép CaffeeCup kép)


2009. május 30., szombat

Gyümölcsszörpök eltevése + meggylekvár + sütikbe való meggy és cseresznye eltevése

*


Ahelyett, hogy összevissza vágtáznánk, lassan járunk, mint egy elefánt. Ha képes vagy lassan járni, a haszon minden gondolata nélkül, akkor jó zen tanítvány vagy.
Így valódi természetünket folyamatos cselekvésben valósítjuk meg. A lényeg tehát az, hogy bármiféle gyors nyereség, dicsőség vagy haszon gondolata nélkül gyakoroljatok. A zazent nem mások és nem is saját magunk kedvéért tesszük. Csak gyakoroljatok zazent a zazen kedvéért.

(Sunrjú Szuzuki)



Közkívánatra. És mert tényleg itt az ideje! Köszönöm a kérdést, kérést - egyik kedves olvasómtól jött.:)
Tehát a gyümölcsszörpök.

Eper, málna, ribizli, josta, egres szörp:

A gyümölcsöt megtisztítjuk, a rossz részeket kivágjuk. Lemérjük, mert minden 1 kg gyümölcshöz 6 dl vizet kell adnunk. Tehát a gyümölcshúst összetörjük egy tálban, vizet adunk hozzá és 1/2 mokkáskanálnyi szalicilt, valamint 1 mokkáskanálnyi citromsavat. Hagyjuk állni 12-24 órát (ahogy kijön, ahogy ráérünk), aztán vékony vászonanyagba kötjük. Nagyon vékony szövésű legyen, de ne lyukacsos. A vékonyság azért kell, mert ha vastag anyagba tesszük, az életben nem csöpög át. Éppen ezért, a tört gyümölcshúst körülbelül kilónként csöpögtessük, tehát ne egy anyagban az egész mennyiséget, ha több szörpöt készítünk. Hagyjuk 24 óráig csöpögni. Nem szabad a zacskót megnyomkodni, mert ha kinyomjuk, zavaros lesz a szörp és kocsonyásodni is fog. Tehát a gyümölcsös vászonhoz nem érünk hozzá, csak kivesszük alóla a kicsepegett lét. Lemérjük és minden kg léhez 1 kg kristálycukrot keverünk. Teljesen keverjük el benne a cukrot. Kóstoljuk, és ha szükségét érezzük, citromsavval pikánsabbá tehetjük. Literenként egy késhegynyi szalicilt is keverjünk hozzá, vagy ha nem akarunk akkor az üveg tetejére tegyünk folpackot, arra egy kevés szalicilt és mehet rá a csavaros kupak.
Nagyon tisztára mosott üvegekbe töltsük!
A megmaradt gyümölcshúst aztán mégiscsak kinyomkodjuk. De ebből zselé lesz majd. Ezt a sűrű lét amit kapunk, szintén cukrozzuk, kis befőttesüvegekbe töltjük. Csak kevesebb cukrot keverjünk hozzá, kilónként 60 dkg-ot. Kivalóan alkalmas lesz húsokhoz, sütikhez. (Pl. sült vadhús ribizli vagy jostazselével tálalva. Vagy egreszselével... Isteni!!!)

Meggyszörp és feketeszederszörp, cseresznyedzsem, meggylekvár:

A megmosott meggyet összenyomkodjuk maggal együtt, és 12 óráig állni hagyjuk. Majd szűrön át lecsorgatjuk. Ezt kinyomkodhatjuk, mert nem zselésedik. Itt is mérünk, mert minden kg léhez 80 dkg cukrot keverünk. A cukorral együtt főzzük forrás után 20 percig. Hagyjuk kihűlni. Kevés szalicilt keverünk hozzá hűlés után, majd üvegezzük. De úgy is jó, ha a teletöltött üvegbe, a szörp tetejére szórunk késhegynyi szalicilt, vagy celofánt teszünk rá, és a celofán tetejére, de még a kupak alá szórjuk a szalicilt.
A megmaradt meggyet kimagozzuk, ledaráljuk (ha dzsemnek készítjük, nem kell darálni). Főzzük kis lángon sűrűsödésig, majd kilónként 60 dkg cukrot hozzáadva még körülbelül 20-30 percig. Üvegekbe töltjük, késhegynyi tartósítószert szórunk a tetejükre, és szárazdunsztba tesszük. Isteni meggylekvár a végeredmény. :) A meggylekvárt keverhetjük ribizlivel is, az szépen megkocsonyásítja, vagy készíthetjük dzsemfixel is, akkor nem kell ennyit főzni. A meggylekvárt főzhetjük úgy is, ahogy a hagyományos szilvalekvárt, sokáig, ecetet aláöntve és nem megkevergetve. De ekkor is érdemes összetörni és a levéből szörpöt készíteni, mert legalább akkor azt a sok levet nem kell elfőznünk (levesebb, mint a szilva) és még plusz szörpünk is lesz belőle.
A feketeszederre ez nem igaz, mert túl magos, nem alkalmas lekvárnak igazán, viszont szörpnek finom. Ha érett cseresznyét tennénk el dzsemnek, azt fűszerezzük vaníliával, citrom levével és reszelt héjával és kardamommaggal (vagy szegfűszeggel vagy mentával) és dzsemfixel tegyük el, mert sok levet enged és egyáltalán nem zselésedik. Vagy főzzük össze ribizlivel, az kocsonyásítja, de akkor citromlé nem kell bele. Tegyük fel főni az átpaszírozott ribizlilét, mikor forr már tegyük bele a kimagozott cseresznyedarabokat, a cukrot és hagyjuk újra felforrni, forrás után 5 percig főzzük majd üvegezzük. Vagy hasonlóképpen sokáig főzzük, mint a hagyományos szilvalekvárt. Cseresznyéhez elég kilónként 20 dkg cukor is. (Ízlés és édesség arányában.)


Cseresznyét és meggyet lecukrozva is eltehetünk, ezek télen süteményekbe fantasztikusan finomak. A cseresznye így készül: kell hozzá cseresznye, kilónként 20 dkg cukor, kilónként 1 késhegynyi tartósítószer.

A hibátlan, érett gyümölcsöt több vízben megmossuk vigyázva, hogy ne törjük össze, majd alaposan lecsurgatjuk, kimagozzuk, lemérjük. A cukrot összekeverjük a tartósítószerrel, a gyümölcsöt egy ép zománcú edénybe vagy porcelán-, esetleg üvegtálba tesszük és lazán összekeverjük a tartósítószeres cukorral. Hűvös helyen 12-16 óráig állni hagyjuk, s ha már levet eresztett, üvegekbe töltjük, lekötjük és a kamrába végleges helyére állítjuk. Ugyanezzel a módszerrel eltehetünk szilvát is.

Meggy: meggy, kilónként 25 dkg cukor, kilónként 1 késhegynyi tartósítószer.
A hibátlan, érett gyümölcsöt több vízben megmossuk vigyázva, hogy ne törjük össze, majd alaposan lecsurgatjuk, kimagozzuk, lemérjük. A cukrot összekeverjük a tartósítószerrel, a gyümölcsöt egy ép zománcú edénybe vagy porcelán-, esetleg üvegtálba tesszük és lazán összekeverjük a tartósítószeres cukorral. Hűvös helyen 12-16 óráig állni hagyjuk, s ha már levet eresztett, üvegekbe töltjük, lekötjük és a kamrába végleges helyére állítjuk. (Forrás: wikipédia)


Szőlőlevelek eltevése dolmadeshez


Tavaly már írtam a dolmades-ről, ami töltött szőlőlevél. Tölteléke lehet fűszeres rizs, vagy rizses hús, vagy tisztán hús is. A töltike - nálunk így hívják - az egész mediterraneum jellegzetes étele, sőt az arab térségeké is. Én a dolmadessel úgy vagyok, mint a japánok a szusival. Egyszerűen imádom. Minden nap meg tudnám enni. A rizsest. Én a sima rizsest szeretem a legjobban, és azt is hidegen.



Ehető persze melegen is, akkor citrommártást, avgolemono-t adnak mellé, ami így készül: 1 tojás, 4 evőkanál citromlé, némi keményítő kell hozzá. A tojást sárgájára és fehérjére kettéválasztjuk. A fehérjét felverjük egy evőkanál vízzel, majd hozzákeverjük a sárgáját. A citromléhez hozzáadunk kevés keményítőt (érzéssel) és hozzákeverjük a tojáskeverékhez. A tojáskeveréket mixerrel keverjük és apránként teszünk hozzá a dolmades főzőlevéből. A mártásnak sűrűnek kell lennie. (Nikos Tavridis receptje)

Tulajdonképpen egész nyáron szedhető szőlőlevél, de az igazán zsengék, igazán dolmadesnek valók így nyár elején szerezhetők be. Nekem szerencsém van, mert egész nyáron tudok szedni - szomszédasszonyom telkén rengeteg vadszőlő van. A szőlőlevél is jó, de cakkosabb, nehezebb betölteni. A vadszőlőlevél szép kerek, könnyű vele dolgozni. Azért is most célszerű bespájzolni belőle, mert permetezett levelek nem alkalmasak.

Idelinkelem az én dolmadesemet, amit tavaly írtam le. Kattints ide: dolmades.

