2009. március 1., vasárnap

Hamisgulyás

.

Megpróbálni az elméleteinket a valóságra húzni: őrültség.
Csak lenni, figyelni, látni és tudni: tiszta állapot, és harmóniában van minden létezővel.


(duende)






Vega koromban a hamisgulyás volt az egyik kedvenc levesem. Most is az... Igazából semmi extra nincs a receptben, ugyan az, mint az igazi, csak hús nélkül. Nagyon gazdag, laktató, finom leveske. Azért leírom.

Hozzávalók 4 főre:
1 közepes szál fehérrépa,
2 közepes szál sárgarépa,
1/2 zeller egy kisebb kiadásúból,
1 nagy fej vöröshagyma,
1 gerezd fokhagyma,
4 közepes burgonya,
só,
1 teáskanál ételízesítő,
1 teáskanál édes anna,
1 teáskanál sűrített paradicsom,
2 kisebb babérlevél,
1 teáskanálnyi köménymag,
1 mokkáskanálnyi szemesbors,
2 teáskanál pirospaprika,
1 szárított csöves pirospaprika,
5-6 evőkanál olaj.

Az olajon az apró kockákra vágott vöröshagymát pici sóval megdinszteltem, majd hozzáadtam a darabolt zöldségeket és a köménymagot, és fedő alatt úgy 5 percig hagytam együtt párolódni. Aztán félrehúztam a tűzről és pirospaprikát szórtam rá. Elkevertem, majd fölöntöttem vízzel. Fűszereztem, és puhulásig főztem. (A fokhagymát egészben tettem bele.)
Aki szereti még gazdagabbá tenni, az főzhet bele csipetkét is:
ehhez az adaghoz 1 egész tojás kell, némi só, és annyi liszt, hogy jó kemény tészta legyen belőle. A tésztát aztán kis gombócokká kell csipkedni: a hüvelyk- és a mutatóujjal lecsippentünk egy kis darabot és a két ujjunk között kis gombóccá formáljuk. Nagyjából borsónyi méretűeket kell gyártani.
A hamisgulyás is nagyon finom sörkiflivel, vagy pogácsával, vagy friss házikenyérrel, kenyérlángossal.

15 megjegyzés:

Palócprovence írta...

Mély gondolatok már kora reggel! Jó volt olvasni! :))

Palócprovence írta...

Egyébként küldtem Neked valamit:
http://palocprovence.blogspot.com/2009/03/dij-baratoktol-baratoknak.html
:))

írta...

Nézz be hozzám, és fogadd szeretettel :)

Rucola Designs írta...

Ó, a nagymamám de sokszor csinálta! :-) Köszönet érte, hogy eszembe juttattad! Amúgy is szeretek nálad olvasgatni :-)

erős ildikó írta...

Csipetkével, igen...mmm...mennyei!
És ez a fotó megint elbűvöl...

duende írta...

Köszi szépen, Palócprovance! Mindkettőt! :)

duende írta...

Ré, nagyon szépen köszönöm! :)

duende írta...

Szívesen, Kovaxka! És köszönöm! :)

duende írta...

Én is csipetkés vagyok, csak most tésztát csináltam másodiknak, így a csipetke elmaradt a levesből.
A színe, ugye, Napmátka? :)

Névtelen írta...

Mit tegyünk a bűnözőkkel, az igaziakkal, akik kéjjel ölnek, akik attól lopnak, akik szükségben szenvednek, vagy épp többet, mint amennyi egyébként járna nekik? Akik nem a gulyásban hamisak?

duende írta...

Én most nem róluk írtam...
Azokkal? Arra vannak emberi törvények. Ha meg épp megússzák, a sors úgyis utoléri őket.

erős ildikó írta...

A színe is, igen, meg az egész kompozíció...

Névtelen írta...

Hű, ez nagyon jól néz ki :) Annyira szeretek mindenféle levest. Főleg, mert azt ritkán van időm főzni.

Névtelen írta...

a névtelen én voltam. törlődött a személyiségem, úgy látszik.

duende írta...

ZinczyKa, ez a leves gyorsan megvan, és tényleg isteni! :)