2010. május 5., szerda

Sült tejfölös-morzsás fejessaláta


Honnan jön ez az allegria, a színeid, az életörömöd? Tudakolta Trockij.
A halál közeléből, felelte Frida.

(Slavenka Drakulic: Frida, avagy a fájdalomról)







A világ egyik legegyszerűbb körete. Ma találtam Rézi néni "Igazi magyar konyha" című művében ami megjegyzem az 1800-as évek végén adatott ki először, bizony. Tegnap csirkét sütöttem - a köret elfogyott, hús még maradt. Ma ezzel a körettel tálaltam.

Elkészítés: Személyenként végy egy szép fejes salátát, vágd négybe, alaposan mosd meg és forrásban lévő sós vízbe dobd 1/2 percre. Tűzálló tálat vajazz ki, tedd bele a salátanegyedeket, öntözd meg tejföllel, picit sózd meg, szórj rá kenyérmorzsát és forró sütőben éppen csak rottyantsd össze.


Egészen remek. Könnyű diétás fogás. A morzsát én frissen készítettem szikkadt fehérkenyér beléből robotgéppel. Így nagyobb darabos lett és istenien ropogósra sült meg. Ha javasolhatok, akkor ezt az egyet. Mert nagyon egyszerű étel, így igazán megérdemli, hogy a legjobbat hozzuk ki belőle. Azt pedig frissen készített, szikkadt kenyérbélből készült nagyszemű morzsával lehet. A bolti, száraz és apró kenyérmorzsa nem alkalmas ehhez a csodás körethez. Ha valakinek nincs késes robotgépe, akkor tépkedje apró darabokra a kenyeret és késsel mezzalunával kissé aprítsa meg. Úgy is jó lesz.
Ezt az ételt ajánlom úgy is, hogy kevés fetát is elmorzsolhatunk a salátalevelekre. Aztán tejfölözzük és morzsázzuk.

17 megjegyzés:

Wise Lady írta...

Ez nagyon érdekes recept, próbálni való.

Mónika írta...

Nekem megvan az 1907-es kiadás,igaz már elég rossz állapotban volt akkor is amikor kaptam, de most elővettem a féltve őrzött rejtekhelyemről...
Próbáltam rákeresni nagy lendülettel a receptre, de egyenlőre nem találtam!
sebaj, nem adom fel!
:)

Padparadsa írta...

De jó ez a hozzávaló-feljegyzés!! :))
Nagyon tetszik!

duende írta...

Whise Lady, meglepően nagyon finom! :)


Mónika, a főzelékeknél találod, "fejes saláta tejfölösen", illetve "kötött saláta" néven.


Padparadsa, köszi szépen! :)

Felhőlány írta...

Rézi néni tudott valamit! Ha csak a receptet olvasom biztosan nem próbálom ki. De így, hogy Te még le is fotóztad, azért elindította azt a bizonyos gondolatot a fejemben... és az ízlelőnimbóimban...:)) Nagyon tetszik!

duende írta...

Felhőlány, kicsit tartottam tőle én is. De tényleg nagyon jó! A salátának előjön a kesernyés íze - amit én nagyon szeretek - a tejföl nagyon krémes és lágy és édes rajta, a morzsa pedig nagyon ropogós.
Úgy is meg lehet szerintem bolondítani, ha icipici méz-balzsamecet keverékével meglocsolja az ember és úgy tejfölözi-morzsázza. De a fetát is nagyon jónak érzem még hozzá. De így egyszerűen is kiváló volt!

Mónika írta...

Megtaláltam!
:)
(darabokban)
Felhőlánynak igaza van!
Ha csak a receptet olvastam volna nem dobogtatta volna meg a szívem, de így ahogy te tálaltad, teljesen más!
Biztos találsz még pár receptet amit új-köntösbe tálalva be tudsz mutatni nekünk, Rézi néni remekei közül!
:)

Ízlésszindróma írta...

A tejes saláta főzeléket nagymamámtól ismerem és nagyon szeretem, kíváncsivá tettél, hogy kipróbáljam így, nagyon finomságos lehet!

ZÖLDKOSÁR ∞ MEGYEBIRÓ JOLI írta...

Egyszerűen nagyszerű.

duende írta...

Mónika: találtam bizony! :)

Ízlésszíndróma, ha azt szereted, ez is fog ízleni! :)

Joli: Így igaz! :)

Csibe írta...

Nagyon tetszik! Kukucskál is két fej a hűtőben :)

Vajda János írta...

Szép finoman, igazán hedonista módon készíted a bejegyzéseidet. Ha a kajáid is ilyen jók, ki az a hülye ffi, hogy elengedjen :) A fotóid alapján azonban úgy gondolom, azok se lehetnek akármilyenek. Ez itt pl. nagyon érdekes és nekem nagyon új is.
A felvezető gondolat meg nagyon szép...

Ildinyó írta...

Ez nagyon jól hangzik! Nagyon szeretem az ilyen könnyed ételeket. Ki fogom (ezt is!!!) próbálni tuti! Köszi! :)))
Nekem is nagyon tetszik a hozzávalók-os kép (hú, de hülyén írtam le) és a virágocskád is! :)

duende írta...

Csibe, akkor nincs más hátra... :) Próbáld ki!


János: köszönöm, aranyos vagy. :) Pedig ha tudnád, mivel fotózok... Nem elég hogy mivel, de már fél éve törött is. :))
Nekem is új volt tegnapig, csak frissen szoktam készíteni is, enni is eddig a fejes salátát. De nagyon meglepődtem, mert tényleg finom volt így köretként is.
Tetszik? nekem is. Ebből a zen gyűjteményből még akarok majd idézni, nagyon jókat találtam. És a hétvégés bejegyzésed kapcsán eszembe jutott Aldous Huxley egyik könyve, vagyis két könyve, a Móksa, a tudat határai és az Észlelés kapui. Újra bele fogok olvasni ezekbe, jó hogy eszembe jutott a hétvégi partytokról.


Ildinyó, nagyon szívesen! :) Képzeld, az a virágocska egy 15-ször 15 cm-es nagy üvegkocka vázában áll, egy kazalnyi van belőle, gyönyörű! Imádom a gólyahírt és így egy regementtel belőle valami lélekzetelállító! :)

Maimoni írta...

Nnnna, ha apósom holnap megint hoz 5 fej salátát, ez lesz belőle...:))

Vera írta...

Nagyon jónak hangzik, de salátát még nem ettem melegem, szeretem ha roppanós és hideg :)
Nem lett nagyon szottyos a salátalevél?

duende írta...

Maimoni, remélem ízleni fog! :)


Édes és Keserű: fura módon nem. Persze nem olyan mint frissen, de nem is lett szottyos. Tényleg meglepően jó! Finom húshoz, halhoz szerintem fantasztikus és könnyű köret. Engem is meglepett! :)