És találtam arab, húsos változatot is, ez egy szír étel:
Varak el ajnab mahsi vagy dolma vagy jabrak

Hozzávalók:
30 db szőlőlevél
25 dkg rizs
25 dkg darált hús (bárány vagy marha)
1 hagyma
2 paradicsom
1 csomag petrezselyemzöldje
1 kávéskanál só
őrölt bors
1/2 kávéskanál fahéj
5-6 gerezd fokhagyma
1 citrom leve
1 evőkanál szárított fodormenta

Néhány percre tegyük forró vízbe a zsenge szőlőleveleket, majd készítsük el a tölteléket. A rizst forró vízben jól megmossuk, majd megszárítjuk és összekeverjük a darált hússal, az apróra vágott hagymával, paradicsommal, petrezselyemzölddel, sóval, borssal, késhegynyi fahéjjal. A szőlőleveleket fektessük fényes felével lefelé, és a száras végéhez közelebb tegyünk rá egy kanál tölteléket. A levél tövét hajtsuk a töltelékre, majd jobbról, balról annyit hajtsunk a levélből rá, hogy középen kb. 4-5 centiméteres csík maradjon, majd göngyöljük fel a levelet a töve felől egészen a hegyéig, jó szorosan, hogy keskeny, 4-5 cm hosszú, kemény kis rudacskát kapjunk. Töltsük sorra a leveleket, amíg a töltelék el nem fogy. Egy lábas alját rakjuk ki a maradék levelekkel vagy paradicsomszeletekkel, és nagyon szorosan rakjuk sorba egymás mellé majd fölé a töltelékeket. Közben itt-ott dugdossunk közé fokhagymagerezdeket. A tetejére egy kisebb tányért tegyünk nehezéknek, hogy a lobogó vízben ki ne nyíljanak a levelek. Öntsünk rá 2 dl vizet és citromlevet. Fedjük be, és igen lassú tűzön pároljuk legalább 2 óra hosszat, majd egy evőkanál szárított, morzsolt fodormentát dobjunk rá, és főzzük még 20 percig. (forrás ITT.)


A szőlőlevél tölteléke tulajdonképpen bármi lehet, és bárhogy ízesíthető. A variációk számának csak képzeletünk szabhat határt. Bármilyen hús használható hozzá, sőt halas dolmadest is készíthetünk. Vega variációinak száma is egyenlő a végtelennel.

Találtam egy jó videót (kattints a videó szóra) is most: a hölgy bemutatja, hogyan kell elkészíteni ezt az egyszerű, de gyakorlatot és türelmet is kívánó ételt. Megéri a munka vele, mert tényleg isteni. Amint látható volt, egy üvegből vette elő a szőlőleveleket a hölgy.

Tehát a szőlőlevelek eltevése: A szőlőleveleket megmossuk, a szárát kivágjuk. Fél percre lobogó forró vízbe tesszük, majd csap alatt hidegvízzel lehűtjük. Körülbelül tíz szőlőlevelet egymásra fektetünk és föltekerjük. Ezeket a kis tekercseket tesszük állítva szorosan egymás mellé egy szélesszájú üvegbe. Mikor tele az üveg, teszünk a tetejére vagy műanyag savanyúságlenyomó szerkentyűt (lehet kapni), vagy rövidebbre tört hurkapálcikákákat. Aztán felforralt, majd langyosra hűlt sós vízzel felöntjük. A vízhez literenként 1 és 1/2 evőkanál sót adunk. Teljesen el kell lepnie a szőlőleveleket. Végül kevés olajat öntünk a tetejére. Ez légmentesen lezárja. Folpackot teszünk az üveg tetejére, majd rácsavarjuk a fedőt is. Célszerű akkora üvegekben eltenni a szőlőlevelet, amennyi kell majd egy-egy főzéshez. Tehát ha kibontunk egy üveget, az összes levelet fel fogjuk tudni használni.
Használat előtt mossuk le a leveleket, és áztassuk pár percig forró vízben.

2009. május 29., péntek

Eperlekvár



Vajon a levegőben lebegés: a repülés más lenne, mint a vízben lebegni?

Talán csak ezért nem tudunk repülni...

Csak elgondolkodtam... Mert álmot láttam. Álmomban úsztam a levegőben.





Ma tudtam nagyon-nagyon olcsón venni végre epret. Eljött a lekvárfőzés ideje...

Minden lekvár és befőtt alapvető feltétele, hogy mind az üvegek, mind a gyümölcsök alaposan el, illetve meg legyenek mosva. Semmi zsíros nem kerülhet rájuk, még csak a közelükbe sem. Tehát ha a mosogatóban tisztítjuk a gyümölcsöt, azt is alaposan mossuk ki előtte.
Lekvárhoz csak a teljesen egészséges, érett gyümölcsök alkalmasak. Ahol hiba van a gyümölcshúsban, azt a részt vágjuk ki.

A gyümölcsöket tisztítás után lemérem, majd robotgépbe teszem és csak durvára darálom meg. Maradjanak benne gyümölcsdarabok is, úgy a jó. Egy nagy lábosban fölteszem a megdarált gyümölcsöt főni. Egészen addig főzöm - időnként kevergetve -, míg besűrűsödik lekvár állagúra. Ezzel vigyázzunk, mert ha hűl, még sűrűbb lesz. Tehát így forrón kicsit folyósabbra hagyhatjuk. Tehát mikor elérte ezt az állagot, hozzáadom a cukrot és addig keverem, míg elolvad benne. A gyümölcs kilójaként 40-50 dkg cukrot adok hozzá. A cukorral még 20 percig főzöm, majd üvegekbe töltöm. Én citromlét is szoktam hozzáadni, kicsit pikánsabb lesz a lekvár. És egy csipet sót is, kihozza az ízt. Ízlés szerint.
Minden üvegbe először csak egy kanál forró lekvárt teszek, ezzel fölmelegszik az üveg. Fontos, mert ha hirtelen és egyszerre töltjük meg, elpattanhat.
Mikor az összes lekvár üvegekbe került, mindnek a tetejére egy késhegynyi szalicilt teszek. Lehet nátrium-benzoátot is használni. Kinek melyik szimpatikusabb. Aztán folpackot vágok kockákra, és az üvegek szájára teszek egy-egy darabot. Ezután csavarom csak rá a fedőt. Úgy is csinálhatjuk, hogy a folpack tetejére szórjuk a tartósítószert, aztán rácsavarjuk a fedőt. Mindegy.
A tartósítószert, hiába nem divat - én nem hagyom ki. Jártam úgy szörppel, hogy nem tettem bele és mind megromlott. Nem kockáztatok. Ahhoz túl drága a gyümölcs is, a cukor is. És nagyanyámék is, anyukám is szalicillel tette el a finomabbnál finomabb lekvárokat, befőtteket, szörpöket. Kutya bajom sincs tőle, úgyhogy nem érdekel senkinek sem a véleménye a tartósítószerekről. Még mindig jobb egy leheletnyi szalicillel eltett saját lekvár, mint a bolti E-betűkkel telerakott műlekvár. Biztosan működik tartósítószer nélkül is, de nekem sajnos a spájzom a legmelegebb helység a lakásban. Szalicil marad.
Mikor minden üveget lezártam, egy dupla plédre állítom az üvegeket, majd jól betakargatom. Ez a szárazdunszt. Azért kell, hogy a lekvárok lassan hűljenek ki. Ez segíti elő azt, hogy a fedők teljesen légmentesen rá"cuppanjanak" az üvegekre.




A lekvárom (3 kg eperből készítettem) 1 óra 20 percig főtt. Körülbelül 50 percig cukor nélkül, aztán cukorral. Kis lángon főzzük, különben leég! Nagyon szép darabos maradt.
Aki mégis tartósítószermentesen szeretné eltenni a lekvárt, Renátánál nagyon jó leírást talál róla.
Ez a recept minden fanyarabb gyümölcshöz alkalmas.

Diós házi krémsajt



Az igazság felismerése egyszerűen nem más, mint nézőpontot váltani.


(duende)





Ez egy egyszerű kis recept, és igazából már írtam is róla a zalziki kapcsán. Amitől kicsit más, hogy a sajtkrémhez tejfölt szoktam kicsöpögtetni. Édesebb, krémesebb íz lesz a végeredmény. A zalzikihez viszont a joghurt a nyerő.
A recept mindössze annyi, hogy egy mokkáskanál sót teszek 3 nagy dobozos, 20%-os tejfölhöz és jól kikeverem. (Néha hozzá kevesek 2 dl tejszínt is, még krémesebbé válik tőle.) Ezután lehelet vékony vászonba kötöm. Egy 2-3 literes lábost teszek alá, rá egy nagy szűrőkanalat, és abba a bekötözött tejfölt. Este szoktam megcsinálni, éjjel aztán szépen kicsöpög. Reggel pedig beízesítem. Nagyon finom zöldfűszeresen is: kapor, petrezselyem, snidling, kakukkfű keverékével. Természetesen még sózom, ha szükséges. Most a diós ízhez volt hangulatom. Durvára vágott dió, nagyon kevés mozsárban tört koriander és bors került a krémbe. De bátran kísérletezzünk. Finom fokhagymásan is, csilisen is. Nagyon finom, ha körülbelül 5 dekányi márványsajtot keverünk bele és diót. A variációk száma itt is végtelen.
Ugyanis édes krémekhez, süteményekhez is használható. Kicsit olyan, mint a mascarpone, legalábbis állagra, sűrűségre. Csak ha édeshez akarjuk felhasználni, akkor ne sózzuk a csöpögtetés előtt.
Számomra a krémsajtoknak igazán ilyenkor van itt az ideje, vagyis nyáron és ősszel. Mert nagyon finom pirítósra kenve, sok-sok friss zöldséggel: paprikával, paradicsommal, újhagymával, lilahagymával.
Ez a mennyiség bőven elég egy négytagú családnak vacsorára.
Bolti krémsajtot nem veszek, mert tele van mindenféle E-vel. És tényleg nincs vele macera, hiszen a dolgát magától elvégzi, csak hűtőbe kell tenni.
Ha tovább hagyjuk csöpögni, még sűrűbb lesz - így is nagyon krémes -, ezért készíthető belőle akár formázott sajt is, amit aztán fűszeres olívaolajban tárolhatunk. Napmátkánál remek leírásokat és javaslatokat lehet olvasni a témában.



Már hosszú évek óta készítem így a zalzikit, és a krémasajtot. Ezt a receptet is anno Horváth Ilona szakácskönyvében leltem.

*

2009. május 27., szerda

Beszélgetés Masaru Emotoval a vízkristályokról. Ma este 9-kor a Budapest Tv-n.


Viva Natura - Vivát Natura

minden szerdán este 21 órakor

A BUDAPEST TELEVÍZIÓ MŰSORÁN


ISMÉTLÉS
szombat 10.00
vasárnap 22.15

2009. május 27.
Ezo-terefere

Volt egy nap......
A vízkristály fotózás atyja Magyarországon
tartott előadást
Jakab István vendége Masaru Emoto úr

dsc06421.jpg
Mentális, emocionális állapotunk befolyással lehet a vízkristályok képződésére?


Milyen lehet a csend vízkristályképe?



A XXI. század az információval történő gyógyítás korszaka
"A víz elsősorban végtelen kapacitású információhordozó.
Másodsorban egy olyan variálható élő-forma alakzat, amely az élet bármely formáját képes magára ölteni.
Harmadsorban oltja a szomjat és táplálja a földeket."
(Jakab István)

Az élőben lévő harmóniát vagy diszharmóniát a rendszer legfelsőbb irányítója a

GONDOLATREZGÉS HATÁROZZA MEG

A szeretet – szolidaritás – szolgálat - szinergia
A belső béke rezgés szintjén egyre tömörebb, rendezett vízközösségek alakulnak ki (negatív entrópia).

A gondolat teremthet és pusztíthat egyben
Félelem-harag-gőg-intolerancia

Szétzúzzák a rendezett vízstruktúrákat, így ezek képtelenek az információ felvételére, így az egészséges élet fenntartására.

Tudnunk kell, hogy a negatív gondolatainkkal zúztuk szét egészségünk alapkristályait.

2009. május 26., kedd

Nyári cukorborsóleves


... előszedem a kapát, kosarat, és lemegyek a konyhakertbe. Zöldséglevest főzök ebédre, s ez ilyenkor nyár végén olyan ünnep, amelynél nagyobbat nem ismerek. A szemétleves fogalmáért az öreg arácsi parasztasszonynak tartozom hálával. Ő volt az, aki kosarával a kertbe ment, összeszedte, amit talált, és amikor azt kérdeztem, ugyan mi lesz belőle, azt mondta: a kert egész szemetjét belerakom. Azt a zamatot, amit az ételnek ő adni tudott, sohasem értem el. Pedig nyugodtan mondhatom, hogy évekig próbálkoztam vele. Nem a zöldség sokaságán és minőségén múlott. Az ő levese, ha valamihez hasonlítani kellene, olyan volt, mint a bor. Már illatától is kóválygott a fejem. De megvolt benne az a nyájas szelídség, aminek a jól elkészített zöldséglevest mindig jellemeznie kell. Színe rózsaszín arany, a vetemény sem puha, sem kemény, a répa magába szívta a káposzta, a paprika, a karalábé ízét, mégis répa maradt, mint ahogy az eszményi közösségben mindenki egyéniség, mégis mindenki együvé tartozik.
... lassan munkába fogok. Kibontom a sárgarépa ágyat, gondosan megkeresem a fejlett, vastag gyökereket. Két-három karottát is szedek, petrezselymet, gyökeret és zöldjét, paszternákot, amit nem engednék el semmi pénzért. Ezután jön a póré, a kelkáposzta, a zeller gyökere, zöldje, karalábé, egy kis karfiol. Hagymából a legjobb lesz az apró, dió nagyságú ezüsthagyma, elég belőle kettő, a fokhagymából egy. Két szép zöldpaprika, egy piros paradicsom, s hogy az ünnep teljes legyen, egy marék frissen fejtett bab. A kútnál megmosom és megtisztítom. A csillogó ezüst vízben ragyog a sok levél és gyökér. Most már megrakhatom a tüzet.

(Hamvas Béla: A Babérligetkönyv - A konyhakert) 




A tavaszi-nyári cukorborsóleves. Nagyon szeretem. Bárhogy is legyen elkészítve. Amit leírok, csak a mai változat. A recept végén majd megemlítem a többit is.

Hozzávalók 4 főre:
80-90 dkg csöves cukorborsó,
1 csokor tavaszi új zöldség (sárgarépa és fehérrépa),
1 csokor petrezselyemzöld,
kb. 10 darab borsóhüvely,
só,
2 csapott teáskanál kristálycukor,
1 mokkáskanál ételízesítő,
1-2 dl tej (elhagyható),
2 dkg vaj,
1 mokkáskanál olaj,
1 evőkanál liszt.
A galuskához:
1 tojás,
1 dl víz,
annyi liszt, amennyivel nokedlitésztánál kicsit sűrűbb állagot kapunk.

A borsót kifejtettem, pár darab szebb csövet megmostam és fehér cérnával összekötöttem. A zöldségeket körömkefével megmostam - ilyenkor még annyira zsengék, hogy zöldséghámozót nem használok. A fehérrépáról a zöldjét levágtam és apróra vágtam. A borsót a vajon és az olajon a karikákra vágott zöldségekkel együtt kevés sóval pár percig pároltam, aztán liszttel meghintettem. Együtt pirítottam 1 percig, majd kis adagokban hideg vízzel felöntöttem. Ételízesítőt (vagy zöldségalaplét vagy leveskockát), sót, cukrot adtam hozzá, és a felvágott petrezselyemzöldet is beletettem, valamint az összekötözött borsóhüvelyeket.
Közben gyorsan elkészítettem a galuskát. A kissé megsózott tojáshoz lisztet kevertem egy mélytányérban. Annyit, hogy nokedlitésztánál kicsit sűrűbb legyen. Mikor a leves készen volt - ez úgy a forrás után 10 perccel meg is van -, a nokedlitésztát egy evőeszközös késsel a tányér széléről kis galuskák formájában beleszaggattam. Mikor újra rendesen forrt, a tejet is beleöntöttem. Hagytam felforrni ismét, majd 2 perc múlva el is zártam alatta a lángot. A leves elkészült.
Ezt a levest szoktam tej nélkül is készíteni. Sőt. Ezt a levest szoktam csak cukorborsóból is készíteni - tejesen is, tej nélkül is. A cukor mindenképpen kell bele. Anélkül fele olyan finom sincs.

Paprikás krumpli



A hétköznapok hősei az igazi hősök.






A mai klasszikus menü egyik darabja: az örök, a megunhatatlan, az isteni paprikás krumpli.
Újkrumpliból meg... egyenesen isteni.

Hozzávalók 4 főre:
1,5-2 kg krumpli,
2 közepes fej vöröshagyma,
2 púpos teáskanál pirospaprika,
só,
1 púpos teáskanál darált paprika (Erős Pista vagy Édes Anna),
1 pici gerezd fokhagyma,
1 szárított erőspaprika,
nyáron 1 paradicsom és 1 paprika,
kolbász étvágy szerint (4 főre 2 hosszú szál),
10 dkg szalonna,
1-2-3 evőkanál olaj (a szalonna kisült zsírjának, mennyiségének függvényében, és csak ha kevés lenne a szalonnazsír... mennyi az elég? No ez egy jó kérdés :) ).

A krumplikat megtisztítottam és hosszú hasábokra vágtam. A szalonnát csíkokra vágtam, és be is irdaltam. A kolbászt nagyobb ferde darabokra vágtam.
A szalonnát a kevés olajon megsütöttem, majd kivettem az edényből. A visszamaradt zsiradékon megüvegesítettem a vöröshagymát kis lángon. Félrehúztam, pirospaprikát tettem rá és elkevertem a hosszában negyedekre vágott krumplival együtt. Fűszereztem darált csípős paprikával (Erős Pista), és egy nagyon kis gerezd fokhagymát is tettem bele egészben. A szalonnaszeleteket és a kolbászdarabokat is hozzátettem, és vízzel bőven felöntve nagy tűzön főzni kezdtem. Végig erős lángon csináltam, hogy a szaftja jól besűrűsödjön. Újkrumpliból tényleg tíz perc alatt elkészül. Ne nagyon kevergessük, mert a burgonya könnyen összetörik - inkább rázogassuk, tekergessük az edényt, mint a bográcsot szokás. Bár ez sem kötelező, de én pl. nem a gezemicés változatot szeretem. Legyen jó szaftos, sűrű, de a krumpli maradjon egyben és láthatóan az ételben. Ezért szoktam a kolbászt is, a szalonnát is nagyobb darabokban benne hagyni. Tálaláskor szebb, gusztusosabb.
A paprikás krumplinak is vannak "fortélyai", hogy igazán finom lehessen. Az egyik az, hogy abszolút sok zsiradék kell bele, mert a krumpli eszméletlenül sokat felvesz, és ha nincs elegendő zsiradék alatta, száraz és íztelen lesz, valamint a pirospaprika színanyagai sem tudnak kioldódni. A másik fortély az, hogy jó ízű és minőségű szalonna és füstölt kolbász kell bele, ha igazánigazán finomat akarunk enni. Nem lecsókolbász, hanem rendes parasztkolbász. A harmadik tippem az, hogy sok hagyma kell alá, és azt az elején sokáig kell dinsztelni, hogy krémessé tudjon főni később, mert maga az étel nagyon hamar elkészül. Tehát az elején a hagymát sokáig pároljuk, akkor lesz finom, sűrű és krémes az étel szaftja.S végül: igazán jó minőségű darált pirospaprika kell hozzá. Ez is nagyon fontos. Több éve lejárt, meg kifakult, meg keserű, stb... paprika NEM kerülhet az ételbe. Végül: nem szétfővős, hanem jó formatartó fajta és jóízű krumplit válasszunk hozzá. És még egy dolog. Ízlések és pofonok... én a paprikás krumpliba mindig hosszú hasábba vágom a krumplit. Egyrészt nem fő széjjel olyan könnyen, másrészt egészen más az egész étel formavilága ettől az egyszerű alaki tényezőtől. Sokkal szebb, gusztább. De ez tényleg csak magánnyűg. :)



A paprikás krumpli sok változatot megenged. Készíthetjük teljesen a' la natúran, húsféle nélkül is - ez a vega változat. Ezt is ehetjük tejföllel, vagy natúran. Keverhetünk bele nokedlit, vagy tarhonyát.
A húsos változatra is igazak a fentiek. Plusz: készíthetjük csak szalonnával. Vagy csak kolbásszal. Vagy mindkettővel. A virslit is bírja, a lecsókolbászt is, de ezekkel nem lesz annyira finom szerintem.
Bárhogy is készítsük, friss fehér házikenyérrel ajánlom, és egy pohár jóféle száraz vörösbor is méltó társa. És természetesen, bármilyen salátával vagy savanyúsággal. Ki mit szeret - bármi finom hozzá: kovászos vagy savanyú uborka, tejfölös vagy sima uborkasaláta, hagyományos fejes saláta, savanyú almapaprika, káposztasaláta. Bármelyikkel királyi étel.

Amerikai palacsinta eperkompóttal


Kezdd újra!
Csak nézz körül: bármit tettél eddig, az még nem a vég. Nyílj meg újra, engedd, hogy újrakezdődjön az utazás. Hozz be új dolgokat - néha bizarr, különc, néha szinte őrült dolgokat -, mind a segítségedre lesznek.
Minden feltalálót őrültnek, különcnek tartanak. Valóban azok, mert túllépnek a határokon. Megtalálják a saját ösvényüket. Sosem járnak az autópályán, azt nem nekik találták ki; ők az erdőbe indulnak. Ott van a veszély: elveszhetnek, talán képtelenek lesznek újra visszatérni a tömeghez, elveszítik a kapcsolatot a nyájjal...
Megeshet, hogy kudarcot vallasz. Nem azt mondom, hogy nem érhet kudarc - az új mellett mindig ott a veszély, de ott a borzongás is. És az a borzongás megéri a kockázatot, bármilyen árat megér. Tehát vagy vigyél valami újat a régi munkába, hogy új és építő legyen, vagy változtass. Változtasd meg az egész dolgot, és kezdj valami teljesen újba. Menj vissza az ábécéhez, és legyél fazekas, vagy zenész, vagy táncos, vagy csavargó - minden megteszi!
Az elme természetesen azt fogja mondani, hogy ez rossz - végre kiépítettél valamit, szert tettél egy bizonyos névre, hírnévre, sokan ismernek, jól megy a munkád, és jól jövedelmez, szépen kialakultak a dolgok, miért változtatnál? Az elme ezt fogja mondani. De sose hallgass az elmére; az elme a halál szolgálatában áll.

(Osho: Mindennapra)





Ma nagyon magyaros és kláássszikus menüt főztem, csak a végére "amerikanizálódtam". Tavaszi cukorborsólevest csináltam, és paprikás krumplit uborkasalátával - kedvenc uram már egy hete nyúzott érte.

Még sosem készítettem ezt a fajta palacsintát. De meg kell mondjam, sokkal jobban ízlik, mint a hagyományos. Könnyebb, nem olyan zsíros, és még kihűlés után is finom.

Hozzávalók kb. 15 darabhoz:
30 dkg liszt,
2 tojás,
1/2 csapott mokkáskanál só,
8-10 csapott teáskanál kristálycukor,
1 csapott teáskanál sütőpor,
3 dkg vaj,
és annyi tej, amennyitől sűrű, de még folyós állagú marad - kb. 6-7 dl.

A tojásokat kettéválasztottam. A sárgákat egy kisebb tálba tettem, a fehérhéket pedig egy kicsit nagyobba, mert robotgéppel keményre habosítottam. A sárgákat kevés tejjel simára kevertem.
A vajat felolvasztottam, hagytam kicsit kihűlni, hogy ne legyen forró. A lisztet egy tálba szitáltam és elkevertem a sóval, sütőporral, cukorral. Ehhez adtam az olvasztott vajat és a tejjel elkevert sárgáját. A maradék tejjel apránként kikevertem, mert így biztosan csomómentesre lehet eldolgozni. Mikor már jónak éreztem az állagát - sűrű volt, de simán folyt a fakanálról - óvatosan hozzákevertem a tojásfehérjehabot is. Teflonban sütöttem, vaj nélkül, olaj nélkül, csak úgy. Nem ragadt le, nem lett száraz sem, finom volt.
Ez a palacsinta kisebb, mint a miénk. Olyan10-15 centi átmérőjű - ahogy sikerül. Magától szépen szétterül kör alakban. Kisebb lángon süssük, át kell sülnie, mert vastagabb, mint a hagyományos.



Ahogy olvastam itt-ott, ezt kint juharsziruppal, vagy mézzel meglocsolva eszik. Kedvelt reggeli étel. Én ma nagyon olcsón gyönyörű és isteni epret vettem a piacon. Juharszirup híján készítettem egy eperkompótot. Nagyon finom volt hozzá. (Szeretem a kompótokat. Könnyűek, finomak, gyorsan megvannak.)
Körülbelül 1/2 kg epret 1/2 dl vízzel, ízlés szerint cukorral, vaníliás cukorral és egy csipetnyi sóval föltettem főni nagy lángon. (Én aprószemű epret vettem, ezért hagytam egyben. nagyobb szeműnél lehet felezni.) Hamar kiengedte a levét. Öt percig főztem, ennyi idő alatt a leve szépen be is sűrűsödött - igazi szirup lett belőle. Tudom, keveseknek van, de azért leírom. A titkos fűszeremet is beletettem: egy levélkét a citromillatú muskátlimtól. Isteni illata-íze van. Nagy kedvencem.

2009. május 25., hétfő

Paradicsomos, hagymás koszorúkenyér

.



Amikor a függőségeinktől valamennyire szabaddá válunk, akkor először nem az öröm érkezik meg, hanem a fájdalom. Mivel jobb helyzetbe kerültünk, azt gondoljuk, rögtön jobban is fogjuk érezni magunkat, ez azonban gyakran nincs így. Amikor jobb helyzetbe kerülünk, akkor sokáig akár rosszabbul is érezhetjük magunkat, mert a függőségeink a lelki egyensúlyunk részét képezték. Éppen azért nem olyan könnyű tőlük szabadulni, mert valamit megadtak nekünk, amivel kapcsolatban súlyos hiányérzetünk volt. A szabadság pedig furcsa hatást gyakorol ránk. Egyszerűen meglep bennünket, hiszen mást szoktunk meg. Meg is ijeszt, és kissé tanácstalanok is leszünk. Nem nagyon tudjuk, hogyan bánjunk vele. Ilyenkor megeshet, hogy újra valamilyen függőség után nézünk...

(Pál Feri)



Még múlt héten vettünk finom kecskesajtokat. És éppen elfogyott a kenyerem is. Úgy gondoltam, a semleges ízű kecskesajthoz egy paradicsomos, hagymás kenyér nagyon jól illene. Láttam nemrégiben Limaránál paradicsomos, KataKonyhájában pedig a hagymás cipócskákat. Kombináltam a kettőt.

És persze, sosincs időm, meg türelmem, meg néha erőm rendesen megdagasztani, úgyhogy maradtam a rusztikus kenyérnél... :)) Így is nagyon finomra és lyukacsosra sikerült.
Ráadásul készen volt dagasztással-sütéssel együtt másfél óra alatt. Nem tudom hogyan, de az élesztőm turbósította magát... Fél óra elteltével ki akart futni a tálból is, meg a világból is majdnem. :) Kicsit lapos lett a kenyerem, mert túl lágyra hagytam a tésztáját. Ha sűrűbbre csinálom, szép gömbölyűen feljött volna, de majd legközelebb.

Hozzávalók:

30 dkg sima fehér liszt,
15 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt,
1 csapott teáskanál búzasikér,
2 dkg élesztő,
1 teáskanál kristálycukor,
1 teáskanál só,
1 evőkanál olívaolaj,
3 dl langyos víz (kb.),
10-15 darab olajban eltett aszalt paradicsom,
2 nagyobbacska vöröshagyma.

A vöröshagymát vastagabb félkarikákra vágtam, és egy teáskanálnyi olívaolajon sóval megsütöttem. Közepes lángon - meg is puhult és szép pirosas-barna lett. Hagytam hűlni és közben a vízben elkevertem az élesztőt a cukorral. A liszteket tálba tettem, összekevertem a sóval, az apró darabokra vágott aszalt paradicsommal és a hagymával. Olívaolajat adtam hozzá, majd az élesztős-cukros vízzel összeállítottam a tésztát. Kicsit dagasztottam - de nem vittem túlzásba. Alá és fölé liszteztem, egy tiszta nylonzacskóval légmentesen lefedtem és hagytam kelni.
Mikor duplájára kelt, deszkán átgyúrtam. Kör alakot formáztam, és ferdén jó mélyen bevagdostam. A bevágásokba friss paradicsomdarabokat és hagymát tettem díszítésként. Hagytam még negyed órát kelni, aztán sütőbe tettem 3/4-es lángra. Körülbelül 40-50 percig sütöttem.


Nincs nagyon erős hagymaíze, mivel tésztába kerülés előtt megdinszteltem, ahogy Katánál olvastam. Csak olyan telt, finom kerek ízt adott a kenyérnek. Legközelebb kipróbálom majd nyers hagymával is - valószínűsítem, hogy úgy erősebb, intenzívebb lesz a hagymás íz.
Mindenesetre, a diós kecskesajthoz isteni finom. Sőt, ajánlhatom sima tejfölös túrókrémhez is, vagy natúr krémsajthoz is.

A kedvenc villám-ebéd: citromos újkrumpli



Ami fontos, az nem a tanítás, hanem a tanítvány erőfeszítésének jellege. Még a megvilágosodás keresése is azt jelenti, hogy tudatod nem elég nagy. Nem vagy elég őszinte, mert a gyakorlásodat valamiféle szándék vezérli.

(Sunrjú Szuzuki: Nincs mindig úgy)



Ezt viszont most fotóztam, ez volt az ebéd. Ez a másik nagy kedvencem - a citromos újkrumpli. Semmi extra, de isteni. Ugyanúgy készül, mint a petrezselymes dinsztelt krumpli, csak citrommal. És néha zöldfűszereket is szórok mellé.

Hozzávalók:
étvágy szerint apró szemú újkrumpli,
szeméylenként 1 karika citrom héjastól,
só,
1-2 evőkanál olívaolaj (krumplimennyiségtől függően),
és kedv szerint zöldfűszerek.

A krumplikat megtisztítotam, olívaolajjal meglocsoltam, sóztam, elkevertem. Hozzátettem a citromkarikákat is és most vegyes zöldfűszereket: tárkonyt, oreganot, kakukkfüvet, rozmaringot. Kis lángon, fedő alatt 10 perc alatt puha lett. Kivettem a zöldfűszereket, a citromkarikákat is, és átpirítottam kissé. Negyedórás gyorsebéd. Fejes salátával, uborkasalátával isteni.

Nagyon finom csak citrommal-sóval-olívaolajjal is.
Vagy citrom-petrezselyemzöld párosítással is, vagy citrom-rozmaring kettőssel.
Ilyenkor dobhatunk bele egy darabka újfokhagyma-szárat is - isteni, enyhén fokhagymás ízt kölcsönöz a burgonyának.

A citromos újkrumpli fantasztikus körete lehet halételeknek például.

Erdei gombás, kapros újkrumlileves



A nevem Carlos Castaneda. Szeretném, ha megtennétek ma valamit. Szeretném, ha felfüggesztenétek az ítéleteiteket. Kérlek ne gyertek ide a „józan ésszel” felfegyverkezve. Az emberek megtudják, hogy beszélni fogok, és jönnek, hogy leszólják Castanedát. Hogy megsértsenek. „Olvastam a könyveidet, gyerekesek.” „Az összes késői könyved unalmas.” Ne gyertek ezzel. Hasztalan. Ma arra szeretnélek kérni titeket, hogy egy órára nyissátok meg magatokat a lehetőségnek, amit meg fogok mutatni. Ne úgy figyeljetek, mint a jó tanulók. Korábban beszéltem már jó tanulóknak; holtak és arrogánsak. A józan ész és az eszmények ölnek meg minket. Foggal-körömmel ragaszkodunk hozzájuk – „majmok” vagyunk.

Ez az aminek don Juan Matus nevezett minket: őrült majmoknak. Harminc évig nem voltam elérhető. Nem mentem beszélni emberekhez. Most egy pillanatra itt vagyok. Egy hónap, talán kettő… aztán eltűnök. Nem lehetünk elkülönültek, nem csak most. Nem lehetünk azok. Adósok vagyunk azoknak, akik vállalták a vesződséget, hogy megmutassanak nekünk bizonyos dolgokat. Mi megörököltük ezt a tudást; don Juan azt mondta nekünk, ne mentegetődzünk. Azt szeretnénk, ha látnátok, hogy vannak különös, gyakorlati lehetőségek, amik nem elérhetetlenek a számunkra. Egzotikus élvezetet jelent számomra megfigyelni egy ilyen repülést – tiszta ezoterizmus. Ez csak a szemeim számára van. Nincsenek szükségleteim, nincs szükségem semmire. Annyira van szükségem rátok, mint egy golyóra a fejembe. De utazó vagyok, egy vándor. Navigálok – ott kinn. Szeretném, ha másoknak is meg lenne a lehetősége.

Nem élek kettős életet. Ezt az életet élem: nincs szakadék aközött amit mondok, és amit teszek. Nem azért vagyok itt, hogy a láncaitokat cibáljam, vagy hogy elszórakoztassalak titeket. Amiről ma beszélni fogok, nem a saját véleményem – don Juan Matusé, a mexikói indiáné, aki megmutatta nekem ezt a másik világot. Úgyhogy ne sértődjetek meg! Don Juan egy működő rendszerrel ajándékozott meg, ami varázslók huszonhét generációjára vezethető vissza. Nélküle egy öregember lennék, könyvvel a hónom alatt, diákokkal sétálgatva az udvaron. Nézzétek, mindig hagyunk egy biztonsági szelepet; ez az amiért nem ugrunk. „Ha minden más összeomlik, még mindig taníthatok antropológiát.” Máris vesztesek vagyunk, a vesztesek forgatókönyvével. „Dr. Castaneda vagyok… és ez a könyvem, a Don Juan tanításai. Tudja, hogy van puhafedelű kiadás is?” Egykönyves szerző lennék – a kiégett zseni. „Tudta, hogy ez a huszadik kiadás? Épp most fordították le oroszra.” Vagy esetleg a kocsitokat parkolnám le, és közhelyeket mondanék: „Túl meleg van… jó, csak túl meleg van. Túl hideg van… jó, csak túl hideg van. El kéne menni a trópusokra…”

*

1960-ban Carlos Castaneda a UCLA végzős antropológiahallgatója volt. Miközben a növények gyógyhatásait kutatta Arizonában, találkozott egy jaki indiánnal, aki beleegyezett, hogy segít neki. A fiatal terepmunkás óránként öt dollárt ajánlott fel festői vezetőjének, don Juan Matusnak, szolgálataiért. A vezető visszautasította. Castaneda nem tudta, hogy az idős, szandálas földműves páratlan varázsló volt, egy nagual, aki ravaszul besorozta játékosnak az Energia Mítoszába (Abelar Varázsló Akciószínháznak hívja). Szolgálataiért fizetségül don Juan valami mást kért: Castaneda „teljes figyelmét”.
A találkozásból született elképesztő könyv, a Don Juan tanításai: A tudás megszerzésének jaki útja, azonnal klasszikussá vált, elegánsan lefújta az észlelés kapuinak csuklópántjait, és felvillanyozott egy generációt. Castaneda azóta folytatja „a hagyma hámozását”, további naplókat téve hozzá, olyan szokatlan valóságok hivatalos magyarázatait, amelyek elmossák az Ént. Ennek a munkának az átfogó címe Carlos Castaneda eltűnése lehetne. „Találnunk kell egy másik szót a varázslás helyett” mondja Castaneda. „Az túl sötét. Középkori abszurditásokat kapcsolunk hozzá: rituálét, gonoszságot. Én a ’harcosságot’ vagy a ’navigációt’ szeretem. Ez az, amit a varázslók csinálnak: navigálnak.”
Azt írta, a varázslás munkadefiníciója „az energia közvetlen érzékelése”. A varázslók azt mondják, hogy a világegyetem esszenciája egy energiamátrixra hasonlít, amit a tudatosság fénylő szálai hálóznak be – valódi tudatok. Ezek a szálak fonatokká állnak össze, amik mindent magukba foglaló világokat tartalmaznak, mindegyikük ugyanolyan valóságos mint ez, a miénk csak egy a végtelen sok közül. A varázslók azt a világot, amit mi ismerünk „az emberi sávnak” vagy „az első figyelemnek” nevezik.
„Látták” az emberi forma esszenciáját is. Nem pusztán csont és bőr majomszerű fúziója volt, hanem egy tojásformájú fénylő labda, ami képes ezeknek az izzó szálaknak a mentén más világokba utazni. Akkor mi tartja vissza? A varázslók elképzelése az, hogy betemetett minket a társadalmi neveltetésünk, rászedve minket, hogy úgy észleljük a világot, mint a kemény tárgyak és véglegességek helyét. Úgy megyünk a sírunkba, hogy visszautasítjuk, hogy mágikus lények vagyunk, a programunk az egó szolgálata a szellem helyett.
Mielőtt rádöbbennénk, a csatának vége – nyomorúságosan az Énhez bilincselve halunk meg.
Don Juan tett egy ármányos javaslatot: mi történne, ha Castaneda átcsoportosítaná a csapatait? Ha felszabadítaná azt az energiát, amit szokás szerint lekötnek az udvarlás és a párzás agressziói? Ha megkurtítaná az önfontosságát és visszavonulna az egó védelmétől, fenntartásától és tálalásától – ha abbahagyná az azon való aggódást, hogy szeretik, elismerik vagy bámulják? Elég energiát gyűjtene ahhoz, hogy meglássa a világok közti rést? És ha igen, talán keresztül is menne rajta? Az öreg indián rákapcsolta a varázslók világának „szándékára”.
Amikor meghívják előadást tartani, Castaneda nem fogadja el a díjazást, sem az útiköltsége kifizetésére tett felajánlásokat. Néhány dollár általában a beugró, a terembér fedezésére. A megjelentektől csak egyet kér: a teljes figyelmüket.
„A szabadság ingyen van” mondja. „Nem lehet megvásárolni vagy megérteni. A könyveimmel megpróbálok megmutatni egy lehetőséget: hogy a tudat a szállítás vagy a mozgás közege lehet. Nem voltam túl meggyőző, azt hiszik, regényeket írok. A helyzet talán más lenne, ha magas lennék és jóképű – a Nagy Apura odafigyelnének. Az emberek azt mondják, hazudok. Hogy hazudhatnék? Csak azért hazudsz, hogy megszerezz valamit, hogy manipulálj. Én senkitől sem akarok semmit – csak konszenzust. Azt szeretnénk, ha konszenzus lenne arról, hogy vannak más világok a miénken kívül. Ha konszenzus van a szárnynövesztésről, akkor repülni fogunk. A konszenzussal tömeg jön létre; a tömeggel pedig mozgás.”
Castaneda és bűntársai az energetikai radikálisai annak, ami talán korunk egyetlen jelentős forradalma lehet – ami nem más, mint a biológiai kötelességet evolúcióssá alakítani. Ha az uralkodó társadalmi rend nemzést követel, a varázslók (energetikai kalózok mind) rettenthetetlen rendje valami mást, kevésbé földit akar. Megdöbbentő, epikus szándékuk az, hogy úgy hagyják el a Földet, ahogy don Juan tette húsz évvel ezelőtt: puszta energiaként, sértetlen tudomással. A varázslók ezt a halálugrást „absztrakt repülésnek” nevezik.

*

Amikor azt mondod „hegy”, „fa” vagy „a Fehér Ház”, egyetlen kifejezéssel részletek univerzumát idézed meg; ez a varázslat. Tudod, mi vizuális lények vagyunk. Megnyalhatod a Fehér Házat, megszagolhatod, megérintheted, és ez nem mondana neked semmit. De egyetlen pillantás elég, és tudsz mindent, amit tudni kell: „a demokrácia bölcsője”, vagy akármi. Még egy pillantásra sincs szükséged, és már látod Clintont bent ülni, Nixont térden állva imádkozni, akármit. A világunk részletek összeragasztása, magyarázatok lavinája – nem észlelünk, pusztán értelmezünk. És az értelmezési rendszerünk tett minket lustává és cinikussá. Jobb szeretjük azt mondani, „Castaneda egy csaló”, vagy hogy „Ez az egész az észlelési lehetőségekről nem nekem való”. Mi való neked? Mi „valóságos”? Ez a kemény, pocsék, értelmetlen mindennapi világ? A kétségbeesés és a szenilitás az, ami valóságos? Az, hogy a világ „adott” és „végleges”, félrevezető elképzelés. Kiskorunktól „tagok” vagyunk. Egy nap, mikor megtanultuk az értelmezés gyorsírását, a világ azt mondja: „Isten hozott!”. Isten hozott hova? A börtönbe. Isten hozott a pokolban. Mi van, ha kiderül, hogy Castaneda nem talált ki semmit? Ha ez igaz, akkor nagy pácban vagy.
Az értelmezési rendszert meg lehet állítani, nem végleges. Világok vannak világok hátán, és mindegyik ugyanolyan valóságos, mint ez itt. Ott abban a falban van egy világ, ez a szoba részletek univerzuma. Az autisták csapdába esnek, lefagynak a részletektől – az ujjukkal követik a repedést, addig, amíg vérezni nem kezd. Mi a mindennapi világ terében estünk csapdába. Vannak más lehetőségek, mint ez a világ, olyan valóságosak, mint ez a szoba, helyek, ahol élhetsz és meghalhatsz. A varázslók ezt teszik – milyen izgalmas! Azt gondolni, hogy ez az egyetlen mindent magába foglaló világ… az önteltség netovábbja. Miért nem nyitod ki az ajtót egy másik szobára? Ez az érző lények természetes öröksége. Itt az ideje új magyarázatokat hozni létre és értelmezni. Menj egy olyan helyre, ahol nincs a priori tudás! Ne dobd el a régi értelmezési rendszeredet – használd kilenctől ötig! És öt után? Mágikus időszak.

*

„Mit értettél azon, hogy az idő áthalad rajtad?” „Don Juannak volt erre egy metaforája. Egy vasúti kocsiban állunk, és nézzük, ahogy az idő vágányai távolodnak. Ott ötéves vagyok! Ott megyek! Csak meg kell fordulnunk, és hagynunk, hogy az idő áthaladjon rajtunk. Ilyen módon nincsenek a priorik. Semmi sem valószínű, semmi sem előfeltételezett, semmi sincs gondosan becsomagolva.”
Egy buszmegálló padján ültünk. Castaneda elbámult mellette a horizont felé. „Egy picike holnapom sincs – és semmim a múltból. Az antropológia tanszék többé nem létezik számomra. Don Juan mindig azt mondta, az élete első részét elvesztegette – bizonytalanságban élt. A második része a jövőben mélyedt el; a harmadik a múltban, a nosztalgiában. Csak az élete utolsó része volt a mostban. Ez az, ahol vagyok.”

*

„Nagyon régen egy varázsló feltett nekem egy kérdést: számodra milyen arca van mumusnak? Ez izgatni kezdett. Ennek a dolognak, amiről azt hittem, hogy homályos, sötét lesz, emberi arca volt – a mumusnak gyakran olyan arca van, mint valakinek, akiről azt hiszed, hogy szereted. Számomra a nagyapám volt. A nagyapám, akit imádtam. A nagyapám voltam. Veszélyes, pénzsóvár, részrehajló, kisstílű, gyűlölködő, tele kétségekkel – és mozdíthatatlan. Don Juan tudta ezt.”

*

A majom fontolóra veszi az ismeretlent, de mielőtt ugrana, tudni akarja, hogy mi ebből a haszna. Üzletemberek vagyunk, befektetők, minimalizáljuk a veszteségeinket – ez egy kereskedői világ. Ha „befektetünk”, biztosítékot akarunk. Szerelmesek leszünk, de csak akkor, ha viszontszeretnek minket. Amikor nem szeretünk többé, levágjuk a fejet, és egy másikkal helyettesítjük. A „szerelmünk” pusztán hisztéria. Nem vagyunk szeretetteljes lények, szívtelenek vagyunk. Azt hittem, tudom, hogy kell szeretni. Don Juan azt mondta: „Már hogy tudnád? Soha nem tanítottak neked a szeretetről. Arra tanítottak, hogyan csábíts, irigykedj, gyűlölj. Még magadat sem szereted – máskülönben nem tennéd ki a testedet ilyen barbárságoknak. Nincs vér a pucádban, hogy úgy szeress, mint egy varázsló. Tudnál örökké szereti, a halálon túl is? A leghalványabb megerősítés nélkül – semmi ellenszolgáltatatás? Tudnál szeretni befektetés nélkül, csak úgy önmagáért? Sosem fogod tudni, milyen így szeretni, könyörtelenül. Tényleg úgy akarsz meghalni, hogy nem tudod?” Nem, nem akartam. Mielőtt meghalok, tudnom kell, milyen így szeretni. Így fogott meg. Amikor kinyitottam a szemem, már lefelé gurultam a hegyről. Még mindig gurulok.

(Bruce Wagner: Csak kétszer élsz
- interjú carlos Castanedával; www.gyujtopont.hu)






Ez egy nagyon egyszerű leveske, de abszolút szezonális. Az erdei, mezei gombák kibújásához most fantasztikus idők vannak: sok eső, páradús levegő és meleg. Ha piacon járunk, ne felejtsük el megnézni a gombás standokat, mert biztosan találunk finomságokat.
Valójában a leves tavaly tavasszal készült. A képen azt hiszem, sima termesztett csiperke van, de ez ne zavarjon senkit. Vargányával, szegfűgombával nagyon-nagyon finom levest főzhetünk, és nem is kell sok gombát vennünk vagy szednünk.

Hozzávalók 4 főre:
1 kupóc szegfűgomba (így árulják) vagy1-2 kisebb darab vargánya,
1 nagy csokor kapor,
1 evőkanál olaj,
50 dkg újkrumpli,
1 dl tejföl,
1 dl tejszín,
1 közepes fej vöröshagyma,
1 teáskanál ételízesítő (vagy hús- illetve zöldségalaplé),
só,
csipet borsikafű,
1 evőkanál liszt.

A burgonyákat megtisztítjuk, ha nagyobbak, daraboljuk is. A gombát megmossuk, ha vargánya, akkor szeleteljük is, és az olajon az apróra kockázott hagymával, sóval és borsikával zsírjára sütjük. Ezután hozzáadjuk a burgonyát, felöntjük vízzel (ha vízzel, akkor ételízesítőt is teszünk a levesbe) vagy csont- vagy hús- vagy zöldségalaplével, ízesítjük apróra vágott kaporral. Közben a tejföl-tejszín keverékével kikeverjük a habarást csomómentesre. (Lehet csak tejszínnel, vagy csak tejföllel is habarni.) Mikor minden megfőtt, behabarjuk a levest.
Tipp: kevés citromlével pikánsabbá tehetjük. Ősszel is készíthető, akkor is van kapor is, erdei gomba is. A burgonya meg mindig adott.
A leves gomba nélkül is nagyon finom, az újkrumpli, a kapor gondoskodik róla.

2009. május 24., vasárnap

Grissini

.

Az indián asszony a folyó partjára megy, hajlékony fűzfavesszőt szed és fonni kezd. Megfonja az első kosarat, maga elé teszi, letérdel, megáldja és így szól:
„Nem csodálkozom azon, hogy amit tettem, azt az indiánok nemzetségéért tettem. Annak az asszonynak, aki kezében mindig kosarat tart, hosszú életet kívánok. S ő reám fog gondolni. Az, amit én tettem, eszébe fog jutni, s azt fogja tenni, amit én. De senki se higgye, hogy azt mindenkiért tettem! Nem! Csak az ügyes asszonyokért, akik majd a jövőben élni fognak. Ha a hajnal földereng, szavam feléled és elméjükben megvilágosodik. Úgy legyen!”

(Hamvas Béla: Indián mese)

A grissini egy olasz különlegesség. Amitől igazából szokatlan, az a formája. Vékony hosszú kenyérrudacskák. Saláták mellé szokták kínálni, vagy csak úgy ropogtatnivalónak, míg a komolyabb falatok az asztalra kerülnek.
Ízesítésének variációszáma a végtelennel egyenlő. Bármilyen fűszert keverhetünk a tésztájába: oreganót, bazsalikomot, kakukkfüvet, zsályát, rozmaringot, ruccolát, köménymagot, koriandert, fokhagymát, hagymát, stb... Magokat is rejthetünk a tésztába. Az enyém most napraforgómaggal készült. De finom bele a tökmag is, a fenyőmag, a lenmag, a szezámmag, stb...
Keverhetünk a tésztába szalonnadarabkákat, aszalt paradicsomdarabkákat, olajbogyódarabokat, stb...

Hozzávalók:
40 dkg liszt,
2 dkg élesztő,
1 teáskanál kristálycukor,
kb. 3 dl langyos víz,
2 evőkanál olaj (napraforgó, olíva, stb...),
1 csapott teáskanál só.

Az élesztőt elkevertem a langyos vízben a cukorral. A lisztet egy tálba szitáltam, összekevertem a sóval. Olajat öntöttem hozzá és az élesztős-cukros vizet. Lágy tésztává dagasztottam. Hagytam kelni egy órát.
Nem is formáztam, csak ellapogattam a tésztát, aztán pizzavágóval vékony csíkokra vágtam. Lisztezett tepsire fektettem a csíkokat, fokhagymás olajjal megkentem és nagy lángon sütöttem.
Én most 3 evőkanál napraforgómagot szárazon megpirítottam kicsit, majd belekevertem a tésztába.
Lehet kicsit formázni is, én most rusztikusra hagytam. Meg is tekerhetjük akár. Meghempergethetjük szezámmagban vagy lenmagban... a variációk száma tényleg végtelen. Egyébként isteni. :) És fogyókúrához is kiváló, mert 2-3 rudacskát elrágcsál az ember lánya, és eltelik vele. És 2-3 rúdban aztán tényleg alig van liszt, pár deka csak...

A nyárelő ajándékai salátában megfogalmazva


Nem kell gondolkoznia. Ha mindenáron akar, lehet. De nem muszáj és teljesen fölösleges. Gondolkozom, tehát vagyok? Ezt az északi ember találta ki.
Egyáltalában nincs így. Nem gondolkozom, mégis egészen jól megvagyok. Sőt nem is vagyok. Az istenek vannak és én itt csak lopom a napot. Sőt, nem is én, hanem valaki, aki könnyebb, világosabb, nyugodtabb, mint az Én, aki nyugodtan és szabadon lebeg a világban.
(Hamvas Béla: Reggeli feljegyzés)





Az ötlet ManóAnyótól jött. Nála láttam a sonkás zöldborsót. Aztán továbbgondoltam. Nagyon gazdag és finom saláta kerekedett belőle. Grissinivel tálaltam.

Hozzávalók 4 főre:
70 dkg kicsi szemű újkrumpli,
70 dkg cukorborsó (csövestül),
15 dkg parasztsonka,
6-7 fej gomba,
4 félmarék rucola,
1 nagy csokor újhagyma zölddel együtt,
1 csokor szép zellerlevél,
3 tojássárgájából tartármártás.

A cukorborsót megtisztítottam és cukrós-sós vízben megfőztem. Elég neki 5 perc főlés. A burgonyákat lekapargattam és egyben megfőztem sós vízben. Hagytam kihűlni. A sonkát apróra kockáztam, kevés olívaolajon piros-ropogósra megsütöttem. A gombát szeleteltem és a visszamaradt zsiradékon kevés sóval zsírjára sütöttem. Mikor minden kihűlt, egy tálba tettem a hozzávalókat. Fölkarikáztam az újhagymát is, leveleire szedtem a zellert, a szárát szintén karikáztam. Rucola leveleket tettem hozzá, majd az egészet tartárral finoman összekevertem. Hagytam hűtőben érni 2 órát. Isteni finom volt, jól illett hozzá. Ha nem lettem volna lusta tegnap piacra menni, akkor méginkább nyárelőajánéka-saláta lett volna. Ugyanis nálunk már van vargánya. Szóval aki hozzájut, azzal készítse! :)
Vegetáriusok természetesen sonka nélkül készítsék. Simán gombával is nagyon finom. De ajánlhatok bele a hús helyett finom kecskesajtot vagy juhsajtot, vagy pl. füstölt tofut. Ez a saláta nagyon finom sima olívaolajas-balzsamecetes öntettel is. Csak nekem tegnap volt maradék tartárom, el kellett használni.




A rucola-ról, vagy más néven borsmustárról:

"A rucola - magyarul borsmustár - a Földközi-tenger országaiban őshonos fűszernövény. Az antik korban nemcsak, mint gyógy- és fűszernövényt tartották számon, hanem, mint titkos ajzószert. A magyar nyelvben még nem annyira honosodott meg, melyet mi sem mutat jobban, mint hogy a helyesírása még nem egységes. Többféle írásmóddal is találkozhatunk: rucola, rukkola, rukola, ruccola. A napjainkban egyre nagyobb népszerűségnek örvendő rucola sikerrel képviseli magát a magyar háziasszonyok konyhájában, változatosságot garantálva a saláták világában.
A gyors növekedésű, vitamdús levélzöldség színe élénkzöld, alakja hasonlít a pitypangéra, azonban kevésbé csipkézett. Íze frissen borsos, enyhén csípős, leginkább mustárra, tormára, földimogyoróra emlékeztető. Magas A-, C- és K vitamintartalma figyelemreméltó, ezenkívűl kálciumot és vasat is tartalmaz. Ismert még antibakteriális és emésztést elősegítő hatása is.
Ha friss, vágott leveleket vásárolunk, arra ügyeljünk, hogy azok szép zöld színűek legyenek. A hűtőszekrényben csupán 1-2 napig őrzi meg frissességét, ezután gyorsan megsárgul.
Tavasztól őszig folyamatosan vethető a rukola, de célszerű egy-két élő cserépnövényt beszerezni, otthoni használatra elegendő, mindig friss, s nem igényel különösebb gondozást, s még konyhánkat is feldobja.
Konyhai felhasználását illetően a legkedveltebb salátákban; már néhány rucolalevél egészen új ízt adhat egy már megszokott salátának. Karakteresebbé tehetünk vele pizzákat, rizottókat, leveseket is. Sokan szendvicseket is díszítenek vele. Markáns íze miatt az első próbálkozáskor csupán csak kis mennyiségben javallt - hirtelen túlzásba vitt felhasználása örökre kedvünk szegheti."

(Forrás: Elitkonyha)

*

Meggyes pálinka



Amikor körülbelül száz évvel ezelőtt Kierkegaard a barbárság betörését észrevette, a helyzet reménytelen volt. Amikor Nietzsche élt, kétséges. Amikor a világháború táján a Nyugat alkonyára feleszméltek, a népvándorlás értelme már nyilvánvalóvá lett. Száz évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy az emberiség nyomtalanul és szégyenteljesen elmerül. Nietzsche korában kétséges volt, hogy az ember, akiben Nietzsche hitt, a világot meg tudja-e menteni. A világháború táján ez az ember már élt. Döntő azonban a legutóbbi húsz esztendő viszonylagos nyugalma volt. Ez alatt az idő alatt az új emberfaj ki tudott fejlődni és meg tudott erősödni és magára tudott eszmélni.
Uszpenszkij írja, hogy az egész földön, faji, népi, vallási, társadalmi, műveltségi, területi, korbeli, nembeli különbségektől teljesen függetlenül, tökéletesen új, hatodik emberfaj van kialakulóban. A new race - az új emberfaj kialakulása, keletkezése, kibontakozása érthetetlen nagy misztérium. Amíg ennek a fajnak a Föld minden táján elszórt tagjai - akár dél-afrikai bányában, akár amerikai farmon, japán hadihajón, balkáni kis faluban, norvég konzervgyárban, londoni külvárosban mint segédlelkész vagy munkás, vagy hivatalnok, vagy katona, vagy rikkancs, vagy sebész -egyedül állottak, önmaguk előtt is úgy tűnt, hogy abnormis, lehetetlen lények, akik környezetükkel és világukkal nemcsak hogy nem tudnak megegyezni, hanem azzal egyetlen lényeges pontban sem érintkeznek. Ezek az emberek a Földön elszórva, magukban voltak, környezetüktől sarokba állítva és mellőzve. Idegenek voltak. Mert valóban idegenek voltak. Az új fajból minden valószínűség szerint igen sok ember el is veszett. Ki tudja, hogyan? Egy része öngyilkos lett, egy része elzüllött, inni kezdett vagy fellázadt, a törvénybe ütközött és börtönbe került. Egy része kedélybeteg lett vagy megzavarodott. Végül a faj keletkezésének misztériumához teljesen hasonló, érthetetlen, újabb nagy misztérium volt, hogy az új faj képviselőiben lassan kifejlődött a tudat: már nem vagyok egyedül. Az még titok, hogy a hozzám hasonlóak hol vannak. De már tudom, hogy vannak, és ha találkozom velük, felismerem őket anélkül, hogy egyetlen szót is váltanánk. Amíg valamilyen emberből csak egy van, kivétel, ha kettő, különös, ha három, már közösség. Egyelőre még csak nyomokban. A harmadik nagy misztérium - a találkozás és egyesülés -még késik.
A hatodik fajról szóló tanítás nem veszélytelen. Nem azért, mert bárki, még a legprimitívebb tömeglény is azonnal meg van győződve róla, hogy ő az új fajhoz tartozik. A tanítás veszélye abban van, hogy az özönvíz kozmikus katasztrófájának kellős közepén, ma, a megmentő Noé-bárkát túl korán építi meg, és a menekülés reményével kecsegtet, holott még senki sem tudhatja, hogy a menekülésnek van-e lehetősége. A hatodik fajról szóló tanításban van valami profetikus, és azonnal érezni, hogy a gondolatot az isteni rejtély atmoszférája veszi körül. De ez még csak veszélyesebbé teszi. Egyelőre a gondolatot nem szabad másnak tekinteni, mint szimbólumnak: út, amely mindenkinek nyitva áll, és lehetőségnek, hogy mindenki tartozhat oda vagy ide. Csak rajta múlik. Ha a tudatos gondolkozáshoz nyúl, nyitva áll előtte a bárkába való belépés. Ha elsüllyed a tömegbe, kizárja magát a hatodik fajból. De még így is vigyázni kell. Aminek származása isteni, az az embernek túl sok. Ember, légy éber és erős!
20.
A küzdelem már eldőlt, anélkül, hogy a harcra sor került volna. A hatodik faj és a tömeg sohasem állottak egymással szemtől szembe, kezükben fegyverrel, hogy az ütközetet megvívják. Tulajdonképpen nem is találkoztak. A tömeg már teljesen az anyagba készült leszállni, amikor a Földön az új faj megjelent. A két ember nem nézett soha egymás szemébe. Csak az egyes emberi lények harcolnak, látszólag egyéni harcot. A háttér metafizikai. A küzdelem még tart, ha kimenetele nem is kétséges. Az ember csak a Hatalmak eszköze, s ha valaki közülünk győz, a bennünk lévő Hatalom győz.
Mi dönti el, hogy az ember hová tartozik, az özönvízben elmerülő tömeghez, vagy a hatodik fajhoz? Az odatartozás mindenképpen végzetes. A mai életrendben elfoglalt helyzet pedig semmit sem jelent. Sok pénz, világi vagy egyházi hatalom, származás, műveltség, szellem nem juttat előnyhöz. Erőfeszítés sem. Tudás sem. Vallás sem. Tehetség sem. Még zsenialitás sem. Ezt a tömeg, ha nem is tudja, nagyon jól érzi. És ez az, ami a hatodik faj emberének helyzetét életveszélyessé teszi. A tömeg minden tagjában egyöntetűen titkos egyetértés él, hogy az új fajt elnyomja, elhallgattassa és letörje. Hogyha ő maga már elsüllyed, senki se maradjon felül. A tömegben a kimagasló, értékes jelenségek lerombolása járványszerűen fellépett. A pusztítás a legtöbb esetben céltalan és célt tévesztett. Nagyobbára egyáltalán nincsen szó az új faj jelentkezéséről, mindössze csupán egyéni előretörésről. A tömeg azonban ezt sem tűri. Az összes kisdedet kiirtják abban a reményben, hogy az az egy is közöttük lesz, aki veszedelmessé lehet. De az az egyetlen Egyiptomban van. És mindig, minden esetben Egyiptomban van. Kiirtanak egy sereg embert, s akit halálra keresnek, megmenekül. A keresés tovább folyik. Aki egy hüvelykkel magasabb, már gyanús. Csak szolgának és pojácának szabad lenni, minden egyéb tilos. A tömeg, már tudjuk, nem elmegyenge, ahogy még a jóhiszemű Le Bon hitte, hanem a sátáni idióta. Még ma is azt hiszi, hogy uralomra jutott, és a világ fölött a hatalmat átvette. Ebbe a tévedésbe komoly szellemiségek is beleesnek. Azért beszélnek új népvándorlásról és a barbárság betöréséről és kollektív uralomról. Nincs itt szó semmiféle uralomról. A katasztrófa nem a barbárság feltörése, hanem az özönvízbe való elsüllyedés. És ez az, ami ma történik. Nem az uralom kérdése ez, hanem a tömeghalálé.
A tömeg tudattalanságára semmi sem jellemzőbb, mint az, hogy e pillanatban a világ urának hiszi magát, holott a halál torkában van. S még itt is ellenfeleit keresi. Azt hiszi, hogy győzelmét fenyegetik. Nem veszi észre, hogy amennyiben valaki szavát felemeli, azt az ő érdekében teszi. S néma szövetség van a tömeg tagjai között, hogy a veszedelmes lényt szabad és kell irtania. Tapasztalni a társadalom minden területén és teljesen egyöntetűen, hogy a tömeg hogyan nyomja el szisztematikusan, bár ösztönszerűen azt, akikben az újat megszimatolja. Ezt a lényt szabad leütni, szabad és kell kifosztani, elnyomni, megcsalni. Nem szabad szóhoz juttatni. Ehhez a néma szövetséghez való tartozás a tömeg ismertetőjele.
A hatodik faj ismertetőjeléről beszélni nem lehet. És ha valaki ezt meg merné tenni, meg nem engedett módon már magát minősíteni igyekezne. Sőt, szimbólumot szó szerint venne. És ezzel már éppen ítélne önmaga fölött: azzal, hogy a tömeghez tartozónak vallja magát. Csak egyet lehet kimondani holtbiztosán: az új faj emberének azt, ami ma történik, az utolsó és legkisebb mozzanatig meg kell értenie. A tömegesedést és primitivizálódást át kell élnie és le kell győznie. A tudattalan óceánt asszimilálnia kell és magába fel kell vennie és azon túl kell lépnie. Az evestrumot nem szabad félredobni: fel kell szívni és meg kell emészteni. Az új fajhoz csak az tartozhat, aki a primitívet önmagában fölemelte és megnemesítette - személyének alkotórészévé tette, de átvilágította -, az özönvizet átélte, és az elmerülésben végzetesen részt vett, és alászállt a sötétség Hatalmai közé, de megerősödve és teljes tudattal a világosságba visszatért.
21.
Ami most, ebben a pillanatban a legfontosabb, azt jó, ha mindenki teljes komolysággal átgondolja. A primitív ember nem az ősember. A primitív kései visszaképződés nyomán keletkezett, katasztrófák következtében letöredezett hulladék. Minden primitív nép keletkezésénél a maihoz hasonló katasztrófa áll. Az egyre nagyobb mérvű tömegesedés drámájának vége, hogy a tömeg a tudattalanban elmerül. Egy része visszatér az őserdőbe. Más része a nagyvárosban, a gyárakban és a munkástáborokban halmozódik fel. Ez elvégre formai kérdés. A világalkotásból azonban egyszer és mindenkorra kikapcsolódik, mert anyaggá válik.
Az ősi és első ember nem az anyagból, a sötétségből merült fel, nem, mint a materialista tudomány állította, az ember primer fokon állat volt, és a tudattalan óceánból lépett ki. Az első ember a világ ősi alapformája volt. Kozmikus jelenség. Őslény, akikben az isteni származás világos tudata élt. Az ősi ember a homo aeternus, az örök ember. Nem anyagból van és volt, hanem a természet-szellem-lélek egysége, s akinek létét tudatosan választott ideák, felső Hatalmak sugárzó jelképei irányítják. Az ősi embernek ismertetőjele a nagy és világos értelem, vagyis tisztán él benne a logikus gondolkozás értelme, az érzék a világ ősharmóniájának felismerésére. Az ősember a makropsziché. Mert az ember nem földi, anyagi lény, hanem kozmikus rang. Az ősember az isteni ember.
22.
Az új helyzetre való tekintettel a dolgok megértését újból kell kezdeni.
Vagy, ami még fontosabb: aki ebben az új helyzetben a dolgokat meg akarja érteni, annak az egészet elölről kell kezdenie.
És ami még ennél is fontosabb: az embernek még sohasem volt annyira szüksége az isteni értelem fényének segítségére, mint most, amikor a dolgok megértését újból és elölről kell kezdenie.
Ez nagyjából annak a világváltozásnak az értelme, hogy a Föld és az emberiség a Vízöntő jelébe lép.

(Hamvas Béla: A láthatatlan történet - részlet)









Ez megint egy nemrecept. Csak egy ötlet. Bármilyen gyümölccsel működik A meggyes azért különlegesebb, mert ebből készíthetünk fordítottan arányosan is egy adagot: vagyis legyen sok meggy egy üvegben, és annyi pálinka rá, amennyi ellepi. Álljon 2-3 hónapot, aztán használható sütikbe, fagyikba, krémekbe. A pálinka is finom meggyízű lesz, amiben állt.
Ha csak kicsit gyümölcsös ízű italt szeretnénk, akkor csak pár szemet rejtsünk az üvegbe. Azért is tettem fel, mert finom ez ribizlivel, eperrel, málnával, feketeszederrel, almával, körtével, barackkal, stb... Sőt finom ez bodzavirággal is! És még virágzik, szóval gyárthatunk bodzapálinkát is.
Tehetünk az üvegbe fűszereket is, amik aztán télen orvosságként is működhetnek. Édeskömény - remek gyomornyugtató és emésztéssegítő, kakukkfű - fantasztikus köhögésre, rozmaring - külsőleg remek bedörzsölő szer izomfájdalmakra... és így tovább.




Ez a módszer ecettel is jó. Készíthetünk így bármilyen gyümölcsecetet is. Nagyon izgalmas salátákra. Málnaecetem volt, az például isteni. Bátran kísérletezzünk! Nagyon izgalmas ajándék is lehet például egy szép üvegben átadott málnaszemekkel egzotikussá tett pálinka, vagy ecet.

2009. május 22., péntek

Tüzesforró szín, jeges finomság




„Bort ittam szeretőm emlékére, mielőtt a
szőlőt megteremtették volna, lerészegedtem.
Azt mondják: „bűnt ittál”.
Abból ittam, amit bűn lett volna nem inni.
Még mielőtt születtem,
Mámorban voltam tőle,
Így maradok mindörökké, még akkor is,
Ha csontjaim elporladnak.”

                                                                                                            (Ibn-al-Farid)





Ezt az egyszerű levest nagyon sokszor készítem, mert akár levesnek, akár desszertnek is fogyasztható - és isteni finom. Csak színében meleg, tüzes a finomság. Hőfokában legyen jéghideg, úgy az igazi.
Általában jó nagy adagot készítek, mert rájárunk... Ez a mennyiség tehát elég akár 8-10 embernek is. Lehet felezni. Bár. Nem érdemes... :)

Hozzávalók:
1 kg meggy,
1/2 kg cseresznye,
40 dkg eper vagy ribizli vagy málna (vagy mindegyik de összesen ennyi),
1 vaníliás pudingpor,
1/2 liter tej,
2 dl tejszín,

1 csapott mokkáskanál só,
kristálycukor ízlés szerint (én kb. 8-10 evőkanállal tettem bele),
vaníliás cukor vagy vaníliarúd vagy kivonat,
1 rudacska fahéj,
3-4 szem szegfűszeg,
kb. 1,5 liter víz.

A gyümölcsöket megmostam és kimagoztam. Az epreket feleztem. A meggy felét szitán átpaszírozva kinyertem a levét. A lábosba csak a cseresznyét és meggylevet tettem a fűszerekkel: a fahéjjal, szegfűszeggel, cukrokkal, sóval. Körülbelül egy-másfél liter vízzel öntöttem fel. Míg felforrt, addig kikevertem a tejjel csomómentesre a pudingport egy csészében. Mikor felforrt a leves hozzáöntöttem, plusz öntöttem a leveshez még tejet is, tejszínt is. Állandóan kevertem, míg újra felforrt. Fél percig hagytam együtt forrni, aztán egyből hidegvíz-fürdőbe tettem a levest a mosogatóba. Muszáj hamar kihűlnie, különben tovább főnek benne a gyümölcsök, és azt nem szerettem volna. Mikor már csak langyos volt, beletettem a kimagozott meggy maradékát, az eperdarabokat, málnaszemeket, ribizligyöngyöket. Hagytam még egy kicsit hűlni, aztán hűtőbe tettem. Körülbelül 5-6 óra hűlés után az igazi.
Néha vörösbort is teszek bele, szárazat, de tüzeset. Finoman fanyarrá teszi a levest, ajánlom kipróbálásra.
A tejjel, vízzel lehet állítani a sűrűségén a végén.
Van egy másik variációm is a gyümölcslevesre, ami abszolút hidegen is készül. Azért fantasztikus, mert egyrészt villámgyorsan megvan, és mert frissen, nyersen maradnak benne a gyümölcsök.



Újra itt van a nyár!

*